szept 172013
 

A múlt hét vége nagyszerű futkározásokat hozott. Az idő remek volt, végre minden testi bajomtól megszabadultam, szóval tényleg csak menni kellett. És mentem.

Csütörtökön fartlek volt terítéken, végre megint jó kondiban éreztem magam, egészen meggyőzően futottam (magamat meggyőzve, hogy repülök 🙂 ) a 11 km-es Rákos-patak kört. Sötétben indultam, világosban, de ködben végeztem – tisztára, mintha ősz lenne…

Pénteken aztán munka után indultam neki, ekkor kicsit fújt a szél, de nem volt vészes. A terv egy kellemes, 140 alatti pulzusos kocogás volt a patak parton. Gondoltam egyet, és lenémítottam az Endomondos telefonomat, és csak mentem érzésre, ahogy jólesett, ahogy vitt a lábam. Nagyon élveztem ezt a “nomád” futást. Később visszanézve az időmet nem lehet panaszom: 5:12-es átlaggal tettem megy a 11 km-t, úgy, hogy tényleg nagyon kellemes “kocogós” tempónak érzékeltem a sebességet. Hát csoda, hogy akarok még ilyet?!

Szombaton céges családi napot ültem, a futás helyett volt némi ping-pong. Az eső szinte egész nap esett, így még jól is jött ki a lépés. Vasárnap azonban várt rám egy 20 km-es laza futás. Szép napos időben indultam neki olyan 11 óra felé. Ezt (is) szeretem az őszben: el lehet menni napközben futni anélkül, hogy egy hordónyi vizet kelljen vinni kiszáradás ellen, meg minden méteren azon izgulni, hogy mikor következik be az öngyulladás.

Rajzoltam tehát egy megfelelő kört az Endomondoval a környéken, és megkértem a telefonom, hogy a nevezett alkalmazás segítségével vezessen végig rajta. Felemás siker született az együttműködésből: kb. 9 km után az Endomondo bemondta az unalmast, és leállt. Csinált már ilyet máskor is, ettől persze még ugyan olyan dühítő. Mindegy, száműztem a telefon és a program készítőinek máglyahaláláról szőtt gondolataimat, újraindítottam a mérőszoftvert, és mentem tovább. Még egy darabig azért az eseten töprengtem, és megállapítottam, hogy most már tényleg kell vennem egy rendes futó órát.

Végül az előző 9 km-hez még hozzáfutottam a maradék 11-et. Itt is lenémított telefonnal haladtam, élveztem az időt, a tájat, nem törődtem a pillanatnyi időmmel. Az utolsó 4 km-en még gyorsítani is volt erőm, ami azért nem rossz 16 km után. Vidáman lenyújtottam, és mentem haza. Jó kis vasárnap volt.

Az eheti edzésadagot ma kezdetem volna bekebelezni, de ezúttal az időjárás (meg a józan eszem) közbeszólt: felkeltem ötkor, de szakadt kint az eső. Azért felvettem a futó gúnyámat, és nekiindultam, de kb. az első 100 m után hazakanyarodtam. Ennyi elég is volt, hogy teljesen elázzak. Semmi értelme nem lett volna futni, ráadásul fartlekezni akartam. Ezt mondta a józanabbik felem. A másik oldal a hősfaktor emelgetésével próbált a futás útján tartani, de ezúttal esélye sem volt: minden a szakadó esőben futás ellen szólt. Úgyhogy most írok inkább. A fartleket áttettem estére, remélem addigra mérséklődik az időjárás. Mondjuk ahogy hallom (vagyis nem hallom) már elállt az eső. Azt hiszem jól döntöttem. Nem kell most a megfázás, a gyorsító edzés is hatásosabb kevesebb vízben. Hiába, ahogy öregszem, úgy leszek egyre bölcsebb. 🙂

A kondit és a fegyencedzést továbbra is tolom, az eredmények bíztatóak.

Most viszont megyek dolgozni, hogy este időben el tudjak jönni, és nyomhassam a fartleket. Éljen az ősz!

Sorry, the comment form is closed at this time.