szept 192012
 

Kicsit féltem a mai Margit-szigeti négy körtől. A múlt héten elég nyögvenyelősen ment, nagyon elfáradtam a végére, igazából már a második körben is a végét jártam. Erre jött még rá a hétvégén előkerült nagylábujj-talp fájás. Szóval voltak fenntartásaim a mai futással kapcsolatban.

Reggel azonban kellemes, szép idő volt, olyan igazi futóidő. Persze este, mire lejutottam a szigetre a nap már sehol nem volt, lógott a levegőben az eső lába, és kellemesnek nem mondható szél fújt. Mindegy, gondoltam, amíg nem szakad addig futok. Vagy maximum négy kört.

Már esőben indultam, ami aztán elállt, majd a második kör elején jobban rákezdett, végül a maradék távon ismét abbamaradt. A szél végig kitartott, de a nyugati oldalon hátulról fújt, úgyhogy ott csak vitetnem kellett magam vele . 🙂

Meglepően könnyen ment ment ma a teljesítés, bár közben persze kicsit fájt a talpam, a térdem, meg valamiért a jobb vállam. Szóval nem unatkoztam, de próbáltam figyelni a zenére, meg a gondolataimra, és így lassan megszűntek a fájások. Mindenhol.

Két póló volt rajtam, elégnek bizonyult, bár az erősebb széllökéseknél azért fáztam kicsit. Most azon gondolkodom, hogy holnap reggel ötkor menjek-e egy könnyű tízest futni. Este nem tudok, mert céges sörözés lesz. Hazafelé még úgy voltam vele, hogy hideg van, reggel még hidegebb lesz, meg a futóműveimre is ráfér egy nap pihenő. Most itt a jóidőben a számítógép előtt ülve viszont határozottan van kedvem menni. Azért felkelek reggel időben, aztán majd meglátjuk. 🙂

Futás részletek itt: http://www.endomondo.com/workouts/qguZAJA26jU