jún 242014
 

Tata nincs messze Budapesttől, még akkor sem, ha az ember kihagyja az autópályát. Márpedig kihagyja, mert egy napért nem vesz 10 napos matricát (ami nem matrica, de ebbe most ne menjünk bele). Szóval kellemes másfél óra alatt oda lehet érni, útközben bevásárolni vízből, meg citromos sörből, meg aszalt gyümölcsből, meg sós magokból. A városba érve még egy kis eltévedés is belefér, hogy aztán rajtszámfelvétel, és helyszín felmérés (merre van /és mennyi/ mobil WC?) után, kényelmes sport ruházatot öltve, az ismerősőkkel néhány szót váltson az egyszerű halandó. Meg a jelen lévő UFO-k. Aztán 10:00 órakkor egy nagy piros kapu alatt átfutva kezdetét veszi a körözgetés. Kinek-kinek ízlése, állóképessége, türelme, ideje függvényében 2-4-6-12 órában.

Jó dolog az ultrafutás. Van idő mindenre. Könnyed kocogás bemelegítésnek, kicsit nagyobb iram, ha úgy van kedve az embernek, frissítés akár minden körben, és persze a toi-toi, ha kell (szokott kellenni 🙂 ). Ezeken kívül van még jó társaság, barátságos környezet, zene, buli.

Jókedvű futkorászás

Jókedvű futkorászás

Néha van úgy, hogy szenvedős dolog az ultrafutás. Valami megfájdul, kidörzsölődik, rossz az idő, kellemetlen a pálya íve, rossz minőségű a talaj. Ezeket egy ideig nem veszi észre az ember, de egy idő után elkezdenek nagyon zavarni. Aztán megpróbálja figyelmen kívül hagyni. Ha fáj, hát fáj, majd elmúlik. Ha egy kanyar kényelmetlen, megpróbálja nagyobb ívben venni. Ha a talaj nem jó, lehet menni a pálya szélén. Apróságok.

A hat órás számban indultam szombaton az Optivita Ultrafutó kupa 3. állomásán, Tatán. Most tudományosan megterveztem előre a futást, hogy mikor milyen tempóban kell mennem, mikor mennyi vizet és egyéb frissítőt kell fogyaztanom, mikor lehet kiállnom hosszabb szünetre ücsörögni kicsit egy árnyékos helyen. Hát, kb. a 3-ik óráig óráig sikerült tartanom a tervet. Akkor nagyon megfájdult a jobb talpam. Egy idő után már elég elviselhetetlen volt az érzés, de gondoltam, hogy csak egy vízhólyag, amiatt meg nem kell megállni, majd kipukkad és jobb lesz. Végül is majdnem egy óra kellett, hogy elmúljon a fájdalom. Kipukkadt, máris jobb – mondta az agyam a testemnek, aki az öröm legkisebb jele nélkül vette tudomásul a tényt. Ekkor jött a kidörzsölt mellbimbó. Csak pici folt lett a pólómon, de a sós izzadság annál izgalmasabban ingerelte a sérült részt. Valahogy túltettem magam ezen is, és nem őszinte mosollyal, de futottam tovább. Vagyis vánszorogtam. Az utolsó két és fél órában már inkább kívül a hat perces ezreken. Egyre többször vettem dinnyét a frissítő asztalról, hogy amíg elrágcsálom lehessen kicsit sétálni. Megfájdult a csípőm is, valószínűleg nem tett jót neki, hogy minden körben fel kellett lépni valami majd 20 cm magas padkára. Szóval volt bajom bőven, ennyi futás közben még sose volt. Mondjuk mindenkinek ugyan ezt a kört kellett futnia, tehát nem nagyon sajnáltathatom magam, de tény, hogy a felétől már erősen küzdenem kellett fejben is, hogy legalább valami futáshoz hasonlót műveljek.

Egyébként Ede 62 km-t mért, a hivatalos eredmény ennél 3 km-rel több, nem is értem, hogy ki tévedett. Szerintem ezúttal az óra mutatja a tutit, akár mennyire is hitelesített volt a pálya. Nem hiszem, hogy ilyen körülmények között az eddigi hat órásaim közül a második helyre hoztam be a szombati etapot.

Vidáman a tóparton

Vidáman a tóparton

Amúgy valahol az ötödik óra környékén ismét előjött a talpfájás, és akkor elég hosszan elgondolkodtam (volt még egy órám) azon, hogy, ha ennek vége soha többet nem megyek futócipő közelébe. Aztán a lefújás után egy órával már azon gondolkodtam, hogy vasárnap csak kéne futni egy átmozgató tízest, még a kerékpározás előtt. 😀 Kissé nehézkesen (a járás még nehezebben ment), de mentem egy kört a Rákos-patak mentén, majd megvolt a biciklizés is. Jó kis vasárnap volt.

Hétfőn a szokásos kondival indítottam a hetet, ma pedig egy nagyon könnyed, 140-es max pulzussal kocogtam egyet a csömöri lehajtóig meg vissza. Ugyan ezt az útvonalat egyébként bejártam a múlt hét csütörtökön is, mintegy ráhangolódásképpen a szombati mulatságra.

Így utólag visszagondolva azért tanulságos kis hat óra volt ez. Most már tudom, hogy, ha a testem ilyen-olyan részei nem akarnak is futni, de a fejem igen, akor ott futás lesz. Kíváncsi vagyok, mi lesz, ha majd a fejem sem akar futni? Na jó, ilyen nem lesz. 😛

Várom már az újabb hat órát, ami majd augusztusban a Suhanj!6 lesz. Addig azonban még sokat kell aludni. Meg sok Star Trek-et kell nézni.

máj 242014
 

Szombaton harmadszor voltam 6 órás futáson, és még mindig nagyon jó. Mindjárt leírom, hogy mennyire.

A múlt héten az időjárás nem volt túl verőfényes, a hétvége első napján reggel is borult volt az idő, lógótt az eső lába. Az egyszeri futó kedvét azonban ez nem veszi el attól, hogy korán reggel kelve autóba üljön, és elvezessen Paksig. Rácalmásról mentem, ami viszonylag közel van a célvároshoz, úgyhogy elég volt fél hatra állítanom a telefon ébresztőjét. Nem voltam túl kipihent, és túl sok kedvem sem volt (akkor még) futni. Paksra érve aztán találkoztam az érdi futó cimborákkal, így már kezdett derűsebb lenni a kedvem, és az idő is. Ott volt Panni és Erika, akik párosban tolták le a hat órát, és hozták el a második helyet, és ott voltak a Hosszútáv blog futói, Lemúr Miki, és Rrróka is. Meg még pár fura alak, akik szintén futni akartak szombat délelőtt 4, 6 vagy 12 órát, ahelyett hogy mondjuk söröztek volna valami erre alkalmas helyen. 🙂

A korai rajt 8:30-kor megvolt, innentől kezdve, csak körbe-körbe kellett menni a nem egészen egy km hosszú pályán. Terveim szerint 5:10-5:20-as tempóban kellett volna kezdem, majd a vége felé fokozatosan lassulva, de 5:30 alatt maradva folytatnom. Ehhez képest kicsit elkapott a fless, és 5 perc alatti ezrekkel “száguldottam”. 21 km-t. A félmaratoni távot 1:43-as idővel abszolváltam, és egy elég hosszú WC-zést követően azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon éppen most futottam-e el az elejét. Fáradságot viszont nem éreztem, szóval toltam tovább öt perc körüli ezrekkel.

A második 21 km-en már többször tettem frissítő kitérőt, ittam vizet és (alkoholmentes) citromos sört, ettem egy kis sós pirított napraforgót, és volt, hogy megnéztem belülről a toi-toit. Így 3:45 óra alatt értem el a maratoni távot, ami egyéni csúcs (a korábbi 3:47 volt, tavaly futottam a Budapest Maratonon). Innentől visszavettem a tempóból, nem azért mert ennyire tudatosan futok, hanem mert nem ment gyorsabban. 🙂 Azért ügyeltem arra, hogy 5:30/km alatt maradjak, ez többnyire sikerült is. Igazából az utolsó mondjuk 15-20 perc kivételével végig élveztem a futást, a hat órához közeledve azonban már kezdett kicsit fájni a combom, meg úgy a lábam egész felső része. A vádlim most rendben volt, köszönhető ez talán a kompressziós zokninak, ami ezek szerint mégis jó valamire. Rajtam volt még a futás után pár órát, és így másnap sem éreztem fájdalmat az alsó végtagjaim ezen részén.

Aztán eljött a hat óra, dudaszó, megállás. Pont egy új kör elején voltam, amikor vége lett a mókának, egészen pontosan 35 métert sikerült megtennem a 72-ik körömből. Ebben az volt a jó, hogy elég gyorsan eljutottak hozzám a megkezdett, de be nem fejezett körből megtett távot lemérő emberek, nem úgy, mint Fehérváron, ahol kellett 20 perc mire sorra kerültem. Kicsit ücsörögtem az aszfaton, sétálgattam pár percet, száraz pólót vettem, és persze bontottam egy (alkoholmentes) citromos sört.

Lemúr Mikivel a futás után pótoljuk az energiát

Lemúr Mikivel a futás után pótoljuk az energiát

Megvártuk az eredményhirdetést, fotózkodtunk még párat, aztán a többiek elmentek halászlét vadászni a versennyel párhuzamosan  zajló főzőversenyre, én meg elindultam hazafelé. Jó hangulatban tettem meg Rácalmásig az utat, teljesen elégedett voltam, sikerül elérnem, amit célként tűztem ki, a 65 km-t. Ráadásul maratoni PB-t is futottam. Az egész verseny nagyon jó hangulatú volt, köszönhető ez többek között a lelkes szurkoló tábornak, akik minden körben hajrázással, tapssal, egyéb bíztatással hajtották előre a futókat. Nálunk ez különösen jól működött, hiszen akik nem futottak segítettek a frissítésben, figyeltek, hogy mindene meglegyen a futónak. Nagy köszönet érte Kálmánnak és Rrrókának!

Másnap aztán egy nagyon döcögős 10 km-t tettem meg főleg Rácalmáson, azért egy kis szint került bele. Nem esett annyira jól. 🙂 A héten pedig két 17-est mentem, a változatosság kedvéért egy kicsit módosított útvonalon, végig a Veres Péter úton a csömöri lehajtóig meg vissza. Kedden és csütörtökön szokás szerint. Mind a két esetben a 140-es pulzus határ alatt futottam, most, hogy működik a mellkas pánt és jeladó megint tudok ilyen edzéseket csinálni.

A verseny végeredményével búcsúzom:

A végeredmény

A végeredmény

Már 112014
 

Elkezdődött hát ez a futó szezon is. Szerintem igazán méltó módon, Székesfehérváron, az OptiVita Ultrafutó kupa I. állomásán. Hat órát futottam szép napos, bár kicsit szeles időben.

Szombaton volt az esemény, így aznap viszonylag korán keltem, mert Rácalmásról mentünk Fehérvárra. Jöttek a szüleim is, mivel a húgom pont a célvárosban tengeti mindennapjait, így ami nekem futás volt, az nekik gyermeklátogatás. Szóval frissen facsart narancslével indítottam a napot, majd a kocsiban benyomtam még némi napraforgó magot. Ezzel készítettem fel magam a megmérettetésre. Meg az előző nap elfogyasztott búzasörökkel és egyéb magokkal. Persze a szokásos banán-citromos sör kombó sem maradt el, azt hiszem tényleg mindent megtettem amit lehetett. 🙂

Mivel szépen sütött a nap, ezért rövid nadrág, hosszú aláöltözet, rövid újjú póló kombináció mellett döntöttem, felülre azért még felvettem egy hosszú termó felsőt, hogy ne fázzak a rajtig. Ez eztán rajtam is maradt a 2-ik óra végéig. A helyszínen találkoztam az érdi futótársakkal, csináltunk közös képet, aztán elkezdődött a körözgetés. A pálya tűrhető volt, csak néhány helyen voltak aljas aszfalt-felgyűrődések. Ami az elején sokkal jobban zavart az a szél, ami az egyik oldalán a körnek (na itt adták fel a matekosok…) elég erősen fújt. Kb egy óra kellett, mire eldöntöttem, hogy mivel tenni úgy sem tudok ellene, élvezni fogom. És onnantól kezdve jó volt a szél. 🙂

elott

Futás előtt az érdi csapattal

indulas

Rajt után, frissen, vidáman

A futás jól ment, ezúttal próbáltam tudatosan frissíteni. Vagy a tudatosság, vagy a reggeli narancslé nem kellett volna, mert kétszer is meg kellett állnom vécézni. Persze lehet, hogy a banán volt a hibás, mert mindig az után kellett kitérőt tennem, miután ettem pár falatot. Az ivást viszon jól eltaláltam, a hat óra alatt elfogyott kb 2 liter víz, meg két doboz citromos sör. Az elejét egészen jó tempóban futottam, az utolsó két órában pedig próbáltam figyelni arra, hogy ne lassuljak nagyon 5:30-as ezrek alá. Sajnos az ötödik órában ez nem sikerült mindig, így nem lett meg a vágyott 65 km, de elégedett vagyok az eredménnyel. 64417 m-t futotam, amivel a 8-ik helyen végeztem. Ede kicsit kevesebbet mért, de fogadjuk el a hivatalos eredményt. 😀

Egyébként is mostanában az óra mintha érezné a tavaszt, meg van őrülve: viszonylag sokszor mér irreálisan magas pulzust (a fenti linken is látszik, hogy a harmadik óráig igen gyorsan vert a szívem, aztán megnyugodtam valahogy…). Lehet, hogy merül az elem a mellkaspántban.

A hat órára hangolódás és a levezetés is jól sikerült egyébként. Csütörtökön egy könnyed tízest vállaltam (ami nem is volt ezúttal olyan könnyed), pénteken pedig futottam egy gyorsabbat, de rövidebbet már Rácalmáson. Vasárnap levezetésként szintén egy öt km-es távot tudtam le. Érdekes, hogy ezt a futást nagyon élveztem, pedig azt vártam, hogy nehezebben fog menni az előző napi adag után. A regenerálódásban természetesen hű társam volt egy sör is (még szombaton).

Ma pedig elkezdődött az edzésterv szerinti készülés az idei céljaim elérésére. Volt reggel egy kis fartlek a Rákos-patak mentén. Kicsit még olajozni kell a szerkezetet, de végül is a hideg ellenére egészen jót futottam, még élveztem is.

Keresztedzésként továbbra is megy a kondi, és már második hete a kerékpározás. Lejárt a BKV bérletem, és nem vettem újat. 🙂

És nem is tervezem.

feb 222014
 

Csütörtökön a szokásos 15 km-rel melegítettem a Balboára. Az elején Ede még nem találta a ritmust, ez elég gyakran megesik mostanában vele, hogy az első egy-két km-en jelentősen fölé mér a pulzusomnak. A másik megoldás, hogy tényleg 160 fölött zakatol a szívem a kezdeti 10 percben.

Szombaton aztán várt a Balboa Classic és a szürke melegítő. Mint az alábbi képen is látszik, a futás előtt még különösebb problémám nem volt, bár itt már megmásztam egy emelkedőt, csak hogy eljussak a rajt helyszínéig. Valahol mélyen sejtettem, hogy ennél azért lesznek meredekebb feladatok is. Talán ennek köszönhető a morcos nézés is. 🙂

balboa_elott

Az idő nagyon jó volt, az útvonal szép helyeken vezetett, már amennyire meg tudtam figyelni, amikor éppen nem azon gondolkodtam, hogy hol vágjak magamra még egy lukat, amin lehet levegőt beszívni. Nincs összehasonlítási alapon, mert nem szoktam terepen futni (a Rácalmás-Kulcs közötti szántóföldön futást nem minősíteném annak…), de néhány helyen nem hogy futásra, de még gyaloglásra is alkalmatlan volt a pálya a rajta helyet foglaló sártakaró miatt. Gyaloglásból pedig akadt néhány már az első felében is a menetnek. Egyébként 19 km volt a táv (nekem 18,5-öt mért az óra), és 829 m szintemelkedést tartalmazott. Meg sok sarat. Az elején még azt gondoltam, hogy szépen lassan megkocogom az emelkedőket. Erről viszonylag gyorsan letettem. 🙂 Amikor elrendeztem fejben, hogy a terepfutás nagyjából arról szól, hogy felfelé “kilépős” gyaloglás, lefelé vágtatás, akkor már egészen élveztem. A lefelé vágtatást. Persze én közel sem mertem olyan tempóban ereszkedni, mint a tapasztaltabb futótársak, mert féltem, hogy rálépek valamire, vagy elcsúszok, vagy csak szimplán kitöröm a bokám, azért volt endorfin rendesen a lejtőkön. Felfelé meg volt időm gondolkodni, hogy milyen sör(öke)t fogyasztok majd el, ha hazaértem. Egyébként fél liter vizet vittem magammal, ami elég kevésnek bizonyult, pótolni pedig csak visszafelé a Szépjuhásznénál tudtam. Azért mondom, hogy “visszafelé”, mert a táv fele, egyben legmagasabb pontja az Erzsébet-kilátó volt. Végül 2:25 alatt teljesítettem a távot, amivel valahol a középmezőnyben szerepeltem. Otthon aztán megvoltak a sörök is.

Másnapi levezetésként gondoltam egy nagyot, és az edzéstervben lévő 40 km-es etapot egy kis város- és Margitsziget nézéssel terveztem kombinálni. Az volt, hogy kifutottam a szigetre, köröztem ott négyet, majd hazakocogtam. Nem csoda, hogy nem nagyon esett jól a futás az előző napi megterhelés után, de a főbb gond inkább az volt, hogy – arra számítva, hogy a Margitszigeten majd lesz kút – nem vittem magammal folyadékot. Pechem volt, mert minden kút téli álmát aludta. Végül vettem vizet az egyik árustól csilliárdokért, majd hazafelé menet megittam egy citromos alkoholmentes sört is. Jót tett. 🙂 Otthon aztán megittam a maradék sört (amiben volt alkohol). Így néz ki egy ilyen kocogás.

A héten pedig szokás szerint reggelente ébresztgettem magam két 15 km-es körrel a Rákos-patak partján. kedden és csütörtökön. Nagyon nem estek jól most ezek a mozgások. Fáradt is voltam, meg szerintem kicsit túlfutottam magam ezen a télen (vagy mi volt az elmúlt három hónapban). A pulzusom nagyon alacsony volt, tudom, ilyenkor gyorsabban kellene futni, de egyszerűen nem kívántam. Még van egy hét az alapozásból, aztán egy jelentősen csökkentett heti km számmal (viszont minőségileg magasabb szinten /értsd: gyorsabban/) kezdem meg a szezoni edzéseket.

Ma viszont futottam egy jóleső 25 km-t, még egy kicsit azt is kipróbáltam, hogy tudok-e “rendesen” futni még. Jelentem: tudok. Mentem egy 4:30-as km-t, és nem estem szét. Nyilván egyetlen 1000 m-ből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de azért jó volt érezni, hogy tudok (magamhoz képest) gyors lenni még. Végül is ez volt a célja az egész téli alapozásnak. Hát még ha rápihenek! 🙂

Említésre méltó még, hogy a héten csak két kondi edzés volt, mert péntek reggel, mikor mentem volna edzésre (megint) nem indult az autóm. És ez (megint) nem az autó hibája. Még novemberben, mikor olajcserén volt a kocsi szóltak, hogy az akkumulátor a végét járja. Igazuk volt, pénteken már egyáltalán nem volt benne szufla. Így az 5:45-től 8:45-ig terjedő időszak alkatrész vadászattal telt el, boldog meghittségben. Először a legkézenfekvőbb megoldásként az utca túloldalán lévő benzinkútra mentem be, ahol potom 30 ezerért árulták a nekem kellő darabot. Ezt eltettem talonba, és körbejártam a környék szóba jöhető boltjait. Végül egy másik benzinkútnál találtam egy pontosan ugyan olyan darabot, mint az első helyen, csak 16000 Ft-ért. Ennyit számít egy kis keresgélés. Végül csak 6 percet késtem a munkából. Hazafelé aztán rájöttem, hogy még az sem biztos, hogy tönkrement az akksi, lehet hogy csak lemerült. Ugyanis sötétben észrevettem, hogy ég a kocsiban a belső világítás, ami egy hét alatt simán leszívhatta az akkumulátort.

Volt róla szó, hogy vettem egy új Pegasus 29 futócipőt, ami pont olyan, mint a régi. Na, ezt a régit nyugdíjba küldtem, kimostam, már meg is száradt. Ugyan így tettem a Balboa után a shield-es Pegámmal is, úgyhogy most csak az új cipő van. Még nem döntöttem el, hogy egy Free-t veszek mellé vagy egy 30-as Pegát.

Ami viszont nem kérdés: holnap Yours Truly ráadás, és én ott leszek Érden ismét! Juhé, és jó futást!