Júl 222014
 

Nehéz olyan filmet találni, amelyiknek a 2-ik része jobb (vagy legalább olyan jó), mint az első rész. (Kivétel persze a Mátrix, mert annak mindegyik része fantasztikus.) Nem csak a filmekkel van ez így, hanem a hétvégi futásokkal is. Egy újabb “nem annyit futottam, amennyit terveztem” hétvégén vagyok túl, ez már a második ezen a nyáron.

Az volt, hogy szombatra megígértem az egyik barátomnak, hogy – az otthon egyedül maradt kutyájukat – megfuttatom kicsit. Egy magyar vizsláról van szó, gondoltuk nem okozna neki gondot laza 20 km. Hát, okozott. Már az első kettő után láthatóam kivolt, mondjuk viszonylag melegben indultunk útnak, de a tempó igazán kutyabarát volt. Próbáltam szavakkal átlendíteni a holtponton, mondtam neki, hogy mindjárt vége, már csak pár km (meg a vissza út, de ezt nem mondtam 🙂 )van hátra, de úgy látszik a kutyák máshogy élik meg a holtpontokat, mert egyre ramatyabbul nézett ki. Adtam neki vizet, meg egy helyen, ahol éppen locsoltak egy kicsit le is vizeztettem, de nem nagyon jött helyre. Végül 11 km után elértük a célunkat, és…volt nagy pofára esés. Ugyanis a Jótifuti-ra akartam menni, ami éppen Dunaújvároson haladt keresztül. A dunaújvárosi megálló a Jószolgálati Otthon névre hallgató intézményben volt. Mint később kiderült, ebből kettő is van Dunaújvárosban, és persze, hogy nem a jó helyre mentem. Mivel az eb már nagyon kivolt, nem kockáztattam meg egy átrohanást a másik intézménybe, inkább kerestem egy közkutat, ahonnan vizet tudtam adni a jószágnak. Tetemes mennyiségű folyadék elfogyasztása után gondoltam akkor hazafutunk, de a kutya másképp döntött: sok séta, és egy kis kocogás után leheveredett egy árnyékos helyre, és onnan nem mozdult. Végül a húgomék hazaszállítottak minket. Így lett a tervezett 20-ből 13 km.

Ennél már csak vasárnap futottam kevesebbet, amikor is elindultam szintén egy 20 km-es körre, de 6 km-nél közbe szólt a munka. Ugyanis éppen ügyeletes voltam a cégnél, és éppen hívásom volt. Úgyhogy gyorsan hazaszaladtam dolgozni kicsit. Így lett a tervezett 20 km-ből 10 km.

De, hogy jót is írjak a horror hétvége történései után ma jólesően futottam 17 km-t körbe-körbe, a múlt hét csütörtökön pedig nyomtam 6×800 m résztávot egészen jó eredménnyel. A hét közbeni futások láthatóan jobban mennek.

Most már csak hétvégén kellene valami jó hosszút futnom, már nagyon hiányzik.

Júl 152014
 

Mindenféle mulatságos dolgok történtek a hétvégén, az időrend miatt azonban előbb kell kezdenem. A múlt  héten közhírré tettem, hogy 31 lettem, és ennek örömére 31 km-t mentem, de nem kedden, hanem vasárnap reggel. Na jó, abbahagyom, a vége már úgysem jött ki. Szóval csütörtökön körözgettem 17 km-t a közeli utcákban. Ahogy említettem mostanában tökre élvezem ezeket a körbe-körbe futásokat. Szombaton aztán lebuszoztam a Hortobágyra, ahol a Délibáb Félmaratont rendezték meg. Elég pocsék idő volt, mint kiderült a helyszínen már három napja esik az eső, mikor odaértünk is épp szemerkélt, aztán néha jobban rákezdett, néha meg teljesen elállt, és kisütött a nap. Egyik sem volt jó, bár az eső egy fokkal elviselhetőbb volt, mint a gőzölgő föld. Már csak ezért is, mert a “futópálya” olyan állapotban volt, hogy arra épelméjű ember még nagyon óvatosan, gyalog sem merészkedett rá, nemhogy futva. De ki mondta, hogy a futók épelméjűek? 🙂

Több százan vágtunk neki a három körnek. Az első két pocsolyát még megpróbáltam kikerülni, az elején még óvatosan léptem bele a sárba, aztán úgy 500 m után úgy gondoltam, hogy nem táncolok itt fölöslegesen lábujjhegyen, ha ilyen a terep, hát ilyen. Na, innentől volt igazi örömfutás. Nem érdekelt, hogy egy pocsolyában egyszer benntragadt a cipőm, egy másikban egy hatalmasat estem pont pofára, felkeltem, és széles vigyorral futottam. Nagyon jó érzés volt, bár nem tudom, hogy mitől, nem emlékszem, hogy bármilyen tudatmódosító szert beszedtem volna. Az első kör nagyon hamar elment, a másodikban már azt hittem, hogy tudom mire zámíthatok, de tévedtem (ekkor estem el), a harmadik pedig már egy kicsit lassabb levezetés volt. A hivatalos időm 1:46:02 lett, ami pár másodperccel jobb, mint tavaly. Este aztán nem kellett nagyon altatni. Még reggel is elég fáradt voltam, amikor kimentem kocogni egyet, sajnos megint kevesebbet tudtam csak menni a tervezettnél. Ezúttal is az angol vécé utáni vágy hajtott haza, két (!) megtett km után. Nem erőltettem, inkább elmentem kerékpározni. Sikerült egy egészen embereset tekernem, bár nem túl gyorsan, de nagyon élvezetesen. Elgurultam Esztergomig, majd onnan haza. Jó kis bemelegítés volt ez az augusztusi Balaton kerülésre.

Ma pedig szintén a körözős útvonalamon tettem meg szintén 17 km-t, igen egyenletes tempóban, 140-es pulzushatár alatt.

Hát így telnek a napok errefelé.

Júl 092014
 

Ez van, eltelt egy év megint. Hogy valami jó is legyen a dologban, annyi km-t futottam vasárnap, ahány nyarat éltem meg idáig. Hasonlóan a tavalyi szülinapi futásomhoz, ezt is nagyon élveztem, Dunaújváros Duna partján kocogtam fel-le, meg egy kicsit Rácalmás és Dunaújváros között ide-oda. A vigyorgás most is letörölhetetlen volt az arcomról, és nem csak az előző nap elfogyasztott töméntelen sörnek köszönhetően. Meg a nem töméntelen töménynek. (Most nem ittam, de tényleg.)

Azért is volt jó, hogy jólesett a futkározás, mert előző nap a rácalmási dombok kínálta lehetőséget kihasználva, – meg az edzéstervet betartva – 5×400 m-t futottam fölfelé, meg persze majdnem ugyan annyit lefelé. Na ez nem volt jó. Egyrészt már pénteken volt némi sörözgetés – úgy délután háromtól kb. este kilencig. (Mondjuk közben volt két alkoholmentes óra, amikor vásárolni voltunk.) Másrészt – és itt lehet ok-okozati összefüggés az egyes ponttal – a gyomrom is rendetlenkedett kicsit, meg is kellett néznem közelről egy szimpatikus valamilyen fát, melynek tövében eddig csak csalánok nőttek, de most már van még valami.

Visszafelé haladva az idősíkon érkezünk el a csütörtöki naphoz, ami persze futással indult, nem mentem messzire, de ott megtettem tíz kört. Érdekes, hogy mostanában valamiért élvezem ezeket a körbe-körbe menéseket. Kedden is ezt tettem, de akkor egy 400 m-es pályán, 3×1000 m résztávval fűszerezve az amúgy sem ízetlen menüt.

Egyébként egyre jobban bírom a CrossFit-es mókát is, bár ezen a héten nem dolgozunk lábra. Ez azért is jó, mert a hétvégn lesz a Délibáb Félmaraton, és az tök jó lenne, ha képes lennék futómozgást produkálni.

Most csak ennyit akartam közölni az ország népével, és a világ közvéleményével.

Júl 012014
 

A múlt hét az edzésterv szerint könnyű lett volna. Egy kis kondi, kevés biciklizés, némi futás. Aha, persze. Hétfőn a kis kondi helyett valami CrossFit-es okosságot csináltunk, ami azt jelentette, hogy harminc percen keresztül egymás után kellett 5 húzódzkodást, 10 fekvőtámaszt és 15 guggolást végrehajtani. Egy ilyen szettre 2 perc volt adva, amennyi maradt a gyakorlatok után, az a pihenő. Nos, már a felénél kisebb tavat izzadtam magam alá, plusz voltak koordinációs problémáim is, amikor fel kellett állni a fekvőtámaszból a guggoláshoz. Plusz ugye a hétvégi hat órás móka után a lábaim üvöltve tiltakoztak. Hallottam, és szerintem más is a teremben. Azért végig ment a 30 perc, de volt már boldogabb fél óra is az életemben.

Ehhez képest a keddi kocogás (amiről már futólag írtam) igazán kellemesnek volt mondható, majd a szerda pontot tett a hétfő i-re. (Igen, én is szégyellem, hogy ezt leírtam.) Kondi volt megint, ismét 30 perc, ezúttal tolódzkodás (6), kitörés (oldalanként 6) és lábemelés (12) kombinációban. A kitörés olyan jól sikerült, hogy csütörtökön a leülés műveletét csak úgy tudtam kivitelezni, hogy a célterület felé közeledtem, mintha szabályosan akarnám végrehajtani a gyakorlatot, de valahol a felénél minden izmomat ellazítottam, és egyszerűen ráestem a kiszemelt objektumra. Lényegében nem tudtam használni a combizmaimat. Igen, a WC-re is így ültem rá.

A csütörtöki futás tehát kicsit szenvedős volt. Pénteken aztán ismét kondi, újabb három izgalmas gyakorlat, ezúttal szerencsére nem volt benne olyan ami a lábizmokat nagyon igénybe vette.

Pénteken mentem volna Rácalmásra, de a munka közbeszólt. Egész héten ügyeletes voltam a cégnél, és hát mikor essen be feladat az ügyféltől, ha nem péntek délután ötkor. Persze azonnal meg kellett oldani, mire végeztem már nem volt értelme elindulni. Hétvégére tehát maradtam Pesten, és itt toltam le a szombati 6×200 m dombos edzést, és a vasárnapi 25 km-t. 25-öt mondtam volna? Ja, igen a terv annyi volt. Aztán valamikor 12 környékén valami nagyon durva elfáradásom volt. Képtelen voltam tovább futni. Ittam, kicsit sétáltam, aztán elindultam haza kocogva, de küzdve minden méterrel. Ráadásul egyre jobban kellett WC-znem is, nem kicsit, nagyot. Elég durva hetem volt, edzés és munka terén is, gondolom a testem lázadozott egy hangyányit. Hétfőre aztán levertem a zendülést, és újult erővel estem neki a CrossFit-nek. Ma pedig köröztem néhányat egy 400 m-es pályán, csak, hogy szokjam a monotonitást.

Holnap pedig megint kondi és kitörés.