feb 262013
 

Bizony, már egy éve, hogy tervszerűen futok. Tavaly február 25-én határoztam el, hogy lefutom a félmaratont, az akkor legközelebbi budapesti rendezvényen, a Vivicittán. Lefutottam, és annyira jó volt, hogy nem tudtam abbahagyni (mármint a futást). Azért nem úgy, mint Forrest Gump, de nyomtam én is a kis kilométereimet. Élveztem, és élvezem még most is. Már leírtam nagy vonalakban, hogy idénre mik a tervek, ennek megfelelően el is hagyom a téli alapozó futásokat, és nekikezdek az (edzés)terv szerintieknek. Még nincs konkrét edzéstervem, de már körvonalazódik, a héten pedig véglegessé is fog válni. Ennyit a jövőről.

Sajnos a múltról, főleg a múlt hétről sok mindent nem tudok írni futás szempontjából. Nem futottam csak szombaton és vasárnap, mert valami betegségszerű dolog volt rajtam egész héten. Nem bántam nagyon, mert a térdemre ráfért a pihenés. Szombaton pedig Pusztaszabolcson futottam a Négy Évszak Maraton téli adagját. Kellemes kocogós mozgás volt, nem fáradtam el, a térdem sem fájdult meg, a futás második felére az eső is elállt. Jó volt futni, ez a lényeg! Vasárnap a februári Yours Truly volt, megint nyomtam egy 25-ös karikát, és nem esett rosszul. Viszont kiderült, hogy a térdemnek az emelkedők és a lejtők váltakozása tesz rosszat, mert hétfőn eléggé kellemetlen érzéseket tudott produkálni a duna-parti kör után. Ma reggel azért futottam egy tízest a Rákos-patak mentén, és most minden rendben volt (van). Nagyon szép kora tavaszi idő volt reggel, remélem holnap az úszás alatt is hasonlóban lesz részem. Csütörtök reggelre van még egy Rákos-patak kör betervezve, aztán jöhetnek a hétvégi hosszúk. A jövő héttől meg az edzésterv.

De ne szaladjuk ennyire előre! 🙂

Kezdetnek például egy alvás is megteszi.

feb 182013
 

Kicsit úgy érzem magam, mint tavaly november környékén. Akkor volt az, hogy futottam egyet, és azon melegében (igazából hidegében) meg is fáztam. Most éppen azon gondolkodtam valamelyik alkalommal, hogy milyen szépen hozzászokott a torkom a hideg levegőhöz, aztán tessék. Kicsit mentem csak gyorsabban a téli kocogós tempónál szombaton, és máris itt a baj. Azért remélem, hogy olyan gyorsan is fog múlni, mint a tavalyi meghűlések.

Szombaton tehát mentem 17 km-t, aminek az első fele lassú kocogás volt (egy barátommal futottam nagyon jóleső, beszélgetős tempóban). Az idő szép volt, a hangulat remek. A maradék hetest pedig kicsit meghúztam – na nem nagyon, a 6 perc körüli tempók csak annak fényében számítanak “meghúzásnak”, amit télen futásnak nevezek. De azért jó volt látni, hogy megy a dolog 6 percen belül is. Öröm lesz majd innen 5 perces ezrek közelébe gyorsulni. 🙂 Végül is a megfázásért ezt a szaladgálást, és a csütörtöki hideg tárgyalóban ülést tettem felelőssé. Csütörtökön nagyon fáztam már a munkahelyi megbeszélések alatt is, és ez nem múlt a céges sörözésre sem, így papírkutya lettem, és már 22 óra előtt leléptem az ivászatról. Remélem azért a legközelebbi alkalommal hosszabban ízlelgethetem majd az alkohol tartalmú folyadékokat.

Vasárnap, annak ellenére, hogy éreztem már a náthát lefutottam a szokásos duna-parti körömet. Jól tettem, mert szép idő volt, sok futótárssal találkoztam, úgy látszik a tavaszias idő (mondjuk téliesen hideggel, mert olyan 1 fok körül volt a hőmérséklet…) kivitte az embereket a szabadba. És a szél sem fújta az arcomba a jeges hópihéket. Kényelmesen végre is hajtottam a feladatot. Ez a hét tehát még bizonytalan futás szempontjából, remélem holnap már tudok menni egy kis tízest. Meg szerdán. Meg csütörtökön. Szombaton pedig Négy Évszak Maraton lesz Pusztaszabolcson, a téli 10 km-t lehet most teljesíteni. Esemény tehát van bőven, csak egészség is legyen hozzá. 😀

Kicsit más téma: rátaláltam otthon, Rácalmáson egy csoda konyhai eszlözre: az aprítógépre. Ezzel a nagyszerű szerkezettel mindenféle gyümölcsöt és zöldséget össze lehet aprítani (mint a neve is mutatja…). A jó benne, hogy nem olyan, mint egy gyümölcs centrifuga, hogy a rostok nagy részét kiszűri, hanem itt minden anyag benne marad a végtermékben, az összemixelt gyümölcsök (és zöldésgek) íze pedig valami fenomenálisan jó. És laktató. Szóval ilyeneket eszek mostanában hétvégenként.

Folyt. köv., ha múlik a nátha.

feb 132013
 

Hétfőn beneveztem a Spar Maratonra. Meg a Nike Félmaratonra. Meg a Vivicittára. Már érzem a futószezon szelét. 🙂

Ennek megfelelően folytattam a téli futkározásaimat, például a múlt hét csütörtökön, így. Itt azért már éreztem a térdemet, de nem is futottam sokat, meg pénteken úgyis pihenő volt, szóval mentem bátran. Szombaton voszont nem vállaltam a dimbes-dombos Duna-partot, helyette inkább mentem egy Rácalmás-Kulcs-Rácalmás kört síkon. Kicsit így kevesebb lett a kilométer, de legalább a térdem nem fájdult meg, és vasárnap már bevállalhattam a szokásos hétvégi utamat. Persze amilyen szép idő volt szombaton (mármint a körülményekhez képest szép… hideg és borús, de száraz), olyan rossz lett vasárnapra: fújt a szél és esett egy kis hó. Éjjel is, meg a futás közben is. Így reggel még a friss hóban tudtam futni. Az élmény megfizethetetlen. 🙂 A Pega Shield viszont remekelt ilyen körülmények között.

Hétfőn láb pihentetés volt. bár nem fájt nagyon, de kímélés üzemmódba kapcsoltam. Tegnap és ma viszont lefutottam a Rákos-patak kört, és igen élvezetes volt. Ma reggel voltam úszni is, és ez most nagyon jólesett. És utána a szauna is, szóval szuperul indult a napom. Holnap céges sörözés, így nincs futás, pénteken a szokásos pihenő, szombat-vasárnap viszont újra hosszabb távok várnak.

Most kitaláltam, hogy március első hetében tartok egy regenerálódós hetet, amikor nem lesz futás, mielőtt elkezdem a felkészülést a szezonra. Meglátom majd, hogy sikerül-e betartani. 🙂

Megnéztem a Fuss dagi, fuss című filmet, aranyos kis futós vígjáték, tud adni motivációt.

A végére már csak annyi, hogy megkóstoltam Dúzsi Tamás Marci 2012 borát, és egy kicsit csalódás volt számomra. Már hétfő óta ki van bontva a palack, de csak ma tudtam megfogalmazni, hogy mi az ami nem tetszik benne: keserű utóíze van. De nem úgy, mint a sörnek, hogy jó keserű, ez olyan rosszféle keserű. Tehát ezért nem.

Vége.

feb 072013
 

“A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett. Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek, aki tudja hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve. A mélyben a csepeli tájat látom, a messzeségben hazám lapályait. Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált.”

A fenti Márai Sándortól származó írást itt találtam, megtetszett és elhoztam. Köszi így utólag is!

Bár – egyelőre – pincét nem akarok, de a többi részével tudok azonosulni.

feb 062013
 

Ma futottam először a héten, mert a vasárnapi hosszú után nagyon fájt térdem még hétfőn is. Már kezdtem egészen elszomordni, hogy tényleg egy hosszabb szünetet kell tartanom, mikor azt éreztem, hogy ma egész nap nem fáj.  És akkor úgy gondoltam megpróbálkozom egy regeneráló 10 km-rel. De ne szaladjunk ennyire előre.

Legutóbb pont egy hete lelkendeztem, hogy milyen hatalmasakat élvezve futok, és el is írtam a második futás napját (hiába tényleg jó volt a bor 🙂 ), mert az ugye szerdán volt, mivel csütörtökön a céges ivászat esett jól. Nem mondhatnám, hogy a sárga földig ittam magam, de még tisztességesen berúgni sem sikerült. Némi bor (ezt szerintem mindenkinek meg kell kóstolnia egyszer, valami csúcsszuper nedű), meg citromos és búza sör fokozta a hangulatot. Pénteken a szokásos kettlebellel kezdtem a napot, majd munka után mentem haza Rácalmásra.

Két nap kihagyás után minden rendben volt a térdemmel, így zuhogó esőben indultam neki szombaton a 18 km-es körömnek a Duna mentén. Kellemes, könnyű futás volt, élveztem minden percét az eső ellenére is. A végére azért kicsit már éreztem, hogy nincs minden rendben térd vonalon, és sajnos a másnapi, ugyan ezen az útvonalon megtett km-ek során csak fokozódott a fájás. Egyébként is kicsit szenvedős lett a vasárnapi táv, mert kellemesnek egyáltalán nem mondható szél fújta az arcomba a jeges hópihéket majdnem 10 km-en át. De azért futottam félig vakon becsülettel, és hős voltam persze.

Hétfőn és kedden viszont tartottam egy kis pihenőt. Mondjuk mind a két nap volt dolgom, kedden például mentem a MindenFutás Egyetemére, ahol ezuttal Monspart Sarolta volt a fővendég. Szerintem az eddigi MFE-k közül ez volt a legjobb rendezvény – bár mindegyik nagyon jó volt.

Ma aztán nekiiramodtam, kezdetben príma kis eső kísért utamon, később az égi áldás elmaradt, és remek futás kerekedett a dologból. Egyelőre a térdem sem fáj, szóval holnap megint teszek egy próbát, egy mérés nem mérés, ugye. Ma a reggeli úszás is nagyon jólesett, a víz is kellemes volt, a levegő sem volt hideg, szóval igencsak elégedett lehetek a mai nappal. 🙂

Közben eszembe jutott, hogy megnéztem a Tűzszekerek című filmet. Mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon jó alkotás, és ez tényleg a futásról szól. A története, a zenéje, a mondanivalója egyaránt fergeteges.

Mára akkor ennyi.