jan 272015
 

Van ez a futós esemény minden évben kétszer, január és február végén, amit a finn ötletgazdája kimondottan azért talált ki, hogy télen, amikor jó hideg van, meg egyébként is nincsenek futóversenyek, lehessen egymással virtuálisan megmérkőzni. Virtuálisan, mert egy internetes oldalon lehet regisztrálni a futásokat, és így kvázi bemondás alapján áll elő a sorrend. Lehet 50 vagy 25 km-t teljesíteni, vagy ki mennyit akar. Ez a versengés része. A másik, hogy az év leghidegebb időszakában rendezik meg. Nyilván, amikor a finn srác kitalálta, még gyerekcipőben (természetesen futócipőben) járt a globális felmelegedés, akkor még január végén tényleg hideg volt. Az idősebbek még beszélik, hogy hó is esett. Fantasztikus! Ezzel szemben, például idén télen milyen az időjárás? Hát olyan, hogy az egyszeri futó aggódva tekintget kifelé az ablakon indulás előtt, hogy vajon nem lesz-e sok a hosszú ujjú felső.

De a Yours Truly-hoz zord körülmények dukálnak. És az időjárás meghajtotta magát a népakarat előtt, és lettek zord körülmények. A múlt héten még kellemes kora tavaszi időben lehetett futkározni, mint tettem azt csütörtök reggel is. Könnyedén tartottam 140 alatt a pulzusomat, és most ez valahogy hat percen belüli átlag tempót jelentett. Igazán jó volt. Úgy alakult, hogy csütörtökön délután futottam még egyet, azúttal a munkatársaimmal a Margit-szigeten. Élveztem ezt is, és megtudtam, hogy a munkahelyem oda-vissza, plusz egy szigetkör, az kb 8 km.

A következő szaladgálós nap a szombat volt, amikor is egy Rácalmás-Dunaújváros-Rácalmás vonalat rajzoltam mintegy 20 km-en keresztül. Azért, hogy némi izgalom is legyen benne – meg ugye alapozás van -, lépcsőztem kicsit a tavalyról már ismert szerkezeten. Ezúttal háromszor futottam fel és kocogtam le róla, lefelé mindig szépen megnyugodott a pulzusom, fölfelé meg szépen közelített a max értékhez. Tetszett, meg hasznos, úgyhogy ezen a héten ötször mászom meg.

Vasárnapra aztán kellemes szél, havas-jeges-vizes-valami eső, kicsivel nulla fok alatti hőmérséklet, és némi hó lett. Az időjárás tényleg komolyan vette a Yours Truly-t. És ez így teljesen rendben is van, bár amikor az arcom csapkodta a jeges eső, akkor nem teljesen ez volt a véleményem. Érdre mentem futni, és sokan mások is, a szokásos jó társaság gyűlt össze, igazi örömfutás volt. Mondjuk a második 25 km egy kicsit monoton volt az érdi gáton, még jó, hogy maradtunk páran, így beszélgetve azért könnyebben teltek a km-ek. Végül kb bruttó hat óra alatt lett meg az 50 km, aztán amikor a tapiriik segítségével áttöltöttem az adatokat a Movescount-ról az Endomondo-ra, akkor kikerültek belőle a nem mozgással töltött percek, így látszik, hogy nettó 5:17 óra volt a futás. Azt hiszem többet nem használom az online szinkronizálót, inkább kézzel töltötm majd át az adatokat az Endomondora. Akkor remélem a hat óra az hat óra marad.

A hét első futása ma volt reggel, egészen hidegben, de nem fázva karcoltam 15 km-t, ahol szoktam. A pulzusomat megint könnyedén tudtam 140 alatt tartani, ebből arra következtetek, hogy a múlt heti hasonlóan jóleső, és a megszokott alapozós tempómnál kicsit gyorsabb futás nem egyszeri eset volt. Csütörtökön kiderül.

Addig is, meg auztán is: végre lehet mínuszban futni, ki kell használni az alkalmat. Lehet, hogy a jövő héten megint tavasz lesz.

febr 112014
 

Megint eltelt jó sok idő az utolsó (nem Rocky-s 🙂 ) bejegyzés óta. Ennek sok oka van, de legfőképpen az, hogy nem volt kedvem szombaton este tízkor írogatni, miután több órán át szívtam azzal, hogy az órámról (Ede) feltöltsem az adatokat a Garmin Connect-re. Nyilván én álltam rosszul hozzá, hiszen Linuxra nincs driver, ami az ANT-os USB és az óra között kapcsolatot létesítene. Mármint Garminos nincs, mert azért vannak még Linuxos futók, akik megcsinálták. Egészen a múlt hétig működött is minden, de kb csütörtök óta valamiért se az itthoni gépemre (Ubuntu 13.10), se a szüleim masinájára (Linux Mint) nem  lehetett adatokat tölteni. Vagyis, mint kis nyomozás után kiderítettem, a futás adatok (többnyire) áttöltődnek a gépre, csak nem tudja feltenni őket a Connect-re. Ha nem lenne az a néhány alkalom, amikor magát az edzést is helytelenül menti a gépre, akkor egyszerűen a létrejött TCX fájlt feltölteném a Garminhoz kézzel. De van az a néhány alkalom. Szóval a szombat estém meghitten telt VirtualBox telepítéssel, majd uninstallal, mert persze azzal sem ment. Végül a céges ügyeletes laptop segítségével orvosoltam a problémát. Ugye milyen jó, ha az ember supportos? 😀 Csak vicc volt.

Naszóval tehát, ott hagytam abba február első napján, hogy némi jeges széllel kísért futáson vettem részt saját magam társaságában, és hogy másnap lesz egy 60 km-es futás és küzdelm a Zöld Szörnnyel. Ez csak részben valósult meg, mert 40 km-t mentem, és nem lépcsőztem egyáltalán. Sok indokot tudnék felhozni, kezdve a nagyon csúszós úttól a jeges-szeles időn át az esőig, de igazából fejben és testben dőlt el a dolog. Már a 10. km után sikítozott valaki bennem, hogy hagyjam abba, mert nem esik jól, mert fáj, mert többet árt így, mint használ, bla, bla, bla. Nem szoktam hallgatni a hasonló hangokra, mert kis idő múlva már azt kezdik mondani, hogy ez az, csináld még… De nem akkor vasárnap. Tényleg nagyon fáradt voltam, fájtak a lábaim. Tényleg abba akartam hagyni már 20 km után (igazából 10 után, de onnan még haza kellett volna futni 🙂 ). Nem futós nap volt, na. Azért annyit sikerült magammal szemben kialkudnom, hogy akkor megcserélem a következő hétvégével az edzéstervet, és az akkori 40 km-t futom a 60 helyett. Ebben maradtam.

Hétvége után jönnek a hétköznapok, amik azért jók, mert lehet dolgozni. Ja, nem. Szóval ami a futásokat illeti izgalomra semmi ok, mert megint kedden és csütörtökön kocogtam a Rákos-patak partján. Ami jó, hogy mostanában mire befejezem a futást teljesen megvirrad. Tök jó, jön a nyár! 🙂 Az is jó, hogy mind a két futás pont 15,33 km lett. Ki van ez számolva. Meg az is jó, hogy igen könnyedén tartom a 140-es pulzus határt mostanában. Oké, nem megyek gyorsan, de akkor is. Rossz az csak csütörtökön volt, amikor valami ónos eső szerűség esett, ami azonnal fagyott rá az útra, és néhány helyen igencsak csúszóssá vált a burkolat. Kellett koncentrálnom rendesen, hogy ne essek el.

Ami még történt az az, hogy hétfőn vettem egy futócipőt. Igazából pont olyat, mint a mostani nem shield-es Pegám: Pegasus 29. Szép rikító sárga. Kedden már ki is próbáltam, kellemes, kényelmes, de hát milyen legyen, ha a pont ugyan ilyen cipőm pont ugyan ilyen kellemes, kényelmes. 😀

Azért hétvégén egy kicsit megnyomorgatta a bal nagylábujjam körmét a sárga Pega.

Szombaton minden adott volt egy remek futáshoz: 10:30 körül elállt az eső, szélcsend volt, kellemes 4 fok, kívánni sem lehet jobbat. Benyomtam egy (alkoholmentes) citromos sört, meg egy banánt és kis vizes flaskámmal a kezemben neki indultam a nagy útnak. 60 km volt a terv, és szépen, egyenletesen teljesítettem is. Még sötétedés előtt hazaértem. Minden rendben volt, ezúttal nagyon élveztem a futást, folyamatosan pótoltam a folyadékot (42 km-nél például ismét egy a.m. citromos sörrel), és figyeltem, hogy takarékosan, okosan fussak. Ennél azért majd gyorsabban szeretnék menni a márciusi Optivitán, de felmérőnek tökéletes 60-as volt. A végére azért már elfáradt annyira a lábam, hogy küzdeni kellett a három 10%-os emelkedőn, ami Rácalmáson felvisz a Duna partról. Egy jó forró zuhany, és 8 deci frissen facsart narancslé helyretett.

Másnap aztán Érden folytattam a futkosást, a gáton, ahol az érdi futó közösség tagjaival tettem meg néhány kört. Még mindig nagyon élvezem ezeket a közös futásokat, mindig van valami közös téma, és futás közben beszélgetve csak úgy repülnek a km-ek. Most éppen 30 repült el, és csak az elején éreztem némi fáradságot az alsó végtagjaimban. Jó érzés tudni, hogy, ha kell gyorsan tudnak regenerálódni a futóműveim.

Szóval a múlt hét végén 90 km-t futottam, és ezzel az edzéstervem szerinti maximum terhelésen vagyok túl. A futószezonig már csak rövidebb távok szerepelnek a jövőben. Azért lesz még Yours Truly ráadás, de az mégse 60, csak 50. 🙂

Hogy a mai etapról se feledkezzek meg feljegyzem, hogy voltam futni a patak parton, könnyed esős mozgás volt nagyon alacsony pulzussal. Most vagy a szívem kezd megállni, vagy tényleg hasznos dolog a pulzuskontroll. Kiderül majd a versenyeken.

Szombaton pedig Balboa Classic!

febr 012014
 

Még a múlt hónapban a hendikep futást jártam körül az ezelőtti bejegyzésben. Azóta volt még izgalom Érden. Könnyebb lesz viszont időrendben követni a történéseket.

A hendikep másnapján tehát csatába indultam a Zöld Szörny ellen, és bár a kezdeti pár km-en nem esett jól a futás, az első lépcsőmászás után elkezdtem élvezni a dolgot. Lenyomtam az öt kört, közben volt ásványvíz vásárlás, meg közintézmény személyzeti WC-jében sz*rás. Meg erdőben is. 🙂

A következő hét köznapjai a szokásos mederben teltek: két Rákos-patak parti 15 km-rel ébresztettem magam, ezúttal is kedden és szerdán. A tempó most sem volt túl nagy, viszont a pulzust könnyedén tartottam. Pénteken aztán úgy alakultak a munkahelyi dolgok, hogy nem tudtam jönni Rácalmásra, így a szombati 25 km-t Pesten kellett megejtenem. Ráadásul nem mehettem nagyon messze a számítógéptől, úgyhogy kitaláltam, hogy körözni fogok. Kb 4 km-re a lakhelyemtől van egy nagyon barátságos sporttelep, ahova be lehet menni “csak úgy”. Itt van egy 400 m-es körpálya. Innen már össze lehet rakni, hogy kellemes, bár nem túl változatos futásom volt aznap, ami úgy nézett ki, hogy 4 km odafele, majd 43 kör a pályán, végül a 4-es hazafelé. Az órám sajnos a hazaúton lemerült, talán unta a monotonitást. Mindegy, úgy is kicsit ki kellett lépnem, mert… hát igen, azért. Egyébként kicsit meglepődtem, hogy nem is tűnt annyira unalmasnak a körözgetés, sőt, még élveztem is néha, úgyhogy eldöntöttem, hogy fogok menni máskor is.

Vasárnap aztán várt Érd, és várt a Yours Truly. 50 km-t terveztem futni, sokadmagammal az érdi futóközösség tagjaival. Az idő szuper volt, hideg, de szél- és csapadékmentes. Az első 25 km-en befutottuk Érdet, nagyon élveztem, egy kellemes tempójú, beszélgetős mozgás volt. Még az érdi Minaretet is körbefutottuk (mondjuk csak kb 15 m körbe 😀 ). A második etap az érdi gáton volt a szokásos oda-vissza futás. Végül is nagyon jól éreztem magamat, egyre jobban élvezem a közösségben, társasággal futást. Ehhez persze az is kell, hogy olyan szuper legyen a közösség, mint Érden. Ede ezúttal végig követte az eseményeket, amelyek az Endomondora áttöltve így néznek ki.

Volt azért egy kis kellemetlenség is futás után, amikor haza akartam indulni. Ugyanis az autóm nem indult be. Nem volt semmilyen műszaki hibája, csak nem tudtam kikapcsolni az indításgátlót. Ez úgy történhetett, hogy a kocsi kulcsát, amin a központi zár távirányítója is rajta van, betettem a futó nadrágom hátsó zsebébe. Pont oda, ahol viszonylag sok izzadság tud lenni egy hosszabb futás során. Az izzadság pedig valószínűleg nem tesz jót a nyomtatott áramköröknek. Szóval a távirányító tönkrement. Szerencsére a kocsit a kulccsal ki lehet nyitni, csak – mint kiderült – az immobilizert nem lehet kikapcsolni. Anélkül pedig nem lehet önindítózni. Szóval hirtelen szükségem lett egy autószerelőre vagy egy autótolvajra. Valamelyik csak be tudja indítani. 🙂 Végül egyik sem lett, de szerencsére az érdi futó nagykövet nagyon sokat segített, szerelőért telefonálgatott, elszállított a busz- majd a vonat állomásra, sőt, még a saját autóját is felajánlotta, hogy menjek haza a pót távirányítóért. Nem tudom elégszer megköszönni Neki a segítőkészségét. Végül – mivel nem voltam benne teljesen biztos, hogy a távirányító a hibás – vonattal mentem Pestre, majd a Déliből hazataxiztam. Muszáj volt kihagynom a metrózást, mert addigra már teljesen rám fagyott a futás közben átizzadt ruha, és a -5 fok nem kellemes 3 réteg jeges izzadságban. Végül minden jó, ha a vége a jó: hétfőn kibuszoztam Érdre a másik távirányítóval, amivel sikerül működésre bírnom a járművet. Éljen.

Ezen a héten aztán folytattam a reggeli futkosásokat a patak parton, és most már a normál kerékvágásban: kedden és csütörtökön. Az utóbbit ráadásul hóban, mert szerdán esett végre valamennyi Pesten is. Jó volt. A 140-es pulzus határt most is könnyedén tudtam tartani.

Ezúttal haza tudtam jönni Rácalmásra, és ma egy eléggé szeles futáson vettem részt. 25 km-t kocogtam Kulcson és Rácalmáson.

A kondi egyre izgalmasabb, ezen a héten konkrétan a mozgás nehezemre esett a szerdai és a pénteki etap után.

Holnap pedig: 60 km és a Zöld Szörny nyolcszor. Jó éjszakát!

jan 182014
 

A múlt héten a Zöld Szörnnyel riogattam, most kicsit félve várom a holnapot, amikor ötször(!) kell majd megküzdenem vele. Plusz a visszaút kellemes emelkedői. Amiért tartok a holnapi eseménytől, az két dologgal függ össze. Az egyik, hogy, mint említettem egy igazi edző egy igazi kondis edzéstervet rakott össze, ami alapján el is kezdtünk mozogni a héten. Az elsőre igazán könnyűnek tűnő iromány alapján végzett gyakorlatoknak igencsak sikerült kikészítenie a lábamat csütörtökön. Másnap pedig a felsőtestem néhány más alkatrészét is. Kicsit darabos volt a mozgásom már pénteken is, és ez nem nagyon változott szombat reggelre sem.

Pedig ekkor volt Érden a hendikep futás, amit az előzetes beszámolók alapján nagyon vártam már. Egy öt km-es terep pályát kell teljesíteni, nyilván minél jobb idővel. A versenyzők nem egyszerre indulnak, hanem a lassabbak először, így mindig van elvileg az ember előtt valaki, akit meg kell előzni, aki húzza, ösztönzi a jobb teljesítményre. Érden igazából szinte mindenki egyszerre rajtolt el, én egy másik sráccal kb. 10 perccel indultam a mezőny után. Kicsit erős volt a kezdés nekem, amit futótársam diktált, így szépen le is maradtam kb 500 méter után. A pálya nekem nem volt túl könnyű, főleg úgy, hogy leginkább aszfalthoz, vagy rendesen futható földúthoz vagyok szokva. Itt meg aztán volt minden: sár, nagy lejtő kövekkel, nagy emelkedő a terepen, szűk kanyargós erdei ösvény, hogy csak az izgalmasabbakat említsem. Viszont remekül ki volt jelölve a pálya, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy rossz irányba menjek, pedig igazi eltévedő művész tudok lenni jobb napjaimon. És tényleg mindig volt valaki az ember előtt, aki be lehetett érni. Nagyon jó kis futó rendezvény volt, úgy érzem megvan a programom minden hónap harmadik szombatjára. Végül 24:51 alatt teljesítettem a távot. Ez elsőre nem is rossz. Februárban javítás! 🙂

Most tehát egy kondi és egy hendikep futás által amortizált futószerkezettel rendelkezem, amivel holnap lépcsőzni fogok. Hehe. Izgalmas lesz.

Mára egyébként 25 km-t tartalmazott az edzéstervem, így a terepes futás után elautóztam az érdi gáthoz, ahol még négy hosszt teljesítettem, így téve teljessé a napot. Többnyire jól éreztem magam közben, csak az elején ment nehezen a kazánok felfűtése. Többször éreztem úgy, hogy a bal lábam combhajlító izma mindjárt begörcsöl. Szerencsére nem tette, és futás után alaposan nyújtottam, remélem holnap sem lesz gond.

A hétköznap volt még két futásom, mind a kettő a szokásos Rákos-patak parti 15 km. Ezúttal kedden és szerdán mentem, mivel a kondit áttettük csütörtökre. Kedden nagyon könnyen hoztam a max 140-es pulzust, meg is lepődtem, hogy milyen könnyen megy a mozgás a hétvégi hosszúk után. Szerdán már kellett kicsit küzdeni, elég alacsonyan indult a szívverésem, aztán a futás közben folyamatosan emelkedett, a végén már trükközni kellett, hogy ne menjen el nagyon. Ráadásul az eső is esett (igazából csak szemerkélt…). Azért jó volt mind a két mozgás. Hideg továbbra sincs, tartja magát a tavasz.

És most már kifelé megyünk a télből. Nemsokára kiderül, hogy lesz e hó idén. Addig is futásra fel!

jan 112014
 

Csütörtök reggel elmentem futni. Nem tudom, hogy miért vagy hogyan, de egészen könnyedén tartottam a maximum 140-es pulzust. Persze lehet, hogy az előző esti savanyú káposzta-kapribogyó páros adott erőt… Jó, lassan mentem, de biztosan. 🙂

Azért, hogy írjak valami értelmeset is, elmondom, hogy ma is voltam futni. Ma nem tartottam könnyedén a maximum 140-es pulzust. Éhgyomorra mentem. És lassan. Ami ezen kívül más volt, az az, hogy…

…tegnap a nagy rohanásban otthon felejtettem a futócipőmet. Vagyis azt a cipőt hoztam el, amit már nem használok tavaly február óta, ki is mostam, szép tiszta volt, csak edzőteremben vettem fel. Meg néha kirándulni. De futni semmiképp. Az történt, hogy kondi edzésen voltam pénteken, és hazaérve gondoltam kiveszem a táskámból a ruhákat, amiket viseltem reggel, hogy ne rohadjanak egész hétvégén egy zacskóban. Ez meg is történt, viszont a cipőt ugyan azzal a mozdulattal tettem be a másik táskámba, amibe már össze volt készítve a cuccom hétvégére. Mikor ma kivettem a cipőt, néztem nagyokat. Na jó, igazából a pulzusom nézett nagyokat. Az első gondolatom az volt, hogy haza kell mennem a cipőmért. Szerencsére újraterveztem… A második, hogy Dunaújvárosban van Decathlon csak kapni ott valami cipőt. Meg is néztem, de nem lehet. Mármint olyat nem, amire nem az van írva, hogy maximum egy óra futást ajánlanak benne. Megint újraterveztem. És megszületett a zseniális ötlet: futok az elhozott cipőben. 😀

Végül is a leselejtezett Pegasus 28-ban kevesebb km van, mint a jelenleg használt két cipőmben. Viszont azok még nem voltak másfél órát egy forgó dobban, bő vízben, majd centrifugában. Nem baj, lesz ami lesz, nekivágtam a mai 35 km-re tervezett adagomnak, ami négy lépcsőt is tartalmazott Dunaújvárosban. És végül nem volt semmi gond. A lábam nem fájt közben sem, és most se fáj, szóval megúsztam.

Azonban, ha már szóba került a lépcsőzés, maradnék ezen a vonalon. Az van ugyanis, hogy Dunaújvárosban az alsó Duna-partot a felső Duna-parttal egy lépcső sorozat köti össze. Van itt pár jószág, amelyek kb. 30 m-es szintkülönbséget hidalnak át. Ez nagyjából egy tíz emeletes panelház magassága.

Idén télre bevettem az edzéstervembe a lépcsőzős futásokat is, mert állítólag jó erőnlétet, és állóképességet adnak, meg még sok pozitív hatásuk van. Az ilyen megmozdulásaimhoz szerencsére kiváló terep a fent említett dunaújvárosi lépcsősor. Kipróbáltam pár építményt, és az egyik különösen megfogott, erről lesz most szó.

Ez az első lépcső az alsó Duna-parton, ha Rácalmás felől jövünk. Jó állapotú, kellemes kiosztású, igazán csábító fokai vannak. A hozzá vezető út már szépen felkészít a várható oxigénhiányos állapotra, mert remekül emelkedik, szépen dolgoztatja a vádlit. Utána a lépcsőzés már tényleg nagyon kellemesen esik. Mondjuk az első tíz lépcsőfok. 🙂 Utána már csak arra kell koncentrálni, hogy eléggé emelje az ember a lábát. Mondjuk, ha nem sikerül akkor sincs semmi baj, lehet orral tompítani. Szerencsére eddig még mindig a talpammal került közelebbi kapcsolatba a Zöld Szörny. Mert hát nevet is adtam neki, ha már ennyire közel kerültünk egymáshoz.

Ma négyszer másztam meg. Kicsit meglepődtem, hogy nem túl nehezen, viszont hazafelé már nem kívántam annyira a rácalmási ófalui emelkedőt. Persze nem kívánságműsor volt éppen. 🙂

Hát így telt a mai edzés, holnap meg megyek Érdre a gátra. Jó lesz az is, és ami nem elhanyagolható: teljesen sík.

Búcsúzóul pár kép a Zöld Szörnyről:

20140111_102139

Rácalmás felől feltűnik a Zöld Szörny

 

A hozzá vezető út: bájosan emelkedik

A hozzá vezető út: bájosan emelkedik

Közvetlenül a lépcső alatt

Közvetlenül a lépcső alatt

 

A másik irányból távolról

A másik irányból távolról

 

A másik irányból közelebbről

A másik irányból közelebbről

Majdnem a tetején

Majdnem a tetején

Fent a Szörny tetején

Fent a Szörny tetején