márc 042015
 

Miközben nagyon nem írkáltam, tavasz lett. Február közepén még a Balboa futást említettem, meg azt is, hogy másnap egy kellemes (síkon) futás lesz. És lett, és Érden. 18 km kocogás volt a gáton, aminek azzal növeltem a sportértékét, hogy kerékpárral mentem Érdre, majd aztán onnan haza is. Kicsit hűvös volt a biciklin egy idő után, de egyébként minden szuper volt. A következő héten kedden reggel egy részben új útvonalon tettem meg 21 km-t, ezt megismételtem csütörtökön is, mert tetszett. 🙂 A pulzusomat egészen könnyedén tartottam a kíván érték alatt, és mind a két alkalommal a fele kocogás már világosban volt. Tök jó. A két reggeli futás között szerdán a munkatársakkal meglátogattuk a Margit-szigetet is, 8 km erejéig. A héten már több futós esemény nem volt, mert a hétvégét, és a következő hét első két napját síeléssel ütöttem el. Vagyis valamivel, amit én síelésnek hívok, aki meg tud síelni, és látja az nyilván nem. Mindenestre az élvezeti értéke még így is elég nagy volt, két napot végig kint voltam a pályán. Meg a hüttében.

Kilátás a sípályáról

Kilátás a sípályáról

Futócipőt újra a múlt héten csütörtökön este húztam, egy könnyed 10 km erejéig. Itt be kell valljam, papírkutya voltam, és reggel nem mentem ki a szakadó esőbe, pedig az lett volna az igazi kihívás. Mondjuk kihívás volt szombaton is, amikor a minimális terepfutó múltammal a Vértes felé vettem az irányt, három, nálam jóval tapasztaltabb futó társaságában. Róka, RabiMiki és Athosz mellett kicsit félve vágtam neki a 30 km-esre tervezett körnek. Végül, azt leszámítva, hogy a pulzusom a 150 és a végtelen között ingadozott, illetve, hogy a magammal vitt fél liter víz igen kevésnek bizonyult (Róka kisegített egy kulacsnyi vízzel, amikor 20 km környékén teljesen elfogyott – köszönet érte), komolyabb holtpont nélkül sikerült teljesíteni a 32 km-esre duzzadt távot. Egyre jobban élvezem ezt a terepes mókázást, nincs két egyforma lépés, gyönyörű a táj, mindenféle állatokat lehet látni, folyamatosan kell figyelni, nincs elbambulás, szuper az egész, na. Be is neveztem a Vértes Terep Maratonra. 🙂

Sár az volt

Sár az volt

Vasárnap aztán kitavaszodott, amit egy 30 km-es Rácalmás-Dunaújváros-Rácalmás körrel ünnepeltem meg. Tegnap pedig köröztem 15 km-t reggel, jó időben, jó kedvvel, szépen, lassan.

Holnap lesz még egy 10 km-es kocogás, aztán szombaton Székesfehérvár, és 12 óra futás. Izgalmas lesz. 🙂

febr 142015
 

…és dolgozok, mint blogolok. Az utóbbiról nem írnék különösebben most sem, az előbbit azonban igyekszem kifejteni.

A zord időjárási körülmények maradtak még kicsit a Yours Truly után is, ennek ellenére, vagy éppen ezért január utolsó hetének utolsó futós hétköznapján egy emlékezetem szerint jól sikerült 20 km-t adtam az idén futott mennyiséghez. A pulzusom szépen maradt a kívánt 140 alatt, míg az átlagtempó 5:50 körül alakult, meg vagyok elégedve. Január utolsó napja Rácalmáson ért, és, ha már ott voltam, gondoltam befutok Dunaújvárosban, hogy a kedvenc lépcsőmet megtapossam, amolyan szado-mazo jelleggel. Végül egyszer tudtam felfutni a tetejére, mert a napközbeni fagyoknak is köszönhetően annyira jeges volt a felülete, hogy sétálva is balesetveszélyes volt. Gondoltam, hátha másnapig olvad kicsit, és akkor majd jó lesz. Szombatra ezért 21 km-t tudok felmutatni. Vasárnap tehát újra próbálkoztam, de sajnos a körülmények ha változtak is, csak rosszabbak lettek, kénytelen voltam hát beletörődni, hogy ezen a hétvégén nem lesz lépcsőzés. Helyette kocogtam néhányat fel és le a Duna-parton, majd hazatértem. A vége 30 km lett.

A múlt hét a szokásosan indult, kedden reggel 15 km, majd csütörtökön reggel szintén 15 km futást tudtam feljegyezni. A keddi az utóbbi hetek legnehezebb edzése volt, nem tudom, hogy miért, de nagyon nem ment a futás, nehezen, erőtlenül futottam, küzdöttem a pulzusommal, és igazság szerint minden méterrel. Így visszagondolva még most sem tudom, hogy mi lehetett, nem voltam jobban elfáradva, mint máskor, a körülmények is hasonlóak voltak a többi reggelhez, nem tudom. Gondolom néha van ilyen is. Szerencsére nem túl sűrűn, csütörtökön már minden rendben volt. Mondjuk most a Suunto pulzusmérője is az első 1-2 km-en irreálisan magas pulzust mért, de ezt betudom annak, hogy hiába nedvesítem be felvétel előtt a mellkaspántot, nem tudok olyan gyorsan felöltözni, és elindulni, hogy ne száradjon meg, így amíg meg nem izzadok kicsit, addig fals értéket mutat. Amíg csak ennyi a probléma, addig nem zavar különösebben. Csütörtökön délután még a munkatársaimmal futottunk egy kört a Margit-szigeten, cégtől-cégig 8 km lett ismét.

Szombatra hosszú futást terveztem. Ezúttal ezt úgy sikerült megoldani, hogy kifutottam Érdre, ott futottam kicsit, majd hazakocogtam. 69 km lett a vége, bár először hosszabbat akartam menni, de mire a végére értem, sikerült meggyőznöm magam, hogy pont elég lesz ennyi is. 🙂 Egyébként Érden ezen a napon volt egy jelmezes jótékonyági futás, egy súlyosan beteg kisfiú, Ármin gyógyulásáért. Örülök, hogy részt vehettem ezen a rendezvényen, és remélem, hogy nemsokára Ármin is velünk tud majd futni a teljes gyógyulása után.

Vasárnap gondoltam bemegyek kicsit dolgozni, vagyis inkább befutok. Meg is tettem, majd néhány óra múlva visszafelé is letudtam a távot. A kettő között programozgattam kicsit. 🙂 Ez a hét mivel is indult volna, mint kedden egy ébresztő körrel a 15 km-es fajtából, ezúttal kevésbé küzdősen, mint egy héttel előbb. Csütörtökön a 20 km-es távot választottam, és ez megint egy nagyon jól sikerült futás lett. Szinte tavaszias idő volt már korán reggel, kellemes 4 fok, felkelő nap, nagy adag endorfin. Így kellene indulnia minden reggelnek.

Ma a Balboa Classic elnevezésű közösségi futáson vettem részt, ami a Budai-hegyégben zajlott. A majdnem 19 km-t, és majdnem 800 méter szintet tartalmazó útvonal teljesítését idén nehezítette a hó és a jég, de alapvetően hatalmas élmény volt, nagyon jól éreztem magam, még ha nem is tudtam annyira a tájra figyelni. Viszont közel sem készültem el az erőmmel annyira mint tavaly, tehát vagy okosabban futok terepen vagy jobb kondiban vagyok. Vagy nem vagy, hanem és, ami még jobb. 🙂 Mindegy is, a lényeg, hogy még mindig úgy gondolom, hogy terepen futni jó.

Ami egy kis aggodalomra ad okot, hogy a Nike Alvor terepcipőben a végére megfájdult a talpam, de ez lehet, hogy nem a cipő hibája, mindenesetre nem növeli a komfort érzetet majd gondolom, ha nem 19 km-t, hanem mondjuk 42 kell majd benne futom, és a felétől nem esik jól a lépés.

Egyébként heti kétszer van most már úszás is az edzéstervemben, hétfőn oktatás, szerdán pedig a hétfői gyakorlása. A hátúszás már egész jól megy, a gyorssal még annyi gondom van, hogy valahogyan levegőt is kellene venni. Addig nincs baj, míg nem kell. 🙂 Remélem hamarosan eljutunk ide is az okításban. És akkor…

Holnap viszont síkon futás lesz, gyanús, hogy Érden.