okt 282013
 

Nem nyaralás lesz. Futni fogok, (magamhoz képest) gyorsan. Legalábbis ez a terv. Szeretném 90 perc alá vinni a félmaratoni időmet. Ha már a Nike Félmaratont annyira elszartam (nem csak majdnem szó szerint). A maraton óta tehát folyik a felkészülés a Balaton Félmaratonra. Sajnos csak öt hét van addig, így igazából már csodát nem lehet tenni, a formám megtartását, és az állóképességem erősítését tűztem csak ki célul erre a bő egy hónapra.

Ennek megfelelően folytattam ugyan azokat az edzés típusokat, amikkel a maratonra készültem: volt (van, lesz) fartlek, harmadolós futás és résztávozás. Persze vannak lassú tempóban (döntöen 140-es pulzushatár alatti) futások is, és ami údonság a vasárnapi hosszú futásba beletettem egy kis lépcsőzést is. Dunaújvárosban remek lehetőségek vannak: az ún. felső és az ún. alsó Duna-partot jópár hosszú, 30-35 m-es szintkülönbséget jelentő lépcső köti össze. Ez már egy 10 emeletes ház magassága! Egyelőre “csak” egyszer szaladok fel az egyiken, de remélem a téli alapozás végére menni fog egymás után 5-10 darab ebből a jóságból. 🙂

Szóval a lépcsőzést gondolom állóképesség javítónak, kiderül majd nemsokára, hogy segít-e félmaratoni távon. Az eredménytől függetlenül folytatni fogom télen is terveim szerint a heti egy lépcsőmászást, amint fentebb is írtam.

A maraton óta tehát volt egy átmozgató futás, könnyedén alacsony pulzussal; majd egy kis harmadolós 15 km-rel folytattam a hetet. Azon a héten szombaton egy kicsit magasabb pulzus zónában (140-155) futottam egy tízest Rácalmáson, majd vasárnap a már megénekelt lépcsős hosszú futás következett. A következő hét ugyan ez volt, csak pepitában: kedden egy ébresztő 140-es pulzusos kocogás a patak parton, csütörtökön ezúttal egy 10 km-es fartlekkel indítottam a napot, majd hétvégén a magasabb pulzusos tízes, vasárnap pedig a lépcsőzés volt terítéken.

Hét közben reggelente is, de főleg hétvégén nagyon szép őszi idő volt, egyáltalán nem hideg, de nem is izzadós meleg. Hétvégén lehetett simán rövid pólóban futni, lehet, hogy idén utoljárra. Ennek megfelelően negyon élveztem a mozgásokat, és már várom a holnapot, amikor is megint egy laza kocogás lesz a Rákos-patak mentén alacsony pulzussal.

Ede egyébként jól van, nagyon szépen teszi a dolgát, remek kis szerkezet. A kondizás is megy heti háromszor, ettől is remélem az állóképességem (és az izmaim) növekedését.

A Star Trek most kicsit háttérbe szorult, helyette olvasás van.

Nagyjából ennyi.

okt 242013
 

Most, hogy már mindenki megírta a maga maratoni beszámolóját, én is megteszem. Nem mintha arra vártam volna, hogy a többiek megelőzzenek a saját élményeik virtuális térbe lövésével, de a (mostanában) szokásos “sok volt a munka, lusta voltam, nem volt időm” kifogásokkal eddig sikeresen távol tartottam magamat a webnaplómtól. Eddig. Most tehát jöjjön a maraton, ahogy én meg(át)éltem.

Kezdem mondjuk az elején, az kiinduló pontnak sem rossz. Nekem ez volt az első. 28 hosszú hetet készültem rá Monspart Sarolta (kicsit módosított) edzésterve alapján. Le is lövöm a poént itt és most: nagyon élveztem a futást, minden a lehető legnagyobb rendben ment, lényegében 3 óra 47 perc 41 másodpercet flowztam végig. 3:47:41. Lássuk tételesen!

Már nyolc óra előtt kiértem a Felvonulási térre, a rajt csak 9:30-kor volt. Viszont az öltöző/ruhatár a Petőfi csarnokban volt, ami gyalog kb 5 perc séta a tértől, illetve meg akartam nézni a kiállítókat is, meg nevezni is szerettem volna a Balaton Félmaratonra. Meg is tettem mindezt, még egy közös fotózásra is jutott idő a DK Teammel. A rajthoz már 9:15 körül odaálltam. Nagyon sokan voltak, most mégsem volt szakaszos indítás. Mondjuk, mint később kiderült nem is volt rá szükség, hiszen – köszönhetően gondolom az idő alapú rajtzónáknak – egyáltalán nem volt tülekedés vagy egymás feltartása sem a rajt utáni első kilométereken, sem később sehol a futás alatt.

Szóval 9:30-kor eldördült a rajtkürt, majd kb 3 perc múlva már át is léptem a startvonalat, és elkezdtem futni. Az út mentén szinte végig voltak lelkes szurkolók, meg zenészek/zenekarok, akik a jó hangulatról és a buzdításról gondoskodtak. Nem is vittem semmilyen zenecsiholó eszközt – velem volt Ede, és mindnről tájékoztatott.

Itt szúrnám közbe, hogy az új órát kipróbáltam még a maraton előtti napon, egy laza 10 km-es Rákos patak parti kocogáson, és remek volt. Azóta volt még pár futásunk együtt, és teljesen meg vagyok vele elégedve. És még egy csomó funkcióját nem is használtam!

Ede tehát tette a dolgát, én pedig az első 10 km-en elszórakoztam azzal, hogy most akkor a pulzust/időt/távot, vagy az aktuális tempót/átlag tempót/utolsó km tempóját mutassa-e új kis barátom. Jó játék volt, nem mondom. 🙂 Akár hogy néztem azonban az órát minden km után azt mutatta, hogy túl gyorsan megyek (mármint magamhoz képest). Azt tudtam, hogy 25-28 km-t le tudok futni 5 perc körüli ezrekkel, de 42 km ennél valamivel több. (Matekból elég jó voltam mindig. :D) Mondtam is magamban, hogy lassítani kellene, de nem ment. Vitt a lábam, meg a tömeg, meg ki tudja még mi. Azért a 10-ik 1000 méter után minden frissítőponton megálltam, és ittam pár kortyot, meg egyszer ettem egy kis citromot is, és minden rendben ment.

A Margitszigetre befutáskor azért már így is kezdtem kicsit dehidratált lenni, még jó, hogy a 33-ik km-nél lévő frissítőpontra – ami pont a sziget kijáratánál volt – leadtam egyéni frissítőként egy doboz citromos sört. Hát igen, jobban hiszek ebben, mint akár milyen izó- vagy power italban. És milyen jól tettem! Félreálltam szépen, elkortyoltam a kis sörömet (alkoholmentes, meg citromos, de akkor is…), WC-ztem egyet, majd mentem tovább. 9:10-es lett a kilométerem, de megérte. A sörtől új erőre kapva “robogtam” a cél felé.

Persze a Nyugati téri felüljárót most sem lehetett kihagyni, így felkocogtam oda is, majd a Dózsa György útra érve már kezdtem elhinni, hogy mindjárt vége. Mert ugye onnan már csak egy km a városliget (ahogy pl.: a Nike Félmaratonon is volt). Mondjuk Ede szerint még 3 km hátra volt, de néha, ha a futó hinni akarja, hogy mindjárt itt a cél, akkor nem hallgat a technikára. Pedig a technikának van általában igaza, mint, ahogy most is: a Városligetben még kellett tenni egy kört. De milyet! Fordító fordítót követett, többet forogtunk, mint a lagziban megtáncoltatott menyecske (hö?). Engem, bevallom egy kicsit dühített is már a dolog, de legalább vitt előre a bosszúság. Aztán persze minden jónak vége szakad egyszer, és megjelent a cékapu is, amit a fenti idővel vettem be.

Örültem, mint majom a szaporító szervének, és kaptam érmet, meg le kellett hajolnom levenni a csipet a cipőmről. Aki próbált már meg 42 km futás után lehajolni, és kikötni a cipőfűzőjét, az tudja, hogy abban a pár percben éppen nem az örömtől visítottam (persze csak magamban). Végül összerobotmozogtam az időmérő eszközt, megkaptam a befutó csomagot is, és elsétáltam lepihenni a fűbe. A leülés sem ment könnyen, azért még nyújtottam egy kicsit, majd néhány tíz percig, csak néztem ki a fejemből, élveztem a … mindent. Számomra tökéletes futás volt, remek körülmények között (leszámítva a sok fordítót), igazán mindennnel meg voltam elégedve. Tökéletesnek éreztem a világot, és benne magamat. (A világban azóta már nem vagyok olyan biztos. 🙂 )

De minden pillanat elmúlik egyszer, én is feltápászkodtam, megittam a befutó csomagban talált háromféle folyadék közül az egyiket (sima víz, ízesített víz, citromos sör; lehet tippelni), majd néztem még egy darabig a befutókat, végül elindultam hazafelé.

okt 122013
 

Az elmúlt majd egy hónapot a fenti néhány szóval tudom összefoglalni. Azért kifejtem részletesebben is.

Még szeptemberben történt, hogy reggel eléggé eláztam 100 méter futás alatt, úgyhogy hazajöttem, és inkább írtam. Innen folytatva tovább a történet múlt ködébe vesző végét, leírhatom, hogy aznap este megejtettem az edzéstervbe felírt fartleket, és elégedett voltam az eredménnyel. Nem sokra emlékszem már abból a kora tavaszi estéből, de a tempót elnézve nem lehetett okom panaszra. Így szépülnek meg az emlékek. 🙂 Ugyan azon a héten rohangásztam egy harmadolósat szintén a patak parton, a számok itt is bíztatóak, úgyhogy ezt a futást is az “elégedett” oldalra teszem a mérlegen. 2:0. A folytatásban azért a másik oldal is villant majd párat. Izgalmak következnek!

A dráma előtt azért történtek örömködésre okot adó dolgok is, például egy hónap után ismét mentem Rácamásra a hétvégén. És ha már ott voltam, akkor futottam is. Egy 10 km-re tervezett, de 12-re nyúlt edzést sikerült abszolválnom. Rácalmásról futottam Dunaújváros irányába, de nem mentem be ezúttal a Duna-partra, hanem csak a “Szabadstrand”-nak nevezett tóig haladtam, amit aztán megkerülve tértem haza. Ezzel a kis tó-kerüléssel lett több a táv, de nem bántam, nagyon szép idő volt, tipikus késő nyári, kissé hűvös, kiváló futóidő. A telefon megint lenémítva jött velem, nem érdekelt közben, hogy milyen tempóval futok, csak élveztem a természetben mozgást. Igazi endorfin bomba volt. Erre viszont tisztán emlékszem. 🙂 Ami még jobban megmaradt bennem az a vasárnapi Velencei-tóparti futóparti. Eddig kétszer voltam, igazi örömfutásokként éltem meg őket. Ezúttal sikerült négyzetre emelni az örömöt. És nem szedtem be semmit. Na jó, banánt igen. 🙂 (A futás tényleg legális drog.)

De mitől is volt olyan jó ez a 28 km szaladgálás? Remek futóidő volt: sütött a nap, de nem tűzött, nem fújt nagy szél, de amikor kellett, akkor volt egy kis hűsítő légmozgás. Viszonylag sokan voltunk: mivel ez nem a “hivatalos” tókerülés (nincs rajtszám, érem, de még rajt/célkapu sem), ezért pártíz embernél nem gondoltam, hogy többen leszünk, ehelyett voltunk párszázan. És végül, de nem utolsó sorban: 5:30-6:00 perc/km-es tempót terveztem futni, ehelyett 5:00 perc körüli ezrekkel suhantam körbe. És nem fáradtam el! Ráadásul szinte végig beszélgettem egy futótárssal (akitől sok hasznos információt megtudtam a maratonfutásról és az ironman-ről). El sem akartam hinni, mikor láttam a végén az Endomondóban az időket. Öt perces ezrek, kényelmesen, beszélgetve! Nem tudom, hogy aznap mi volt velem, de remélem lesz még ilyen. 🙂 És mindennek a tetejébe a 28 km-ben volt egy olyan félmaratonnyi rész, amit 1:44:28 alatt tettem meg. Így akár teljesítettnek is vehetném az idei célkitűzesim egyikét: az 1:45 alatti félmaratont. Azért ezt még “hivatalos” eseményen is szeretném megerősíteni. Mondjuk novemberben, a Balaton Félmaratonon.

A következő hét telt tovább a maratoni felkészülés jegyében, kedden reggel a Rákos patak mellett résztávoztam egyet (10×300 m). Ez talán mehetett volna jobban is, de kedd is volt, reggel is volt… Csütörtökön csak egy átlagos km gyűjtő kocogás volt reggel, ezt legalább (amennyire fel tudom idézni) kellemesnek éltem meg. A hétvégét megint Rácalmáson töltöttem, ahol Tökfesztivált rendeztek, és ennek keretén belül egész jó zenekarok léptek fel: Lord, Deék Bill Gyula, Piramis. Voltak jó borok és sajtok, úgyhogy mindent rendben találtam. 🙂 Ilyenkor a kisvárosban sokan készítenek tökből különbőző figurákat, jelenteket, amiket a porták előtt az utcán állítanak ki. Ebben az időszakban olyan Rácalmás, mint egy nagy tökmúzeum. Ehhez a hangulathoz járultam idén én is hozzá, a szüleim háza elé készítettem egy figurát tökből. A téma persze nem lehetett más, mint a futás. 🙂 Íme, az eredmény:

DSC_0126

Azért a móka mellett a tényleges futás sem maradhatott el, szombaton egy még eddig általam meg nem futott útvonalon/irányba bolyongtam Rácalmás és Dunaújváros között 10 km-t. Nem túl gyorsan, de fáradság nélkül. Sajnos ekkor már éreztem valami megfázás félét, de gondoltam a kocogás majd kiűzi belőlem a bacikat. Nem így lett, vasárnapra már viszonylag erős izom fájdalmaim is voltak, plusz köhögtem, plusz fújtam az orom. Azért nekiindultam az aznapra tervezett 35 km-nek. Persze esélyem sem volt teljesíteni, lényegében 1000 m után minden bajom volt a szédüléstől a “nem kapok levegőt”-ig. Azért összeszenvedtem 4 km-t, és benne hagytam az Endomondóba felkiáltójelnek. Itt azért került a beszámoló elején említett mérleg másik oldalára is bőségesen. Végül is hétfőn sem tudtam elmenni kondizni, és a keddi futást is kihagytam. Szerdán aztán már voltam erősíteni is, meg csütörtökön toltam egy 15 km-es harmadolós edzést, felemás sikerrel. Ekkor még azért nehezebben kaptam levegőt, meg hideg is volt, szóval duplán csavartam a hős-faktort (vagy a hülyeség -faktort).

Szombaton és vasárnap aztán temó futás volt. A hétvége első napján 10 km-t kellett teljesíteni 5:00 perces ezrekkel, ezt sikerült is hoznom. Nem mondom, hogy minden pillanatában élveztem az edzést, de azért panaszra sem lehet okom, mert úgy éreztem, hogy bőven bírnám még ezt a tempót. Csak kapnék már végre rendesen levegőt. 🙂 A következő napi penzum: 15 km, 5:30-as tempóban. Pipa ez is, pedig nem jött több levegő, és a pálya is szintes volt.

Erre a hétre, a vasárnapi maraton előtt csak két kellemes-kocogós Rákos-patak kör maradt, amiből végül három lett/lesz. Mindjárt elmondom, hogy miért. Írtam már párszor (legutóbb itt), hogy nem mindig működik jól a telefonomon az Endomondo, és a pulzus mérő órám is többször mér öszevissza pulzust, mint a valódi értéket. Amikor erről volt szó, akkor mindig eszembe ötlött, hogy kellene nekem egy “rendes” futó óra, amiben benne vannak azok a dolgok, ami engem érdekel futás közben (táv, tempó, pulzus, GPS), és után (eredmények értékelés, grafikonok, táblázatok, számok). Már egy ideje túrtam a neten a leírásokat, teszteket, összehasonlításokat, és nem utolsó sorban az árakat. Végül sikerült egy konkrét típusnál kikötnöm, ez a Garmin Forerunner 410 volt. Miután hetek alatt sikerült eldöntenem, hogy ilyen óra kell, már csak egy-két hónap kellett, hogy végre a magaménak tudjak egyet. A legmegalapozottabb ellenérv a szerkezettel kapcsolatban az ára. Annyiba kerül, amennyi nálam bőven az egy kütyüre kifizetendő összeg lélektani határa fölött van. Szerencse, hogy a neten van mindenféle eBay, meg Amazon, de legjobb, hogy véletlenül kiderült, hogy van InterStore.hu. Ez egy Szlovákiában működő online áruház, amelyben a magyar ár feléért lehet pl. futóórát kapni. És adnak ÁFÁ-s számlát, és korrektül válaszolnak az email-es kérdésre, és betartják a szállítási határidőt. Szóval a múlt héten megrendeltem, tegnap pedig házhoz jött Ede. Ezt a nevet kapta, mert nem tudom, hogy miért. Futó Ede. Szóval ezért lett három az a kettő, mert ki szeretném próbálni Edét még a holnapi maraton előtt. Egyelőre óraként barátkozok vele, most is a kezemen van, és már végre a pontos időt mutatja. (Nem lehet manuálisan beállítani, ha talál GPS műholdat szinkronizál a beállított időzának megfelelően.)

Be is fejezem az irkálást, mert még kell kicsit takarítanom, aztán futnom, aztán pihennem életem első maratonja előtt. Holnap ilyenkor már úton leszek.