pet shop cover letter samples shangri la hotel case study summary ejemplos de curriculum vitae argentina 2018 literature comparison essay example nursing case study of pneumonia
okt 282013
 

Nem nyaralás lesz. Futni fogok, (magamhoz képest) gyorsan. Legalábbis ez a terv. Szeretném 90 perc alá vinni a félmaratoni időmet. Ha már a Nike Félmaratont annyira elszartam (nem csak majdnem szó szerint). A maraton óta tehát folyik a felkészülés a Balaton Félmaratonra. Sajnos csak öt hét van addig, így igazából már csodát nem lehet tenni, a formám megtartását, és az állóképességem erősítését tűztem csak ki célul erre a bő egy hónapra.

Ennek megfelelően folytattam ugyan azokat az edzés típusokat, amikkel a maratonra készültem: volt (van, lesz) fartlek, harmadolós futás és résztávozás. Persze vannak lassú tempóban (döntöen 140-es pulzushatár alatti) futások is, és ami údonság a vasárnapi hosszú futásba beletettem egy kis lépcsőzést is. Dunaújvárosban remek lehetőségek vannak: az ún. felső és az ún. alsó Duna-partot jópár hosszú, 30-35 m-es szintkülönbséget jelentő lépcső köti össze. Ez már egy 10 emeletes ház magassága! Egyelőre “csak” egyszer szaladok fel az egyiken, de remélem a téli alapozás végére menni fog egymás után 5-10 darab ebből a jóságból. 🙂

Szóval a lépcsőzést gondolom állóképesség javítónak, kiderül majd nemsokára, hogy segít-e félmaratoni távon. Az eredménytől függetlenül folytatni fogom télen is terveim szerint a heti egy lépcsőmászást, amint fentebb is írtam.

A maraton óta tehát volt egy átmozgató futás, könnyedén alacsony pulzussal; majd egy kis harmadolós 15 km-rel folytattam a hetet. Azon a héten szombaton egy kicsit magasabb pulzus zónában (140-155) futottam egy tízest Rácalmáson, majd vasárnap a már megénekelt lépcsős hosszú futás következett. A következő hét ugyan ez volt, csak pepitában: kedden egy ébresztő 140-es pulzusos kocogás a patak parton, csütörtökön ezúttal egy 10 km-es fartlekkel indítottam a napot, majd hétvégén a magasabb pulzusos tízes, vasárnap pedig a lépcsőzés volt terítéken.

Hét közben reggelente is, de főleg hétvégén nagyon szép őszi idő volt, egyáltalán nem hideg, de nem is izzadós meleg. Hétvégén lehetett simán rövid pólóban futni, lehet, hogy idén utoljárra. Ennek megfelelően negyon élveztem a mozgásokat, és már várom a holnapot, amikor is megint egy laza kocogás lesz a Rákos-patak mentén alacsony pulzussal.

Ede egyébként jól van, nagyon szépen teszi a dolgát, remek kis szerkezet. A kondizás is megy heti háromszor, ettől is remélem az állóképességem (és az izmaim) növekedését.

A Star Trek most kicsit háttérbe szorult, helyette olvasás van.

Nagyjából ennyi.

jún 122013
 

Ha címszavakban kellene összefoglalnom az elmúlt hetet, akkor a fent olvasható három szóval tenném.

Valahol ott maradt abba a történetvezetés, hogy lesz egy 6×0,5-ös résztáv, és egy hétköznap reggeli hosszúfutás. Nos, megvolt mind a kettő, levontam a megfelelő tanulságokat. A szerdai résztávozás jól ment, az idő jó volt, és csak néhányszor zavarta a gyors szakaszokat egy-egy keresztben vezetett autóút, amiknél lassítani – vagy akár megállni – kellett. Ezzel együtt jó időt mentem, mindent rendben lévőnek találtam. Nem úgy a következő nap, amikor a Margitsziget lezárása miatt egy edzésbe sűrítettem össze a 15+10 km-t, ami az edzéstrevben volt. Valószínűleg ezt nem kellett volna. Az akcióhoz négykor keltem, és szép lassan, 140-es pulzussal indultam egy kis XVI. kerületi városnézésre. Az idő futáshoz tökéletes volt, csak az erőnlétem nem. Mivel már egy ideje hétköznaponként csak gyümölcsöt eszem, és abból sem túl sokat, ezért csütörtökre már eléggé elfogy az energiám, főleg úgy, hogy hétfőn kettlebelezek, kedden és szerdán futok, illetve mostanában viszonylag sokáig bent vagyok a munkahelyemen is, ami egy adag fáradtsággal járul hozzá a teljesítményhez. Száz szónak is egy vége, a futás ugyan nem volt rossz, de a végére elkezdtem érezni a bal térdemet, ami már tél végén is rakoncátlankodott, ki is kellett hagynom miatta majdnem egy teljes hetet. Napközben aztán a futás utáni fájdalom erősödött, és ez nem volt jó jel a hétvégére nézve.

Főleg azért nem, mert vasárnap rendezték a 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltót, amin én is részt vettem egyéni félmaratonban, és egy céges csapat tagjaként a maraton váltó két körében. Pénteken ezért elmentem még egy átmozgató 10 km-re, főleg azért, mert az edzéstervben benne volt. 🙂 A futás jól ment, a térdem fájt, viszont új élménnyel gazdagodtam. Kipróbáltam, hogy milyen hangoskönyvet hallgatva futni. Az első benyomás nagyon pozitív. Rejtő Jenő Piszkos Fred a kapitány című művét választottam, egyrészt mert valami általam már ismerttel akartam kezdeni, másrészt mert egy könnyed témájú irományt szerettem volna. Nos, nemhogy vigyorogva futottam, hanem néhányszor hangosan felnevettem futás közben, a Rákos-patak partján éppen akkor sétálók szeme és füle hallatára. Gondolom nem nézték épelméjűnek a srácot, aki fut, és közben néha-néha nyerít egyet. Ha végre tudok menni megint futni, folytatom a könyvet, nagyon nagy élmény.

Most viszont kényszerpihenőn vagyok. Vasárnap még lefutottam a fent említett rendezvényen a rám eső részt, ami egészen jól sikerül, annak ellenére, hogy aznap reggel még az ágyból kikelést is a pokolba kívántam, nemhogy a futást. Szombaton ugyanis elmentem homokzsákot pakolni a Dagály strand területére, ahol az áradó Duna elleni védekezés folyt. Keresztedzésnek tökéletes volt a láncban homokzsák továbbítás, homokzsák pakolás, homokzsák töltés, és pihenésképp homokzsák kisteherautóra pakolás. Az idő szép volt, a hangulat remek, akkor és ott minden rendben volt. Minden tiszteletem és megbecsülésem azoké az embereké, akik a szabadidejükből áldozva a védekezésben részt vettek, jó volt látni, hogy mennyi féle-fajta ember képes együtt dolgozni a bajban. És külön maximum riszpekt a tűzoltóknak, akik napok óta talpon vannak, irányítanak, rakják a zsákokat, döngölik, hogy gát legyen belőlük. Hihetetlen munkabírásuk van ezeknek az embereknek. Én csak egy hat órás műszakot toltam, de délután, amikor eljöttem már éreztem a végtagjaimban, a derekamban a fáradtságot, és az izomláz jeleit. Ezek nem a legjobb tünetek voltak a másnapi 21 km előtt.

Végül is megvolt a futás, döcögve, de beindult a gépezet. Az útvonalat az utolsó pillanatban megváltoztatták, kivették belőle a Dózsa György- és Andrássy úti részt, hogy ne akadályozzák indokolatlanul a forgalmat. Így az egész verseny a Városligeten belül volt, egy öt km-esre sikerült kört kellett teljesíteni. Félmaratonon négyszer, a váltóban pedig az eredetiek szerint hatszor. Ez ugye azt eredményezte, hogy a váltó nem 42 km lett csak 31 körül. Érdekes, hogy egy alapvetően váltóversenynek hirdetett rendezvényen inkább az egyénieknek “kedveznek”. 🙂 A szervezés szerintem tökéletes volt, nagyon sok futó vett részt az eseményen, de sikerült megoldani, hogy ne legyen tömegnyomor , az egész útvonal teljesen jól futható volt. Mindenhol voltak a pálya mentén szurkoló emberek, a hangulatra sem lehetett panasz.  Persze a térdemet még sokkal jobban tönkre tettem, és két valamilyen csípés is lett a bal bokámnál. A Google segítségével kiderítettem, hogy valószínűleg egy darázs csípett meg, kétszer. Ebben a felimerésben segített az is, hogy találtam egy elpusztult példányt a szobában tegnap előtt este. Szóval nem elég, hogy a bal lábam térde fáj, még a csípések miatt kétszeresére dagadt a bokám, viszket, és persze fáj. A futást ennek megfelelően hanyagoltam a héten. Az edzéstervet átírtam, lecsökkentettem a km-eket. Holnapra be van tervezve egy óvatos 10-es, de, ha a térdem nem lesz legalább 91%-os, akkor inkább még pihentetem.

A tanulság: reggel nem futunk 25 km-t, ha nem megfefelő a kondíciónk. Ezt majd leírom százszor.

Így telik tehát a hét, mennék már nagyon futni, de most az önfegyelem erősebb. Lesz még sok rendezvény, amin szeretnék részt venni térdfájás nélkül.

Addig is: kettlebel, fegyencedzés, munka.

ápr 032013
 

Pontosabban 302. Ennyi km-t futottam márciusban. Ezzel már a harmadik hónapot futottam a bűvös 3x felett. Nem zsinórban, mert a február kicsit kilóg a sorból a maga 210 ezer méterével.

Annyi történt csak, hogy most, hogy reggelente futok, és nem megyek úszni, így a hétfő és a péntek kivételével minden nap tudok menni kocogni (ha hétfőn, vagy pénteken ünnepnap van, akkor persze ez a nap sem kivétel). Tehát heti legalább öt futás összejön mostanában, amiből a hétköznapiak 11, a hétvégiek 17-21 km-esek. Persze, így könnyű. 🙂

A múlt héten ennek megfelelően, még az óra állítás előtti világos helyzetben “rohantam” egyet szerdán meg csütörtökön. Csütörtökön aztán volt céges sörözés, amiről jó korán leléptem, hogy pénteken fel tudjak kelni viszonylag emberi formában a kettlebell edzésre. A múltkor említettem, hogy gondolkodom valami más edzésben a kettlebel helyett, de az utóbbi három edzés visszahozta kicsit a lelkesedésem a vasgolyó iránt. Úgyhogy egyelőre marad a hétfő-péntek reggeli mozgás.

Hétvégére aztán persze megint rossz időt jósoltak a szakértők, esővel meg széllel. Szerencsére a jóslat “ezúttal” csak mérsékelten vált be, kicsit szemerkélt az eső, meg fújdogált valami szellő, de egyáltalán nem volt vészes, úgyhogy szombaton és vasárnap is tudtam futni, egy-egy jólesős hosszút. A szombati szaladgálás ráadásul annyira kellemes volt, hogy azon nyomban elhatároztam, hogy másnap egy félmaratont megyek, kell a teszt az április 7-i Tópart Futópartira. Ha nem is akkora lelkesedéssel, mint előző nap, de lefutottam a 21,1 km-t, úgy érzem menni fog a Velencei-tó kerülés is. Már nagyon várom egyébként a vasárnapot, kíváncsi vagyok, hogy fogom-e annyira élvezni a tavaszi körbefutást, mint a decemberit. Akkor nagyon hideg volt, meg hó, meg szél. Most legalább – egyelőre – úgy tűnik, hogy hó nem lesz. 🙂

Hétfőn még Húsvét volt, meg a pihenő napom, de mit csináljon az ember, ha felkel, és süt a nap? Persze, hogy futni megy. Ki tudja, hogy mikor lesz újra ilyen ebben a bolond időben, ugye. Nem mondom, hogy élveztem, ezt a hételeji tízest, sőt, de legalább tudom, hogy, ha a testem tiltakozik is, fejjel még tudok menni legalább 9 km-t. 🙂

Aztán tegnap reggel elmentem a szokásos patak parti utamra, ami újra sötétben kezdődött az óratologatás miatt, de legalább, egy könnyed, jó futás volt. Szintén tegnap voltam még a MindenFutás Egyetemén, ahol ezúttal a futás és a pszichológia (vagy mi) kapcsolatáról volt főleg szó. Mutattak egy szerintem igen érdekes könyvet, amit valószínűleg meg fogok venni, kíváncsi vagyok nagyon rá, pedig a pszichológiát (vagy mit) nem is szeretem. Viszont nagy lelki fájdalmat okozott, hogy nem tudtam ott lennni a vasárnap hajnali óraállításos futáson a Városligetben, és ezzel szeretném magam kigyógyítani a búból. 🙂

Ma reggel egy jó kis kettlebel edzés volt, holnap meg lesz futás.

A tavasz meg remélem összeszedi magát, és végre igazi férfiként elbánik a téllel. Vagy igazi nőként. Mindegy is. Április van, ember!

U.i.: van újra edzéstervem, elég hosszú távra, legközelebb írok róla részletesen.

jan 282013
 

A hétvégén két nagyot is futottam. A szombati egészen jólesett, a vasárnapinak meg a fele esett jól.

Pénteken végre hazamentem Rácalmásra, a síelés miatt az előző hétvégén nem tudtam menni. Este volt egy kis iddogálás is, persze csak szolidan, pihenni kellett még az előző hetet. Szombaton gondoltam elnézek a Rácalmás-Dunaújváros-Rácalmás körömre, amit még az előző itt töltött hétvégén dolgoztam ki. Erre a kis 18 km-es futóútra kezdek úgy tekinteni, mint a Rákos-patak partjára, csak egyrészt ez a Duna mellett megy, másrészt meg hosszabb 8 km-rel. De mire jó a hétvége, ha nem a hosszabb futásokra? Naugye. Egy kis módosítást azonban kénytelen voltam beiktatni szombaton, mert volt egy apró dolgom Dunaújvárosban, ahova nem kellett nagyon kiöltözni, és akkor már gondoltam miért ne kötném össze a kellemeset a hasznossal, és elintéztem futás közben. Így valamivel több, mint 20 km sikerült mennem, a szokásos, utolsó két km-en található emelkedő mellett megmásztam egy kb 3-szor meredekebb másikat, a könnyem is kicsordult, mire felértem, de utána persze hősnek éreztem magam. 🙂 Pulzust nem mertem nézni.

Vasárnap Yours Truly futás volt, ennek lényege, hogy kell valamennyit futni (jellemzően 50 vagy 25 km-t, de lehet kevesebbet vagy többet is), majd bevallásos alapon beküldeni az eredményt, és abból majd lesz eredménylista (ugye, ugye: eredményből eredménylista). Életemben először én is futottam ilyet, méghozzá 25 km-t. Nem mondanám, hogy jól ment. Sőt, az első fele nagyon szenvedős volt, valószínűleg még bennem volt az előző napi adag. (Bár szerintem azért bírnom kellene két nap egymás után 20-25 km körüli távot.), Kb.: a fordulótól viszont ismét tudtam vigyorogni, és élvezni a futást. Összességében végül is jó kis szaladgálás volt, és teljesítettem 2:42:28 alatt a 25km-t.

Az új cipő: szombaton felemás érzéseim voltak, bár lehet, hogy csak beképzeltem, de kicsit mintha nagy lett volna. Aztán vasárnap befűztem a legfelső lehetséges helyen is (furat?, luk?, fűzőhely? nem tudom, mi a pontos neve), így már pont passzentos volt, csak kicsit gondolkodtam azon, hogy nyárra azért egy fél számmal kisebb cipőt veszek. Mindenesetre (nem mintha ez egyébként szempont lenne szerintem egy futócipőnél), baromi jól néz ki. 🙂

Tegnap megnéztem a Hosszútávfutó magányossága című filmet, ami nem volt rossz, de a címét leszámítva nem sok köze van a futáshoz. Jó, van benne egy futóverseny, meg néhány jelenet a felkészülésről. Kiolvastam viszont a a Miről beszélek, amikor a futásról beszélek címet viselő könyvet, és nagyon tetszett.

Ma menni akartam futni, de sajnos a térdem közbeszólt. Kicsit új az érzés, mert ennek olyan sérülés szaga van, pedig eddig azt hittem, hogy én nem tudok megsérülni. Egy világ dőlt össze bennem. 🙁 Nade komolyan, ma pihentetnem kell a térdem, hogy ne fájjon. Öregszem, vagy mifene? Azért jó lenne, ha holnapra összekapná magát. Egyébként utánaéztem a neten, hogy mi lehet ez, és arra jutottam többek között ennek, meg ennek alapján, hogy a “futótérd” nevű, nem halálos, de igen kellemetlen sérülést szedtem össze. Gondolkodtam rajta, hogy miként történhetett, és először hajlottam arra, hogy túl sokat futottam a régi cipőimben, de aztán olvastam, hogy a síelés is kiválthatja, így mindjárt megvolt a bűnbak. Tehát ma pihenek, holnap, ha nem fáj nagyon futok. Mondjuk azt írják, hogy akár 3-4 hetet is ki kell hagyni, de nekem annyi időm (és türelmem) nincs. Úgyhogy ráolvasással (is) próbálkozok: gyógyulj! Működj!

Itt a vége, fuss el véle…

jan 242013
 

A mai futás után, zuhanyzás közben találtam ki a címnek adott rettenetet. Ott hagytam abba, hogy megyek síelni, vagy inkább sört inni a sípálya közelében. Akkor még úgy gondoltam, hogy az ellenérzésem (vö.: beszariság) a síeléssel kapcsolatban megszüntethetetlen. (Azta, mennyi e!) Nos, nem így lett. Mondjuk már nem először járok így, hogy valamit nagyon nem akarok, aztán meg nagyon élvezem. Lehet, hogy kevesebbet kellene tiltakoznom, csak hagynom, hogy történjenek a dolgok. Nade vissza a sízéshez: szerdán végül el tudtam menni futni, és úszni is, bár időrendben pont fordítva. Az úszás inkább csak úszkálás volt, mert későn értem a helyszínre, és így csak 500 métert tudtam haladni a vízben. A futás viszont kellemes volt, jólesett.

Csütörtökön korán reggel (fél öt!) indultunk a messzi Lachtalba, hogy majd jókat csúszkálunk igen magas adrenalinszinttel. Végül az adrenalin már megvolt az odafele úton, mert Győr magasságában olyan hóviharba kerültünk, hogy csak 60-nal lehetett haladni az autópályán. Az osztrák oldalon csak kicsivel volt jobb a helyzet, ott legalább megpróbálták letakarítani a havat az útról, de ennek megfelelően a kotróautóktól nem lehetett haladni. Sehogy sem volt jó, több órán keresztül nyomtuk 60-100 között a kilométereket. Végül 8 és fél óra alatt értünk célba (másodikként). Az út tehát nem volt izgalom nélkülni, és a hangulatot csak fokozta a kocsiban fellelhető, sör képében materializálódott alkoholos frissítő ital.

Megérkezés után egyből átöltöztünk a síelős gúnyánkba, és bevettük a gyakorló pályát (aka Kinder Lactal). Én itt már kellően tartozkodó voltam a lejtőkkel szemben (beszari, ugye), és ezen még az elfogyasztott ser sem segített. Segített viszont egy síoktató, aki nagyon türelmesen, kultúrált módon, lépésről lépésre tüntette el minden félelmemet, olyannyira, hogy fél óra múlva már egyedül is le mertem jönni egy kisebb lejtőn, és meg is tudtam állni. Másnap ugyanez az oktató egy egész napos kiképzést tartott, aminek a végére már bátran ( : ) ) le mertem jönni egy kék(-nek jelölt) sípályán is. Harmadnap pedig már a piros vonalakon sem okozott gondott a lejövetel. Azért fontos kiemelni, hogy a “lejövetel” nem jelent szép síelést, de biztonsággal (persze jónéhány eséssel az elején) megérkeztem mindig a hegy aljára.

Apropó hegy: a helyszín gyönyörű volt. Pénteken borús idő volt, és fújt a szél, de a látvány ekkor is nagyszerű volt, szombaton pedig, verőfényes napsütésben szerintem a legszebb arcát mutatta a hely. Kb ilyen volt:

Lachtal hegyei

Lachtal hegyei

A hüttében egy napozószékben ülve citromos sör ivás a hegyen pedig maga a paradicsomi állapot. Összefoglalva tehát a síelés jó. Még úgy is, hogy esténként a buli hevében nem mindig tudtam (a három estéből egyszer sem tudtam egészen pontosan 🙂 ) visszafogni az alkoholfogyasztásomat, és nyomtam befelé az Edelweiss-t és a házi pálinkát. A legjobb kombináció. 🙂 Ennek köszönhetően kicsit nehezen indultak a reggeleim, de kilenckor már mindig kint voltam a pályán.
Hazafelé még megálltunk Bécsben, és még ezzel a három órás kitérővel is hét óra alatt értünk Budapestre. Sikerült tehát eltakarítani a havat az autópályáról. Ja és, végigtweeteltem az egészet: https://twitter.com/__Keratomi

Mivel a múlt héten csak 34 km-t tudtam futni ezért gondoltam kicsit belehúzok ebben a hét napban. Sajnos azonban hétfőn a futás után nagyon megfájdult a térdem, és ami eléggé aggasztó volt, hogy kedden egész nap nem múlt el. Két dologra tudtam gondolni: vagy a síeléskor erőltettem meg, vagy a cipő amiben futok nem alkalmas már további használatra. Ez utóbbit könnyen alá tudtam támasztani, mert a Pegasus-omban már több, mint 1400 km van, viszont ugyan ilyen könnyen orvosolni is lehetett. Pont leértékelés volt a Spuri futóboltban a víz meg latyak meg hidegtűrő cipőkből, szóval elmentem, és vettem egy Pegasus 29 Shield-et. Futottam benne már háromszor, és nagyon kényelmes, jó cipő, úgy látszik a Pegasus az én lábamnak jó. Felpróbáltam egy shield-es Lunar Glide-ot is, de az közel sem volt nekem ennyire kényelmes. Egyetlen negatívuma van a Pegának, hogy nem volt 44-es, csak 44,5-es méretben, de eddig csak a mai futásomnál éreztem, hogy mintha kicsit nagy lenne a cipő. Hétvégén kiderül majd a két hosszú futás alkalmával. Szerintem jó lesz.

Kedden tehát felavattam az új cipőt, kellemes, jó futás volt. A telefonom GPS-e mondjuk furán viselkedett, például a piros lámpánál állva, az első km felénél, egyszer csak elkezdte mondani, hogy második km teljesítve, majd, 10 másodperccel később már a harmadik is megvolt. Hiába, még állva is száguldok. 🙂 Persze itthon aztán kézzel korrigáltam a távot. Szerdán voltam úszni, és este még kocogtam egyet, a szokásos hétköznapi útvonalamon, a Rákos-patak mentén. Ma is kimenetem, és csináltam egy ilyen kört. Ma már alig fáj a térdem, szóval lehet, hogy tényleg a régi cipő volt a ludas. Azt hiszem nyugdíjazom.

A héten elkezdtem olvasni egy könyvet Murakami Haruki Miről beszélek, amikor futásról beszélek című művét, és nagyon olvasmányos, lelkesítő jó könyv, mindenképpen ajánlott olvasmány.

A hétvégén még vár rám két hosszú futás, az egyik a Yours Truly keretén belül, ha mindn jól megy.

Ja, és holnap megyek Rácalmásra, juhé!