ápr 022015
 

Programozó vagyok, így nem csoda, hogy vonzódom a két-három betűs mozaikszavakhoz. Szokás szerint azonban egy másik vonzalmam képezi jelen írásom tárgyát, de ígérem, hogy így is sor kerül a címbéli rövidítések kifejtésére.

Szóval a Balaton kerülés utáni hét eleji regenerálódó futást követően elkezdtem a tavaszi-nyári-őszi idei edzéstervem szerinti futkározást. Ezt azt jelenti főleg, hogy vége a hosszú lassú futásoknak, jöhetnek a résztávok, domb- és tempófutások, fartlekek. Azért még így is marad elég pulzuskontrollos kocogás a héten, de legalább egy futás mindig a tempó növelése érdekében lesz. Hogy ez elég lesz e mondjuk az 1:30 alatti félmaratonhoz, az majd eldől novemberben. Már nem kell sokat aludni, de még sokat kell futni addig. 🙂 Ügyesen elrejtve, de már meg is fejtettük az egyik rövidítést: csütörtökön 4×800 m résztáv (RT) volt a feladat, amit egészen jól sikerült teljesítenem, az első kettőnek az idejét figyeltem, és 3:24 körüliek voltak. Van olyan elmélet, ami szerint a 800 méteres résztáv időből lehet következtetni a maratoni időre. Jó, ehhez valószínűleg kevés négy ismétlés, de kezdetnek nem rossz. 🙂

Szombaton aztán kódorogtam kicsit a környéken, mentem amerre vitt a lábam, igazán jóleső futás volt. A lényeg vasárnap volt, amikor a Vértes Terep Maratonon vettem részt. Meg is van, hogy mi az a VTM. Tíz órakkor volt a rajt, én szokás szerint már jó korán ott voltam, biztos, ami biztos alapon: inkább én várjak, mint rám várjanak a rajttal. 🙂 Szóval átvettem a rajtcsomagot, és amíg üldögélve próbáltam memorizálni az útvonalat, meg a frissítő pontok elhelyezkedését az útvonalon befutottak Rókáék, majd RabiMiki is. A kezdésig hátralévő időt jó hangulatban, öltözködési problémáktól nem mentesen (rövid vagy hosszú nadrág?; hány réteg felülre?) töltöttük el. A rajt előtt nem sokkal befutottak Érdről még ismerősök, akiktől egy gyors közös fotó után búcsút vettünk, és nekiindultunk a körnek.

Rajt előtti fotó

Rajt előtti fotó

Óvatosan kezdtem, hiszen ez volt az első igazi terepfutó versenyem (a Borvidék Félmaratont nem számolom, mert az inkább emelkedőkkel – na jó, nagyon meredek emelkedőkkel – tűzdelt, de főleg aszfalton vagy olyasmi talajon rendezett futás; a Balboa pedig közösségi futás). Most jön a WTF. 🙂 Megfordult a fejemben párszor a nevezés óta, hogy mi a fenét keresek én egy terepfutáson, és ezt a gondolatot csak erősítette, amikor láttam, hogy hogyan készülnek a résztvevők a megmérettetésre. Ivótartályos hátizsákok, kaja, speckó terepes felszerelések; én meg a legtöbb, amit tenni tudtam, hogy a Sparos vizes palackom sima kupakját lecseréltem szopókás (remélem így hívják 🙂 ) kupakra. Nem éreztem magam túl felkészültnek, na.

Szóval az elején Rókával haladtunk beszélgetős tempóban, aztán jöttek az emelkedők, és megszűnt a beszélgetés. 🙂 Mindenki ment a saját ritmusában. Én még csak tanulom a terepen futást, próbáltam figyelni a többieket, hogy mikor melyik emelkedőt lehet megfutni, hol kell gyaloglásra váltani. Az első harmad kellemesen telt el így, bár kicsit fáztam néha, de az erdő szép volt, és jól is esett a futás. Az OMG a második harmadban jutott eszembe, főleg Várgesztes után, ahol tartottam egy nem is oly rövid technikai szünetet egy kocsma női WC-jében (a férfi mellékhelységben nem működött az ülőkés WC, és a kétségbeesett arckifejezésemet látva beengedtek a nőibe). Itt vált szét az ultramaratoni és a maratoni táv. Egy ideig egyedül próbáltam futómozgást imitálni, és nem figyelni az egyre erősebb talpfájásomra. Néhányan megelőztek, aztán kezdett múlni a fájdalom, és kezdtem megint örülni a futásnak. Ehhez persze hozzájárult, hogy egyre fogyott a hátralévő táv. Most örültem csak igazán, hogy nem az 50 km-re neveztem. (Majd jövőre. 🙂 )

A végére egészen új erőre kaptam, és néha még mosolygásszerű valamit is sikerült csinálnom.

Mosolygásszerűség

Mosolygásszerűség

Végül is 4:14:31 óra alatt teljesítettem a 38 km-re csökkent távot, és egyáltalán nem bántam, hogy nem kell még négy km-t futnom. A combjaim és a vádlijaim még ma is emlékeznek a terepen töltött időre, szerintem jobban elfáradtak, mint Székesfehérváron. De, mint tudjuk a futókban van egy egészséges (?) mazochizmus, így már be is neveztem a Mátrabérc Trail rövidebb távjára, a Muzsla Trail névre keresztelt 27 km-es mókázásra, ami azért jó, mert másnap Vivicitta félmaraton lesz, amire szintén van nevezésem. Úgy jó az élet, ha zajlik, ugyebár. 🙂

A Vértes tehát megviselt, de csak annyira, hogy még jobban érdekeljen a terepen futás, és mivel az úszás még úgysem megy annyira, idén valószínűleg inkább ezt erőltetném a triatlon kipróbálása helyett.

Ezt a hetet a lábaim állapotára való tekintettel egy könnyű kondival kezdtem, majd kedden reggel körözgettem kicsit futva. Szerdán aztán egy céges futás keretében meglátogattam a Margit-szigetet, pont akkor nem esett az eső aznap, igazán jól sikerült megválasztani a futás idejét. Ma reggel muszáj volt kicsit erőszakot vennem magamon, fartlek volt beírva az edzéstervbe, viszont az agyam és a lábaim nem értettek egyet a megvalósítással kapcsolatban. Végül az agyam győzött, a lábaim meg fájnak. 🙂

Végére is értünk a címbeli betűszavak magyarázatának, a következő bejegyzésben megismerkedhetünk az FTP, NTFS, JDBC és SQL kifejezésekkel is. Na jó nem, inkább ismét futásról lesz szó.

Sorry, the comment form is closed at this time.