jan 242013
 

A mai futás után, zuhanyzás közben találtam ki a címnek adott rettenetet. Ott hagytam abba, hogy megyek síelni, vagy inkább sört inni a sípálya közelében. Akkor még úgy gondoltam, hogy az ellenérzésem (vö.: beszariság) a síeléssel kapcsolatban megszüntethetetlen. (Azta, mennyi e!) Nos, nem így lett. Mondjuk már nem először járok így, hogy valamit nagyon nem akarok, aztán meg nagyon élvezem. Lehet, hogy kevesebbet kellene tiltakoznom, csak hagynom, hogy történjenek a dolgok. Nade vissza a sízéshez: szerdán végül el tudtam menni futni, és úszni is, bár időrendben pont fordítva. Az úszás inkább csak úszkálás volt, mert későn értem a helyszínre, és így csak 500 métert tudtam haladni a vízben. A futás viszont kellemes volt, jólesett.

Csütörtökön korán reggel (fél öt!) indultunk a messzi Lachtalba, hogy majd jókat csúszkálunk igen magas adrenalinszinttel. Végül az adrenalin már megvolt az odafele úton, mert Győr magasságában olyan hóviharba kerültünk, hogy csak 60-nal lehetett haladni az autópályán. Az osztrák oldalon csak kicsivel volt jobb a helyzet, ott legalább megpróbálták letakarítani a havat az útról, de ennek megfelelően a kotróautóktól nem lehetett haladni. Sehogy sem volt jó, több órán keresztül nyomtuk 60-100 között a kilométereket. Végül 8 és fél óra alatt értünk célba (másodikként). Az út tehát nem volt izgalom nélkülni, és a hangulatot csak fokozta a kocsiban fellelhető, sör képében materializálódott alkoholos frissítő ital.

Megérkezés után egyből átöltöztünk a síelős gúnyánkba, és bevettük a gyakorló pályát (aka Kinder Lactal). Én itt már kellően tartozkodó voltam a lejtőkkel szemben (beszari, ugye), és ezen még az elfogyasztott ser sem segített. Segített viszont egy síoktató, aki nagyon türelmesen, kultúrált módon, lépésről lépésre tüntette el minden félelmemet, olyannyira, hogy fél óra múlva már egyedül is le mertem jönni egy kisebb lejtőn, és meg is tudtam állni. Másnap ugyanez az oktató egy egész napos kiképzést tartott, aminek a végére már bátran ( : ) ) le mertem jönni egy kék(-nek jelölt) sípályán is. Harmadnap pedig már a piros vonalakon sem okozott gondott a lejövetel. Azért fontos kiemelni, hogy a “lejövetel” nem jelent szép síelést, de biztonsággal (persze jónéhány eséssel az elején) megérkeztem mindig a hegy aljára.

Apropó hegy: a helyszín gyönyörű volt. Pénteken borús idő volt, és fújt a szél, de a látvány ekkor is nagyszerű volt, szombaton pedig, verőfényes napsütésben szerintem a legszebb arcát mutatta a hely. Kb ilyen volt:

Lachtal hegyei

Lachtal hegyei

A hüttében egy napozószékben ülve citromos sör ivás a hegyen pedig maga a paradicsomi állapot. Összefoglalva tehát a síelés jó. Még úgy is, hogy esténként a buli hevében nem mindig tudtam (a három estéből egyszer sem tudtam egészen pontosan 🙂 ) visszafogni az alkoholfogyasztásomat, és nyomtam befelé az Edelweiss-t és a házi pálinkát. A legjobb kombináció. 🙂 Ennek köszönhetően kicsit nehezen indultak a reggeleim, de kilenckor már mindig kint voltam a pályán.
Hazafelé még megálltunk Bécsben, és még ezzel a három órás kitérővel is hét óra alatt értünk Budapestre. Sikerült tehát eltakarítani a havat az autópályáról. Ja és, végigtweeteltem az egészet: https://twitter.com/__Keratomi

Mivel a múlt héten csak 34 km-t tudtam futni ezért gondoltam kicsit belehúzok ebben a hét napban. Sajnos azonban hétfőn a futás után nagyon megfájdult a térdem, és ami eléggé aggasztó volt, hogy kedden egész nap nem múlt el. Két dologra tudtam gondolni: vagy a síeléskor erőltettem meg, vagy a cipő amiben futok nem alkalmas már további használatra. Ez utóbbit könnyen alá tudtam támasztani, mert a Pegasus-omban már több, mint 1400 km van, viszont ugyan ilyen könnyen orvosolni is lehetett. Pont leértékelés volt a Spuri futóboltban a víz meg latyak meg hidegtűrő cipőkből, szóval elmentem, és vettem egy Pegasus 29 Shield-et. Futottam benne már háromszor, és nagyon kényelmes, jó cipő, úgy látszik a Pegasus az én lábamnak jó. Felpróbáltam egy shield-es Lunar Glide-ot is, de az közel sem volt nekem ennyire kényelmes. Egyetlen negatívuma van a Pegának, hogy nem volt 44-es, csak 44,5-es méretben, de eddig csak a mai futásomnál éreztem, hogy mintha kicsit nagy lenne a cipő. Hétvégén kiderül majd a két hosszú futás alkalmával. Szerintem jó lesz.

Kedden tehát felavattam az új cipőt, kellemes, jó futás volt. A telefonom GPS-e mondjuk furán viselkedett, például a piros lámpánál állva, az első km felénél, egyszer csak elkezdte mondani, hogy második km teljesítve, majd, 10 másodperccel később már a harmadik is megvolt. Hiába, még állva is száguldok. 🙂 Persze itthon aztán kézzel korrigáltam a távot. Szerdán voltam úszni, és este még kocogtam egyet, a szokásos hétköznapi útvonalamon, a Rákos-patak mentén. Ma is kimenetem, és csináltam egy ilyen kört. Ma már alig fáj a térdem, szóval lehet, hogy tényleg a régi cipő volt a ludas. Azt hiszem nyugdíjazom.

A héten elkezdtem olvasni egy könyvet Murakami Haruki Miről beszélek, amikor futásról beszélek című művét, és nagyon olvasmányos, lelkesítő jó könyv, mindenképpen ajánlott olvasmány.

A hétvégén még vár rám két hosszú futás, az egyik a Yours Truly keretén belül, ha mindn jól megy.

Ja, és holnap megyek Rácalmásra, juhé!