2013 január » Keratomié
jan 302013
 

Muszáj leírnom, hogy a kis pihenő után nincs sokkal jobban a térdem, de futottam két olyat, hogy végig kísért az endorfin rush. Na ezért érdemes többek között ezt a sportot választani. Közben voltam úszni is, de az nem volt most olyan jó, bár a víz legalább meleg volt. A szauna jólesett. A cipő úgy tűnik, hogy jó. A bor Bolyki Indián Nyár, igazán finom.

Holnap nem lesz sport, mert céges ivászat lesz. Legalább pihen a térdem. Meg pénteken is, bár ott egy kettlebel azért elpukkan. Hétvégén pedig mehet a két hosszú futás. Az ínyencek ilyenkor csettintenek. A bor tényleg finom.

Futás kedd és csütörtök.

Adás vége. Stop.

jan 282013
 

A hétvégén két nagyot is futottam. A szombati egészen jólesett, a vasárnapinak meg a fele esett jól.

Pénteken végre hazamentem Rácalmásra, a síelés miatt az előző hétvégén nem tudtam menni. Este volt egy kis iddogálás is, persze csak szolidan, pihenni kellett még az előző hetet. Szombaton gondoltam elnézek a Rácalmás-Dunaújváros-Rácalmás körömre, amit még az előző itt töltött hétvégén dolgoztam ki. Erre a kis 18 km-es futóútra kezdek úgy tekinteni, mint a Rákos-patak partjára, csak egyrészt ez a Duna mellett megy, másrészt meg hosszabb 8 km-rel. De mire jó a hétvége, ha nem a hosszabb futásokra? Naugye. Egy kis módosítást azonban kénytelen voltam beiktatni szombaton, mert volt egy apró dolgom Dunaújvárosban, ahova nem kellett nagyon kiöltözni, és akkor már gondoltam miért ne kötném össze a kellemeset a hasznossal, és elintéztem futás közben. Így valamivel több, mint 20 km sikerült mennem, a szokásos, utolsó két km-en található emelkedő mellett megmásztam egy kb 3-szor meredekebb másikat, a könnyem is kicsordult, mire felértem, de utána persze hősnek éreztem magam. 🙂 Pulzust nem mertem nézni.

Vasárnap Yours Truly futás volt, ennek lényege, hogy kell valamennyit futni (jellemzően 50 vagy 25 km-t, de lehet kevesebbet vagy többet is), majd bevallásos alapon beküldeni az eredményt, és abból majd lesz eredménylista (ugye, ugye: eredményből eredménylista). Életemben először én is futottam ilyet, méghozzá 25 km-t. Nem mondanám, hogy jól ment. Sőt, az első fele nagyon szenvedős volt, valószínűleg még bennem volt az előző napi adag. (Bár szerintem azért bírnom kellene két nap egymás után 20-25 km körüli távot.), Kb.: a fordulótól viszont ismét tudtam vigyorogni, és élvezni a futást. Összességében végül is jó kis szaladgálás volt, és teljesítettem 2:42:28 alatt a 25km-t.

Az új cipő: szombaton felemás érzéseim voltak, bár lehet, hogy csak beképzeltem, de kicsit mintha nagy lett volna. Aztán vasárnap befűztem a legfelső lehetséges helyen is (furat?, luk?, fűzőhely? nem tudom, mi a pontos neve), így már pont passzentos volt, csak kicsit gondolkodtam azon, hogy nyárra azért egy fél számmal kisebb cipőt veszek. Mindenesetre (nem mintha ez egyébként szempont lenne szerintem egy futócipőnél), baromi jól néz ki. 🙂

Tegnap megnéztem a Hosszútávfutó magányossága című filmet, ami nem volt rossz, de a címét leszámítva nem sok köze van a futáshoz. Jó, van benne egy futóverseny, meg néhány jelenet a felkészülésről. Kiolvastam viszont a a Miről beszélek, amikor a futásról beszélek címet viselő könyvet, és nagyon tetszett.

Ma menni akartam futni, de sajnos a térdem közbeszólt. Kicsit új az érzés, mert ennek olyan sérülés szaga van, pedig eddig azt hittem, hogy én nem tudok megsérülni. Egy világ dőlt össze bennem. 🙁 Nade komolyan, ma pihentetnem kell a térdem, hogy ne fájjon. Öregszem, vagy mifene? Azért jó lenne, ha holnapra összekapná magát. Egyébként utánaéztem a neten, hogy mi lehet ez, és arra jutottam többek között ennek, meg ennek alapján, hogy a “futótérd” nevű, nem halálos, de igen kellemetlen sérülést szedtem össze. Gondolkodtam rajta, hogy miként történhetett, és először hajlottam arra, hogy túl sokat futottam a régi cipőimben, de aztán olvastam, hogy a síelés is kiválthatja, így mindjárt megvolt a bűnbak. Tehát ma pihenek, holnap, ha nem fáj nagyon futok. Mondjuk azt írják, hogy akár 3-4 hetet is ki kell hagyni, de nekem annyi időm (és türelmem) nincs. Úgyhogy ráolvasással (is) próbálkozok: gyógyulj! Működj!

Itt a vége, fuss el véle…

jan 242013
 

A mai futás után, zuhanyzás közben találtam ki a címnek adott rettenetet. Ott hagytam abba, hogy megyek síelni, vagy inkább sört inni a sípálya közelében. Akkor még úgy gondoltam, hogy az ellenérzésem (vö.: beszariság) a síeléssel kapcsolatban megszüntethetetlen. (Azta, mennyi e!) Nos, nem így lett. Mondjuk már nem először járok így, hogy valamit nagyon nem akarok, aztán meg nagyon élvezem. Lehet, hogy kevesebbet kellene tiltakoznom, csak hagynom, hogy történjenek a dolgok. Nade vissza a sízéshez: szerdán végül el tudtam menni futni, és úszni is, bár időrendben pont fordítva. Az úszás inkább csak úszkálás volt, mert későn értem a helyszínre, és így csak 500 métert tudtam haladni a vízben. A futás viszont kellemes volt, jólesett.

Csütörtökön korán reggel (fél öt!) indultunk a messzi Lachtalba, hogy majd jókat csúszkálunk igen magas adrenalinszinttel. Végül az adrenalin már megvolt az odafele úton, mert Győr magasságában olyan hóviharba kerültünk, hogy csak 60-nal lehetett haladni az autópályán. Az osztrák oldalon csak kicsivel volt jobb a helyzet, ott legalább megpróbálták letakarítani a havat az útról, de ennek megfelelően a kotróautóktól nem lehetett haladni. Sehogy sem volt jó, több órán keresztül nyomtuk 60-100 között a kilométereket. Végül 8 és fél óra alatt értünk célba (másodikként). Az út tehát nem volt izgalom nélkülni, és a hangulatot csak fokozta a kocsiban fellelhető, sör képében materializálódott alkoholos frissítő ital.

Megérkezés után egyből átöltöztünk a síelős gúnyánkba, és bevettük a gyakorló pályát (aka Kinder Lactal). Én itt már kellően tartozkodó voltam a lejtőkkel szemben (beszari, ugye), és ezen még az elfogyasztott ser sem segített. Segített viszont egy síoktató, aki nagyon türelmesen, kultúrált módon, lépésről lépésre tüntette el minden félelmemet, olyannyira, hogy fél óra múlva már egyedül is le mertem jönni egy kisebb lejtőn, és meg is tudtam állni. Másnap ugyanez az oktató egy egész napos kiképzést tartott, aminek a végére már bátran ( : ) ) le mertem jönni egy kék(-nek jelölt) sípályán is. Harmadnap pedig már a piros vonalakon sem okozott gondott a lejövetel. Azért fontos kiemelni, hogy a “lejövetel” nem jelent szép síelést, de biztonsággal (persze jónéhány eséssel az elején) megérkeztem mindig a hegy aljára.

Apropó hegy: a helyszín gyönyörű volt. Pénteken borús idő volt, és fújt a szél, de a látvány ekkor is nagyszerű volt, szombaton pedig, verőfényes napsütésben szerintem a legszebb arcát mutatta a hely. Kb ilyen volt:

Lachtal hegyei

Lachtal hegyei

A hüttében egy napozószékben ülve citromos sör ivás a hegyen pedig maga a paradicsomi állapot. Összefoglalva tehát a síelés jó. Még úgy is, hogy esténként a buli hevében nem mindig tudtam (a három estéből egyszer sem tudtam egészen pontosan 🙂 ) visszafogni az alkoholfogyasztásomat, és nyomtam befelé az Edelweiss-t és a házi pálinkát. A legjobb kombináció. 🙂 Ennek köszönhetően kicsit nehezen indultak a reggeleim, de kilenckor már mindig kint voltam a pályán.
Hazafelé még megálltunk Bécsben, és még ezzel a három órás kitérővel is hét óra alatt értünk Budapestre. Sikerült tehát eltakarítani a havat az autópályáról. Ja és, végigtweeteltem az egészet: https://twitter.com/__Keratomi

Mivel a múlt héten csak 34 km-t tudtam futni ezért gondoltam kicsit belehúzok ebben a hét napban. Sajnos azonban hétfőn a futás után nagyon megfájdult a térdem, és ami eléggé aggasztó volt, hogy kedden egész nap nem múlt el. Két dologra tudtam gondolni: vagy a síeléskor erőltettem meg, vagy a cipő amiben futok nem alkalmas már további használatra. Ez utóbbit könnyen alá tudtam támasztani, mert a Pegasus-omban már több, mint 1400 km van, viszont ugyan ilyen könnyen orvosolni is lehetett. Pont leértékelés volt a Spuri futóboltban a víz meg latyak meg hidegtűrő cipőkből, szóval elmentem, és vettem egy Pegasus 29 Shield-et. Futottam benne már háromszor, és nagyon kényelmes, jó cipő, úgy látszik a Pegasus az én lábamnak jó. Felpróbáltam egy shield-es Lunar Glide-ot is, de az közel sem volt nekem ennyire kényelmes. Egyetlen negatívuma van a Pegának, hogy nem volt 44-es, csak 44,5-es méretben, de eddig csak a mai futásomnál éreztem, hogy mintha kicsit nagy lenne a cipő. Hétvégén kiderül majd a két hosszú futás alkalmával. Szerintem jó lesz.

Kedden tehát felavattam az új cipőt, kellemes, jó futás volt. A telefonom GPS-e mondjuk furán viselkedett, például a piros lámpánál állva, az első km felénél, egyszer csak elkezdte mondani, hogy második km teljesítve, majd, 10 másodperccel később már a harmadik is megvolt. Hiába, még állva is száguldok. 🙂 Persze itthon aztán kézzel korrigáltam a távot. Szerdán voltam úszni, és este még kocogtam egyet, a szokásos hétköznapi útvonalamon, a Rákos-patak mentén. Ma is kimenetem, és csináltam egy ilyen kört. Ma már alig fáj a térdem, szóval lehet, hogy tényleg a régi cipő volt a ludas. Azt hiszem nyugdíjazom.

A héten elkezdtem olvasni egy könyvet Murakami Haruki Miről beszélek, amikor futásról beszélek című művét, és nagyon olvasmányos, lelkesítő jó könyv, mindenképpen ajánlott olvasmány.

A hétvégén még vár rám két hosszú futás, az egyik a Yours Truly keretén belül, ha mindn jól megy.

Ja, és holnap megyek Rácalmásra, juhé!

jan 152013
 

Már megint pont egy hete írtam utoljárra, pedig nem direkt csinálom így. A múlt hét második fele egészen mozgalmasra sikerült. Szerdán volt úszás és futás is, csütörtökön futottam egyet, de elfelejtettem bekapcsolni az Endomondot, így utólag kézzel kellett felvinnem az adatokat. Pénteken nem volt futás, volt viszont kettlebel, amiben azért még éreztem a pár hetes kihagyást. Szombaton és vasánap futottam két kellemes hosszút. Jó idő volt, mind a kétszer ugyan azt az utat tettem meg, csak vasárnap ráhúztam még 3 km-t, hogy meglegyen a 21. Ilyen volt a szombat, és ilyen a vasárnap. Jó kis lassú. nézelődős szaladgálások voltak, a viszonylagos hideg (kb. -5, -3 fok) ellenére sem fáztam. Viszont rájöttem, hogy a régebbi cipőm, a Nike Xcelerate nem való ilyen távra. Nagyon megfájdult benne a térdem, szinte semmi csillapítása nincs, pedig 300 km-rel kevesebb van benne, mint a Pegasus-ban. Mondjuk, amikor vettem mondták is, csodát ne várjak, ez nem napi használatra való futócipő. De mit tegyek, olcsó volt. 🙂

A héten ma tudtam először menni futni, de mindjárt kétszer. Mivel nem voltam benne biztos, hogy este időben hazaérek a munkából, így inkább felkeltem kicsit előbb, és mentem egyet a Rákos-patak mellett a takarítatlan bicikliúton. Mivel nem fagyott, ezért latyak volt mindenhol, meg pocsolyák, amikbe persze még az első párszáz méteren sikerült beletrappolnom. Nem baj, hamar hozzászoktam a nedves cipő/zokni/láb érzéshez. Visszafelé azért még megadtam a rendszernek a kegyelemdöfést, és totál eláztattam mind a két oldalt. Még most is szárad a cipő. Nem baj, így legalább este felvehettem a  Pegasust, ami megváltás volt a lábamnak. És mivel már az út is szárazabb volt, ezért jó kis futás lett a dologból. Élveztem, nagyon. Reggel, este.

Holnap uszás, aztán remélem este tudok még egyet futni, mert aztán többször már nem lesz alkalmam rá a héten. Céges síelésre megyek csütörtöktől. Mondjuk a síelés valószínűleg túlzás, mert még sose csináltam, és most sem akartam, mert beszari vagyok, de a munkatársaim rábeszéltek. Szóval, ha nem lesz több bejegyzés, akkor vagy fentragadtam a hegyen, vagy darabokban jöttem le. Remélem azért egyik sem, és sűrű sör kortyolgatások mellett élvezetes programban lesz részem.

Ennyi jutott most eszembe a történésekből. Vigyázz hegy, jövök!

jan 082013
 

Eltelt tehát a szilveszter is, a magam részéről már 1-kor aludtam elsején, szóval csendesen ünnepelgettünk. Ez nem is olyan nagy baj, így január 1-jén egy félmaratonnal köszönthettem az új évet. Nagyon kellemes (bár hideg) időben futottam jólesően. Rácalmáson körbefutottam a rácalmási ( 🙂 ) szigetet, ez, mint kiderült kb. nyolc kilométer. Bár néhol göröngyös, jeges volt az út, de kellőképpen szilárdra fagyott, így bokatörés nélkül lehetett rajta futni. Csak egy helyen léptem vékony jégre, de szerencsére csak kicsit lett sáros/vizes a bal cipőm és lábam.

Ekkor még az volt a tervem, hogy a héten minden nap futok egy félmaratont, ha már ennyire élvezem a dolgot. Ennek megfelelően telt a szerdai nap. Mondjuk itt kicsit elszámítottam magam, mert elindultam az előző napi terepviszonyokból kiindulva egy másik irányba a  havas/jeges szántóföldön, hogy majd jól futok, amíg van út. Hát, út az volt, csak nem túl jó minőségű. Az a néhány km, amit megtettem rajta teljesen szétverte a talpamat, és ami nagyobb baj (és jobban is fájt) a térdemet is. Mindegy, hős voltam. 🙂

Csütörtökön már kevésbé éreztem magam szuper hírónak, eléggé fájt a lábam, így csak egy óvatos 10-esre vállalkoztam Rácalmás belterületén, szigorúan aszfalton.

Pénteken viszont újúl erővel vetettem bele magam a 21 km izgalmaiba, és, bár nem olyan könnyedén, mint a hét első felében, de azért megcsináltam a távot. Oda-vissza.

Szombaton, mielőtt leszedtük volna a díszeket a karácsonyfáról és a házról, még egy kellemes 10-es belefért az időbe. Minden értelemben, hiszen szépen sütött a nap, nem kellett sietni sehová.

Vasárnap csináltam egy kalóriafeltöltéssel egybekötötött pihenőnapot. Mióta felfedeztem a kalóriabázist, azóta sajnos nem marad rejtve, hogy egy-egy ilyen hétvégi sajt-kesudió kombóval mennyivel lépem túl a napi energiaszükségletemet. Ezt pedig elég rossz látni számokban. Ezért vettem egy digitális mérleget, ami a súlymérésen kívül még ezernyi dolgot tud (szerintem még kávét is főz), és elkezdtem tudományosan táplálkozni. Persze csak a magam tudománytalan szintjén, azaz beállítottam a kalóriabázison egy célt, mondjuk, hogy február 28-ra legyek 60 kiló, és most ennek megfelelően eszek. Azaz nem eszek. 🙂 Egyelőre bírom, minden nap mérem magam, az első két nap mérlege 70,5; 68,1 kg. Kíváncsi vagyok, hogy milyen ütemű lesz a további súlyvesztés. Ez az én új kihívásom.

Holnap pedig reggel kipróbálom a mínuszban úszást, hogy az új évben ugyan olyan jó-e, mint tavaly. A kettlebelt is elkezdtem hétfőn, meg a fegyencedzést is. Egyelőre azt állapítottam meg, hogy nem tett jót a majdnem egy hónap pihenő.

Mára ennyi, megyek, olvasok egy kis Rejtőt.