feb 222014
 

Csütörtökön a szokásos 15 km-rel melegítettem a Balboára. Az elején Ede még nem találta a ritmust, ez elég gyakran megesik mostanában vele, hogy az első egy-két km-en jelentősen fölé mér a pulzusomnak. A másik megoldás, hogy tényleg 160 fölött zakatol a szívem a kezdeti 10 percben.

Szombaton aztán várt a Balboa Classic és a szürke melegítő. Mint az alábbi képen is látszik, a futás előtt még különösebb problémám nem volt, bár itt már megmásztam egy emelkedőt, csak hogy eljussak a rajt helyszínéig. Valahol mélyen sejtettem, hogy ennél azért lesznek meredekebb feladatok is. Talán ennek köszönhető a morcos nézés is. 🙂

balboa_elott

Az idő nagyon jó volt, az útvonal szép helyeken vezetett, már amennyire meg tudtam figyelni, amikor éppen nem azon gondolkodtam, hogy hol vágjak magamra még egy lukat, amin lehet levegőt beszívni. Nincs összehasonlítási alapon, mert nem szoktam terepen futni (a Rácalmás-Kulcs közötti szántóföldön futást nem minősíteném annak…), de néhány helyen nem hogy futásra, de még gyaloglásra is alkalmatlan volt a pálya a rajta helyet foglaló sártakaró miatt. Gyaloglásból pedig akadt néhány már az első felében is a menetnek. Egyébként 19 km volt a táv (nekem 18,5-öt mért az óra), és 829 m szintemelkedést tartalmazott. Meg sok sarat. Az elején még azt gondoltam, hogy szépen lassan megkocogom az emelkedőket. Erről viszonylag gyorsan letettem. 🙂 Amikor elrendeztem fejben, hogy a terepfutás nagyjából arról szól, hogy felfelé “kilépős” gyaloglás, lefelé vágtatás, akkor már egészen élveztem. A lefelé vágtatást. Persze én közel sem mertem olyan tempóban ereszkedni, mint a tapasztaltabb futótársak, mert féltem, hogy rálépek valamire, vagy elcsúszok, vagy csak szimplán kitöröm a bokám, azért volt endorfin rendesen a lejtőkön. Felfelé meg volt időm gondolkodni, hogy milyen sör(öke)t fogyasztok majd el, ha hazaértem. Egyébként fél liter vizet vittem magammal, ami elég kevésnek bizonyult, pótolni pedig csak visszafelé a Szépjuhásznénál tudtam. Azért mondom, hogy “visszafelé”, mert a táv fele, egyben legmagasabb pontja az Erzsébet-kilátó volt. Végül 2:25 alatt teljesítettem a távot, amivel valahol a középmezőnyben szerepeltem. Otthon aztán megvoltak a sörök is.

Másnapi levezetésként gondoltam egy nagyot, és az edzéstervben lévő 40 km-es etapot egy kis város- és Margitsziget nézéssel terveztem kombinálni. Az volt, hogy kifutottam a szigetre, köröztem ott négyet, majd hazakocogtam. Nem csoda, hogy nem nagyon esett jól a futás az előző napi megterhelés után, de a főbb gond inkább az volt, hogy – arra számítva, hogy a Margitszigeten majd lesz kút – nem vittem magammal folyadékot. Pechem volt, mert minden kút téli álmát aludta. Végül vettem vizet az egyik árustól csilliárdokért, majd hazafelé menet megittam egy citromos alkoholmentes sört is. Jót tett. 🙂 Otthon aztán megittam a maradék sört (amiben volt alkohol). Így néz ki egy ilyen kocogás.

A héten pedig szokás szerint reggelente ébresztgettem magam két 15 km-es körrel a Rákos-patak partján. kedden és csütörtökön. Nagyon nem estek jól most ezek a mozgások. Fáradt is voltam, meg szerintem kicsit túlfutottam magam ezen a télen (vagy mi volt az elmúlt három hónapban). A pulzusom nagyon alacsony volt, tudom, ilyenkor gyorsabban kellene futni, de egyszerűen nem kívántam. Még van egy hét az alapozásból, aztán egy jelentősen csökkentett heti km számmal (viszont minőségileg magasabb szinten /értsd: gyorsabban/) kezdem meg a szezoni edzéseket.

Ma viszont futottam egy jóleső 25 km-t, még egy kicsit azt is kipróbáltam, hogy tudok-e “rendesen” futni még. Jelentem: tudok. Mentem egy 4:30-as km-t, és nem estem szét. Nyilván egyetlen 1000 m-ből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de azért jó volt érezni, hogy tudok (magamhoz képest) gyors lenni még. Végül is ez volt a célja az egész téli alapozásnak. Hát még ha rápihenek! 🙂

Említésre méltó még, hogy a héten csak két kondi edzés volt, mert péntek reggel, mikor mentem volna edzésre (megint) nem indult az autóm. És ez (megint) nem az autó hibája. Még novemberben, mikor olajcserén volt a kocsi szóltak, hogy az akkumulátor a végét járja. Igazuk volt, pénteken már egyáltalán nem volt benne szufla. Így az 5:45-től 8:45-ig terjedő időszak alkatrész vadászattal telt el, boldog meghittségben. Először a legkézenfekvőbb megoldásként az utca túloldalán lévő benzinkútra mentem be, ahol potom 30 ezerért árulták a nekem kellő darabot. Ezt eltettem talonba, és körbejártam a környék szóba jöhető boltjait. Végül egy másik benzinkútnál találtam egy pontosan ugyan olyan darabot, mint az első helyen, csak 16000 Ft-ért. Ennyit számít egy kis keresgélés. Végül csak 6 percet késtem a munkából. Hazafelé aztán rájöttem, hogy még az sem biztos, hogy tönkrement az akksi, lehet hogy csak lemerült. Ugyanis sötétben észrevettem, hogy ég a kocsiban a belső világítás, ami egy hét alatt simán leszívhatta az akkumulátort.

Volt róla szó, hogy vettem egy új Pegasus 29 futócipőt, ami pont olyan, mint a régi. Na, ezt a régit nyugdíjba küldtem, kimostam, már meg is száradt. Ugyan így tettem a Balboa után a shield-es Pegámmal is, úgyhogy most csak az új cipő van. Még nem döntöttem el, hogy egy Free-t veszek mellé vagy egy 30-as Pegát.

Ami viszont nem kérdés: holnap Yours Truly ráadás, és én ott leszek Érden ismét! Juhé, és jó futást!

Sorry, the comment form is closed at this time.