ápr 292015
 

Megint egy település, és megint futás. Másodszor gondoltam úgy, hogy muszáj 12 órát futnom, mert az előző is milyen jó volt. Hiába, az agy úgy tűnik tényleg csak a pozitív dolgokra emlékezik, és a tizenegy és feledik órára meg nem. Mindegy, még sose futottam Sárváron – sőt még soha nem voltam Sárváron.

Szép város. 🙂

Viszonylag korán kellett kelnem szombaton, hogy odaérjek a tíz órás rajtra Budapestről. Sikerült is másfél órával korábban beállnom a parkolóba, ami azután másnap kora délutánig a táborhelyem/frissítőpontom volt. Kicsit bandázgattam az ismerősökkel, aztán elkezdődött a körözés a valamivel hosszabb, mint 1 km-es pályán. Elég meleg volt, így már az elejétől fogva folyamatosan ittam viszonylag sokat, egy idő után ettem is napraforgó magot, majd kesudiót, illetve a saját készítésű “vitatigrisemet”, a banán-narancs-eper turmixot. A hirtelen jött jó idő annyira nem tett jót, próbáltam magam hűteni, kevés sikerrel. Azért a két pólóból egyiket sem vettem le. 🙂

Nem tudom, hogy miért, de kb három óra környékén nagyon elkezdett fájni mind a két combhajlítóm. Egy ideig minden lépés olyan volt, mintha jó erősen ráütöttek volna hátulról a lábamra. Nem volt kellemes így futni, de próbáltam nem erre gondolni – vagyis inkább kitalálni, hogy mitől lehet ez; Székesfehérváron nem volt ilyesmi gondom -, aztán megszoktam, hogy ez most ilyen lesz. Vagy múlt a fájdalom, vagy bejött a nem veszek róla tudomást technika, de viszonylag jól tudtam haladni. Persze a meleg miatt többször álltam meg frissíteni, illetve több nem tervezett ücsörgés is volt egy jó kis hűvös helyen, de amikor futottam, akkor érzésre jobban ment, mint az első alkalommal.

Az órám persze félremérte a távot, pedig most sűrűbb mintavételezésre állítottam. Nem baj, igazából nem is érdekelt, hogy hogyan állok, tíz óra futás után néztem meg először az eredmény jelző táblát. Az látszott, hogy nem lesz meg amit elképzeltem magamnak táv, de még a székesfehérvári km szám elérése is kétségesnek látszott. Ezután már végléppp csak azon voltam, hogy fussak a hátralévő időben. Sétálni nem akartam. Megint nagyon kellett küzdenem fejben, hogy az utolsó egész kör befejezése után nekiinduljak a maradék három percre, aztán persze mentem.

Végül 113,04 km-t futottam, ami hárommal kevesebb, mint Fehérváron, és héttel kevesebb, mint a tervem. Azért csak kicsit voltam rossz kedvű emiatt, mert a második 12 órámat is végigfutottam, tudtam valamennyire alkalmazkodni a nem túl kellemes körülményekhez, szóval az egyik szemem örül, a másikat meg becsukom, és akkor megint csak a szép dolgok maradnak meg. 🙂

Egyébként a combfeszítőimben lévő fájdalmon kívül – amit még ma is érzek – nem volt semmi testi kínom. Nem dörzsölt/mart/sebesített ki sehol a ruha, nem volt gond a gyomrommal, és fejben is egész jól bírtam a 12 órát. Alakul a dolog. Most is a Nike Vomero 8-ban futottam, és semmi talpfájás nem volt ezúttal, egyre jobban kedvelem ezt a cipőt, és egyre kevésbé gondolom, hogy nekem Hoka kell.

Lendületben .)

Lendületben .)

Ez a hét a regeneráció jegyében telik, a kondiban is, és a futásban is. Például a csütörtöki résztávos edzést is áttettem a jövő hétre, most csak max 10 km-es kocogások vannak. Például kedden, nagyon lassan, könnyű fájdalommal a combjaim hátsó részében. Ma pedig a szokásos céges szigetkört tettem meg, ezt is beszélgetősre véve.

Hát így telik a tavasz mifelénk. 🙂

Már 142015
 

Alapvetés: a sok futásnál egy jobb dolog van: a még több futás.

Pont egy hete megkezdődött az idei futószezon. Székesfehérváron történt a dolog, egy 12 órán át tartó futással. Tavaly is hasonlóan kezdődött a futóév, akkor pont fele ennyi ideig körözgettem ugyanott, a Csónakázó-tó mellett kijelölt majdnem 1,1 km hosszú pályán. Tavaly nagy szél volt, idén ez szerencsére elmaradt, volt viszont szép napsütéses idő, kellemes napközbeni hőmérséklettel, délelőtt tíz órától kb délután hét óráig igazi futóidő volt.

Már péntek este Székesfehérvárra érkeztem, a húgomék ott laknak, és, hogy ne kelljen korán kelnem szombaton, elfogadtam a felajánlott kvártélyt. Hét óra előtt már fent voltam, a napfény ömlött be szobába, viszont elég hideg volt, a hőmérő nulla fok alatt mutatott. Ennek ellenére – bízva a tavaszi napsütés erejében – rövid nadrág mellett döntöttem. Felülre azért két póló és egy polár ruha került. Az első egy-két órára még kesztyűt is vettem, de napközben arra már nem volt szükség, majd csak este. Kilenc óra előtt a helyszínre értem, ahol találkoztam ismerősökkel, beszélgettünk, rajtszámot felvettünk, melegítettünk, lepakoltuk a frissítőket, és ezzel el is telt az idő a rajtig. Tíz órakkor kezdetét vette a körözgetés. Óvatos tempóban kezdtem, sose futottam még ennyi időt egyszerre, nem tudtam, hogy mi vár rám 6-7 óra futás után. Beszélgetve, kocogással telt az idő az első pár órában, ezúttal figyeltem a frissítésre, és már az elejétől kezdve ittam vizet folyamatosan, sőt most még ettem is. Mivel gélt, meg hasonló “gyárban” készült termékeket nem fogyasztok, ezért csináltam gyümölcs turmixot frissítőnek, banánból, szőlőből, narancsból és almából. Pont, mint a VitaTigris. 🙂 Ezt, és néha sós napraforgót vagy kesudiót ettem. A folyadékot vízzel és alkoholmentes sörökkel pótoltam. Végig minden rendben volt a gyomrommal és erőmmel is, így azt gondolom a frissítésem most jól sikerült.

Kettő, négy és hat óránál dudaszóra ért véget a kettő, négy és hat órás futószám, délután négytől már csak a 12 órások köröztek a pályán. Kicsit félve vártam a hat óra végét, mivel innen jött az ismeretlen, és az eddigi tapasztalataim alapján már 360 perc futás is tud fájni. De nem most. Vidáman gratulálgattam a hat órásoknak, és … futottam tovább. Nagy holtpont ezután sem volt, figyeltem a frissítésre és futottam, hol egyedül, hol beszélgetve másokkal. Hét óra körül kezdett hűlni a levegő, miután lement a nap, innentől próbáltam minél kevesebb időt nem mozgással tölteni, mert az állás után nagyon rossz volt elindulni. Az utolsó másfél óra már kevesebb beszéddel telt, csak futottunk egymás mellett egy dunaújvárosi ismerőssel. Nagyjából 7 perc/kör sebességgel haladtunk, és, mivel hideg volt, és egyre jobban fáztam, és nem akartam sokáig várni a tört kört mérő stábra, ezért eldöntöttem, hogy nem indulok neki az utolsó körnek, ha már csak kevés idő van hátra. Ezen az álláspontomon egy apró, de annál jelentősebb változást eszközöltem, amikor 11 óra 57 perckor áthaladtam a mérőponton: mégis tovább megyek. Mondjuk sejtettem, hogy ez lesz. Az agyam még saját magával sem tud dűlőre jutni. 🙂 Végül még kicsivel több, mint 700 métert tudtam futni, aztán szólt a duda. A húgomék szerencsére hoztak száraz, és meleg(ebb) rhuákat, hogy amíg várom a mérőembereket ne fagyjak teljesen meg. Azért nem mondom, hogy melegem volt. 🙂

A hivatalos eredmény szerint 116,105 km-t tettem meg, ezzel így elsőre meg vagyok elégedve, a terv a 110 km fölött futás volt. Megmutatom mit rögzített a futásból a Suunto órám, ezt. Az egy dolog, hogy kb 5 km-rel kevesebbet mért, de még a pályát sem sikerült eltalálnia. Ez elég fura egy ilyen szerkezettől, de utánaolvasva kiderítettem, hogy valószínűleg a 60 másodpercesre állított mintavételezés a ludas, az sajnos nem való ilyen körözős pályára. A gond csak az, hogy az ez alatti gyakoriság az 5 másodperc, amivel a leírás szerint pont 12 óráig bírja a szerkezet. Nem baj, legközelebb kipróbálom azzal. Ami viszont ezúttal tökéletes volt az a cipő. Van egy olyan sajátos futótechnikám, hogy trappolok (hogy miért, azt nem tudom). Általában nincs belőle gond, de pár óra futás után a Pegasus-okban általában elkezdett fájni a talpam, ami lehet, hogy a trappolás miatt van. Erre azt találtam ki (persze azután, hogy próbálok figyelni, hogy ne így fussak, de legtöbbször kevéssé sikerül), hogy nekem egy extrán párnázott cipő kell a hosszú futásokhoz. Először Hokát akartam venni, de nem volt a méretemben a kinézett típus olyan helyen, ahova be tudok menni felpróbálni. Körbefórumozva az Interneten (az egész Interneten), kiderült, hogy a Nike Vomero is jó lehet. Ha már idáig úgyis mindig Pegasus-ban futottam, akkor pedig nem olyan nagy váltás a Vomero. Így hát, bár kicsit félve, de beruháztam egyre. Jól döntöttem, mert két kisebb talpfájáskezdeményen kívül semmi – amik pár perc alatt elmúltak nyomtalanul – semmi problémám nem volt a lábam földhöz legközelebbi részével. Lehet, hogy majd egyszer kipróbálom a Hokát is, de most teljesen meg vagyok elégedve ezzel a cipővel.

Összefoglalva azt lehet mondani, hogy különösebb holtpontok, fájdalmak, egyéb hátráltató tényezők nélkül tudtam 12 órát futni, és nem esett rosszul. Kicsit féltem előtte, hogy mi van, ha fél nap alatt megutálom a futást, de nem ez történt, olyannyira, hogy legözelebb április végén Sárváron ismét ott leszek a 12 órás mezőnyben. Azt, hogy viszonylag gyorsan sikerült regenerálódnom a futás után, és közben sem volt derék vagy hátfájásom (ami tavaly néha volt a 6 órásokon), az egész télen át tartó, heti háromszori kondiedzéseknek tulajdonítom, ahol direkt a hát, csípő, medence izmait erősítettem főleg, amik a futásnál a leginkább igénybe vannak véve.

A rajt pillanatai

A rajt pillanatai

11041844_1034251126588691_3461938859320906911_o

Valahol délelőtt tíz, és este tíz óra között

10855020_1034268736586930_3049390087415141755_o

A vége flé már előjött kicsit a zombi mód 🙂

Amit még mindenképpen fel kell jegyeznem a 40 évvel későbbi önmagamnak, hogy a szombati hosszú előtt csütörtökön a terveknek megfelelően 10 km-t kocogtam körbe-körbe a közeli utcákon. A hétvége után kedden mentem ki reggel egy regenerálódós 11 km-re, kicsit megint kísérletezgettem az útvonallal. Szerdán délután aztán a munkatársakkal kilátogattunk Margitszigetre (ahol éppen folytatják a futókör felújítását), ami ezúttal is 8 km-t jelentett. A hétköznapok sorában a csütörtök következett, aminek reggelét 10 km-rel köszöntöttem. Ezzel véget is értek a hétköznapok, de csak azért, hogy legyen ismét szombat, a hatodik a nap, és ettől a héttől kezdve az utolsó, amin kaját lehet venni. Ma tehát Rácalmás és Dunaújváros között mozogtam 20 km-nyit.

Holnap lesz egy hasonló etap, meg majd kedden reggel egy rövidebb, aztán jövő hét csütörtöktől mehet a Balaton Szupermaraton. Hát nem szuper?

feb 142015
 

…és dolgozok, mint blogolok. Az utóbbiról nem írnék különösebben most sem, az előbbit azonban igyekszem kifejteni.

A zord időjárási körülmények maradtak még kicsit a Yours Truly után is, ennek ellenére, vagy éppen ezért január utolsó hetének utolsó futós hétköznapján egy emlékezetem szerint jól sikerült 20 km-t adtam az idén futott mennyiséghez. A pulzusom szépen maradt a kívánt 140 alatt, míg az átlagtempó 5:50 körül alakult, meg vagyok elégedve. Január utolsó napja Rácalmáson ért, és, ha már ott voltam, gondoltam befutok Dunaújvárosban, hogy a kedvenc lépcsőmet megtapossam, amolyan szado-mazo jelleggel. Végül egyszer tudtam felfutni a tetejére, mert a napközbeni fagyoknak is köszönhetően annyira jeges volt a felülete, hogy sétálva is balesetveszélyes volt. Gondoltam, hátha másnapig olvad kicsit, és akkor majd jó lesz. Szombatra ezért 21 km-t tudok felmutatni. Vasárnap tehát újra próbálkoztam, de sajnos a körülmények ha változtak is, csak rosszabbak lettek, kénytelen voltam hát beletörődni, hogy ezen a hétvégén nem lesz lépcsőzés. Helyette kocogtam néhányat fel és le a Duna-parton, majd hazatértem. A vége 30 km lett.

A múlt hét a szokásosan indult, kedden reggel 15 km, majd csütörtökön reggel szintén 15 km futást tudtam feljegyezni. A keddi az utóbbi hetek legnehezebb edzése volt, nem tudom, hogy miért, de nagyon nem ment a futás, nehezen, erőtlenül futottam, küzdöttem a pulzusommal, és igazság szerint minden méterrel. Így visszagondolva még most sem tudom, hogy mi lehetett, nem voltam jobban elfáradva, mint máskor, a körülmények is hasonlóak voltak a többi reggelhez, nem tudom. Gondolom néha van ilyen is. Szerencsére nem túl sűrűn, csütörtökön már minden rendben volt. Mondjuk most a Suunto pulzusmérője is az első 1-2 km-en irreálisan magas pulzust mért, de ezt betudom annak, hogy hiába nedvesítem be felvétel előtt a mellkaspántot, nem tudok olyan gyorsan felöltözni, és elindulni, hogy ne száradjon meg, így amíg meg nem izzadok kicsit, addig fals értéket mutat. Amíg csak ennyi a probléma, addig nem zavar különösebben. Csütörtökön délután még a munkatársaimmal futottunk egy kört a Margit-szigeten, cégtől-cégig 8 km lett ismét.

Szombatra hosszú futást terveztem. Ezúttal ezt úgy sikerült megoldani, hogy kifutottam Érdre, ott futottam kicsit, majd hazakocogtam. 69 km lett a vége, bár először hosszabbat akartam menni, de mire a végére értem, sikerült meggyőznöm magam, hogy pont elég lesz ennyi is. 🙂 Egyébként Érden ezen a napon volt egy jelmezes jótékonyági futás, egy súlyosan beteg kisfiú, Ármin gyógyulásáért. Örülök, hogy részt vehettem ezen a rendezvényen, és remélem, hogy nemsokára Ármin is velünk tud majd futni a teljes gyógyulása után.

Vasárnap gondoltam bemegyek kicsit dolgozni, vagyis inkább befutok. Meg is tettem, majd néhány óra múlva visszafelé is letudtam a távot. A kettő között programozgattam kicsit. 🙂 Ez a hét mivel is indult volna, mint kedden egy ébresztő körrel a 15 km-es fajtából, ezúttal kevésbé küzdősen, mint egy héttel előbb. Csütörtökön a 20 km-es távot választottam, és ez megint egy nagyon jól sikerült futás lett. Szinte tavaszias idő volt már korán reggel, kellemes 4 fok, felkelő nap, nagy adag endorfin. Így kellene indulnia minden reggelnek.

Ma a Balboa Classic elnevezésű közösségi futáson vettem részt, ami a Budai-hegyégben zajlott. A majdnem 19 km-t, és majdnem 800 méter szintet tartalmazó útvonal teljesítését idén nehezítette a hó és a jég, de alapvetően hatalmas élmény volt, nagyon jól éreztem magam, még ha nem is tudtam annyira a tájra figyelni. Viszont közel sem készültem el az erőmmel annyira mint tavaly, tehát vagy okosabban futok terepen vagy jobb kondiban vagyok. Vagy nem vagy, hanem és, ami még jobb. 🙂 Mindegy is, a lényeg, hogy még mindig úgy gondolom, hogy terepen futni jó.

Ami egy kis aggodalomra ad okot, hogy a Nike Alvor terepcipőben a végére megfájdult a talpam, de ez lehet, hogy nem a cipő hibája, mindenesetre nem növeli a komfort érzetet majd gondolom, ha nem 19 km-t, hanem mondjuk 42 kell majd benne futom, és a felétől nem esik jól a lépés.

Egyébként heti kétszer van most már úszás is az edzéstervemben, hétfőn oktatás, szerdán pedig a hétfői gyakorlása. A hátúszás már egész jól megy, a gyorssal még annyi gondom van, hogy valahogyan levegőt is kellene venni. Addig nincs baj, míg nem kell. 🙂 Remélem hamarosan eljutunk ide is az okításban. És akkor…

Holnap viszont síkon futás lesz, gyanús, hogy Érden.

jan 272015
 

Van ez a futós esemény minden évben kétszer, január és február végén, amit a finn ötletgazdája kimondottan azért talált ki, hogy télen, amikor jó hideg van, meg egyébként is nincsenek futóversenyek, lehessen egymással virtuálisan megmérkőzni. Virtuálisan, mert egy internetes oldalon lehet regisztrálni a futásokat, és így kvázi bemondás alapján áll elő a sorrend. Lehet 50 vagy 25 km-t teljesíteni, vagy ki mennyit akar. Ez a versengés része. A másik, hogy az év leghidegebb időszakában rendezik meg. Nyilván, amikor a finn srác kitalálta, még gyerekcipőben (természetesen futócipőben) járt a globális felmelegedés, akkor még január végén tényleg hideg volt. Az idősebbek még beszélik, hogy hó is esett. Fantasztikus! Ezzel szemben, például idén télen milyen az időjárás? Hát olyan, hogy az egyszeri futó aggódva tekintget kifelé az ablakon indulás előtt, hogy vajon nem lesz-e sok a hosszú ujjú felső.

De a Yours Truly-hoz zord körülmények dukálnak. És az időjárás meghajtotta magát a népakarat előtt, és lettek zord körülmények. A múlt héten még kellemes kora tavaszi időben lehetett futkározni, mint tettem azt csütörtök reggel is. Könnyedén tartottam 140 alatt a pulzusomat, és most ez valahogy hat percen belüli átlag tempót jelentett. Igazán jó volt. Úgy alakult, hogy csütörtökön délután futottam még egyet, azúttal a munkatársaimmal a Margit-szigeten. Élveztem ezt is, és megtudtam, hogy a munkahelyem oda-vissza, plusz egy szigetkör, az kb 8 km.

A következő szaladgálós nap a szombat volt, amikor is egy Rácalmás-Dunaújváros-Rácalmás vonalat rajzoltam mintegy 20 km-en keresztül. Azért, hogy némi izgalom is legyen benne – meg ugye alapozás van -, lépcsőztem kicsit a tavalyról már ismert szerkezeten. Ezúttal háromszor futottam fel és kocogtam le róla, lefelé mindig szépen megnyugodott a pulzusom, fölfelé meg szépen közelített a max értékhez. Tetszett, meg hasznos, úgyhogy ezen a héten ötször mászom meg.

Vasárnapra aztán kellemes szél, havas-jeges-vizes-valami eső, kicsivel nulla fok alatti hőmérséklet, és némi hó lett. Az időjárás tényleg komolyan vette a Yours Truly-t. És ez így teljesen rendben is van, bár amikor az arcom csapkodta a jeges eső, akkor nem teljesen ez volt a véleményem. Érdre mentem futni, és sokan mások is, a szokásos jó társaság gyűlt össze, igazi örömfutás volt. Mondjuk a második 25 km egy kicsit monoton volt az érdi gáton, még jó, hogy maradtunk páran, így beszélgetve azért könnyebben teltek a km-ek. Végül kb bruttó hat óra alatt lett meg az 50 km, aztán amikor a tapiriik segítségével áttöltöttem az adatokat a Movescount-ról az Endomondo-ra, akkor kikerültek belőle a nem mozgással töltött percek, így látszik, hogy nettó 5:17 óra volt a futás. Azt hiszem többet nem használom az online szinkronizálót, inkább kézzel töltötm majd át az adatokat az Endomondora. Akkor remélem a hat óra az hat óra marad.

A hét első futása ma volt reggel, egészen hidegben, de nem fázva karcoltam 15 km-t, ahol szoktam. A pulzusomat megint könnyedén tudtam 140 alatt tartani, ebből arra következtetek, hogy a múlt heti hasonlóan jóleső, és a megszokott alapozós tempómnál kicsit gyorsabb futás nem egyszeri eset volt. Csütörtökön kiderül.

Addig is, meg auztán is: végre lehet mínuszban futni, ki kell használni az alkalmat. Lehet, hogy a jövő héten megint tavasz lesz.

dec 092014
 

Tehát megkezdődött az alapozás jövőre. Ennek jegyében a kondis súlyzózás helyett (már egy ideje) köredzés jellegű megpróbáltatásokon veszek részt hetente háromszor. Ez azért is jó, mert, ha megkérdezik, hogy miért nem lesznek izmaim a kondiba járástól (persze csak miután a nevetéstől már szóhoz tud jutni, akivel éppen beszélek erről), mondhatom, hogy nem súlyokat emelgetek, hanem erősítek, nem látványos, de annál fontosabb izmokat. A strandra nem jó, de a futáshoz elengedhetetlen a hát, törzs, csípő, meg hasonlók edzése.

Az alapozásnak másik, sokkal élvezetesebb része a hosszú, lassú futás. Nincs rohanás, nincs résztáv, fartlek, csak a kényelmes kocogás, alacsony pulzussal, jó hosszan. Na ezért jó télen (igazából az alapozó időszakban) futni. Egyelőre még nagyon hideg sincs, az a néhány esőben végzett futás meg direkt jó, hogy az ember tudja feljebb tekerni a hősfaktort. 🙂

Akkor hát szépen sorjában: még az előző bejegyzés hetében, egy kicsit hosszabbat kocogtam csütörtök reggel, kicsit más útvonalon. Aztán szombaton egy még hosszabb utat tettem meg, gondoltam átfutok a Duna túloldalára a Pentele hídon. Így is tettem, az oda-vissza út 42 km-re jött ki. Vasárnap aztán már csak egy Rácalmás-Kulcs-Rácalmás körrel búcsúztattam a hétvégét.

A következő héten a hétköznapok a körözések jegyében teltek, két 20 km-es karika sorozatot rajzoltam, a szokásos kedden és csütörtökön. Tényleg csak lazán, hogy az extrém érzékeny torkom ne fázzon meg. Szombaton aztán – mivel már egy ideje nem volt komolyabb eső -, gondoltam futhatnék földúton is, úgyhogy elindultam Rácalmásról az M6-os autópálya mellett vezető szervíz úton Adony felé. Majdnem el is értem, így lett az oda-vissza út 30 km. Vasárnap pedig újra tudtam menni Érdre, ahol a gáton futkorásztam szintén 30 km-t. Jó kis hét volt, és ezzel véget is ért az ősz és elkezdődött a tél.

Amit egy némileg csökkentett km számú héttel kezdtem. Bár a lelkesedésem töretlen volt a hosszú, lassú futáskotat illetően, időnként (mondjuk minden harmadik héten) kicsit visszább kell venni, ezt írja a szakirodalom azon része amit én olvastam. Ezért kedden és csütörtökön is 15 km-t lassúztam, sőt szombaton is ugyan ekkora távot tettem meg. A hétköznapi futásaimon ismét köröztem, de ezúttal visszafelé. Nem a változatosság, mint inkább a szembe fújó szél miatt. A szokásos irányban ugyanis azt vettem észre, hogy egy elég hosszú szakaszon hideg szél fúj szembe, és az nem kellemes. Az irányon változtatva ez kevésbé zavaró. Szombaton pedig részben a Szilas patak mellett épül új kerékpárúton futottam (ott, ahol egyszer reggel őzikéket láttam). Jó volt.

Vasárnap pedig Mikulásos tókör volt, agárdi rajttal és céllal, a Velencei-tó körül. Az időjárás majdnem tökéletes volt futáshoz, csak egy kicsit több eső esett, mint kellett volna, de legalább szél nem volt. Kellemes hangulatú futást csaptunk az érdi futótársakkal, ezúttal kicsivel több, mint 29 km-en. Idén már harmadszor futok itt, és nem lehet megunni.

Ezen a héten aztán megint kicsit emeltem a távot, így ma a visszafele irányba karcoltam a köröket a reggeli 5 fokban, 20 km-en keresztül. Ez a hét ilyen lesz.