jan 092015
 

A szilveszter ezúttal nyugisan telt, már csak azért is, mert elsején délelőttre futás volt tervezve. Ki is látogattam Érdre, és egy jó hangulatú újévi futással belecsaptam 2015-be. Ezután visszatértem Rácalmásra, ahol másnap egy kicsit az aszfaltot elhagyva karcoltam 15 km-t. Körbefutottam a rácalmási szigetet, ami elég jól néz ki ilyenkor télen (is), és mivel kellően hideg volt, sár sem nehezítette a dolgomat. Minden nagyon szépen meg volt fagyva. Ami viszont nehezített az pont a megfagyás miatt volt: ahol a földutat a fagyás előtti sárban kijárták a – gondolom – traktorok, ott hullámosra volt fagyva a talaj, és néhol 30 cm-es szintkülönbségek is voltak, amiken keresztül kellett ugrálni anélkül, hogy az ember kitörné a bokáját. Volt hát izgalom is. Szombaton aztán ismét a terepet választottam, ezúttal egy 10 km-es karikát tettem Rácalmásról Rácalmásra, Kulcs érintésével.

A vasárnapi hosszúfutás helyszíne ezen a hétvégén Gúta lett, ide utaztunk el az érdi futótársakkal, hogy teljesítsük a félmaratoni vagy a maratoni távot. Én 42 km-t terveztem kocogni, kellemesen, jó hangulatban, beszélgetős tempóban. Ehhez majdnem minden körülmény adott is volt, csak a latyak és a szél volt egy kicsivel több, mint amennyit futáshoz szeretek. Az útvonal egy hosszú odafelé szakaszból, majd egy kicsit rövidebb visszafelé szakaszból állt. Igazán jól teltek az odafelel km-ek, Zsolttal futottunk kényelmesen, beszélgetve. A latyak és a víz miatt már az első pár km-en átázott a cipőm, ami – én is meglepődtem – nem zavart különösképpen futás közben, viszonylag hamar megszoktam. Tizenpár km után hajráztunk a visszafordult félmaratonosoknak, és nyomtuk tovább a magunk adagját. 23,5 km aztán mi is csináltunk egy hátraarcot, és … majdnem hanyatt vágódunk. Olyan erős szembeszél fújt, hogy rendesen neki kellett feküdni, ha haladni akartunk. A beszélgetés megszűnt (mondjuk nem is értettük volna egymás szavát abban az orkánban), csak a mozgásra koncentráltunk. A visszafelé úton – bár egyre csökkenő intenzittással -, de végig szembeszél fújt. Előnye annyi volt, hogy felszárította a latyakot, így a cél felé haladva már nem ázott el ismét a cipőm, sőt a nagy légmozgásban még száradt is valamennyit. A 42 km-t 3:59:51 alatt tudtam le, ami tök jó, mert előzetesen 4 órát terveztem. 🙂 A verseny egyébként nagyon jól volt szervezve, meleg helyen öltözés/zuhanyzás, kb öt km-enként frissítőpontok, az útvonal szinte teljesen sík, napsütés. Ha a szél nem lett volna mentem volna még egy kört. 🙂 Na jó nem, de tényleg minden szuper volt.

Hétfőn aztán megkezdődött a munka, és vele együtt a kondi, meg a kerékpározás, meg a hétköznap reggeli futások. Erre a hétre regenerálódó jellegű 15 km-eket terveztem főleg, ennek megfelelően futottam meg ugyan azt a kört kedden és csütörtökön is. Eléggé hideg volt mind a két reggelen, de néhány száz méter után már nem fáztam, csak szépen, lassan kocorásztam.

Nagyjából ennyi történt tehát eddig ebben az évben, és ezzel a kétrészes összefoglalóm végére is értem. Ide kellene valami frappáns befejezés, de nem jut eszembe semmi. Pont, mint a cím esetében.

dec 312014
 

Megint vége az évnek, megint összegzés következik. Idénre a tervek ezek voltak.

Ami pedig megvalósult belőlük:

– 4028 km lefutása: 4197 km lett a vége.

– 3:30 alatti maraton: 3:28:08 alatt futottam 42,2 km-t.

– legalább három 6 órás futáson indulás: öt 6 órás futáson vettem részt, ha nem számolom a másfél óra után feladott Suhanj!6 versenyt. Nem számolom.

Ami nem valósult meg:

– mezítlábas, vagy ahhoz közeli cipőben futás rendszeresen: mikor olvastam a Futni születtünk című könyvet, akkor nagyon lelkesen azt gondoltam, hogy muszáj úgy futnom, mint a tarahumarák. Azóta rájöttem, hogy nem vagyok indián. Mondjuk ettől függetlenül, ha lesz majd a jövőben lehetőségem rá, kipróbálnám az ilyen futást, mert erősíti a lábat, meg segíti a helyes futóstílus rögzítését.

– 1:30 alatti félmaraton: 1:34:14 jött össze idén, és ezzel elégedett is vagyok. Jövőre persze már nem leszek. 🙂

– (majdnem) minden hónapban egy “hivatalos” maraton megfutása: hát, lehetőség az lett volna, de annyira elvitt az ultra vonat, hogy erre nem jutott idő. Viszont minden hónapban futottam egyben 42 km-t, ha nem is “hivatalos” maratonon.

A tervek jövőre? Vannak, és megvalósíthatók. Persze, majd egy év múlva meglátjuk. Szóval:

– 1:30 alatti félmaraton. Vágyom rá, mint lepkék a fényre. Csak nehogy megégessen a villanykörte.

– Javítani a maratoni időmön. Mondjuk jó lenne 3:25 alá menni. Csak, hogy érezzem a fejlődést.

– 6 óra alatt 70 km fölé menni. Akár csak egy méterrel. De fölé.

– 12 órás futást teljesíteni. És, ha az megvan, akkor legalább 110 km futni fél nap alatt.

– Többet futni terepen. Mondjuk, annál, amennyit idén futottam terepen csak többet lehet.

– Ezt csak halkan írom, de, ha lesz rá időm, akkor kipróbálnám magam triatlonban is. Persze csak valami spirnt távon. Először.

Hát ezek lennének, de a fő cél persze továbbra is az, hogy élvezettel tudjak futni. Mert végül is a teljesítmény-, az idők-, a versenyek hajszolása mögött mindig annak az érzésnek a űzése van, amit csak futás közben lehet elérni. (Vagy állítólag heroinnal, de akkor már a futás tényleg olcsóbb.)

Tavaly még leírtam, hogy milyen cipőket használtam, hát idén sem történt nagy változás: Pegasus 29, Pegasus 30, Pegasus 30 Shield. Plusz két tavalyról áthozott Pega, még az év elején. Márkahű vagyok, na.

Nos, ez volt az év utolsó naplóbejegyzése, jövőre jövök a további (meg az idénről elmaradt) futás beszámolókkal is.

Boldog Új Évet Kívánok!

okt 142014
 

Nos, igen, ez még csak a második “hivatalos” maratonfutás volt. Az előzőt nagyjából egy évvel ezelőtt teljesítettem. Akkor minden szuperül ment, a cél annyi volt, hogy teljesítsem, ki nem mondott, de vágyott lehetőségnek tűnt a négy órán belüli célbaérés. Ez sikerült is akkor, nagyobb holtpontok nélkül, kisebb bosszúságokkal (a sok fordító a Városligetben, ugye).

Idén picit ambíciózusabb voltam, már ami a magamtól elvárt teljesítési időt illeti. Alapoztam ezt a hat órás futásokon szerzett rutinra (hehe), meg a 10 hónapos felkészülésre. Mert igazából tavaly december óta lényegében ez volt a célversenyem, csak jól titkoltam még magam előtt is. Közben persze élveztem a hosszabb, meg a rövidebb távokat is, és gyűrtem a 3:30-as maratonra felkészítő edzéstervet. A nyár vége egy kicsit több sört, és kevesebb jóleső futást tartalmazott, mint szerettem volna, ezért már kicsit kezdtem úgy érezni, hogy túl nagy falat lesz az öt perces tempó 42 km-re. Az 1:30-as fémaratont már korábban elengedtem, kell hagyni célokat a következő évre is. Aztán valahogy a Velencei-tó körre összekapartam magam, és nagyjából a maratoni tempóban végigtoltam. Persze a 28 az nem 42, ezt bármelyik első osztályos megmondja, de akkor is: kezdtem elhinni, hogy meglehet. Fájni fog, de meglehet.

Hát így történt, hogy eljött a múlt hét, amikor is könnyed tíz km-ekkel szórakoztattam magam, pl szerdán a margitszigeti Nike futóklubban, és csütörtökön reggel a 16-ik kerületben. Csak, hogy ébren tartsam a lángot. 🙂

Aztán szombaton jó szokásomhoz híven már nagyon korán kint voltam a helyszínen, mert szeretek időben érkezni, magamba szívni a rendezvény illatát… ja, meg ilyenkor még van szabad WC. Bemelegítésként összefutottam néhány ismerőssel, pl az érdi futóközösségből. A munkahelyemen egy négy fős váltó csapat is szerveződött, de a kezdő ember kivételével senki nem jött a rajthoz, így a munkatársammal ketten álltunk be a kettes zónába pár perccel a rajt előtt. Hihetetlenül sokan gondolták úgy, hogy a hétvégi hosszú futást ezen a rendezvényen teljesítik: a Városligetben lényegében mindenhol színes technikai ruházatba öltözött embereket lehetett látni. Jó volt.

Aztán 11 órakkor eldördült a duda, és elkezdődött a maraton. Komoly stratégiával készültem a fuásra: amíg tudok, megyek a 3:30-as iramfutókkal, aztán, ha már nem bírom, akkor elrebegem, hogy “Győztünk”, és összeesem. Ennek ellenére egészen jól sikerült elkapnom a tempót, erőlködés nélkül futottam a 4:50 körüli km-eket. Nyilván, ha van eszem, akkor azon járt volna, hogy így valószínűleg elfutom az elejét, de egyrészt kikapcsoltam a logikus gondolkodásért felelős részeket az agyamban, másrészt meg mentem a terv szerint. Mondjuk volt mit nézni út közben, mert egyből az Andrássy úton kezdtünk, ami elég szép, majd kanyarogtunk kicsit a városban, ahol szintén volt látnivaló. Meg a házak miatt árnyék. Ezt akkor kezdetm el igazán becsülni, amikor elértünk a budai oldalon a rakpartos részhez, ahol nem lehetett elbújni a nap elől. Innentől kezdve már nem csak magamba, hanem magamra is locsoltam a vizet. A frissítő pontok pont jó helyeken voltak szerintem, mindig azt vettem észre, hogy éppen azon gondolkodom, hogy kéne már inni valamit, és akkor jött egy vizes asztal.  A 23,1-es és a 33,7-es km-nél lévő oázis külön örömöket is szolgáltatott, hiszen ide leadtam egyéni frissítőként egy-egy 3 decis flakont alkoholmentes sörrel feltöltve. Így utólag azt mondom a legjobb pontokat sikerült kiválasztanom: a rakpartról felfutva, és a Margit-sziget közepe felé történt meg a két boldog találkozás. Langyos sör ritkán esik ilyen jól.

Kb a 32-ik km-ig tudtam tartani az öt perc alatti tempót (félmaraton 1:41), aztán már kezdtem kicsit lassulni. Még nem fájt semmi, de már nem volt kellemes. 35 után viszont már komolyan kellett azon dolgoznom, hogy menjen a futás, itt már eléggé kivoltam. A Nyugati-téri felüljáró után már kezdtem elhinni, hogy meglehet a 3:30, hiszen innentől már szinte sík. Csak nem szabad nagyon lassulnom. Ez járt a fejemben, amíg el nem értem a Dózsa György útig, ahonnan már majdnem látszott a vége. Innen már behjatottak a lelkes szurkolók. A Hősök terére érve az órámra nézve már tudtam, hogy innen már nagyon elrontani nem lehet. És tényleg. 3:28:08-as idővel csekkoltam a célkapunál. Ez 19 perccel jobb a tavalyi időmnél. Remélem minden évben javulok ennyit. 😀

ppic_SPAR_Maraton_2014_utvonal_10974

“A Nyugati-téri felüljáró után már kezdtem elhinni, hogy meglehet a 3:30”

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy az utolsó öt km-en már erősen kellett koncentrálnom, a végén nem éreztem azt a fáradságot/fájdalmat, mint tavaly. Kicsit ültem a füvön, majd mentem vissza a célhoz nézni a beérkezőket. Aztán hazamentem.

Az eredménnyel elégedett vagyok, amit elterveztem (na jó, amiben reménykedtem /de azért edzettem is 🙂 /), sikerült elérnem. Mikor lesz következő? Jövőre. 🙂

Addig viszont lesz még Velencei hat órás futás, meg Balaton Félmaraton, meg egyéb jó mókák. Sőt, már voltak is. Például a maraton másnapján levezetésként kerékpártúráztam egyet, aztán ma reggel körülnéztem kicsit a 16-ik kerületben.

Mindent rendben találtam. 🙂

okt 072014
 

Blogírás helyett esténként Star Treket nézek. A fenti idő egyébként pontos, ma tényleg annyit mutatna a csillagóra. Persze csak a munka és az alvás közötti időmet töltöm a hetvenes évek beli sorozat nézésével. Az alvás és a munka között szokatm futni. Meg hétvégén is, de olyankor megváltozik a minta, mert futás után nem kell menni dolgozni, csak azt kell megcsinálni, amit otthon a szüleim kitalálnak. Ősszel azért van munka a kertben bőven. De nem is erről akartam írni, ez csak amolyan magyarázkodó bevezető volt, csapjunk bele az izgibb részbe.

Szeptember végén jött létre az eggyel ezelőtti bejegyzés, amiről Petőfi már 1847-ben (akkor még nem volt csillagidő) verset is írt, csak ő ezt akkor még nem tudta. Mármint, hogy miről is ír igazából. Na jó, azt most már én sem tudom. Az biztos, hogy az őszi jó időt kihasználva még a Velencei-tókör előtti napon, a családi bográcsozásra bemelegítésként bejártam Rácalmást, futva. A tónál pedig annyi tervem volt csupán, hogy lehetőleg a maratonra belőtt tempóval menjek körbe. Ez sikerült is, de a nagy izgalmak 30 fölött kezdődnek, mint tudjuk, és ez igaz a maratoni távra is. Mondjuk elnézve a pulzusgörbémet kicsit sem bánom, hogy 28 km-nél véget ért a futás, mert még öt km és megáll a szívem. Lehet, hogy van valami baj a pulzusmérő övvel. Vagy a jeladóval. Vagy velem. Mindenesetre ismét nagyon élvezeteset tókerültem, ez a futórendezvény minden alkalommal csak egyre jobb lesz. Pedig nem is adnak “technikai” pólót. 🙂

Kedden aztán visszamentem megnézni az őzikéket, de csak egy lezárt területet találtam. A lezártat úgy kell érteni, hogy volt egy sorompó keresztben az úton. Éppen azon gondolkodtam, hogy megkerülöm alulról vagy felülről – nagyon akartam őzet látni -, de egy a területet őrző kutya újratervezésre kényszerített. Még sosem vágtatott felém egy közepes termetű ismeretlen kutya látszólag ideges állapotban, de így legalább élesben próbálhattam ki, amit annó a Futóblogon olvastam. Szembe fordultam vele, és elkezdtem neki kiabálni, közben lassan hátráltam. Végül is bejött a taktika, mert pár méter után a kutya megállt. Lehet, hogy csak addig érezte magáénak a területet, de az is lehet, hogy megijedt. Szerintem megijedt. Mondjuk én is, de ezt ő nem tudhatta. A futás többi része ehhez képest izgalom mentesen telt el.

Szerdán aztán ismét kilátogattam a Margit-szigeti Nike futóklub edzésre, ezúttal sikerült időben érkezni. A bemelegítés annyira nem tetszett, de aztán futottunk 5 km-t a felújítás miatt módosított útvonalon, majd megint egy kis nemszeretem nyújtás után lehetett tempó szerint csoportokra szakadni, és ott futkorászni. Elég kemény, hogy az egyes csoport 4 km-re 4 percen belüli tempót vállalt be, én beálltam a harmadikba, ami 4:40-5:00 perces ezreket ígért. Nem futottam 10 kört, de egyet azért meghúztam, csak kiváncsiságból, hogy ilyen viszonylag jó minőségű pályán mi a maximum, amit tartani tudok egy km-en. Bár az Endomondón 4:09 látszik, az eredeti Garmin mérés szerint 3:51 volt a tempóm. Tök jó, végre futottam 4 percen belül. A vége így is 12 km lett, ami szerda estére pont elég.

Már csak azért is, mert csütörtökön reggel fartlekkel kényeztettem magam, amit a Rákos-patak mentén teljesítettem, és egészen jól érteztem magam közben. A hétvégi hosszú futást ezúttal szombaton és Rácalmás és Dunaújváros között tudtam le. Azért volt benne egy kis izgalmasság is, mert Dunaújvárosban rendeztek egy 3000 m-es futóversenyt, amin terveztem indulni. Gondoltam odafutok könnyedén, majd kisprintelem magam, végül kényelmes tempóban hazakocogok. Így is lett, és jó volt, bár a torkomat éreztem a lihegős 3 km után. Otthon ittam egy meleg teát, és minden rendben volt.

Vasárnapra már csak egy könnyű tízes maradt, amit a NATO futáson tettem bele a cipőmbe. Először vettem részt ezen a versenyen, és szerintem sokan mások is, mert mintha a szervezők nem készültek volna akkora tömegre, mint amilyen összegyűlt. Fél órát késett a rajt, az első három km-en néhol szinte csak gyors gyaloglást lehetett produkálni a szűk utcák és a hömpölygő tömeg miatt, a célkapu alatt pedig éppen csak át lehetett menni, mert az érem osztás miatt ott tömörültek a már beért futótársak.

És már el is érekeztünk a mai naphoz, amikor is egy laza tízest toltam, már a maraton várakozás izgalmával fűszerezve. Lesz még egy ilyen holnap, meg csütörtökön. Szombaton pedig megyek a 3:30-as iramfutókkal a célig, vagy végkimerülésig.

Más lehetőség nincs.

Sze 252014
 

Azt hiszem a blog történetének leghosszabb bejegyzés címét sikerült létrehoznom. És a leghosszabb megmagyarázását a leghosszabb címnek. És a leghosszabb megmagyarázásnak a… na mindegy.

Mivel egyre közelebb jön a maraton – nemrég hozták egy nappal előbbre -, ezért visszahoztam a heti futásaim közé a gyorsító edzéseket is. Egy hete csütörtökön például a 6×800 m résztávot kombináltam egy kis dombra futással, a már közel sem olyan kellemes reggeli időben. Azért jó volt, főleg, hogy ezúttal nem a 400-as körpályán rohangásztam, hanem egy parkban, ahol van egy 800 m-es rekortán csík. Az egyik oldalán a parknak fel kell futni egy dombra, a másikon meg le, a többi része viszonylag sík. Jó terep egy kis ébresztő jellegű résztávozáshoz.

Legközelebb szombaton húztam futócipőt, amikor is Dunaújvárosban futkorásztam egy “Spar futás” nevű eseményen. Ez arról szólt, hogy fussunk úgy körbe a városban, hogy érintjük az összes Spar üzletet. Hát fussunk. Sikerült ezzel egy 11 km körüli kört megtenni. Kétszer. Előtte és utána már csak egy kicsit kocogtam, és így jött össze a 27 km. A napos időben jó esett a mozgás, és ebben is volt egy kis szint, remélem ezek dombos futkosások, majd jól fognak jönni a 35-ik km után a maratonon.

Szombaton aztán Kulcs felé vettem az irányt, és az ott lévő dimbes-dombos tájon kocorásztam 15 km-t. A nap most is sütött, a kedvem pedig most is jó volt. Éljen.

Ezen a héten szokás szerint kedden kezdtem a futkorászást, méghozzá egy kis Rákos-patak menti fartlekkel. Hideg volt és sötét, de ez csak az első tempósabb részig zavart. Mire végeztem ki is világosodott. Melegebb mondjuk nem lett. Tegnap aztán hosszú idő után újra meglátogattam a Margit-szigetet, meg a Nike futóklubot, és, ha már ott voltam kocogtam 10 km-t. Mivel pont most túrták fel a futókör pesti oldalra eső részét, így sikerült egy kis terepezést is vinni a programba. Így jár, aki bemegy a lezárt területre. A futóklubos edzést csak egy kicsivel lekésve, néhány kört a MAC rekortánján megtéve zártam a szerdai napot.

És 15 km-rel indítottam ma, amit egy részben új, izgalmas útvonalon tettem meg. Fogok még erre futni azt hiszem, mert az egyre hidegebb reggeli levegő ellenére is kellemes meghittségben futottam magammal az ébredező 16-ik kerületben, de olyan helyeken is például, mint a frissen elkészült Szilas-patak parti kerékpárút. Itt – amellett, hogy tiszta, friss levegőt lehet a tüdőbe tölteni – még három őzikét is láttam. A jövő héten tuti visszamegyek megnézni őket. 🙂

A hétvégi hosszú futást ezúttal a Velencei-tónál fogom abszolválni, az őszi tókör keretében.

Maratonra fel!