feb 222014
 

Csütörtökön a szokásos 15 km-rel melegítettem a Balboára. Az elején Ede még nem találta a ritmust, ez elég gyakran megesik mostanában vele, hogy az első egy-két km-en jelentősen fölé mér a pulzusomnak. A másik megoldás, hogy tényleg 160 fölött zakatol a szívem a kezdeti 10 percben.

Szombaton aztán várt a Balboa Classic és a szürke melegítő. Mint az alábbi képen is látszik, a futás előtt még különösebb problémám nem volt, bár itt már megmásztam egy emelkedőt, csak hogy eljussak a rajt helyszínéig. Valahol mélyen sejtettem, hogy ennél azért lesznek meredekebb feladatok is. Talán ennek köszönhető a morcos nézés is. 🙂

balboa_elott

Az idő nagyon jó volt, az útvonal szép helyeken vezetett, már amennyire meg tudtam figyelni, amikor éppen nem azon gondolkodtam, hogy hol vágjak magamra még egy lukat, amin lehet levegőt beszívni. Nincs összehasonlítási alapon, mert nem szoktam terepen futni (a Rácalmás-Kulcs közötti szántóföldön futást nem minősíteném annak…), de néhány helyen nem hogy futásra, de még gyaloglásra is alkalmatlan volt a pálya a rajta helyet foglaló sártakaró miatt. Gyaloglásból pedig akadt néhány már az első felében is a menetnek. Egyébként 19 km volt a táv (nekem 18,5-öt mért az óra), és 829 m szintemelkedést tartalmazott. Meg sok sarat. Az elején még azt gondoltam, hogy szépen lassan megkocogom az emelkedőket. Erről viszonylag gyorsan letettem. 🙂 Amikor elrendeztem fejben, hogy a terepfutás nagyjából arról szól, hogy felfelé “kilépős” gyaloglás, lefelé vágtatás, akkor már egészen élveztem. A lefelé vágtatást. Persze én közel sem mertem olyan tempóban ereszkedni, mint a tapasztaltabb futótársak, mert féltem, hogy rálépek valamire, vagy elcsúszok, vagy csak szimplán kitöröm a bokám, azért volt endorfin rendesen a lejtőkön. Felfelé meg volt időm gondolkodni, hogy milyen sör(öke)t fogyasztok majd el, ha hazaértem. Egyébként fél liter vizet vittem magammal, ami elég kevésnek bizonyult, pótolni pedig csak visszafelé a Szépjuhásznénál tudtam. Azért mondom, hogy “visszafelé”, mert a táv fele, egyben legmagasabb pontja az Erzsébet-kilátó volt. Végül 2:25 alatt teljesítettem a távot, amivel valahol a középmezőnyben szerepeltem. Otthon aztán megvoltak a sörök is.

Másnapi levezetésként gondoltam egy nagyot, és az edzéstervben lévő 40 km-es etapot egy kis város- és Margitsziget nézéssel terveztem kombinálni. Az volt, hogy kifutottam a szigetre, köröztem ott négyet, majd hazakocogtam. Nem csoda, hogy nem nagyon esett jól a futás az előző napi megterhelés után, de a főbb gond inkább az volt, hogy – arra számítva, hogy a Margitszigeten majd lesz kút – nem vittem magammal folyadékot. Pechem volt, mert minden kút téli álmát aludta. Végül vettem vizet az egyik árustól csilliárdokért, majd hazafelé menet megittam egy citromos alkoholmentes sört is. Jót tett. 🙂 Otthon aztán megittam a maradék sört (amiben volt alkohol). Így néz ki egy ilyen kocogás.

A héten pedig szokás szerint reggelente ébresztgettem magam két 15 km-es körrel a Rákos-patak partján. kedden és csütörtökön. Nagyon nem estek jól most ezek a mozgások. Fáradt is voltam, meg szerintem kicsit túlfutottam magam ezen a télen (vagy mi volt az elmúlt három hónapban). A pulzusom nagyon alacsony volt, tudom, ilyenkor gyorsabban kellene futni, de egyszerűen nem kívántam. Még van egy hét az alapozásból, aztán egy jelentősen csökkentett heti km számmal (viszont minőségileg magasabb szinten /értsd: gyorsabban/) kezdem meg a szezoni edzéseket.

Ma viszont futottam egy jóleső 25 km-t, még egy kicsit azt is kipróbáltam, hogy tudok-e “rendesen” futni még. Jelentem: tudok. Mentem egy 4:30-as km-t, és nem estem szét. Nyilván egyetlen 1000 m-ből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de azért jó volt érezni, hogy tudok (magamhoz képest) gyors lenni még. Végül is ez volt a célja az egész téli alapozásnak. Hát még ha rápihenek! 🙂

Említésre méltó még, hogy a héten csak két kondi edzés volt, mert péntek reggel, mikor mentem volna edzésre (megint) nem indult az autóm. És ez (megint) nem az autó hibája. Még novemberben, mikor olajcserén volt a kocsi szóltak, hogy az akkumulátor a végét járja. Igazuk volt, pénteken már egyáltalán nem volt benne szufla. Így az 5:45-től 8:45-ig terjedő időszak alkatrész vadászattal telt el, boldog meghittségben. Először a legkézenfekvőbb megoldásként az utca túloldalán lévő benzinkútra mentem be, ahol potom 30 ezerért árulták a nekem kellő darabot. Ezt eltettem talonba, és körbejártam a környék szóba jöhető boltjait. Végül egy másik benzinkútnál találtam egy pontosan ugyan olyan darabot, mint az első helyen, csak 16000 Ft-ért. Ennyit számít egy kis keresgélés. Végül csak 6 percet késtem a munkából. Hazafelé aztán rájöttem, hogy még az sem biztos, hogy tönkrement az akksi, lehet hogy csak lemerült. Ugyanis sötétben észrevettem, hogy ég a kocsiban a belső világítás, ami egy hét alatt simán leszívhatta az akkumulátort.

Volt róla szó, hogy vettem egy új Pegasus 29 futócipőt, ami pont olyan, mint a régi. Na, ezt a régit nyugdíjba küldtem, kimostam, már meg is száradt. Ugyan így tettem a Balboa után a shield-es Pegámmal is, úgyhogy most csak az új cipő van. Még nem döntöttem el, hogy egy Free-t veszek mellé vagy egy 30-as Pegát.

Ami viszont nem kérdés: holnap Yours Truly ráadás, és én ott leszek Érden ismét! Juhé, és jó futást!

feb 112014
 

Megint eltelt jó sok idő az utolsó (nem Rocky-s 🙂 ) bejegyzés óta. Ennek sok oka van, de legfőképpen az, hogy nem volt kedvem szombaton este tízkor írogatni, miután több órán át szívtam azzal, hogy az órámról (Ede) feltöltsem az adatokat a Garmin Connect-re. Nyilván én álltam rosszul hozzá, hiszen Linuxra nincs driver, ami az ANT-os USB és az óra között kapcsolatot létesítene. Mármint Garminos nincs, mert azért vannak még Linuxos futók, akik megcsinálták. Egészen a múlt hétig működött is minden, de kb csütörtök óta valamiért se az itthoni gépemre (Ubuntu 13.10), se a szüleim masinájára (Linux Mint) nem  lehetett adatokat tölteni. Vagyis, mint kis nyomozás után kiderítettem, a futás adatok (többnyire) áttöltődnek a gépre, csak nem tudja feltenni őket a Connect-re. Ha nem lenne az a néhány alkalom, amikor magát az edzést is helytelenül menti a gépre, akkor egyszerűen a létrejött TCX fájlt feltölteném a Garminhoz kézzel. De van az a néhány alkalom. Szóval a szombat estém meghitten telt VirtualBox telepítéssel, majd uninstallal, mert persze azzal sem ment. Végül a céges ügyeletes laptop segítségével orvosoltam a problémát. Ugye milyen jó, ha az ember supportos? 😀 Csak vicc volt.

Naszóval tehát, ott hagytam abba február első napján, hogy némi jeges széllel kísért futáson vettem részt saját magam társaságában, és hogy másnap lesz egy 60 km-es futás és küzdelm a Zöld Szörnnyel. Ez csak részben valósult meg, mert 40 km-t mentem, és nem lépcsőztem egyáltalán. Sok indokot tudnék felhozni, kezdve a nagyon csúszós úttól a jeges-szeles időn át az esőig, de igazából fejben és testben dőlt el a dolog. Már a 10. km után sikítozott valaki bennem, hogy hagyjam abba, mert nem esik jól, mert fáj, mert többet árt így, mint használ, bla, bla, bla. Nem szoktam hallgatni a hasonló hangokra, mert kis idő múlva már azt kezdik mondani, hogy ez az, csináld még… De nem akkor vasárnap. Tényleg nagyon fáradt voltam, fájtak a lábaim. Tényleg abba akartam hagyni már 20 km után (igazából 10 után, de onnan még haza kellett volna futni 🙂 ). Nem futós nap volt, na. Azért annyit sikerült magammal szemben kialkudnom, hogy akkor megcserélem a következő hétvégével az edzéstervet, és az akkori 40 km-t futom a 60 helyett. Ebben maradtam.

Hétvége után jönnek a hétköznapok, amik azért jók, mert lehet dolgozni. Ja, nem. Szóval ami a futásokat illeti izgalomra semmi ok, mert megint kedden és csütörtökön kocogtam a Rákos-patak partján. Ami jó, hogy mostanában mire befejezem a futást teljesen megvirrad. Tök jó, jön a nyár! 🙂 Az is jó, hogy mind a két futás pont 15,33 km lett. Ki van ez számolva. Meg az is jó, hogy igen könnyedén tartom a 140-es pulzus határt mostanában. Oké, nem megyek gyorsan, de akkor is. Rossz az csak csütörtökön volt, amikor valami ónos eső szerűség esett, ami azonnal fagyott rá az útra, és néhány helyen igencsak csúszóssá vált a burkolat. Kellett koncentrálnom rendesen, hogy ne essek el.

Ami még történt az az, hogy hétfőn vettem egy futócipőt. Igazából pont olyat, mint a mostani nem shield-es Pegám: Pegasus 29. Szép rikító sárga. Kedden már ki is próbáltam, kellemes, kényelmes, de hát milyen legyen, ha a pont ugyan ilyen cipőm pont ugyan ilyen kellemes, kényelmes. 😀

Azért hétvégén egy kicsit megnyomorgatta a bal nagylábujjam körmét a sárga Pega.

Szombaton minden adott volt egy remek futáshoz: 10:30 körül elállt az eső, szélcsend volt, kellemes 4 fok, kívánni sem lehet jobbat. Benyomtam egy (alkoholmentes) citromos sört, meg egy banánt és kis vizes flaskámmal a kezemben neki indultam a nagy útnak. 60 km volt a terv, és szépen, egyenletesen teljesítettem is. Még sötétedés előtt hazaértem. Minden rendben volt, ezúttal nagyon élveztem a futást, folyamatosan pótoltam a folyadékot (42 km-nél például ismét egy a.m. citromos sörrel), és figyeltem, hogy takarékosan, okosan fussak. Ennél azért majd gyorsabban szeretnék menni a márciusi Optivitán, de felmérőnek tökéletes 60-as volt. A végére azért már elfáradt annyira a lábam, hogy küzdeni kellett a három 10%-os emelkedőn, ami Rácalmáson felvisz a Duna partról. Egy jó forró zuhany, és 8 deci frissen facsart narancslé helyretett.

Másnap aztán Érden folytattam a futkosást, a gáton, ahol az érdi futó közösség tagjaival tettem meg néhány kört. Még mindig nagyon élvezem ezeket a közös futásokat, mindig van valami közös téma, és futás közben beszélgetve csak úgy repülnek a km-ek. Most éppen 30 repült el, és csak az elején éreztem némi fáradságot az alsó végtagjaimban. Jó érzés tudni, hogy, ha kell gyorsan tudnak regenerálódni a futóműveim.

Szóval a múlt hét végén 90 km-t futottam, és ezzel az edzéstervem szerinti maximum terhelésen vagyok túl. A futószezonig már csak rövidebb távok szerepelnek a jövőben. Azért lesz még Yours Truly ráadás, de az mégse 60, csak 50. 🙂

Hogy a mai etapról se feledkezzek meg feljegyzem, hogy voltam futni a patak parton, könnyed esős mozgás volt nagyon alacsony pulzussal. Most vagy a szívem kezd megállni, vagy tényleg hasznos dolog a pulzuskontroll. Kiderül majd a versenyeken.

Szombaton pedig Balboa Classic!

feb 102014
 

Hétvégén pedig kimerészkedek a terepre.

„Senki sem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, amikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért, ami jár és közben viseld el a pofonokat. Ne mutogass másra! Ne mondd, hogy nem te vagy a hibás, hanem ő vagy ő vagy akárki, ez gyáva duma, és te fiam nem vagy gyáva. Te jobb vagy annál!”

http://peterkropko.com/cikk/293

feb 012014
 

Még a múlt hónapban a hendikep futást jártam körül az ezelőtti bejegyzésben. Azóta volt még izgalom Érden. Könnyebb lesz viszont időrendben követni a történéseket.

A hendikep másnapján tehát csatába indultam a Zöld Szörny ellen, és bár a kezdeti pár km-en nem esett jól a futás, az első lépcsőmászás után elkezdtem élvezni a dolgot. Lenyomtam az öt kört, közben volt ásványvíz vásárlás, meg közintézmény személyzeti WC-jében sz*rás. Meg erdőben is. 🙂

A következő hét köznapjai a szokásos mederben teltek: két Rákos-patak parti 15 km-rel ébresztettem magam, ezúttal is kedden és szerdán. A tempó most sem volt túl nagy, viszont a pulzust könnyedén tartottam. Pénteken aztán úgy alakultak a munkahelyi dolgok, hogy nem tudtam jönni Rácalmásra, így a szombati 25 km-t Pesten kellett megejtenem. Ráadásul nem mehettem nagyon messze a számítógéptől, úgyhogy kitaláltam, hogy körözni fogok. Kb 4 km-re a lakhelyemtől van egy nagyon barátságos sporttelep, ahova be lehet menni “csak úgy”. Itt van egy 400 m-es körpálya. Innen már össze lehet rakni, hogy kellemes, bár nem túl változatos futásom volt aznap, ami úgy nézett ki, hogy 4 km odafele, majd 43 kör a pályán, végül a 4-es hazafelé. Az órám sajnos a hazaúton lemerült, talán unta a monotonitást. Mindegy, úgy is kicsit ki kellett lépnem, mert… hát igen, azért. Egyébként kicsit meglepődtem, hogy nem is tűnt annyira unalmasnak a körözgetés, sőt, még élveztem is néha, úgyhogy eldöntöttem, hogy fogok menni máskor is.

Vasárnap aztán várt Érd, és várt a Yours Truly. 50 km-t terveztem futni, sokadmagammal az érdi futóközösség tagjaival. Az idő szuper volt, hideg, de szél- és csapadékmentes. Az első 25 km-en befutottuk Érdet, nagyon élveztem, egy kellemes tempójú, beszélgetős mozgás volt. Még az érdi Minaretet is körbefutottuk (mondjuk csak kb 15 m körbe 😀 ). A második etap az érdi gáton volt a szokásos oda-vissza futás. Végül is nagyon jól éreztem magamat, egyre jobban élvezem a közösségben, társasággal futást. Ehhez persze az is kell, hogy olyan szuper legyen a közösség, mint Érden. Ede ezúttal végig követte az eseményeket, amelyek az Endomondora áttöltve így néznek ki.

Volt azért egy kis kellemetlenség is futás után, amikor haza akartam indulni. Ugyanis az autóm nem indult be. Nem volt semmilyen műszaki hibája, csak nem tudtam kikapcsolni az indításgátlót. Ez úgy történhetett, hogy a kocsi kulcsát, amin a központi zár távirányítója is rajta van, betettem a futó nadrágom hátsó zsebébe. Pont oda, ahol viszonylag sok izzadság tud lenni egy hosszabb futás során. Az izzadság pedig valószínűleg nem tesz jót a nyomtatott áramköröknek. Szóval a távirányító tönkrement. Szerencsére a kocsit a kulccsal ki lehet nyitni, csak – mint kiderült – az immobilizert nem lehet kikapcsolni. Anélkül pedig nem lehet önindítózni. Szóval hirtelen szükségem lett egy autószerelőre vagy egy autótolvajra. Valamelyik csak be tudja indítani. 🙂 Végül egyik sem lett, de szerencsére az érdi futó nagykövet nagyon sokat segített, szerelőért telefonálgatott, elszállított a busz- majd a vonat állomásra, sőt, még a saját autóját is felajánlotta, hogy menjek haza a pót távirányítóért. Nem tudom elégszer megköszönni Neki a segítőkészségét. Végül – mivel nem voltam benne teljesen biztos, hogy a távirányító a hibás – vonattal mentem Pestre, majd a Déliből hazataxiztam. Muszáj volt kihagynom a metrózást, mert addigra már teljesen rám fagyott a futás közben átizzadt ruha, és a -5 fok nem kellemes 3 réteg jeges izzadságban. Végül minden jó, ha a vége a jó: hétfőn kibuszoztam Érdre a másik távirányítóval, amivel sikerül működésre bírnom a járművet. Éljen.

Ezen a héten aztán folytattam a reggeli futkosásokat a patak parton, és most már a normál kerékvágásban: kedden és csütörtökön. Az utóbbit ráadásul hóban, mert szerdán esett végre valamennyi Pesten is. Jó volt. A 140-es pulzus határt most is könnyedén tudtam tartani.

Ezúttal haza tudtam jönni Rácalmásra, és ma egy eléggé szeles futáson vettem részt. 25 km-t kocogtam Kulcson és Rácalmáson.

A kondi egyre izgalmasabb, ezen a héten konkrétan a mozgás nehezemre esett a szerdai és a pénteki etap után.

Holnap pedig: 60 km és a Zöld Szörny nyolcszor. Jó éjszakát!