research paper data collection afsa essay contest winners outline for an argumentative essay template essay writing format sample an essay on man summary by alexander pope co education short essay in english example of a perfect score sat essay exemple d'introduction dissertation critique
dec 312012
 

Megvolt az év utolsó futása, folyamatban az év utolsó bejegyzése.

Egy rövid számadás a 2012-es évről a következő karakterekben kerül rögzítésre virtuális formában.

Ez az év sok újat hozott nekem, hogy csak a leglényegesebbet említsem: elkezdtem komolya(bba)n futni. Egészen pontosan 2012. 02. 25-én indultam neki. Lássuk a számokat:

– összesen hivatalos eseményen 6 félmaratont futottam
– a legrosszabb hivatalos félmaratoni időm 2:09:24 a Délibáb félmaratonon, a legjobb 1:51:56 a Nike Budapest félmaratonon
– 2 cipőt használtam idén, a Nike Xcelerate-t, amelybe 930,75 km-t tettem, illetve a Nike Pegasus 28-at, ami jelenleg 1293,2 km-en áll
– a leghosszabb táv amit futottam 30 km volt, 2:59:53 alatt
– körbefutottam a Velencei-tavat 2:52:33 idő alatt
– összesen 2224 km-t futottam idén, a legjobb hónap a december volt 312 km-rel.

Hát ennyi. Hogy jövőre mit tervezek? Sok félmaratont, minél több hosszú futást, maratont, ilyesmiket. Már elkezdtem írogatni a rendezvényeket, ahova szeretnék menni, remélem mindre jut majd időm. Töltöttem fel pár képet a facebook profilomba.

A sportban további tervek az úszás folytatása, biciklizés elkezdése. A kettlebelt januártól nyomom tovább, ahogy a fegyencedzést is. Jól jönnek majd az elégetett plusz kalóriák amikor beírom majd őket a kaloriabazis.hu-naplójába.

Az életem más területéről, munkáról, hobbiról annyit tudok feljegyezni, hogy minden jól alakult, van egy nagyon jó munkahelyem, jó körülményekkel és csapattal. Sokat fejlődtem a Java-ban, de még többet szeretnék. A másik nagy hobbim, a gitározás most az elmúlt egy-két hónapban kicsit háttérbe szorult, de semmiképpen sem véglegesen, a jövőben szeretnék többet foglalkozni a húrok pengetésével.

Jövőre beindítanám az angol tanulás projektet is, a cél a középfok teteje minimum.

És persze bulik is néha, hiszen még csak harminc éves leszek 🙂

Akkor hát búcsúzom az óévtől, üdvözlöm az újévet, vagyis: BUÉK!

dec 172012
 

Ezt az utat jártam be az előző feljegyzés óta. Voltam szerdán úszni a szokásos helyen, ami most a szokásosnál kicsit rosszabb volt. Nem elég, hogy keményen mínusz fokok voltak, a víz sem volt túl meleg, és mindennek a tetejébe még nagyon nagy szél fújt. Ez így együtt már kicsit soknak tűnt, de azért lenyomtam a 800 méteremet. Viszont most a szaunában töltött több, mint 10 perc sem tudott felfűteni, még zuhanyzás közben is fáztam. Sejtettem is, hogy lesz itt valami meglepi pár napon belül.

Pénteken futottam legközelebb, mert szerdán inkább bent maradtam dolgozni, hátha elég lesz ez a kis idő a szervezetemnek a regenerálódáshoz, csütörtökön pedig céges buli volt. Mind a kettő (buli, regenerálódás) látszólag jól sikerült, ennek örömére pénteken a sötétben indultam el a Rácalmás-Kulcs-Rácalmás körre futni. Ez azért is volt nagyszerű ötlet, mert az odafele út egy szántóföldön vezet keresztül, természetesen világítás nélkül, a visszafele út pedig javarészt egy üdülőövezetben kanyarog, szintén mesterséges fényforrások teljes hiányában. Ráadásul ekkor még volt hó meg jég rendesen az “utakon”. Mondjuk ennek később csak örültem, mert így legalább nem sárban kellett futnom. Vittem magammal egy fejlámpát is, gondoltam, ha ilyenem van nem tötöm ki a nyakamat. Végül szépen végigcsúszkáltam/futottam két (!) kört. Nem mondom, hogy nem volt már jobb futásom is, de kétségkívül hősnek éreztem magam utána. A pulzusmérőm persze most is össze-vissza mutatott mindenfélét, most már meg kellene nézetnem valakivel, hogy mi baja lehet. Kizárt, hogy a hideg ennyire megviselje. Lehet, hogy merül az elem a mellpántban.

Szombaton igazi “ki ne mozdulj a fűtött lakásból” idő volt: esett az eső, fújt a szél, nulla fok környékén állt a hőmérő. Épeszű ember ilyen olvas, gitározik vagy programozik otthon, a többiek meg futni mennek. Azért gyorsan beszereztem a Decathlonban egy esőtől és széltől védő dzsekit, kicsit javítva az esélyeimet. Csodálkozva tapasztaltam, hogy nem árulnak olyan férfi futófelsőt, aminek lenne kapucnia. Pedig az eső tud esni fentről lefelé is, és akkor tök jó lenne, ha egy vízhatlan réteg védené a fejünket, vagy a fejünket melegítő sapkát. De nem. Maradt az immár szokásosnak mondható három réteg, kiegészítve a dzsekivel. Az első kört az előző napi útvonalon tettem meg, gondoltam, ha ment sötétben, akkor menni fog világosban is. Hát nem. Sokkal jobban csúszott, az út egy része most már tényleg korcsolyázásra hasonlított, pedig azt nem is tudok. Ezért a következő körre már a Rácalmást Kulcscsal összekötő aszfaltos úton indítottam, bízva abban, hogy nem fog senki elütni. Eddig még sosem futottam itt, pont azért mert tartottam a járművektől, akik viszont nem tartottak semmilyen sebességkorlátozást ezen az eldugott útszakaszon. Plusz jár ott busz is. Végül is nem lett semmi baj, élveztem a futás egy jó részét, kivételt csak a nagyon szeles helyek jelentettek.  Amikor éppen vadul tépte a szél a szuper kis új dzsekimet, azért megfordult a fejemben, hogy ezt azért nem lehet büntetlenül elviseltetni sokáig egy élő szervezettel, amilyen mondjuk én is vagyok. Azért csak ráfordultam a harmadik körre, mert hős is vagyok.

Vasárnap reggelre konkrétan néma, köhögős, orrfújós hős lettem. Ki is kellett hagynom a futást, pedig végre a szél sem fújt, meg az eső sem esett. Nem tudom, hogy mi lett volna a jobb: abbahagyni két kör után, és akkor lehet, hogy nem fázom meg, és tudtam volna tegnap is, ma is futni, vagy rendben van ez így, most kihagyok pár napot, aztán mehet minden tovább. Örök rejtély marad.

Mindenesetre ma, hogy nem futottam, csináltam hagymalevest, ami szerintem elég jól sikerült, annak ellenére is, hogy kicsit talán sok borsot tettem bele. Mostanában próbálkozok egyszerűbb ételek kivitelezésével. Ilyen volt a hétvégén a brokkolis csirke, ami főtt brokkoli összepépesítve grillezett csirkemellel összekeverve. Kevés só, bors. Szerintem ízletes, és laktató.

Ez azért is jó, mert ezekben kevesebb kalória van, mint mondjuk a sajban vagy az olajos magvakban, vagy a kolbászban, amit eddig ettem hétvégenként. És mindezt a kalóriabázsiról tudom 🙂 Sikerült is 65 kg-ig letornáznom a súlyomat. Így kell nem feltűnően reklámozni valamit. 🙂

A folytatás pedig: holnap kis sörözés a volt kollégákkal, csütörtökön céges karácsonyi buli, pénteken pedig irány Rácalmás, hogy aztán majd csak 2013-ban lássam viszont a Budapestet. A szerdám még ezek szerint szabad. Ha múlik a nátha lesz futás is. Esetleg úszás is. Múlj!

szept 152012
 

Lesz ma futós feljegyzés is, de ezt most muszáj ide tennem.  Pár perce találtam, bár a videó márciusi. Van nálam egy kis fáziskésés, na.

Sungha Jungról van szó, akinek az akusztikus gitár tudását nagyon tisztelem, szeretem hallgatni a feldolgozásait. Amit ez a srác művel egy szál gitárral, az elképesztő(en jó).

Az alábbi videóban az elektromos gitár tudását mutatja be, érdemes elolvasni a kisfilm leírását, ilyen is van benne:  “I just started the electric guitar 2 months ago.” Szeretnék majd 10 év múlva negyed ennyire jól játszani villanygitáron, mint Ő, és akkor majd elmondhatom: “Még csak 11 éve kezdtem el elektromos gitáron játszani.”


szept 132012
 

Igen sok idő telt el az egyel ezelőtti írásom óta. Nincs mentség, lusta voltam (meg vagyok is). Most viszont kipróbálom, hogy milyen legalább naponta írni valamit, aztán majd meglátom, meddig tart a nagy lelkesedés.

Pár dolog megváltozott, mióta parkolópályára tettem a blogot. Például munkahelyet váltottam. Vettem egy (igazából két) gitárt. Ja, és futok is.

Menjünk akkor sorjában!

Programozó vagyok. Kocka, ha úgy tetszik. Ez a munkám és az egyik hobbim is, szóval szeretem csinálni. Ez év februárja előtt a Digital Realitynél, majd az onnan átvett fejlesztőkkel együtt a Twisted Tribe-nál kopogtam a billentyűkön, mint AS3 fejlesztő. Csináltuk a játékot. Szerintem jó kis program lett, mi legalábbis a kollégákkal szerettünk vele játszani. Az, hogy más nem nagyon főleg a reklám hibája. Mert nem volt, amikor lennie kellett volna. És így, hogy nem volt, játékos sem volt, ebből következik, hogy bevétel sem volt, az meg rossz előjel egy nem non-profit cégnek még az Álmoskönyv szerint is. Februárban elején tehát (a legnagyobb hidegben) utcára kerültünk. Volt, aki tovább húzta, de már senki sem sokáig. Ezzel egyelőre vége lett a játékkészítői karrieremnek, de hát mindennek a vége valami újnak a kezdete, tartja a közhely. Szóval kihasználtam a munkanélküliség önfeledt pillanatait, és elköltöztem abból az albérletből, ahol addig laktam, azért, hogy három kilóméterrel közelebb legyek az Örs-höz. Na meg azért, mert a nővéremnek éppen felszabadult a lakása. A régit kifestettem, kitakarítottam, az újba meg beköltöztem, és azóta itt élek.

Dolgozni február közepén kezdtem újra, egy energiaipari szoftvert fejlesztő cégnél. Más miatt, mint a játék programozás, de ez is érdekes, kihívásokkal teli munka, amiből sokat lehet tanulni. Apropó tanulás. Még tavaly szeptemberben valami megmozdult bennem, de szerencsére gyorsan nyeltem egyet, viszont az íze ott maradt a számban. Muszáj voltam venni egy gitárt. Mondjuk ahhoz képest, hogy zenei analfabéta vagyok, ez elég nagy lépésnek tűnt a roksztárrá válás rögös útján. Ahogy aztán tanulgattam az akkordokat, meg mindenféle dallamokat próbáltam játszani, rájöttem, mert több helyen olvastam, hogy gitározni tanulni akusztikus gitáron kell. Ja, mert elektromos szólógitárt vettem. Mondtam, hogy nagyot léptem. Szóval vettem egy akusztikus gitárt is, és ekkor már helyre állt a belső békém, eljutottam a Nirvánába, bár lejátszani még egy számukat sem tudom. Eljutottam teljesen egyedül – na jó, a musztydobay segítségével – egy gyenge kettes szinre, szóval tudok már pár akkordot, meg pengetés típust, és ezek kombinációjából zenére hasonlító hangokat tudok létrehozni hat húr segítségével. Persze gitározni úgy jó, ha énekel is hozzá az ember, ezért aztán főleg akkor “zenélek”, amikor nincs ott senki. Mert az énekhangomnál csak a tánctudásom a rosszabb, de mind a kettőn segít a sör. Akkor már legalább én elviselem, amit művelek.

A szellem és a lélek etetésén túl fordítok némi időt a testre is: kettlebezek és futok. Amikor elkezdtem a kettlebelt nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvelem. Ennek most már két éve, és tényleg élvezem azt a heti két alkalmat, amikor a vashoz nyúlhatok. Éppen most változtak az edzés időpontok is, az eddigi kedd-csütörtök este helyett hétfő-péntek reggel lett, szóval egészen jól keretbe zárja a hetet. A munkába pedig frissen, fiatalosan érkezem a kis reggeli torna után. A másik sport ami részévé vált a mindennapjaimnak a futás. Erről nagyon sokat tudnék írni, és a későbbiekben fogok is. Tervezem, hogy feljegyzem ide a futásaimat, remek kis összefoglalót készítve ezzel öreg éveimnre, amikor már majd esetleg nem leszek olyan ruganyos, hogy a csoszogást repülőfázisra cseréljem.

Végül is igazán komolyan ez év februárjában kezdtem el futni (ugye, hogy milyen sok minden történ velem februárban? ). Régebben is futogattam, de maximum csak 9-10 km-eket, mindenféle koncepció nélkül, vagyis csak azért, mert gondoltam az egész napos ülőmunka után kell valamit csinálni, és a hazamegyek és leülök ott a gép elé már kezdett unalmas lenni. Aztán év elején rátaláltam pár futással foglalkozó internetes oldalra (pl.: itt jobbra), és nem bírtam magammal. Persze azért megvártam míg jobb idő lesz, és akkor vettem egy futócipőt. Annyira magával ragadott már az első pár alkalom is, hogy elhatároztam, hogy lefutom a félmaratont a Viviccitá-n. Készültem rá, sokat futottam, és végül életem első versenyén, 2:06:18-as idővel berobogtam a célba. Nagyon jó volt, annyira, hogy azóta még négy félmaratont futottam (legutóbb a Nike Budapest félmaratonon futottam egy 1:51:56-os PB-t), és most készülök lefutni a Spar Maraton 30 km-es távját, illetve idén még a Balaton Félmaratonon remélem egy PB is bele fog férni.

Hetente kb. négyszer futok, persze most már vettem néhány technikai futóruhát, meg pulzusmérős órát, meg kényelmesebb cipőt. Szeretk lassan futni alacsony pulzuson, szeretek (magamhoz képest) gyorsan futni, kihajtani magamat, és vigyorogni bele a nagyvilágba amikor az endorfin beüt. Mostanában szerdánként lejárok a Margit-sziget-re, ahol – kicsit antiszoc módon – egymagamban körözgetek, ahelyett, hogy részt vennék a szerdánként mindig ott zajló közösségi futóedzéseken. De majd egyszer eljön annak is az ideje.

Azt hiszem meg is érkeztem a jelenbe, ahol kicsit megpihenve hagyom most magára életem internetes lekpéződését.