dec 042013
 

Végül nem volt -9 fok, csak kb -3. Azért abban is kellemes a futkosás, még, ha lassan, 140-es pulzus alatt teszi is az ember. Nekem ráadásul extrém érzékeny a torkom, nagyon könnyen megfázik. Hiába bugyolálom be kívülről, és veszem az orromon át a levegőt, futás után azért érzem, hogy kapar, meg köhögök is. Nem baj, iszom sok meleg teát, aztán majd hozzászokik. Muszáj lesz neki, mert futni továbbra is reggel fogok, akkor meg hideg van. Mondjuk mostanában estefelé sincs sokkal melegebb, úgyhogy azzal sem nyernék semmit, ha munka után mennék kocogni.

A konkrétumokra térve a mút hét jó kis futásokat hozott: volt csütörtökön egy hosszabb köröm a 16. kerületben, aztán szombaton megfutottam az egy héttel ezelőtti rácalmási útvonalat, de ezúttal az ellenkező irányban. Így is jó volt. 🙂 Vasárnap pedig Dunaújváros felé vettem az irányt, ahol immár két lépcsőn felfelé futást ejtettem meg. A második már szédítő élmény volt. Egyébként a hétvégén mind a két napon szép napsütéses idő volt, olyan igazi kellemes futőidő, csak kicsit hideg.

Tegnap aztán megint reggel kocogtam egyet a Rákos-patak partján. A héten lesz még három szaladás: holnap és szombaton, illetve vasárnap Mikulásos Velencei-tó kör. Szuper lesz!

A kondi az új helyen megyeget, egyelőre félig-meddig edzésterv alapján. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a régi tervet használva csináljuk amire jut idő. Aztán mehet a szauna, ami nagyon jól esik reggelente.

Nagyjából ez történt. Ja, újra vezethetek! 🙂

Sorry, the comment form is closed at this time.