short essay on freedom fighters in telugu driving miss daisy essay topics creative writing worksheets for class 2 how to business plan in telugu how to use sources in synthesis essay research proposal for phd admission in computer science
máj 192015
 

Ja, spinning. Van, hogy ellenállhatatlan vágyat érzek kipróbálni dolgokat. Így vagyok már egy ideje a spinninggel is, a múlt héten csütörtökön jött el az ideje meg a lehetősége, hogy élőben részt vegyek egy órán. Hát nagyon kemény több, mint egy órán át tekerni, meg kiállni a nyeregből, meg ellenállást változtatni. Konkrétan egy tavat izzadtam magam alá, nem is tudtam, hogy van bennem ennyi folyadék, szerintem a szanuában nem szoktam ennyire izzadni. A vádlim a végén már folyamatosan be akart görcsölni (még sosem tudtam úgy futni, hogy görcs álljon a vádlimba 🙂 ), a combjaim nem akarták vinni a testemet. A spinning nem gyerekjáték. 🙂 Tegnap azért elmentem másodszorra is, és már kisebb lett a belőlem kifolyt víz mennyisége, de lehet, hogy csak azért, mert ez rövidebb óra volt. Mindegy megyek még, mert ami ennyire taccsra tesz, azt csak azért is csinálom.

Miután a múlt héten csütörtökön reggel megint szaladtam egy kicsit tempósabbat az esőben (ami csak addig esett, amíg futottam, mire indultam a munkába szépen elállt), majd pénteken még egy kicsit a kondiban is kínozgattam a lábamat, szombaton Velencére autóztam 50 km-t futni. Ekkor volt az Optivita Kupa 3. állomása. Egy 2,2 km-es pályán kellett megtenni 22 kört. Volt benne egy kis szint is, nem vészes, de az ember pár tíz km után már a kicsit is nagynak érzi. Mármint, ha emelkedő. Szóval a tervem annyi volt csak, hogy megnézzem meddig tudok öt perces km-kel elfutni. Hát, nem egészen úgy ahogy terveztem, de kiderült. A rajt környékén még egészen jó kis futóidő volt, kicsit borús, nem túl meleg. Fél óra múlva aztán kisütött a nap, és megint meg kellett állapítanom, hogy többet kellene futnom olyankor, amikor 20 foknál melegebb van, mert elég rosszul viselem a hőt. Ezzel mondjuk még együtt lehet élni, többet kell inni, folyamatosan vizezni az fejet, meg kinek mit, és akkor lehet futni. Egészen jól ment minden 20-25 km-ig. Bár már az elején éreztem a lábaimban a fájdalmat, de úgy gondoltam, hogy ha bemelegszenek el fog múlni. Hát nem. A szétspinningelt (alkottam egy új szót asszem) lábaim nem akartak futni. Egy idő után mondjuk lépni sem. Jó kis küzdelem volt, végül 4 óra 34 perc alatt tudtam le a félszáz kilométert. Megfogadtam, hogy leírom százszor, hogy: “hosszú futás előtt nem megyek többet spinningre”.

Másnap aztán regenerációképpen  elmentem biciklizni, egy könnyű kis kört tettem meg, aminek – szerencsére már a vége felé – kaptam egy jó kis hátsó defektet. Mostanában úgysem cseréltem a hátsó kerékben belsőt, legalább tudom, hogy nem felejtettem el.

Futás az volt ma reggel, megint a friss, hűvös reggeli időben. Hétvégén már tényleg délben fogok menni.

nov 012014
 

A maraton utáni hét csütörtökön megtettem ugyan azt a kört, mint kedden. Ekkor még egészen elviselhető idő volt reggel, rövidnadrág póló+hosszú ujjú felső teljesen elég volt a 140-es pulzussal vánszorgáshoz. Érdekes módon most (még) nem utálom annyira ezt a lassú tempóban futást – ami ugye az alacsony pulzus tartása miatt lesz lassú -, mint tavaly, amikor először igazán komolyan vettem a pulzuskontrollos edzést. Lehet, hogy reggel jobban esik ez a kényelmes kocogás, meglátom majd mi lesz januárban.

Pénteken aztán céges buli volt, aminek folyományaként “kénytelen” voltam kihagyni a szombat reggeli 20 km-t, ami az edzéstervemben szerepelt. Ez egy nagyon érdekes történet (én is csak elbeszélésekből értesültem róla, pedig átéltem 🙂 ), amiben van minden a nem talált lakáskulcstól a nem talált lakásig, igazi hollywood-i forgatókönyv alap.

Nem maradt futás nélkül a hétvége, mert a vasárnapi adagot lenyomtam, igazi futóidőben, napsütéssel, kipihenten, jókedvvel. A következő hét úgy indult, mint bármelyik másik, leszámítva, hogy amikor hétfőn indultam volna az edzőterembe leeresztve találtam a kerékpárom első kerekét. Szerencsére van a közelben egy benzinkút, lementem felfújtam, nem tűnt defektesnek (nem engedte hangosan a levegőt), ezért elmentem vele edzeni. Természetesen mire végeztem újra lapos volt. Hazasétáltunk (a bicikli meg én), és elmentem dolgozni kocsival. Mind az odaúton, mind pedig hazafelé megállapítottam, hogy a Hungária körút (szerintem amúgy tetszőleges út Budapesten hétköznap reggel és este) alkalmatlan a normális közlekedésre, és milyen szuper, hogy biciklivel megyek dolgozni: nincs tömeg, gyorsabb, mint akár az autó, akár a BKV, és közben még mozgok is. Tiszta élvezet. A dugóban ücsörgés nem az. Ennek ellenére kedden és szerdán is autóba kényszerültem, nem is győzöm magam eléggé sajnáltatni. 🙂

Kedden volt reggel futkározás is, a csöpögő esőben keringtem egy jót. Az órám által mért pulzus nyilván itt sem fedi a valós értékeket, érzésre ez is 140 alatt volt, csak az öv, vagy a jeladó (megint) nem volt a helyzet magaslatán. Azért az vicc, hogy ez már a második jeladó-öv kombóm, mióta megvan az óra, pedig még csak egy éve van meg. Eldöntöttem, hogy kipróbálom a Suunto-t, annyi jót hallani róla, remélem a pulzusméréssel jobban meg tud birkózni, mint a Garmin. Most tehát vadászom az akciókat, karácsonyra csak megesik szegény futókon a forgalmazók szíve. 🙂

Csütörtöktől négy nap munkamentesség vette kezdetét, amit arra használtam fel, hogy meglátogassam Németországba távozott barátaimat. Zeitlofs-ba mentem, ami majdnem 1000 km vezetést jelentett. 23-án reggel négykor indultam, és délután fél kettő körül értem oda, aznap már nem volt futás, de volt minimális sörfogyasztás. Pénteken már reggel hétkor felkeltem, hogy a közeli hegyeket bevegyem futva, de még sötét volt, így csak egy óra várakozás után indulhattam neki a természetnek. Könnyű 20 km-t terveztem, élvezve a környezetet, és figyelembe véve, hogy nem vagyok terepfutó. Nagyon jól sikerült futás lett. Nekiindultam egy erdei ösvénynek, és mentem, amerre emelkedett az út. Egyszer csak elértem a csúcsot, és csak egyszer kellett belegyalogolnom, egy véget-érni-nem-akaró emelkedőn. Futottam, nem is tudtam merre, de valahogy jól esett csak úgy menni a nagy fák között, a lehullott leveleken, patakok, legelők mellett. Tisztára romantikus volt, ahogy behatoltam az erdőbe. Azért próbáltam figyelni, hogy egy-egy útelágazódásnál merre kanyarodom – így is tettem egy kört, mert egyszer rossz irányba fordultam. Egy idő után végül kijutottam valamilyen kis településre, ahol megfordultam. Annyira élveztem az egész mókát, hogy a hazaúton megfordult a fejemben, menni kellene még valamerre, itt az erdőben, a számtalan kis ösvény valamelyikén, csak ne haza. De sajnos limitált idő állt rendelkezésemre, mert délután túrával egybekötött sörözésen kellett részt vennem. Így is 21 km lett a vége.

Másnap persze nekiindultam megint, kicsit más irányban, de szintén csodálatos helyeken. Ezúttal 20 km-t tettem meg a hatalmas fák között, és az élvezeti faktor egy szemernyit sem csökkent. Érdekes idáig – úgy gondoltam – jobban szeretem az aszfalton futást, igaz, hogy csak néhány alkalommal merészkedtem terepre. Most viszont kezdek vágyni az emelkedőkre, a lejtőkre a jó levegőjű csodálatos tájra, a fákra, az illatokra és érzésekre, amit egy városi futás közben nincs alkalmam átélni. És elkezdtem terepfutó cipőket nézegetni. 🙂

De gondolom ez a táj bárkit megigézett volna:

Fák

Fák

Út a fák között

Út a fák között

Látszik az ég a fák között

Látszik az ég a fák között

Szép

Szép

Hideg

Hideg

A legelők egy része így volt elkerítve

A legelők egy része így volt elkerítve

Patak és köd

Patak és köd

A fák fölött a ködben folytatódik a hegy - vagy az már csodaország?

A fák fölött a ködben folytatódik a hegy – vagy az már csodaország?

Híd

Híd

Vasárnap egész nap a hazaúttal ment el, így a következő futásra egészen keddig kellett várni. Ekkor csak a közelbe mentem körözni, figyelve a pulzusra. Szerdán extra izgalmas nap volt, mert defektet kaptam megint a biciklimmel, ezúttal a hátsó kerék adta meg magát. Mivel úgy is aktuális volt a tél előtti átvizsgálás, ezért elvittem szervizbe, ahol a belső cserén kívül a váltót és fékeket is beállították, így most már jöhet a tél. Már csak néhány téli kerékpáros ruhát kell beszereznem, hogy ne csak a bicikli, de én is túléljem a mínuszokat. Este pedig az idei utolsó Nike Futóklub edzésen vettem részt a Margit-szigeten, kicsit a hivatalos edzésen kívül, de jót futva.

Csütörtök reggel sapkában, kesztyűben indultam neki a XVI-ik kerületnek, és kocogtam egyet, persze a pulzuskontroll jegyében, és csak magamban puffogva, hogy már megint milyen pulzus mér az a sz…óra.

Az októberben megint 300 km alatt teljesítettem, és meg is fordult a fejemben, hogy pénteken kimegyek este futni még egyet, de nem így történt. Ma viszont mentem egy jót csak még nem töltöttem le az óráról az adatokat, így erről majd legközelebb. Ahogy a holnapi Achilles-napi futásról is, aminek kapcsán végre megint megyek Érdre.

Jó lesz.