jan 072015
 

Már vagy tíz perce próbálok értelmes címet kitalálni, de csak ezt sikerült. Megígérhetem viszont, hogy lesz második rész is. Harmadik viszont nem valószínű. Olyan régen írtam, hogy fel kellett daraboljam az emlékeimet, mert egyben még nekem is kicsit sok. Ez a rész a tavaly év végi futkározásaim mementója lesz.

Majnem egy hónapja, december 9-én volt az előző olyan bejegyzés, ami nem karácsonyi, vagy év végi összegző-következő év tervező volt. Még azon a héten csütörtökön megörvendeztettem magam ismét egy 20-as körrel a XVI-ik kerületben, sötétben, ködben, a Szilas-patak parton, az új bicikliúton. Könnyed, 140-es pulzus alatti kocogás volt, még, ha a Garmin által mértek ezt ismét nem támasztják alá. Szombaton aztán munkanap volt, de mivel elfelejtettem beállítani a telefonom ébresztőjét (hétköznapokra be van állítva reggel ötre, de hétvégéken mindig kézzel állítom, ha kell), ezért fél órával később keltem, így az aznapra tervezett 20 km helyett csak 15-öt tudtam összekörözni a szokásos körözős helyemen. Vasárnap gondoltam futok egy hosszabbat, de pont céges ügyeletben voltam, és nem egészen öt km-nél vissza kellett fordulnom dolgozni kicsit. Hazamentem, megcsináltam amit kellett, de utána már nem indultam neki újra. Így lett 9 km az aznap teljesített táv.

Mivel eléggé benne volt a mehetnék a lábamban, ezért hétfőn munka után is szaladtam egyet, ez kicsit tempósabb lett, valahogy jobban fel voltam pörögve. Kedden aztán megint az alapozós pulzuskontrollos csigatempóban hasítottam az aszfaltot, valahogy így. Csütörtökön változatosságra vágytam, így nem egy kört futottam a kerületben, hanem egy oda-visszát, ugyan azon az útvonalon. Ja, mifelénk ilyen a változatosság. Pénteken aztán céges karácsonyi party volt, aminek folyományaként a szombatra tervezett futás elmaradt. Hiába, öregszem; régebben azért egy tízest kimentem volna futni egy átbulizott éjszaka után. Vasárnap azért elmentem Érdre, és nyomtam hat kört a gáton, jó társaságban, nem emlékszem, hogy milyen időben. Ekkor használtam utoljárra (a jelenlegi állás szerint) Edét futáshoz. Ede egyébként Garmin FR 410-es, és amellett, hogy egy szuper futóóra, küzd némi kihívással a pulzusmérés terén. Persze megértem, hogy az nem az óra hibája, ha pulzusmérő öv vagy jeladó nem megfelelően működik, de egy év alatt már a második szett öv-jeladó kombót fogyasztja, ami egy kicsit soknak tűnik. Ezért úgy döntöttem, hogy Suunto-ra váltok, idáig csak pozitívumot hallottam az Ambit2 S-ről. Szép sárga (hivatalosan “lime”) színben tettem magamévá, és idáig tényleg nem sok negatívumot tudok róla mondani. Kicsit szokatlan a Garmin után: nagyobb, rendesen beállítani csak a Movesount oldalon lehet, majd azt szinkronizálja az órára, nekem kicsit halknak tűnik a csipogása – eddig ezek tűntek fel. Viszont jól méri a pulzust, a pánt nem dörzsöli ki a mellkasomat, lehet rá appot írni, totál multisport (van triatlon módja is 🙂 ), és akár 25 órát is bírja egy feltöltéssel, GPS-szel, pulzusméréssel. Mondjuk pont karácsony előtt vált elérhetetlenné a Movescount oldal, ahol a beállításokat lehet megtenni, illetve a futásokat lehet az óráról letölteni, és csak december 26-án lett újra használható. Addig kényetelen voltam az alapbeállításokat használni.

Futottam persze így is, már csak azért is, mert az év hátralévő részében szabadságon voltam, ami közben főleg Rácalmáson időztem. Kondizni így nem tudtam menni, és a családi programok mellett (vagy miatt) minden nap tekeregtem pár órát a szabadban. December 22-én például 15 km-t, majd ugyan ennyit másnap is. A hét további részére igazi csemegét eszeltem ki magamnak: 6 nap, hat futás, minden nap az előzőnél 10 km-rel több, 10 km-ről indulva. Szóval 10-20-30-40-50-60 km, szépen sorban. Csak, hogy szokjam a sorozat terhelést. Az első három nap felhőtlen boldogságban telt, 10 km Rácalmáson, 20 km Ráaclmás és Dunaújváros között, 30 km Rácalmás és Adony között. Minden nap más útvonalon, minden nap figyelve a pulzusra. Tökre élveztem. A negyedik nap a Rácalmás-Pentele híd útvonalon tudtam le a 40 km-t, itt már azért éreztem a lábaimat, és itt most nem a szagára gondolok. Vasárnap aztán nekimentem a 50 km-nek, de itt már erősen kellett koncentrálnom, hogy futáshoz minimálisan hasonlító mozgással tudjak haladni. Sokat segített, hogy ezúttal Dunaújvárosban az alsó Duna parton kocogtam oda-vissza, ahol egy jó darabig együtt futottam egy sporttárssal, beszélgetve azért gyorsabban mennek a km-ek. Délután aztán egy időre visszatértem Budapestre, mert egy csomó sör volt beígérve, ha így teszek. Az este tehát jó hangulatban telt, másnap ennek megfelelően indultam neki a 60 km-es távnak. És ennek megfelelően futottam csak 10 km-t. 🙂 Nem volt olyan testrészem, amelyik ne tiltakozott volna a mozgás ellen, és nem tudtam megállapítani, hogy az esti sörök, vagy a megelőző napok futásai könyörögnek hangosabban megállásért. Legtöbbször figyelmen kívül hagyom az apró jeleket, amelyek kedvenc tevékenységem abbahagyására ösztönöznek, ezúttal azonban fejben is gyenge voltam, nem csak testben. Említettem már, hogy öregszem? 🙂

December 30-a pihenőnap volt, ki is használtam, nem mozogtam semmit. Szilveszter napján aztán ismét Érdet vettem célba, ahol második alkalommal rendezték meg a találóan “Szilveszteri futás”-nak keresztelt eseményt. Ez egy kis jótékonysági futás, ahol nem egészen 4 km-t kell (lehet) futni. Ezt teljesítettem tehát az érdi futótársakkal, valahogy így. Előtte még bemelegítésként kocogtam egyet Érd központjától a gátig, meg vissza, most már tudom, hogy ez a táv majdnem 6 km.

Ezzel lassan vége is van a tavalyi évnek, de nem léphetek úgy át 2015-be, hogy el ne mondjam: párosban neveztem az UltraBalatonra. Most, hogy kicsit emelték a távot, ez 110 km futást jelent fejenként, non-stop. Nem lehetetlen, már csak azért sem, mert “a lehetetlen nem létezik”.

nov 012014
 

A maraton utáni hét csütörtökön megtettem ugyan azt a kört, mint kedden. Ekkor még egészen elviselhető idő volt reggel, rövidnadrág póló+hosszú ujjú felső teljesen elég volt a 140-es pulzussal vánszorgáshoz. Érdekes módon most (még) nem utálom annyira ezt a lassú tempóban futást – ami ugye az alacsony pulzus tartása miatt lesz lassú -, mint tavaly, amikor először igazán komolyan vettem a pulzuskontrollos edzést. Lehet, hogy reggel jobban esik ez a kényelmes kocogás, meglátom majd mi lesz januárban.

Pénteken aztán céges buli volt, aminek folyományaként “kénytelen” voltam kihagyni a szombat reggeli 20 km-t, ami az edzéstervemben szerepelt. Ez egy nagyon érdekes történet (én is csak elbeszélésekből értesültem róla, pedig átéltem 🙂 ), amiben van minden a nem talált lakáskulcstól a nem talált lakásig, igazi hollywood-i forgatókönyv alap.

Nem maradt futás nélkül a hétvége, mert a vasárnapi adagot lenyomtam, igazi futóidőben, napsütéssel, kipihenten, jókedvvel. A következő hét úgy indult, mint bármelyik másik, leszámítva, hogy amikor hétfőn indultam volna az edzőterembe leeresztve találtam a kerékpárom első kerekét. Szerencsére van a közelben egy benzinkút, lementem felfújtam, nem tűnt defektesnek (nem engedte hangosan a levegőt), ezért elmentem vele edzeni. Természetesen mire végeztem újra lapos volt. Hazasétáltunk (a bicikli meg én), és elmentem dolgozni kocsival. Mind az odaúton, mind pedig hazafelé megállapítottam, hogy a Hungária körút (szerintem amúgy tetszőleges út Budapesten hétköznap reggel és este) alkalmatlan a normális közlekedésre, és milyen szuper, hogy biciklivel megyek dolgozni: nincs tömeg, gyorsabb, mint akár az autó, akár a BKV, és közben még mozgok is. Tiszta élvezet. A dugóban ücsörgés nem az. Ennek ellenére kedden és szerdán is autóba kényszerültem, nem is győzöm magam eléggé sajnáltatni. 🙂

Kedden volt reggel futkározás is, a csöpögő esőben keringtem egy jót. Az órám által mért pulzus nyilván itt sem fedi a valós értékeket, érzésre ez is 140 alatt volt, csak az öv, vagy a jeladó (megint) nem volt a helyzet magaslatán. Azért az vicc, hogy ez már a második jeladó-öv kombóm, mióta megvan az óra, pedig még csak egy éve van meg. Eldöntöttem, hogy kipróbálom a Suunto-t, annyi jót hallani róla, remélem a pulzusméréssel jobban meg tud birkózni, mint a Garmin. Most tehát vadászom az akciókat, karácsonyra csak megesik szegény futókon a forgalmazók szíve. 🙂

Csütörtöktől négy nap munkamentesség vette kezdetét, amit arra használtam fel, hogy meglátogassam Németországba távozott barátaimat. Zeitlofs-ba mentem, ami majdnem 1000 km vezetést jelentett. 23-án reggel négykor indultam, és délután fél kettő körül értem oda, aznap már nem volt futás, de volt minimális sörfogyasztás. Pénteken már reggel hétkor felkeltem, hogy a közeli hegyeket bevegyem futva, de még sötét volt, így csak egy óra várakozás után indulhattam neki a természetnek. Könnyű 20 km-t terveztem, élvezve a környezetet, és figyelembe véve, hogy nem vagyok terepfutó. Nagyon jól sikerült futás lett. Nekiindultam egy erdei ösvénynek, és mentem, amerre emelkedett az út. Egyszer csak elértem a csúcsot, és csak egyszer kellett belegyalogolnom, egy véget-érni-nem-akaró emelkedőn. Futottam, nem is tudtam merre, de valahogy jól esett csak úgy menni a nagy fák között, a lehullott leveleken, patakok, legelők mellett. Tisztára romantikus volt, ahogy behatoltam az erdőbe. Azért próbáltam figyelni, hogy egy-egy útelágazódásnál merre kanyarodom – így is tettem egy kört, mert egyszer rossz irányba fordultam. Egy idő után végül kijutottam valamilyen kis településre, ahol megfordultam. Annyira élveztem az egész mókát, hogy a hazaúton megfordult a fejemben, menni kellene még valamerre, itt az erdőben, a számtalan kis ösvény valamelyikén, csak ne haza. De sajnos limitált idő állt rendelkezésemre, mert délután túrával egybekötött sörözésen kellett részt vennem. Így is 21 km lett a vége.

Másnap persze nekiindultam megint, kicsit más irányban, de szintén csodálatos helyeken. Ezúttal 20 km-t tettem meg a hatalmas fák között, és az élvezeti faktor egy szemernyit sem csökkent. Érdekes idáig – úgy gondoltam – jobban szeretem az aszfalton futást, igaz, hogy csak néhány alkalommal merészkedtem terepre. Most viszont kezdek vágyni az emelkedőkre, a lejtőkre a jó levegőjű csodálatos tájra, a fákra, az illatokra és érzésekre, amit egy városi futás közben nincs alkalmam átélni. És elkezdtem terepfutó cipőket nézegetni. 🙂

De gondolom ez a táj bárkit megigézett volna:

Fák

Fák

Út a fák között

Út a fák között

Látszik az ég a fák között

Látszik az ég a fák között

Szép

Szép

Hideg

Hideg

A legelők egy része így volt elkerítve

A legelők egy része így volt elkerítve

Patak és köd

Patak és köd

A fák fölött a ködben folytatódik a hegy - vagy az már csodaország?

A fák fölött a ködben folytatódik a hegy – vagy az már csodaország?

Híd

Híd

Vasárnap egész nap a hazaúttal ment el, így a következő futásra egészen keddig kellett várni. Ekkor csak a közelbe mentem körözni, figyelve a pulzusra. Szerdán extra izgalmas nap volt, mert defektet kaptam megint a biciklimmel, ezúttal a hátsó kerék adta meg magát. Mivel úgy is aktuális volt a tél előtti átvizsgálás, ezért elvittem szervizbe, ahol a belső cserén kívül a váltót és fékeket is beállították, így most már jöhet a tél. Már csak néhány téli kerékpáros ruhát kell beszereznem, hogy ne csak a bicikli, de én is túléljem a mínuszokat. Este pedig az idei utolsó Nike Futóklub edzésen vettem részt a Margit-szigeten, kicsit a hivatalos edzésen kívül, de jót futva.

Csütörtök reggel sapkában, kesztyűben indultam neki a XVI-ik kerületnek, és kocogtam egyet, persze a pulzuskontroll jegyében, és csak magamban puffogva, hogy már megint milyen pulzus mér az a sz…óra.

Az októberben megint 300 km alatt teljesítettem, és meg is fordult a fejemben, hogy pénteken kimegyek este futni még egyet, de nem így történt. Ma viszont mentem egy jót csak még nem töltöttem le az óráról az adatokat, így erről majd legközelebb. Ahogy a holnapi Achilles-napi futásról is, aminek kapcsán végre megint megyek Érdre.

Jó lesz.

Sze 022014
 

Az időjárás ezúttal egészen pontosan követte az évszakváltást, hétfőn csak kétszer áztam szarrá biciklin. Úgy kell nekem. Az van, hogy a nyarat némi futással, meg bulival búcsúztattam, panaszra semmi okom, jól sikerült mindkettő. Csütörtökön résztávoztam, ami csak kicsit lett rosszabb, mint az eddigi legjobb 6×800 m-em. És még – a körülményekhez képest – jól is esett. Pénteken kondival indítottam a napot, majd munka után kikerékpároztam Érdre, ahol a futó csapat tartott edzést. Állóképességi edzés volt a javából, viszont ezúttal nem a futócipő játszotta a fő szerepet, hanem a bográcsban készült ételek, és a hordóban érlelt borok. Nagyon jól éreztem magam, annyira, hogy tőlem egészen szokatlan módon éjjel egy óra körül indultam csak haza. Biciklivel. Érdről. Csak a tényszerűség kedvéért említem meg, hogy kerékpár irányítására alkalmas állapotban voltam. Szerintem. A többiek nem teljesen értettek egyet, de azért valahogy csak meggyőztem őket. mert sikerült elindulnom. És épségben haza is értem. Az út kb ugyan annyi ideig tartott, mint odafele, a GPS track alapján minden rendben volt. 🙂 Miután kialudtam magam hazakocsikáztam Rácalmásra, ahol délután még futottam egy kellemes tízest. Miután még jobban kialudtam magam, futottam egy szintén kellemes húszast Dunaújváros és Rácalmás között. Aztán már nem aludtam, csak festegettem még egy kicsit (nem képet, hanem ajtótokot), majd visszatértem Budapestre. A nyár többi része eseménytelenül telt el.

Nem úgy az ősz első napjai! Mint futólag említettem, hétfőn kétszer beleszaladtam a nagy esőbe kerékpárral. Ma reggel pedig bicikli nélkül futottam 10 km-t, csak úgy ébresztő jelleggel, tartva a 140 alatti pulzust. Erre a hétre csak ilyen laza 10 km-eket terveztem – mondjuk nem túl sokat, szám szerint kettőt – hogy aztán kellően kipihent legyek a hétvégi Optivita 6 órás futásra.

Ezek történtek.

aug 122014
 

Olyan régen írtam, hogy Ronald. Most, hogy egyedül maradtam, akkor bele is vágnék. Kedves naplóm! Az van, hogy rohadt sok dolgog történt az elmúlt több, mint két hétben. Kezdem mindjárt ott, hogy még az utolsó bejegyzés hetében köröztem egyet csütörtökön, így, már nem tudom, hogy milyen érzés volt. Aztán pénteken volt egy kis (nagy) elhajlás alkoholügyileg, de ez maximum a teljesítményemen látszott meg, a lelksedésemen nem, mert szombaton azért kimentem kicsit dombozni. Még aznap délután aztán a Balatonig (egészen pontosan Lengyeltótiig) autóztam, ahol egy kellemes (sörben hiányt szintén nem szenvedő) estét sikerült eltöltenem. Viszont kellőképpen kipihentem magam, reggel ezért elfutottam a strandra, ami 12 km-re található a nevezett településtől, még kicsit rá is tettem, haladtam valamennyit az UltraBalaton irányával szemben. Meg nyilván ugyan annyit visszafele is. Az eső nem csöpögött, hanem esett rendesen, de nem zavart, élveztem. Mire visszaértem a strandra az eső is elállt, a nap is kisütött, úgyhogy – kb egyedüliként az egész strandon – lubickoltam egyet a Balatonban. Ezt is élveztem.

Következett egy izgalmas munkahét, amelynek keddjét 6×800 m résztávval indítottam, ébresztő jellegű merénylettel porhüvelyem ellen. Bár nem sikerült olyan jól, mint az előző hasonló megmozdulás, panaszra azért nincs okom. Mivel tudtam, hogy hétvégén nem fogok futni, ezért szerdán munka után kimentem egy laza 10 km-re. Már el is felejtettem, hogy esténként milyen meleg és páradús tud lenni a levegő nyáron. Lényegében nem is futottam, hanem úsztam, többnyire a saját izzadságomban. Csütörtök reggelre 25 km volt betervezve, de a szakadó eső miatt csak fél órával később indultam el körözgetni, így 21 km lett belőle, az sem rossz.

Jött aztán a hétvége, amikor is nyaralni mentem, Mivel jobban szeretem az aktív kikapcsolódást, mint a strandon egy helyben pecsenyére sülést, ezért egy jó kis sportos programot készítettem magamnak: három nap alatt körbebringázom a Balatont. Oda úttal Budapestről, plusz a vissza úttal Budapestre, persze ezt is kerékpárral. Első nap kicsit túltoltam, mert elmentem Siófokig, amikor nem is kellett volna, világosan látszik, hogy Balatonvilágosnál csatlakozhattam volna a kerékpárúthoz, ami körbe visz a nagy tó mentén. 170 km lett a vége, és nem kellett este altatni. Másnap aztán végig a Balaton mellett maradtam, követtem a balatoni kerékpárutat. Nagyon szép helyeken vezet egyébként. Zamárdiig mentem, így kicsit kevesebb lett a táv, mint előző nap. Harmadnap aztán már csak a hazaút várt rám, amit meg is tettem 136 km abszolválásával. Nagyszerű élmény volt, mennék újra bármikor. A legszebb Balaton parti település szerintem Balatonfüred.

A következő héten szabadságon voltam, amit Rácalmáson töltöttem, egy kellemes házfelújítás jegyében. Sikerült a rossz végére állni a kolbinak, négy napon keresztül tapétát vakartam a falról, aztán vakoltam a kivésett áramkábelek vájatait, meg még ahol leesett a vakolat. Na, ez nem volt jó móka, Hétfőn azért kocogtam egy kellemesnek nem mondhatót az aznapi munkálatok után, Kedden jó kis hasmenés tartott otthon, viszont szerán domboztam egyet, ami bár ment túl jól a nagy melegben, azért remélem, hogy hasznos volt. Csütörtökön aztán csak egy könnyed 10 km-t vállaltam, mert gondoltam rápihenek a hétvégére.

Bár nem sikerült túl sokat pihennem, azért szombaton már alig vártam, hogy elindulhassak Szigetmonostorra, ahol a Suhanj! 6 órás éjszakai futást rendezték. Vasárnap 0 órától reggel 6-ig tartott a futkorászás. Gondoltam futok egy könnyed 65 km, az idő is jó, a pálya is alkalmas rá. Nos, nem így lett, másfél óra után kényetelen voltam feladni a küzdelmet. A keddi hasmenés visszatért (vagy el sem múlt), és amikor már csak vánszorogni tudtam, és minden korty víz, amit ittam azonnal távozott a szervezetemből (de nem a megfelelő output nyíláson), akkor úgy gondoltam, hogy nem szenvedek tovább. Az élményért futok, élvezetből, nem pedig a fájdalomért, szenvedéssel. Szóval letettem a lantot, nyugodjék. Valahogy hazavezettem, aztán egész éjjel ültem a WC-n. Kb vasárnap délig viszonylag egysíkú volt a program: fosás-alvás. Délutánra aztán jobban lettem, és azóta is minden ok. Így néz ki egy feladott futóverseny trackje.

Ma azért voltam egy kicsit kocogni, ezúttal sem a tempó volt észvesztő. Most nem köröztem, arra ott lesz még a csütörtök. 🙂

Szóval, úgy nagy vonalakban ezek történtek.

Júl 092014
 

Ez van, eltelt egy év megint. Hogy valami jó is legyen a dologban, annyi km-t futottam vasárnap, ahány nyarat éltem meg idáig. Hasonlóan a tavalyi szülinapi futásomhoz, ezt is nagyon élveztem, Dunaújváros Duna partján kocogtam fel-le, meg egy kicsit Rácalmás és Dunaújváros között ide-oda. A vigyorgás most is letörölhetetlen volt az arcomról, és nem csak az előző nap elfogyasztott töméntelen sörnek köszönhetően. Meg a nem töméntelen töménynek. (Most nem ittam, de tényleg.)

Azért is volt jó, hogy jólesett a futkározás, mert előző nap a rácalmási dombok kínálta lehetőséget kihasználva, – meg az edzéstervet betartva – 5×400 m-t futottam fölfelé, meg persze majdnem ugyan annyit lefelé. Na ez nem volt jó. Egyrészt már pénteken volt némi sörözgetés – úgy délután háromtól kb. este kilencig. (Mondjuk közben volt két alkoholmentes óra, amikor vásárolni voltunk.) Másrészt – és itt lehet ok-okozati összefüggés az egyes ponttal – a gyomrom is rendetlenkedett kicsit, meg is kellett néznem közelről egy szimpatikus valamilyen fát, melynek tövében eddig csak csalánok nőttek, de most már van még valami.

Visszafelé haladva az idősíkon érkezünk el a csütörtöki naphoz, ami persze futással indult, nem mentem messzire, de ott megtettem tíz kört. Érdekes, hogy mostanában valamiért élvezem ezeket a körbe-körbe menéseket. Kedden is ezt tettem, de akkor egy 400 m-es pályán, 3×1000 m résztávval fűszerezve az amúgy sem ízetlen menüt.

Egyébként egyre jobban bírom a CrossFit-es mókát is, bár ezen a héten nem dolgozunk lábra. Ez azért is jó, mert a hétvégn lesz a Délibáb Félmaraton, és az tök jó lenne, ha képes lennék futómozgást produkálni.

Most csak ennyit akartam közölni az ország népével, és a világ közvéleményével.