jún 022014
 

Kérdezik a munkatársaim: milyen volt az UltraBalaton? Mondom nekik, hogy jó. Mert mit is mondhatnék? A – szerintem – két legszebben író tollforgatónknak, Jókai Mórnak és Fekete Istvánnak együtt nem lenne elég a szókincse ahhoz, hogy leírja milyen volt a hétvége. Lehet, hogy nem is lehet. Lehet, hogy nem is kell. Ott kell lenni. Át kell élni. És ezek nem költői túlzások. Nem vagyok költő. Hobbifutó vagyok, akinek az elmúlt két napban valami nagyszerű dologban volt része. Minden pillanatát elraktároztam, jobban beépültek a képek, a hangok, az érzések, mint az elfogyasztott kalóriák. Egy darabig elleszek velük, de kell az új dózis. Menni kell megint. Ott akarok lenni, át akarom élni megint. Mikor lesz már jövőre? Hányat kell még aludni? Többé nem a karácsonyt várom, hanem az UltraBalatont.

Azt hiszem az előző bekezdésben kicsit elragadtattam magam. Mentségemre szóljon (ha kell erre mentség), hogy még mindig szombat-vasárnapi események hatása alatt vagyok. De nézzük részletesen.

Péntekre szabadnapot vettem ki a munkahelyemen, hogy legyen időm nyugodtan összepakolni, kocsit lemosatni, tankolni, autópálya matricát vásárolni. Ezeket mind meg is tettem, délután fél kettő körül pedig elindultam Zoliért, az egyik csapattársamért, akivel együtt közelítettük meg Balatonvilágost, és a Club Aligát, ahol az UltraBalaton nevű futóverseny versenyközpontja volt. Még a fél óra késésemmel (nagyon nagy forgalom volt Budapesten) együtt is viszonylag korán leértünk, nem sokan voltak még a nagy sátorban. Egy-két óra múlva aztán sorra futottak be a résztvevők, hat órára már egészen sokan nyomták magukba a tésztaparti névadójából készített ételt. Én is ittam két alkoholmentes búzasört. Már sötétedett, mikor a Siófokon lévő szállásunkra indultunk.  Ekkor már hárman voltunk együtt a csapatból, két társunk kicsit később érkezett. Az este hátralévő része azzal telt, hogy a gondosan (és nehezen) összeállított futás menetrendet kicsit átvariáltuk. Néhány szakaszt újraosztottunk, eltoltunk, meg áttettünk, aztán még kicsit beszélgettünk, majd mindenki ment szépen aludni. Ekkor már fél egy volt. 🙂

A csapat: Zoli, Gina, Zoli, Én, Ildi

A csapat: Sáringer Zoli, Gina, Körmöczy Zoli, Én, Ildi

Reggel 6:15-kor pedig ébredezni kellett, mert oda akartunk érni az egyéniek rajtjára, ami 8:00-ra volt kiírva. Ez kényelmesen sikerült is, elindultak az egyedül teljesítők, majd fél óra múlva a párosok is. Mi még fotózkodtunk kicsit a DK Teammel, majd 8:50-kor a mi csapatunk is útra kelt. Gina futotta az első szakaszt, én pedig biciklivel kísértem. Nagyon szép, egyenletes tempóban ment a futás, a tervezettnél jobb idővel értünk az első váltópontra, ahol az én első futós etapom következett, kerékpáron kísért: Körmöczy Zoli.

Nagyon élveztem a futást. Felszabadultnak, erősnek éreztem magam, csak mentem előre, örültem, hogy én is egy lehetek a sok ezer futó közül, aki megkerüli ezt a nagy tavat. A km-ek mentek, a fáradtság meg nem jött. A végén kicsit szomorú voltam, hogy már át kis kell adnom a “dugókát” Ildinek. Ő is szuper idővel megfutotta a távját, hogy aztán átadja Körmöczy Zolinak a chipet, aki a szerintem legszivatósabb részt vállalta. Egy nagyon durva, 10%-os emelkedőn kellett felfutnia, ami ráadásul több száz méteren keresztül tartott. Nehezítésként a nap is ekkor tűzött a legerőteljesebben. Zoli felért, és a következő kanyarban hirtelen Sáringer Zoli váltotta le. Meglepődtünk, hiszen úgy számoltuk, hogy 20 km-t fog futni, de a váltópont 15-nél volt. Mi tévedtünk. 🙂

Sáringer Zoli is hozta a csapat formát, és az előzetes becsléseknél jobbat futott, így már 50 perccel voltunk jobbak a tervezett időnkhöz képest. Zánkán átvettem a stafétabot helyett használt chipet (népies nevén “dugókát”), majd meg sem álltam vele Nemesgulácsig. Erről a futásomról is leírhatnám ugyan azt, mint az előzőről, élveztem minden percét. Ez egy kicsit dimbesebb-dombosabb útvonalon haladt, mint a reggeli etap, de szerintem a nagy része inkább lejtett. Jó volt futni. Útközben találkoztam Czaltig Zsolttal, aki egyéniben tolta le a 212 km-t. Felnézek Rád Zsolti, nagy vagy!

Utánam Gina futott 14 km-t, majd Ildi váltotta, és a késő délutáni napsütésben 9 km-rel vitte közelebb csapatunkat a célhoz. Körmöczy Zoli már félig sötétben karcolt egy félmaratont. Ismét Ginánál volt az időmérő eszköz 13 km erejéig, majd én vettem át, és próbáltam haladni vele Balatonvilágos felé. Ekkor már nehezebben ment a mozgás, fáradt is voltam, meg a sötétben féltem, hogy rálépek valamire, vagy megbotlok valamiben, aztán kitöröm a bokám. Ja, ilyen beszari vagyok. 🙂 Szerencsére Körmöczy Zoli jött velem biciklivel, és világította az utat annak lámpájával, ami jóval erősebb volt, mint a fejlámpa fénye. Végül csak beértem Balatonlellére, ahol már vártak a többiek, különösen gondolom Ildi, aki több, mint 13 km-t vállalt a balatoni éjszakában.

Ildi remekül teljeseítette a neki jutott távot. Legalább ilyen hősiesen ment előre a következő szeles és hűvös 21 km-en Sáringer Zoli, aki annak ellenére, hogy 17 km-nél begörcsölt a lába lefutotta az adagját. A Siófoktól a célig tartó 12 km-t Körmöczy Zoli vállalta, aki úgy futotta meg az utolsó, – nem túlzok – hegyet, mintha nem is emelkedőn felfelé futna.

Aztán 20 óra 40 perc 03 másodperc futás után a célba együtt vágtáztunk, valahogy így:

MaraDK v2.0 a célban

MaraDK v2.0 a célban

Szóval ilyen volt az UB. Ugye, hogy leírva semmi különös? Átélve annál több. Ennyiszer még sosem mondtam, és nekem se mondták, hogy “Hajrá”. Mindeki mindenkit bíztatott, mindenki szurkolt mindenkinek, a futók ott segítettek egymásnak, ahol tudtak. Nem volt széthúzás, egymásra taposás, könyöklés, mint kint az életben. Mindenki ember volt, mindenki futó volt, mindenki ment a maga célja felé, egyéniben, párosban vagy csapatban. Egymást segítve, együtt mozogva.

A MaraDK v2.0 csapat minden tagjának köszönöm ezt az együtt töltött másfél napot. A kezdeti nehézségek ellenére jól megoldottuk a feladatot. Mindenki jobbat futott, mint amit terveztünk, ráadásul – ahogy láttam – mindezt vidáman, örömmel. Tényleg köszi, hogy veletek futhattam körbe a Balatont Paraszthy Ildi, Juhász Gina, Körmöczy Zoli, Sáringer Zoli!

Külön öröm számomra, hogy együtt futhattam olyan emberekkel, mint Czaltig Zsolt, aki – mint fent is említettem – egyéniben teljesítette a 212 km-t; Temesi Panni és Schneller Erika, akik párosban kerülték meg a Balatont; és a többi érdi futócsapat, úgymint Északi Érdeklődők, Déli érdeklődők, Vas-tag-ok, #yoloka. Mindenkinek nagy gratula a teljesítéshez, szép volt!

Jövőre pedig újra futunk egy kört. Hányat kell még aludni?!

Ja, hogy milyen volt? Jó.

Sorry, the comment form is closed at this time.