jún 022014
 

Kérdezik a munkatársaim: milyen volt az UltraBalaton? Mondom nekik, hogy jó. Mert mit is mondhatnék? A – szerintem – két legszebben író tollforgatónknak, Jókai Mórnak és Fekete Istvánnak együtt nem lenne elég a szókincse ahhoz, hogy leírja milyen volt a hétvége. Lehet, hogy nem is lehet. Lehet, hogy nem is kell. Ott kell lenni. Át kell élni. És ezek nem költői túlzások. Nem vagyok költő. Hobbifutó vagyok, akinek az elmúlt két napban valami nagyszerű dologban volt része. Minden pillanatát elraktároztam, jobban beépültek a képek, a hangok, az érzések, mint az elfogyasztott kalóriák. Egy darabig elleszek velük, de kell az új dózis. Menni kell megint. Ott akarok lenni, át akarom élni megint. Mikor lesz már jövőre? Hányat kell még aludni? Többé nem a karácsonyt várom, hanem az UltraBalatont.

Azt hiszem az előző bekezdésben kicsit elragadtattam magam. Mentségemre szóljon (ha kell erre mentség), hogy még mindig szombat-vasárnapi események hatása alatt vagyok. De nézzük részletesen.

Péntekre szabadnapot vettem ki a munkahelyemen, hogy legyen időm nyugodtan összepakolni, kocsit lemosatni, tankolni, autópálya matricát vásárolni. Ezeket mind meg is tettem, délután fél kettő körül pedig elindultam Zoliért, az egyik csapattársamért, akivel együtt közelítettük meg Balatonvilágost, és a Club Aligát, ahol az UltraBalaton nevű futóverseny versenyközpontja volt. Még a fél óra késésemmel (nagyon nagy forgalom volt Budapesten) együtt is viszonylag korán leértünk, nem sokan voltak még a nagy sátorban. Egy-két óra múlva aztán sorra futottak be a résztvevők, hat órára már egészen sokan nyomták magukba a tésztaparti névadójából készített ételt. Én is ittam két alkoholmentes búzasört. Már sötétedett, mikor a Siófokon lévő szállásunkra indultunk.  Ekkor már hárman voltunk együtt a csapatból, két társunk kicsit később érkezett. Az este hátralévő része azzal telt, hogy a gondosan (és nehezen) összeállított futás menetrendet kicsit átvariáltuk. Néhány szakaszt újraosztottunk, eltoltunk, meg áttettünk, aztán még kicsit beszélgettünk, majd mindenki ment szépen aludni. Ekkor már fél egy volt. 🙂

A csapat: Zoli, Gina, Zoli, Én, Ildi

A csapat: Sáringer Zoli, Gina, Körmöczy Zoli, Én, Ildi

Reggel 6:15-kor pedig ébredezni kellett, mert oda akartunk érni az egyéniek rajtjára, ami 8:00-ra volt kiírva. Ez kényelmesen sikerült is, elindultak az egyedül teljesítők, majd fél óra múlva a párosok is. Mi még fotózkodtunk kicsit a DK Teammel, majd 8:50-kor a mi csapatunk is útra kelt. Gina futotta az első szakaszt, én pedig biciklivel kísértem. Nagyon szép, egyenletes tempóban ment a futás, a tervezettnél jobb idővel értünk az első váltópontra, ahol az én első futós etapom következett, kerékpáron kísért: Körmöczy Zoli.

Nagyon élveztem a futást. Felszabadultnak, erősnek éreztem magam, csak mentem előre, örültem, hogy én is egy lehetek a sok ezer futó közül, aki megkerüli ezt a nagy tavat. A km-ek mentek, a fáradtság meg nem jött. A végén kicsit szomorú voltam, hogy már át kis kell adnom a “dugókát” Ildinek. Ő is szuper idővel megfutotta a távját, hogy aztán átadja Körmöczy Zolinak a chipet, aki a szerintem legszivatósabb részt vállalta. Egy nagyon durva, 10%-os emelkedőn kellett felfutnia, ami ráadásul több száz méteren keresztül tartott. Nehezítésként a nap is ekkor tűzött a legerőteljesebben. Zoli felért, és a következő kanyarban hirtelen Sáringer Zoli váltotta le. Meglepődtünk, hiszen úgy számoltuk, hogy 20 km-t fog futni, de a váltópont 15-nél volt. Mi tévedtünk. 🙂

Sáringer Zoli is hozta a csapat formát, és az előzetes becsléseknél jobbat futott, így már 50 perccel voltunk jobbak a tervezett időnkhöz képest. Zánkán átvettem a stafétabot helyett használt chipet (népies nevén “dugókát”), majd meg sem álltam vele Nemesgulácsig. Erről a futásomról is leírhatnám ugyan azt, mint az előzőről, élveztem minden percét. Ez egy kicsit dimbesebb-dombosabb útvonalon haladt, mint a reggeli etap, de szerintem a nagy része inkább lejtett. Jó volt futni. Útközben találkoztam Czaltig Zsolttal, aki egyéniben tolta le a 212 km-t. Felnézek Rád Zsolti, nagy vagy!

Utánam Gina futott 14 km-t, majd Ildi váltotta, és a késő délutáni napsütésben 9 km-rel vitte közelebb csapatunkat a célhoz. Körmöczy Zoli már félig sötétben karcolt egy félmaratont. Ismét Ginánál volt az időmérő eszköz 13 km erejéig, majd én vettem át, és próbáltam haladni vele Balatonvilágos felé. Ekkor már nehezebben ment a mozgás, fáradt is voltam, meg a sötétben féltem, hogy rálépek valamire, vagy megbotlok valamiben, aztán kitöröm a bokám. Ja, ilyen beszari vagyok. 🙂 Szerencsére Körmöczy Zoli jött velem biciklivel, és világította az utat annak lámpájával, ami jóval erősebb volt, mint a fejlámpa fénye. Végül csak beértem Balatonlellére, ahol már vártak a többiek, különösen gondolom Ildi, aki több, mint 13 km-t vállalt a balatoni éjszakában.

Ildi remekül teljeseítette a neki jutott távot. Legalább ilyen hősiesen ment előre a következő szeles és hűvös 21 km-en Sáringer Zoli, aki annak ellenére, hogy 17 km-nél begörcsölt a lába lefutotta az adagját. A Siófoktól a célig tartó 12 km-t Körmöczy Zoli vállalta, aki úgy futotta meg az utolsó, – nem túlzok – hegyet, mintha nem is emelkedőn felfelé futna.

Aztán 20 óra 40 perc 03 másodperc futás után a célba együtt vágtáztunk, valahogy így:

MaraDK v2.0 a célban

MaraDK v2.0 a célban

Szóval ilyen volt az UB. Ugye, hogy leírva semmi különös? Átélve annál több. Ennyiszer még sosem mondtam, és nekem se mondták, hogy “Hajrá”. Mindeki mindenkit bíztatott, mindenki szurkolt mindenkinek, a futók ott segítettek egymásnak, ahol tudtak. Nem volt széthúzás, egymásra taposás, könyöklés, mint kint az életben. Mindenki ember volt, mindenki futó volt, mindenki ment a maga célja felé, egyéniben, párosban vagy csapatban. Egymást segítve, együtt mozogva.

A MaraDK v2.0 csapat minden tagjának köszönöm ezt az együtt töltött másfél napot. A kezdeti nehézségek ellenére jól megoldottuk a feladatot. Mindenki jobbat futott, mint amit terveztünk, ráadásul – ahogy láttam – mindezt vidáman, örömmel. Tényleg köszi, hogy veletek futhattam körbe a Balatont Paraszthy Ildi, Juhász Gina, Körmöczy Zoli, Sáringer Zoli!

Külön öröm számomra, hogy együtt futhattam olyan emberekkel, mint Czaltig Zsolt, aki – mint fent is említettem – egyéniben teljesítette a 212 km-t; Temesi Panni és Schneller Erika, akik párosban kerülték meg a Balatont; és a többi érdi futócsapat, úgymint Északi Érdeklődők, Déli érdeklődők, Vas-tag-ok, #yoloka. Mindenkinek nagy gratula a teljesítéshez, szép volt!

Jövőre pedig újra futunk egy kört. Hányat kell még aludni?!

Ja, hogy milyen volt? Jó.

dec 102013
 

Annyit elöljáróban, hogy sokkal melegebb nem lett a múlt hét óta, bár ma már a széldzsekit soknak éreztem futás közben. Talán mert nem fújt a szél. Ellentétben a szombati nappal, amikor reggel kellemesnek nem mondható fuvallatok tették színesebbé az edzésélményt. Mind a két alkalommal a XVI-ik kerületben futkároztam, elég lassú tempóban, de a kívánt pulzushatár alatt. Ez ugye 140. Mivel nem sietek, így van időm nézelődni. Már amennyire a sötétben lehet nézelődni. Annyi mindenesetre feltűnt, hogy, bár főleg családi házas övezetben kocogok, nem nagyon látok a közelgő ünnepekre való készülődés gyanánt feldíszített (kivilágított) házakat (kerti létesítményeket /pl.: fenyőfa/). Tavaly Rácalmáson elég sok ilyen volt. Persze lehet, hogy ez ott divat, itt meg nem, Na mindegy. 🙂

A múlt héten azért még történtek dolgok futás terén. Például csütörökön, amikor a Rákos-patak partján élveztem a kora reggeli klímát. És idén harmadszor voltam a mikulásos tókörön a Velencei-tónál. Itt nem PK-val futottam, hanem csak úgy, ahogy jólesett, néztem a tájat, élveztem a mozgást, szóval szuper volt minden. Egész jó időt is mentem magamhoz képest, úgyhogy igazán meg lehetek elégedve. 3 órát terveztem a tókerülésre, de 2:23 perc alatt abszolváltam. Ede 27,6 km-t mért, szemben az eddigi Endomondós 28 km fölötti eredményekkel, de miután megnéztem mások Garminos track-jét, és azok is kb ennyit mutattak megnyugodtam, hogy nem az én órám mért félre.

Tegnap voltam a RUNtottában a MindenFutás Egyetemének idei első előadásán, remek volt. Két nagyszerű futó mesélt a Sparthatloni élményeiről. A hely is jó, szóval fogok még menni, bár nekem annyira nem esik útba.

A kondiban annyi változás van, hogy pénteken egy személyi edző ad egy edzéstervet, meg megmutatja az azon lévő gyakorlatok helyes kivitelezését.

Várom már. 🙂

nov 192013
 

De csak azért, hogy megkezdődhessen a téli alapozás a jövő évre. Azonban ne szaladjunk ennyire előre.  Inkább haladjunk egy kicsit visszafelé, az időben.

Az egész a szarakodással kezdődött. Mondjuk mindenképpen mentem volna a Balaton Félmaratonra, de az első terveim szerint két napra, és mind a két nap futottam volna kellemes, laza tempóban, élvezettel búcsúztatva a 2013-as szezont. Végül a Nike Félmaratonon történek miatt új irányt vettek a tervek, és ekkor már a fő cél a vasárnapi félmaraton lett, amin meg akartam futni az idénre kitűzött célidőmet, az 1 óra 45 perc alatti 21,1 km-t.

A maraton óta eltelt öt hétben tehát erre készültem. Vasárnap aztán jó korán kellett kelnem, mert autó helyett közösségi közlekedéssel oldottam meg a Balaton mellé jutást. Ennek több oka van, de a legfőbb, hogy lejárt a jogosítványom, így nem vezethetek. Mindegy, gondoltam csinálok egy szép kis futókirándulós napot. Úgy is lett.

4:00 órakkor keltem. Sötét volt, és hideg. Meg köd. A busz 6:45-kor indult Siófokra, amire sikeresen felszálltam, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem megy a fűtés. És ez így is maradt az út folyamán végig. Éppen mielőtt leszálltam a célállomásomon állapítottam meg, hogy mintha kezdene fagypont fölé kerülni a hőmérséklet a járműben. Végül is addigra már egészen hozzászoktam a klímához, úgyhogy leszállás után sem fáztam sokkal jobban, mint a buszon.

Mivel elég sok időm volt még a futásig (11:00-kor volt a rajt, és már 8:15-kor a városban voltam) sétálgattam kicsit a kihalt Siófokon. Elég furcsa volt, hogy szinte minden zárva van a központ környékén. Gondolom üdülési szezonban azért nagyobb élet szokott lenni, még vasárnap is. Elmentem vettem banánt, sajtot, meg alkoholmentes cirtomos sört, mintegy bemelegítésnek. A sajtot el is fogyasztottam, a többit gondoltam majd a futás előtt teszem magamévá.

9:30 környékén átöltöztem. Alul rövid nadrág, fölül egy aláöltözet, egy hosszú futófelső, és a DK-s pólóm volt rajtam, pont elég volt ennyi ruha a futáshoz. Kicsit nézelődtem még, majd elmentem melegíteni. Ez abból állt, hogy a Balaton parton, egy kb 200 m-es szakaszon futkostam néhányszor oda-vissza, meg ettem banánt, meg ittam sört. Készen álltam a PB-re. 🙂

A rajt előtt volt még egy fotózkodás a DK-sokkal, aztán beálltam a 2-es zónába, és vártam az indítást. Szakaszos rajt volt itt is, én most az első etapban indultam el. Tumultus megint nem volt, még a kezdeti km-eken sem. Ráálltam egy 4:50 körüli tempóra, és élveztem a futást. Most is megállapítottam, hogy milyen kihalt a város, így, hogy nincsenek nyaralók. Azért a környezet szép volt, az idő jó volt, a pálya teljesen sík, szóval nem volt okom egy fél gramm panaszra sem. Csak tartottam a tempót, és húztam be a km-eket. A frissítőpontokon mindenhol ittam néhány korty vizet, aztán hajrá tovább. Valószínűleg a DK-s pólónak köszönhetően, de sokan hajráztak, bíztattak a pálya széléről, ez nagyon sok plusz energiát adott. Lényegében nem volt holtpont a 21 km alatt. Amitől eléggé tartottam, mert tavaly nagy szenvedés volt, szóval a füves rész a Balaton mellett is egészen futható volt, legalábbis így utólag visszaemlékezve most nem éltem meg olyan rosszul, mint előző alkalommal.

Végül is azért kifutottam magam, de egyáltalán nem volt szenvedős, és teljesítettem amit kitűztem magamnak: 1:40:34 lett a vége! Az idei futószezont így hivatalosan is elbúcsúztattam, és már össze is állítottam december végéig az edzéstervet. Nagyon szuper lesz! Sok hosszú, lassú futás, alacsony pulzuson.

De az már egy másik történet.

okt 242013
 

Most, hogy már mindenki megírta a maga maratoni beszámolóját, én is megteszem. Nem mintha arra vártam volna, hogy a többiek megelőzzenek a saját élményeik virtuális térbe lövésével, de a (mostanában) szokásos “sok volt a munka, lusta voltam, nem volt időm” kifogásokkal eddig sikeresen távol tartottam magamat a webnaplómtól. Eddig. Most tehát jöjjön a maraton, ahogy én meg(át)éltem.

Kezdem mondjuk az elején, az kiinduló pontnak sem rossz. Nekem ez volt az első. 28 hosszú hetet készültem rá Monspart Sarolta (kicsit módosított) edzésterve alapján. Le is lövöm a poént itt és most: nagyon élveztem a futást, minden a lehető legnagyobb rendben ment, lényegében 3 óra 47 perc 41 másodpercet flowztam végig. 3:47:41. Lássuk tételesen!

Már nyolc óra előtt kiértem a Felvonulási térre, a rajt csak 9:30-kor volt. Viszont az öltöző/ruhatár a Petőfi csarnokban volt, ami gyalog kb 5 perc séta a tértől, illetve meg akartam nézni a kiállítókat is, meg nevezni is szerettem volna a Balaton Félmaratonra. Meg is tettem mindezt, még egy közös fotózásra is jutott idő a DK Teammel. A rajthoz már 9:15 körül odaálltam. Nagyon sokan voltak, most mégsem volt szakaszos indítás. Mondjuk, mint később kiderült nem is volt rá szükség, hiszen – köszönhetően gondolom az idő alapú rajtzónáknak – egyáltalán nem volt tülekedés vagy egymás feltartása sem a rajt utáni első kilométereken, sem később sehol a futás alatt.

Szóval 9:30-kor eldördült a rajtkürt, majd kb 3 perc múlva már át is léptem a startvonalat, és elkezdtem futni. Az út mentén szinte végig voltak lelkes szurkolók, meg zenészek/zenekarok, akik a jó hangulatról és a buzdításról gondoskodtak. Nem is vittem semmilyen zenecsiholó eszközt – velem volt Ede, és mindnről tájékoztatott.

Itt szúrnám közbe, hogy az új órát kipróbáltam még a maraton előtti napon, egy laza 10 km-es Rákos patak parti kocogáson, és remek volt. Azóta volt még pár futásunk együtt, és teljesen meg vagyok vele elégedve. És még egy csomó funkcióját nem is használtam!

Ede tehát tette a dolgát, én pedig az első 10 km-en elszórakoztam azzal, hogy most akkor a pulzust/időt/távot, vagy az aktuális tempót/átlag tempót/utolsó km tempóját mutassa-e új kis barátom. Jó játék volt, nem mondom. 🙂 Akár hogy néztem azonban az órát minden km után azt mutatta, hogy túl gyorsan megyek (mármint magamhoz képest). Azt tudtam, hogy 25-28 km-t le tudok futni 5 perc körüli ezrekkel, de 42 km ennél valamivel több. (Matekból elég jó voltam mindig. :D) Mondtam is magamban, hogy lassítani kellene, de nem ment. Vitt a lábam, meg a tömeg, meg ki tudja még mi. Azért a 10-ik 1000 méter után minden frissítőponton megálltam, és ittam pár kortyot, meg egyszer ettem egy kis citromot is, és minden rendben ment.

A Margitszigetre befutáskor azért már így is kezdtem kicsit dehidratált lenni, még jó, hogy a 33-ik km-nél lévő frissítőpontra – ami pont a sziget kijáratánál volt – leadtam egyéni frissítőként egy doboz citromos sört. Hát igen, jobban hiszek ebben, mint akár milyen izó- vagy power italban. És milyen jól tettem! Félreálltam szépen, elkortyoltam a kis sörömet (alkoholmentes, meg citromos, de akkor is…), WC-ztem egyet, majd mentem tovább. 9:10-es lett a kilométerem, de megérte. A sörtől új erőre kapva “robogtam” a cél felé.

Persze a Nyugati téri felüljárót most sem lehetett kihagyni, így felkocogtam oda is, majd a Dózsa György útra érve már kezdtem elhinni, hogy mindjárt vége. Mert ugye onnan már csak egy km a városliget (ahogy pl.: a Nike Félmaratonon is volt). Mondjuk Ede szerint még 3 km hátra volt, de néha, ha a futó hinni akarja, hogy mindjárt itt a cél, akkor nem hallgat a technikára. Pedig a technikának van általában igaza, mint, ahogy most is: a Városligetben még kellett tenni egy kört. De milyet! Fordító fordítót követett, többet forogtunk, mint a lagziban megtáncoltatott menyecske (hö?). Engem, bevallom egy kicsit dühített is már a dolog, de legalább vitt előre a bosszúság. Aztán persze minden jónak vége szakad egyszer, és megjelent a cékapu is, amit a fenti idővel vettem be.

Örültem, mint majom a szaporító szervének, és kaptam érmet, meg le kellett hajolnom levenni a csipet a cipőmről. Aki próbált már meg 42 km futás után lehajolni, és kikötni a cipőfűzőjét, az tudja, hogy abban a pár percben éppen nem az örömtől visítottam (persze csak magamban). Végül összerobotmozogtam az időmérő eszközt, megkaptam a befutó csomagot is, és elsétáltam lepihenni a fűbe. A leülés sem ment könnyen, azért még nyújtottam egy kicsit, majd néhány tíz percig, csak néztem ki a fejemből, élveztem a … mindent. Számomra tökéletes futás volt, remek körülmények között (leszámítva a sok fordítót), igazán mindennnel meg voltam elégedve. Tökéletesnek éreztem a világot, és benne magamat. (A világban azóta már nem vagyok olyan biztos. 🙂 )

De minden pillanat elmúlik egyszer, én is feltápászkodtam, megittam a befutó csomagban talált háromféle folyadék közül az egyiket (sima víz, ízesített víz, citromos sör; lehet tippelni), majd néztem még egy darabig a befutókat, végül elindultam hazafelé.

Sze 112013
 

Úgy tűnik túltettem magam a vasárnapi szar ügyön, és kezd körvonalazódni a folytatás. Egyrészt ugye megy a maratonra felkészülés az edzésterv szerint, másrészt azt hiszem kitaláltam, hogy mikor futom meg a “tuti” félmaratont.

De repüljünk kicsit vissza az időben, még a múlt hét csütörtökjére, amikor is az utolsót futottam a hétvége előtt. Ehhez egészen a Margitszigetig mentem ezúttal, ahol a DK Team NKE-jén vettem részt. Két kényelmes kört kocogtam, jól esett, nem fáradtam el. Közvetlenül a sportolás után egy kis céges sörözés következett, ami szintén a szigeten volt, úgyhogy minden klappolt. És ezúttal csak annyit ittam, hogy ne ártson meg. 🙂

A balul sikerült félmaraton után tegnap voltam először a patak parton egy laza átmozgató futásra. Reggel már azért hűvös van azt tapasztaltam, ráadásul köd is volt, az eső lába is lógótt, egyszóval csodálatos futóidő volt. 🙂 Kényelmesen, a Tüskevár-t hallgatva tettem meg a 11 km-t.

A futás mellett egyébként viszem a kondi projektet is, egészen jó eredményekkel. Látszani még nem látszik az izom rajtam, de már nagyobb súlyokat tudok megmozgatni, mint az első hetekben. Ez mindenképpen fejlődés. Bár a bal vállamban ismét előjött a fájdalom, ami néha kettlebelen is. Hiába harmincon túl tényleg kezd szétesni az ember.

A 100 fekvőtámasz / 200 felülés kihívást most jegeltem kicsit, előbb erősödök, aztán majd újra nekimegyek a feladatnak. A fegyencedzés hasazása és fekvőtámasza viszont megy, a nem kondis napokon. A kondiba egyébként is van hasazás, ahol nincs, oda meg betettem a nyújtott láb emelést a fegyencedzésből. Szóval hasra gyúrás minden nap van. 🙂

Visszatérve a futáshoz: a cél most már a maraton négy órán belül, előtte már nem lesz félmaraton PB futás. Ahogy azonban a bevezetőben is említettem, kitaláltam, hogy mikor és hol fogok robbantani a 21 km-es távon: novemberben, a siófoki Balaton Félmaratonon. Eredetileg úgy terveztem, hogy idén mind a két napon futok, így lehet ugye itt teljesíteni a maratont: szombaton két részletben 21 km-t, vasárnap pedig egyben még egyszer ugyan ezt a távot. A dolgok azonban másképpen alakulnak valószínűleg: csak vasárnapra megyek, és futok, ahogy tudok. 🙂 A pálya ideális, teljesen sík, egy rövid szakaszt leszámítva aszfalt/beton, az idő kellemesen hűvös lesz remélem, úgyhogy csak tartani/fokozni kell a formám a maraton után. Ehhez keresek majd egy szimpatikus öt hetes edzéstervet.

Teljesíthető tervek szerintem.