Sze 172013
 

A múlt hét vége nagyszerű futkározásokat hozott. Az idő remek volt, végre minden testi bajomtól megszabadultam, szóval tényleg csak menni kellett. És mentem.

Csütörtökön fartlek volt terítéken, végre megint jó kondiban éreztem magam, egészen meggyőzően futottam (magamat meggyőzve, hogy repülök 🙂 ) a 11 km-es Rákos-patak kört. Sötétben indultam, világosban, de ködben végeztem – tisztára, mintha ősz lenne…

Pénteken aztán munka után indultam neki, ekkor kicsit fújt a szél, de nem volt vészes. A terv egy kellemes, 140 alatti pulzusos kocogás volt a patak parton. Gondoltam egyet, és lenémítottam az Endomondos telefonomat, és csak mentem érzésre, ahogy jólesett, ahogy vitt a lábam. Nagyon élveztem ezt a “nomád” futást. Később visszanézve az időmet nem lehet panaszom: 5:12-es átlaggal tettem megy a 11 km-t, úgy, hogy tényleg nagyon kellemes “kocogós” tempónak érzékeltem a sebességet. Hát csoda, hogy akarok még ilyet?!

Szombaton céges családi napot ültem, a futás helyett volt némi ping-pong. Az eső szinte egész nap esett, így még jól is jött ki a lépés. Vasárnap azonban várt rám egy 20 km-es laza futás. Szép napos időben indultam neki olyan 11 óra felé. Ezt (is) szeretem az őszben: el lehet menni napközben futni anélkül, hogy egy hordónyi vizet kelljen vinni kiszáradás ellen, meg minden méteren azon izgulni, hogy mikor következik be az öngyulladás.

Rajzoltam tehát egy megfelelő kört az Endomondoval a környéken, és megkértem a telefonom, hogy a nevezett alkalmazás segítségével vezessen végig rajta. Felemás siker született az együttműködésből: kb. 9 km után az Endomondo bemondta az unalmast, és leállt. Csinált már ilyet máskor is, ettől persze még ugyan olyan dühítő. Mindegy, száműztem a telefon és a program készítőinek máglyahaláláról szőtt gondolataimat, újraindítottam a mérőszoftvert, és mentem tovább. Még egy darabig azért az eseten töprengtem, és megállapítottam, hogy most már tényleg kell vennem egy rendes futó órát.

Végül az előző 9 km-hez még hozzáfutottam a maradék 11-et. Itt is lenémított telefonnal haladtam, élveztem az időt, a tájat, nem törődtem a pillanatnyi időmmel. Az utolsó 4 km-en még gyorsítani is volt erőm, ami azért nem rossz 16 km után. Vidáman lenyújtottam, és mentem haza. Jó kis vasárnap volt.

Az eheti edzésadagot ma kezdetem volna bekebelezni, de ezúttal az időjárás (meg a józan eszem) közbeszólt: felkeltem ötkor, de szakadt kint az eső. Azért felvettem a futó gúnyámat, és nekiindultam, de kb. az első 100 m után hazakanyarodtam. Ennyi elég is volt, hogy teljesen elázzak. Semmi értelme nem lett volna futni, ráadásul fartlekezni akartam. Ezt mondta a józanabbik felem. A másik oldal a hősfaktor emelgetésével próbált a futás útján tartani, de ezúttal esélye sem volt: minden a szakadó esőben futás ellen szólt. Úgyhogy most írok inkább. A fartleket áttettem estére, remélem addigra mérséklődik az időjárás. Mondjuk ahogy hallom (vagyis nem hallom) már elállt az eső. Azt hiszem jól döntöttem. Nem kell most a megfázás, a gyorsító edzés is hatásosabb kevesebb vízben. Hiába, ahogy öregszem, úgy leszek egyre bölcsebb. 🙂

A kondit és a fegyencedzést továbbra is tolom, az eredmények bíztatóak.

Most viszont megyek dolgozni, hogy este időben el tudjak jönni, és nyomhassam a fartleket. Éljen az ősz!

Sze 112013
 

Úgy tűnik túltettem magam a vasárnapi szar ügyön, és kezd körvonalazódni a folytatás. Egyrészt ugye megy a maratonra felkészülés az edzésterv szerint, másrészt azt hiszem kitaláltam, hogy mikor futom meg a “tuti” félmaratont.

De repüljünk kicsit vissza az időben, még a múlt hét csütörtökjére, amikor is az utolsót futottam a hétvége előtt. Ehhez egészen a Margitszigetig mentem ezúttal, ahol a DK Team NKE-jén vettem részt. Két kényelmes kört kocogtam, jól esett, nem fáradtam el. Közvetlenül a sportolás után egy kis céges sörözés következett, ami szintén a szigeten volt, úgyhogy minden klappolt. És ezúttal csak annyit ittam, hogy ne ártson meg. 🙂

A balul sikerült félmaraton után tegnap voltam először a patak parton egy laza átmozgató futásra. Reggel már azért hűvös van azt tapasztaltam, ráadásul köd is volt, az eső lába is lógótt, egyszóval csodálatos futóidő volt. 🙂 Kényelmesen, a Tüskevár-t hallgatva tettem meg a 11 km-t.

A futás mellett egyébként viszem a kondi projektet is, egészen jó eredményekkel. Látszani még nem látszik az izom rajtam, de már nagyobb súlyokat tudok megmozgatni, mint az első hetekben. Ez mindenképpen fejlődés. Bár a bal vállamban ismét előjött a fájdalom, ami néha kettlebelen is. Hiába harmincon túl tényleg kezd szétesni az ember.

A 100 fekvőtámasz / 200 felülés kihívást most jegeltem kicsit, előbb erősödök, aztán majd újra nekimegyek a feladatnak. A fegyencedzés hasazása és fekvőtámasza viszont megy, a nem kondis napokon. A kondiba egyébként is van hasazás, ahol nincs, oda meg betettem a nyújtott láb emelést a fegyencedzésből. Szóval hasra gyúrás minden nap van. 🙂

Visszatérve a futáshoz: a cél most már a maraton négy órán belül, előtte már nem lesz félmaraton PB futás. Ahogy azonban a bevezetőben is említettem, kitaláltam, hogy mikor és hol fogok robbantani a 21 km-es távon: novemberben, a siófoki Balaton Félmaratonon. Eredetileg úgy terveztem, hogy idén mind a két napon futok, így lehet ugye itt teljesíteni a maratont: szombaton két részletben 21 km-t, vasárnap pedig egyben még egyszer ugyan ezt a távot. A dolgok azonban másképpen alakulnak valószínűleg: csak vasárnapra megyek, és futok, ahogy tudok. 🙂 A pálya ideális, teljesen sík, egy rövid szakaszt leszámítva aszfalt/beton, az idő kellemesen hűvös lesz remélem, úgyhogy csak tartani/fokozni kell a formám a maraton után. Ehhez keresek majd egy szimpatikus öt hetes edzéstervet.

Teljesíthető tervek szerintem.

Sze 102013
 

A cím egy idézet a Batmanből. Azért jutott eszembe, mert a hétvégi Nike Félmaratonon elég nagyot zuhantam.

Ami történt csak magamnak köszönhetem. Az van, hogy mostanában úgy étkezem, hogy hétköznap csak gyümölcsöt eszem, hétvégén pedig csak natúr magokat. Főleg tökmagot és napraforgó magot. Így megy ez már két hete, semmi egyéb tápanyag bevitel (ami eddig is lényegében a sajt a sör meg a kesudió volt). Már a múlt hét végén vasárnap éreztem a hosszú futás közben, hogy a gyomrom nincs rendben, nagyon feszült, és folyamatosak a “toló fájások”. Akkor nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, máskor is volt már hasonló, egy rövid kitérő megoldotta.

A félmaraton előtti nap is hasonlóan étkeztem (gyümölcs + magok). Itt már éjjel is éreztem, hogy bajok vannak, többször fent voltam, de azzal nyugtattam magam, hogy reggelre elmúlik. Hát nem múlt el, bár valamennyit mérséklődött a fájás és a feszülés. Ittam vizet, ettem banánt és sós napraforgót meg mandulát. Ezektől már szinte teljesen elmúltak a panaszok. Aztán a rajt előtt kezdett megint fájni. Időm már nem volt WC-re menni, gondoltam, ha majd nagyon kell megállok útközben egy mobil eszköznél.

Végül is rendben lezajlott a rajt. Azt kicsit mondjuk furcsálltam, hogy az 1:45-ös iramfutók, akikkel menni akartam valahol az 1:45-ös zóna előtt álltak, így ők a szakaszos rajt első hullámjában mentek el, mintegy 3 perccel előttem. Nem baj gondoltam, nekem csak annyi a dolgom, hogy tartsam a kicsivel 5:00 perces ezrek alatti tempót. Ez elég könnyen ment, jól éreztem magam, jó erőben voltam, és nem éreztem a hasamat sem. Egészen az 5-ik km-ig. Ekkor hirtelen megjelentek, és egyre erősödtek a fent már említett toló fájások. Ki kellett állnom. Mikor újra futásnak eredtem, egy darabig megint minden jó volt, aztán újra kezdött a fájás, meg jött még hozzá egy kis hányinger is. Ittam a frissítő ponton vizet, és megpróbáltam tovább kocogni, de nem javult a helyzet, sőt rosszabb lett.

Nagyjából a 8-ik km-nél döbbentem rá, hogy ennek a versenynek vége. Nemhogy 1:45-öt nem fogok futni, de az is kérdéses, hogy célba fogok-e érni. Már a gyaloglás is fájt. Innentől kezdve lényegében frissítőpontról frissítőpontra húztam magam, és szinte mindenhol élveztem kicsit a Toi-toi vendégszeretetét. Nem mondom, hogy jó volt. Az azért adott néha egy kis lökést, hogy többen a futók közül próbáltak biztatni, hogy fussak, ne adjam fel – nyilván azt gondolták, hogy elfáradtam, azért sétálgatok. Különösen jól esett, mikor egy DK-s hölgy mellém ért, és egy jó darabon együtt sétáltunk, kocogtunk, próbált belém lelket önteni, de akkor már nagyon a kiálláson gondolkodtam.  Talán Neki is köszönhető, hogy tovább haladtam, és főleg sétálva, ritkábban lassan kocogva, de végül elértem a célt.

Útközben a Nyugati téri felüljárón a DK színeiben átnyújthattam egy szál rózsát Monspart Saroltának – ekkor még kicsit mosolyogni is tudtam. A végére utólértek a 2:15-ös iramfutók is, így kicsit összeszedve magam velük kocogtam a célba. Nem voltam boldog. A hasam még mindig fájt, az időm 2:20 fölötti lett.

Még nem tudom, hogy hol és mikor (most a legesélyesebbnek a novemberi Balaton Félmaraton tűnik), de meg fogom futni még idén az 1:45-öt.

Kimászok a mélyből.

Sze 032013
 

A múlt héten folytattam az edzéstervnek megfelelően a felkészülést a Budapest Maratonra és a félmaratonra. Kicsit visszavettem a km mennyiségből, hátha gyorsabban múlik a talp és derék fájás. Meg váltogatom a cipőket is, a shield-es Pega puhábbnak tűnik, mint a nem shield-es Pega. A fájdalom azonban – kiváltképp a derék – makacs dolog, lassan gyógyul. (A fájdalom tud gyógyulni?)

Azért csütörtökön kocogtam reggel egy kényelmeset a Rákos-patak mellett. Délután elmentem a Margitszigetre, ahol a DK NKE-je (Nagy Közös Edzése) volt, már a Nike Budapest Félmaraton jegyében. Volt ismertető a frissítésről, a futás közbeni pulzusról, meg még pár érdekes dologról Marik Balázs és Monspart Sarolta előadásában. Jó volt, itt most a futást kihagytam.

Szombaton azonban nem, ekkor volt a III. Folyóparti Futóparti az Óbudai Futókör SE szervezésében. A táv 13500 m volt, gondoltam megnézem, hogy 5 perces km-ekkel mennyire fáradok el. Ebből akartam következtetni a félmaratoni állapotomra. Végül is csak valamivel több, mint 12 km lett a hossz, és végig 5 perc/km alatt teljesítettem. Nem mondom, hogy a végére nem fáradtam el, viszont nem frissítettem sehol futás közben, plusz gyorsabban is mentem, mint amit a 21 km-re tervezek. Összességében tehát azt mondhatom, hogy a főpróba jól sikerült, jöjjön az előadás! 🙂

A vasárnapi hosszú futást azért nem hagytam ki, bár most nem is volt olyan hosszú, és nem is keltem korán. Egy kicsit újítottam is az útvonalon: most először futottam túl az M3-ason a Rákos-patak mentén. Elkocogtam egészen az irodáig, ahol dolgozom, meg vissza. Jó kis futás volt, és most már azt is tudom, hogy kényelmes futással 53 perc alatt érnék be a munkahelyemre. Majdnem gyorsabb vagyok, mint a BKV. 🙂

Ma is volt egy kis reggeli frissítő mozgás, sötét is volt, a szél is fújt, úgyhogy jól beöltöztem: a pólóra vettem egy polár futó pulóvert, arra meg egy széldzsekit. Ez kb úgy 1,5 km-ig kényelmes is volt, aztán elkezdett meleg lenni. Azért végigtoltam a patak kört, de legközelebb lehet, hogy lengébben kell öltözni.

Viszont már nem sokáig. Az ősz itt van, és nem csak a futószezon jött el vele, hanem a sötét és egyre hűvösebb reggelek is. Azért még egyelőre nem kell hosszú nadrág, de felülre már kell a két réteg (a három ugye sok, mint kiderült 🙂 ). Azért nyomon továbbra is a reggeli edzéseket, minél zordabb az idő, annál jobban lehet csavargatni felfelé a hősfaktort.

A héten lesz még egy átmozgató két Margitsziget kör csütörtök este, aztán vasárnap Nike Félmaraton. A fehér lufik környékén megtalálható leszek.