nov 262012
 

Futás volt a hétvégén hegymenetben 140-150-es pulzussal. Na jó, többnyire futás, mert azért volt benne gyaloglás is. Az emelkedőnek már a látványa is 150 fölé tolja a pulzusomat, Rácalmás és környéke pedig bővelkedik emelkedőkben.

Szombaton először egy kis (viszonylag) síkon futással melegítettem be, ez jól is ment, 6-7 perces ezreket mentem. Aztán a jött a lejtő, amit előbb-utóbb szükségszerűen követ egy emelkedő is. Egyelőre mind lefelé, mind felfelé voltak bajaim a pulzus megfelelő határok között tartásával. Vagy túl alacsony volt, vagy túl magas, persze átlagban azért kijött 147-re. 🙂

Az endomondo szerint 7:07-es kilómétereket mentem átlagban ezer méteren. Végül is, nem siettem sehová.

Vasárnap ismétlést csináltam, hasonló útvonalon, de egyből mentem a “hegynek” lefelé. Itt a végén már (ahol folyamatosan emelkedik) csak elég hosszú sétákkal tudtam tartani a pulzust a kívánt határok között, már voltak 8 perc fölötti ezrek is. Viszont az átlag pulzus megállt 148-on.

Kábé másfél percel szeretnék csak gyorsabb lenni kilóméterenként ugyan ilyen pulzussal. Ezt kérem a Jézuskától. 🙂

Azért nem ülök majd tétlenül ezen a héten sem, kérésemnek néhány futással adok nyomatékot.