félmaraton » Keratomié
máj 132015
 

Szóval Sárvár után a regenerációé volt a főszerep. Csütörtökön tehát nem volt résztáv, csak egy könnyű Rákos-patak kör, úgyis olyan régen futottam már itt. Mióta kerékpárral is ugyan ezt az utat teszem meg reggelente már nincs sok kedvem futni is itt, szerencsére másfelé is tudok indulni. Mondjuk pénteken pont Rácalmáson voltam kihasználva a hosszú hétvégét, így egy szintén régen teljesített Rácalmás-Kulcs-Rácalmás kört tettem meg, pulzust most nem néztem, csak futottam, ahogy jólesett. Szombaton aztán domboztam – vagyis emelkedőztem – egy kicsit Dunaújvárosban, 6x másztam fel a meredélyen. Sajnos délutánra valami bajom lett, ment a hasam, meg hánytam, nem volt jó móka, szerencsére pár óra alatt elmúlt, de olyan gyenge lettem utána, hogy vasárnap nem tudtam menni futni. Hétfőn meg nem tudtam menni kondizni. Aztán kedden elindultam kocogni, de 3 km után visszafordultam, szédültem, meg semmi erőm nem volt. Csúcs szuperül hangzott, főleg, hogy a hétvégére több esemény is tervben volt. Egy nappal később ezért újra próbálkoztam, ezúttal a már szokásosnak nevezhető céges Margit-sziget körön, és bár nem gyorsan, de tudtam futni. Ezt jó jelnek vettem. 🙂 Annyira, hogy másnap reggel köröztem egy tempósabbat, és megint nem volt bajom. Tök jó, túléltem a hasbajt. 🙂 A péntek aztán kondival és pihenéssel telt.

 Szombat reggel Érden kezdtem, ahol már 0 órától ment a 2030 perces váltófutás. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy kb 5,2 km hosszú aszfaltos rész a Duna mellett (a Gát), ahol péntek éjféltől vasárnap délelőtt 9:40 percig valaki(k) mindig fut(nak). Igen, non-stop. Nagyon jó felkészülés tud lenni az UltraBalatonra, és élménynek sem utolsó. És azért pont 2030 perc, mert ennyi Érd irányítószáma. Mindennek megvan az oka. 🙂 Szóval reggel hattól itt tettem meg két kört, Róka és Lemúr Miki (és a szóviccek) társaságában. Egy gyors zuhanyzás-átöltözés-kocsin nyári gumi átszereltetés után már indultam is Szekszárdra, ahol már harmadszor futkároztam a Borvidék Félmaratonon. Ez szerintem ugyan nem terepfutás, de eléggé izmos emelkedőkkel tarkított a pálya, és a lejtők sem veszélytelenek, főleg az ilyen beszariaknak, mint én. A vége kicsivel több, mint 23 km lett a félmaratonnak.

Borvidék Félmaraton

Borvidék Félmaraton

A lábaimban már kellemes fáradság csírája kezdett mutatkozni, de azért egy zuhany-átöltözés kombó után már ismét Érden voltam, ahol futottam megint két kört, majd pihentem kicsit. Kb egy óra múlva ismét a gáton köröztem, ezúttal négyet, immár teljes sötétben, hol fejlámpával, hol anélkül. Nagyon hangulatos éjjel az érdi gát. Bár minden futás után szinte azonnal levettem magamról az izzadt ruhákat, azért éjfél után kezdtem kicsit fázni. Beültem hát a kocsiba, és csináltam meleget, ebben pihengettem egészen pirkadatig. Elhagyva a jármű szél- és hideg védett ölét két kört futkároztam a leendő UB-s váltótársammal, Zolival. Majd egy kis pihenő után még egyet. Végül kilenckor még egy utolsó körre beneveztem, és ezzel el is telt a 2030 perc. Nagyon jó kis közösségi esemény volt ez a futás, ha lesz még, biztosan megyek.

Zolival a gáton

Zolival a gáton

A héten kedden egy kicsit tempósabbra vettem a futást, jól esett a friss reggeli levegőt kapkodni. 🙂 Ma pedig a szokásos szerdai céges szigetkört kocogtam le.

Folytatása holnap reggel következik.

ápr 232015
 

A közös a két településben, hogy mind a két helyen futóversenyt rendeztek a hétvégén. És én mind a kettőn ott voltam. És mind a kettőt élveztem. És most leírom mind a kettőt.

Még a múlt héten a hétvégére hangolódva egy könnyű reggeli tízest futottam a reggeli tavaszban, szuper volt. Ezután már csak rápihentem a szombatra, amikor a második “hivatalos” terepfutásomon vettem részt. Már hat éve rendezik meg a Mátrabérc Trail nevű futóversenyt, amely a Mátra legjelentősebb csúcsain vezet 54 km hosszan. Na, én nem erre neveztem, hanem a most debütáló Muzsla Trail-re, amely egy 27 km-es kört jelent a Mátrában. 1100 méter szintkülönbséggel. A kicsit szeles időben 100 körüli résztvevő vághatott neki szombaton délelőtt 10 órakkor a körnek. Az első emelkedőig nem is kellett sokat várni, egy balkanyar, egy jobbkanyar és máris mehettünk fölfelé. A csúcs a névadó Muzsla volt amely 805 méter magas, innentől kezdve 7 km lefelé volt a célig. Nagyobb holtpontok nélkül sikerült végigmennem, a talpam persze megfájdult a cipőben, de most számítottam rá, így nem is zavart annyira. 3 óra 14 perc alatt teljesítettem a távot, ami nem tudom, hogy jó-e vagy rossz-e (mondjuk a győztes 5:12-es átlaggal tolta végig az 54 km-t 🙂 ), az biztos, hogy élvezetes. Lesz még idén terepfutás, az biztos.

Lefelé

Lefelé

Másnap aztán Vivicitta volt, ahol félmaratont futottam, kellemes, beszélgetős tempóban. Érdekes módon a combjaimban jobban éreztem az előző napot, mint a talpamban, bár ehhez lehet, hogy hozzájárult a Vomero puhasága is. Iszonyú tömeg volt a Margit-szigeten, nagyon sokan gondolták úgy, hogy futnak 21 km-t. Sikerült a tavalyi kis késésre még rátenni egy lapáttal, konkrétan már a rajt első szakaszát el is indították, amikor mi még kerestük, hogy hol a négyes zóna. Szerencsére csak a harmadik rajttal indultunk el, így még majdnem 20 percet ácsorogtunk is a rajtzónában. Van még tehát tartalék az időben, ez  a jövőre nézve megnyugtató. 🙂 Idén pont az ellenkező irányba indultunk el, mint tavaly, az Árpád-híd felé kellett kifutni a szigetről. Kocogtunk, beszélgettünk, frissítettünk, szóval minden kellemesen telt, az idő bár kicsit szeles, de az ideálishoz közeli volt. Végül 2 óra 16 perc alatt értünk célba. A munkatársamnak, akivel futottunk ez volt az első félmaratonja, szerintem elsőre ez teljesen jó idő. A beérkezés után is voltak izgalmak: a ruhatár előtt néhány ezer ember akarta egy időben felvenni a leadott csomagját, erre szerintem nem voltak felkészülve a szervezők, nagyon sokat kellett várni. Itt már nem volt komfortos az átizzadt futócuccban a 14 fokban és szélben ácsorgás. Remélem legközelebb jobban megoldják, mert a rendezésnek ez a része nem volt túl profi.

A hétköznapok most lazák ami a futást illeti, mivel a hétvégén Sárvár, és 12 óra lesz a program, ezért kedden köröztem 10 km-t, majd szerdán a munkatársakkal a rettentő jó időben látogattuk meg a Margit-szigetet 8 km erejéig, végül ma reggel szintén körbe-körbe futottam 10 km-t. Tök jó, mert már reggel is lehet rövidnadrágban menni kocogni.

Holnap lesz még egy kis kondi, aztán szombaton indul a bugi.

ápr 022015
 

Programozó vagyok, így nem csoda, hogy vonzódom a két-három betűs mozaikszavakhoz. Szokás szerint azonban egy másik vonzalmam képezi jelen írásom tárgyát, de ígérem, hogy így is sor kerül a címbéli rövidítések kifejtésére.

Szóval a Balaton kerülés utáni hét eleji regenerálódó futást követően elkezdtem a tavaszi-nyári-őszi idei edzéstervem szerinti futkározást. Ezt azt jelenti főleg, hogy vége a hosszú lassú futásoknak, jöhetnek a résztávok, domb- és tempófutások, fartlekek. Azért még így is marad elég pulzuskontrollos kocogás a héten, de legalább egy futás mindig a tempó növelése érdekében lesz. Hogy ez elég lesz e mondjuk az 1:30 alatti félmaratonhoz, az majd eldől novemberben. Már nem kell sokat aludni, de még sokat kell futni addig. 🙂 Ügyesen elrejtve, de már meg is fejtettük az egyik rövidítést: csütörtökön 4×800 m résztáv (RT) volt a feladat, amit egészen jól sikerült teljesítenem, az első kettőnek az idejét figyeltem, és 3:24 körüliek voltak. Van olyan elmélet, ami szerint a 800 méteres résztáv időből lehet következtetni a maratoni időre. Jó, ehhez valószínűleg kevés négy ismétlés, de kezdetnek nem rossz. 🙂

Szombaton aztán kódorogtam kicsit a környéken, mentem amerre vitt a lábam, igazán jóleső futás volt. A lényeg vasárnap volt, amikor a Vértes Terep Maratonon vettem részt. Meg is van, hogy mi az a VTM. Tíz órakkor volt a rajt, én szokás szerint már jó korán ott voltam, biztos, ami biztos alapon: inkább én várjak, mint rám várjanak a rajttal. 🙂 Szóval átvettem a rajtcsomagot, és amíg üldögélve próbáltam memorizálni az útvonalat, meg a frissítő pontok elhelyezkedését az útvonalon befutottak Rókáék, majd RabiMiki is. A kezdésig hátralévő időt jó hangulatban, öltözködési problémáktól nem mentesen (rövid vagy hosszú nadrág?; hány réteg felülre?) töltöttük el. A rajt előtt nem sokkal befutottak Érdről még ismerősök, akiktől egy gyors közös fotó után búcsút vettünk, és nekiindultunk a körnek.

Rajt előtti fotó

Rajt előtti fotó

Óvatosan kezdtem, hiszen ez volt az első igazi terepfutó versenyem (a Borvidék Félmaratont nem számolom, mert az inkább emelkedőkkel – na jó, nagyon meredek emelkedőkkel – tűzdelt, de főleg aszfalton vagy olyasmi talajon rendezett futás; a Balboa pedig közösségi futás). Most jön a WTF. 🙂 Megfordult a fejemben párszor a nevezés óta, hogy mi a fenét keresek én egy terepfutáson, és ezt a gondolatot csak erősítette, amikor láttam, hogy hogyan készülnek a résztvevők a megmérettetésre. Ivótartályos hátizsákok, kaja, speckó terepes felszerelések; én meg a legtöbb, amit tenni tudtam, hogy a Sparos vizes palackom sima kupakját lecseréltem szopókás (remélem így hívják 🙂 ) kupakra. Nem éreztem magam túl felkészültnek, na.

Szóval az elején Rókával haladtunk beszélgetős tempóban, aztán jöttek az emelkedők, és megszűnt a beszélgetés. 🙂 Mindenki ment a saját ritmusában. Én még csak tanulom a terepen futást, próbáltam figyelni a többieket, hogy mikor melyik emelkedőt lehet megfutni, hol kell gyaloglásra váltani. Az első harmad kellemesen telt el így, bár kicsit fáztam néha, de az erdő szép volt, és jól is esett a futás. Az OMG a második harmadban jutott eszembe, főleg Várgesztes után, ahol tartottam egy nem is oly rövid technikai szünetet egy kocsma női WC-jében (a férfi mellékhelységben nem működött az ülőkés WC, és a kétségbeesett arckifejezésemet látva beengedtek a nőibe). Itt vált szét az ultramaratoni és a maratoni táv. Egy ideig egyedül próbáltam futómozgást imitálni, és nem figyelni az egyre erősebb talpfájásomra. Néhányan megelőztek, aztán kezdett múlni a fájdalom, és kezdtem megint örülni a futásnak. Ehhez persze hozzájárult, hogy egyre fogyott a hátralévő táv. Most örültem csak igazán, hogy nem az 50 km-re neveztem. (Majd jövőre. 🙂 )

A végére egészen új erőre kaptam, és néha még mosolygásszerű valamit is sikerült csinálnom.

Mosolygásszerűség

Mosolygásszerűség

Végül is 4:14:31 óra alatt teljesítettem a 38 km-re csökkent távot, és egyáltalán nem bántam, hogy nem kell még négy km-t futnom. A combjaim és a vádlijaim még ma is emlékeznek a terepen töltött időre, szerintem jobban elfáradtak, mint Székesfehérváron. De, mint tudjuk a futókban van egy egészséges (?) mazochizmus, így már be is neveztem a Mátrabérc Trail rövidebb távjára, a Muzsla Trail névre keresztelt 27 km-es mókázásra, ami azért jó, mert másnap Vivicitta félmaraton lesz, amire szintén van nevezésem. Úgy jó az élet, ha zajlik, ugyebár. 🙂

A Vértes tehát megviselt, de csak annyira, hogy még jobban érdekeljen a terepen futás, és mivel az úszás még úgysem megy annyira, idén valószínűleg inkább ezt erőltetném a triatlon kipróbálása helyett.

Ezt a hetet a lábaim állapotára való tekintettel egy könnyű kondival kezdtem, majd kedden reggel körözgettem kicsit futva. Szerdán aztán egy céges futás keretében meglátogattam a Margit-szigetet, pont akkor nem esett az eső aznap, igazán jól sikerült megválasztani a futás idejét. Ma reggel muszáj volt kicsit erőszakot vennem magamon, fartlek volt beírva az edzéstervbe, viszont az agyam és a lábaim nem értettek egyet a megvalósítással kapcsolatban. Végül az agyam győzött, a lábaim meg fájnak. 🙂

Végére is értünk a címbeli betűszavak magyarázatának, a következő bejegyzésben megismerkedhetünk az FTP, NTFS, JDBC és SQL kifejezésekkel is. Na jó nem, inkább ismét futásról lesz szó.

dec 312014
 

Megint vége az évnek, megint összegzés következik. Idénre a tervek ezek voltak.

Ami pedig megvalósult belőlük:

– 4028 km lefutása: 4197 km lett a vége.

– 3:30 alatti maraton: 3:28:08 alatt futottam 42,2 km-t.

– legalább három 6 órás futáson indulás: öt 6 órás futáson vettem részt, ha nem számolom a másfél óra után feladott Suhanj!6 versenyt. Nem számolom.

Ami nem valósult meg:

– mezítlábas, vagy ahhoz közeli cipőben futás rendszeresen: mikor olvastam a Futni születtünk című könyvet, akkor nagyon lelkesen azt gondoltam, hogy muszáj úgy futnom, mint a tarahumarák. Azóta rájöttem, hogy nem vagyok indián. Mondjuk ettől függetlenül, ha lesz majd a jövőben lehetőségem rá, kipróbálnám az ilyen futást, mert erősíti a lábat, meg segíti a helyes futóstílus rögzítését.

– 1:30 alatti félmaraton: 1:34:14 jött össze idén, és ezzel elégedett is vagyok. Jövőre persze már nem leszek. 🙂

– (majdnem) minden hónapban egy “hivatalos” maraton megfutása: hát, lehetőség az lett volna, de annyira elvitt az ultra vonat, hogy erre nem jutott idő. Viszont minden hónapban futottam egyben 42 km-t, ha nem is “hivatalos” maratonon.

A tervek jövőre? Vannak, és megvalósíthatók. Persze, majd egy év múlva meglátjuk. Szóval:

– 1:30 alatti félmaraton. Vágyom rá, mint lepkék a fényre. Csak nehogy megégessen a villanykörte.

– Javítani a maratoni időmön. Mondjuk jó lenne 3:25 alá menni. Csak, hogy érezzem a fejlődést.

– 6 óra alatt 70 km fölé menni. Akár csak egy méterrel. De fölé.

– 12 órás futást teljesíteni. És, ha az megvan, akkor legalább 110 km futni fél nap alatt.

– Többet futni terepen. Mondjuk, annál, amennyit idén futottam terepen csak többet lehet.

– Ezt csak halkan írom, de, ha lesz rá időm, akkor kipróbálnám magam triatlonban is. Persze csak valami spirnt távon. Először.

Hát ezek lennének, de a fő cél persze továbbra is az, hogy élvezettel tudjak futni. Mert végül is a teljesítmény-, az idők-, a versenyek hajszolása mögött mindig annak az érzésnek a űzése van, amit csak futás közben lehet elérni. (Vagy állítólag heroinnal, de akkor már a futás tényleg olcsóbb.)

Tavaly még leírtam, hogy milyen cipőket használtam, hát idén sem történt nagy változás: Pegasus 29, Pegasus 30, Pegasus 30 Shield. Plusz két tavalyról áthozott Pega, még az év elején. Márkahű vagyok, na.

Nos, ez volt az év utolsó naplóbejegyzése, jövőre jövök a további (meg az idénről elmaradt) futás beszámolókkal is.

Boldog Új Évet Kívánok!

nov 182014
 

Végül az időjárás olyan lett, amilyennek az Időkép írta. Pedig reggel Budapesten még egészen jó futóidő volt, aztán a célállomás felé közeledve lett egyre esősebb. Mire Siófokra értünk, már rendesen esett. A rajtig hátralévő másfél órát körbenézéssel, rajtszám átvétellel, fázással, meg ázással töltöttük. A kezdés előtt fél órával futottunk össze a munkatársaimmal. Én ezen a szezonzáró Balaton-parti futákorozáson az egyéni félmaraton mellett egy kétfős váltó első embereként is részt vettem, céges színekben. A rajtszámok felaggatása után (a váltó miatt három is volt nálam induláskor, ebből egyet aztán féltávnál leadtam), kicsit késve indultunk a rajtzónák felé. A hátralévő tíz percbe még egy vécézés is belefért, ez azért nagy dolog. Végül csak sikerült beállnom az egyes zóna végébe. Nem éreztem – amit a nevezéskor ezek szerint igen -, hogy képes lennék a zónának megfelelő tempóban futni, de a kettes részbe nem engedtek be. Ilyen, ha az ember egy kellemes őszi napon nevez futóversenyre, nem számolva azzal, hogy a kellemes idő egyáltalán nem garantált az esemény napján is. Mindegy, gondoltam, ha már innen indulok, akkor legalább megpróbálom nem feltartani a többieket. Pontban tizenegy órakkor el is indultunk, addigra mintha kicsit alábbhagyott volna az eső. Vagy csak már megszoktam. Belőttem magamnak egy 4:30-as tempót, az, ha nem is kellemes, de legalább tudom tartani egy ideig – aztán majd lesz, ami lesz. A rajt után nem sokkal megláttam előttem néhány méternyire Zsoltot (akivel tavaly az érdi futások során ismerkedtem meg, és idén egyéniben teljesítette az UltraBalatont). Váltottunk pár szót, aztán futottunk egymás mellett, minimális beszélgetést folytatva. Jó társaságban hamar mennek a km-ek, és a tizedikhez érve nekem meg kellett állnom váltani. Mondtunk egy hajrát, és elváltak útjaink. A féltáv után a munkatársammal folytattam tovább a futást, pontosabban próbáltam meg tartani a tempóját. Továbbra is 4:30-as ezrekkel mentünk, de már egyre jobban fáradtam. Minden frissítőponton ittam egy-két korty vizet futás közben, illetve féltávnál alkoholmentes sör örömökben is volt részem, a váltótársam jóvoltából. A vége felé közeledve már csak annyi célom volt, hogy tartsam a futótársam által diktált tempót – nem ment könnyen. Az utolsó 2-3 km-en zombi módban futottam. Végül 1:34:14-es idővel értem célba. Elég rendesen kifutottam magam, de pár perc múlva, mikor kifújtam magam, megállapítottam, hogy azért jó mulatság volt. Dupla hab is van a tortán: majdnem három percet javítottam az eddigi legjobb félmaratoni időmön, illetve a párosok versenyében a harmadikok lettünk. Ennek köszönhetően ottmaradtunk az eredményhirdetésre, amely elég hosszúra nyúlt, mert a Wizz Air Félmaraton és a Spar Budapest Maraton korosztályos díjátadója is ekkor volt. Mindenesetre jó volt életemben először egy dobogón állni. 🙂

ppic_Intersport_Balaton_Maraton2014_vas_felmaraton_2580

Ezzel hivatalosan is vége a futószezonnak, és megkezdődhet az alapozás a jövő évre. Ennek jegyében kocogtam reggel egy jót. Mostantól ezek lesznek: hosszú, lassú futások, figyelve a pulzusra, élvezve a mozgást.

Jöhet a tél.