máj 132015
 

Szóval Sárvár után a regenerációé volt a főszerep. Csütörtökön tehát nem volt résztáv, csak egy könnyű Rákos-patak kör, úgyis olyan régen futottam már itt. Mióta kerékpárral is ugyan ezt az utat teszem meg reggelente már nincs sok kedvem futni is itt, szerencsére másfelé is tudok indulni. Mondjuk pénteken pont Rácalmáson voltam kihasználva a hosszú hétvégét, így egy szintén régen teljesített Rácalmás-Kulcs-Rácalmás kört tettem meg, pulzust most nem néztem, csak futottam, ahogy jólesett. Szombaton aztán domboztam – vagyis emelkedőztem – egy kicsit Dunaújvárosban, 6x másztam fel a meredélyen. Sajnos délutánra valami bajom lett, ment a hasam, meg hánytam, nem volt jó móka, szerencsére pár óra alatt elmúlt, de olyan gyenge lettem utána, hogy vasárnap nem tudtam menni futni. Hétfőn meg nem tudtam menni kondizni. Aztán kedden elindultam kocogni, de 3 km után visszafordultam, szédültem, meg semmi erőm nem volt. Csúcs szuperül hangzott, főleg, hogy a hétvégére több esemény is tervben volt. Egy nappal később ezért újra próbálkoztam, ezúttal a már szokásosnak nevezhető céges Margit-sziget körön, és bár nem gyorsan, de tudtam futni. Ezt jó jelnek vettem. 🙂 Annyira, hogy másnap reggel köröztem egy tempósabbat, és megint nem volt bajom. Tök jó, túléltem a hasbajt. 🙂 A péntek aztán kondival és pihenéssel telt.

 Szombat reggel Érden kezdtem, ahol már 0 órától ment a 2030 perces váltófutás. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy kb 5,2 km hosszú aszfaltos rész a Duna mellett (a Gát), ahol péntek éjféltől vasárnap délelőtt 9:40 percig valaki(k) mindig fut(nak). Igen, non-stop. Nagyon jó felkészülés tud lenni az UltraBalatonra, és élménynek sem utolsó. És azért pont 2030 perc, mert ennyi Érd irányítószáma. Mindennek megvan az oka. 🙂 Szóval reggel hattól itt tettem meg két kört, Róka és Lemúr Miki (és a szóviccek) társaságában. Egy gyors zuhanyzás-átöltözés-kocsin nyári gumi átszereltetés után már indultam is Szekszárdra, ahol már harmadszor futkároztam a Borvidék Félmaratonon. Ez szerintem ugyan nem terepfutás, de eléggé izmos emelkedőkkel tarkított a pálya, és a lejtők sem veszélytelenek, főleg az ilyen beszariaknak, mint én. A vége kicsivel több, mint 23 km lett a félmaratonnak.

Borvidék Félmaraton

Borvidék Félmaraton

A lábaimban már kellemes fáradság csírája kezdett mutatkozni, de azért egy zuhany-átöltözés kombó után már ismét Érden voltam, ahol futottam megint két kört, majd pihentem kicsit. Kb egy óra múlva ismét a gáton köröztem, ezúttal négyet, immár teljes sötétben, hol fejlámpával, hol anélkül. Nagyon hangulatos éjjel az érdi gát. Bár minden futás után szinte azonnal levettem magamról az izzadt ruhákat, azért éjfél után kezdtem kicsit fázni. Beültem hát a kocsiba, és csináltam meleget, ebben pihengettem egészen pirkadatig. Elhagyva a jármű szél- és hideg védett ölét két kört futkároztam a leendő UB-s váltótársammal, Zolival. Majd egy kis pihenő után még egyet. Végül kilenckor még egy utolsó körre beneveztem, és ezzel el is telt a 2030 perc. Nagyon jó kis közösségi esemény volt ez a futás, ha lesz még, biztosan megyek.

Zolival a gáton

Zolival a gáton

A héten kedden egy kicsit tempósabbra vettem a futást, jól esett a friss reggeli levegőt kapkodni. 🙂 Ma pedig a szokásos szerdai céges szigetkört kocogtam le.

Folytatása holnap reggel következik.

ápr 292015
 

Megint egy település, és megint futás. Másodszor gondoltam úgy, hogy muszáj 12 órát futnom, mert az előző is milyen jó volt. Hiába, az agy úgy tűnik tényleg csak a pozitív dolgokra emlékezik, és a tizenegy és feledik órára meg nem. Mindegy, még sose futottam Sárváron – sőt még soha nem voltam Sárváron.

Szép város. 🙂

Viszonylag korán kellett kelnem szombaton, hogy odaérjek a tíz órás rajtra Budapestről. Sikerült is másfél órával korábban beállnom a parkolóba, ami azután másnap kora délutánig a táborhelyem/frissítőpontom volt. Kicsit bandázgattam az ismerősökkel, aztán elkezdődött a körözés a valamivel hosszabb, mint 1 km-es pályán. Elég meleg volt, így már az elejétől fogva folyamatosan ittam viszonylag sokat, egy idő után ettem is napraforgó magot, majd kesudiót, illetve a saját készítésű “vitatigrisemet”, a banán-narancs-eper turmixot. A hirtelen jött jó idő annyira nem tett jót, próbáltam magam hűteni, kevés sikerrel. Azért a két pólóból egyiket sem vettem le. 🙂

Nem tudom, hogy miért, de kb három óra környékén nagyon elkezdett fájni mind a két combhajlítóm. Egy ideig minden lépés olyan volt, mintha jó erősen ráütöttek volna hátulról a lábamra. Nem volt kellemes így futni, de próbáltam nem erre gondolni – vagyis inkább kitalálni, hogy mitől lehet ez; Székesfehérváron nem volt ilyesmi gondom -, aztán megszoktam, hogy ez most ilyen lesz. Vagy múlt a fájdalom, vagy bejött a nem veszek róla tudomást technika, de viszonylag jól tudtam haladni. Persze a meleg miatt többször álltam meg frissíteni, illetve több nem tervezett ücsörgés is volt egy jó kis hűvös helyen, de amikor futottam, akkor érzésre jobban ment, mint az első alkalommal.

Az órám persze félremérte a távot, pedig most sűrűbb mintavételezésre állítottam. Nem baj, igazából nem is érdekelt, hogy hogyan állok, tíz óra futás után néztem meg először az eredmény jelző táblát. Az látszott, hogy nem lesz meg amit elképzeltem magamnak táv, de még a székesfehérvári km szám elérése is kétségesnek látszott. Ezután már végléppp csak azon voltam, hogy fussak a hátralévő időben. Sétálni nem akartam. Megint nagyon kellett küzdenem fejben, hogy az utolsó egész kör befejezése után nekiinduljak a maradék három percre, aztán persze mentem.

Végül 113,04 km-t futottam, ami hárommal kevesebb, mint Fehérváron, és héttel kevesebb, mint a tervem. Azért csak kicsit voltam rossz kedvű emiatt, mert a második 12 órámat is végigfutottam, tudtam valamennyire alkalmazkodni a nem túl kellemes körülményekhez, szóval az egyik szemem örül, a másikat meg becsukom, és akkor megint csak a szép dolgok maradnak meg. 🙂

Egyébként a combfeszítőimben lévő fájdalmon kívül – amit még ma is érzek – nem volt semmi testi kínom. Nem dörzsölt/mart/sebesített ki sehol a ruha, nem volt gond a gyomrommal, és fejben is egész jól bírtam a 12 órát. Alakul a dolog. Most is a Nike Vomero 8-ban futottam, és semmi talpfájás nem volt ezúttal, egyre jobban kedvelem ezt a cipőt, és egyre kevésbé gondolom, hogy nekem Hoka kell.

Lendületben .)

Lendületben .)

Ez a hét a regeneráció jegyében telik, a kondiban is, és a futásban is. Például a csütörtöki résztávos edzést is áttettem a jövő hétre, most csak max 10 km-es kocogások vannak. Például kedden, nagyon lassan, könnyű fájdalommal a combjaim hátsó részében. Ma pedig a szokásos céges szigetkört tettem meg, ezt is beszélgetősre véve.

Hát így telik a tavasz mifelénk. 🙂

ápr 232015
 

A közös a két településben, hogy mind a két helyen futóversenyt rendeztek a hétvégén. És én mind a kettőn ott voltam. És mind a kettőt élveztem. És most leírom mind a kettőt.

Még a múlt héten a hétvégére hangolódva egy könnyű reggeli tízest futottam a reggeli tavaszban, szuper volt. Ezután már csak rápihentem a szombatra, amikor a második “hivatalos” terepfutásomon vettem részt. Már hat éve rendezik meg a Mátrabérc Trail nevű futóversenyt, amely a Mátra legjelentősebb csúcsain vezet 54 km hosszan. Na, én nem erre neveztem, hanem a most debütáló Muzsla Trail-re, amely egy 27 km-es kört jelent a Mátrában. 1100 méter szintkülönbséggel. A kicsit szeles időben 100 körüli résztvevő vághatott neki szombaton délelőtt 10 órakkor a körnek. Az első emelkedőig nem is kellett sokat várni, egy balkanyar, egy jobbkanyar és máris mehettünk fölfelé. A csúcs a névadó Muzsla volt amely 805 méter magas, innentől kezdve 7 km lefelé volt a célig. Nagyobb holtpontok nélkül sikerült végigmennem, a talpam persze megfájdult a cipőben, de most számítottam rá, így nem is zavart annyira. 3 óra 14 perc alatt teljesítettem a távot, ami nem tudom, hogy jó-e vagy rossz-e (mondjuk a győztes 5:12-es átlaggal tolta végig az 54 km-t 🙂 ), az biztos, hogy élvezetes. Lesz még idén terepfutás, az biztos.

Lefelé

Lefelé

Másnap aztán Vivicitta volt, ahol félmaratont futottam, kellemes, beszélgetős tempóban. Érdekes módon a combjaimban jobban éreztem az előző napot, mint a talpamban, bár ehhez lehet, hogy hozzájárult a Vomero puhasága is. Iszonyú tömeg volt a Margit-szigeten, nagyon sokan gondolták úgy, hogy futnak 21 km-t. Sikerült a tavalyi kis késésre még rátenni egy lapáttal, konkrétan már a rajt első szakaszát el is indították, amikor mi még kerestük, hogy hol a négyes zóna. Szerencsére csak a harmadik rajttal indultunk el, így még majdnem 20 percet ácsorogtunk is a rajtzónában. Van még tehát tartalék az időben, ez  a jövőre nézve megnyugtató. 🙂 Idén pont az ellenkező irányba indultunk el, mint tavaly, az Árpád-híd felé kellett kifutni a szigetről. Kocogtunk, beszélgettünk, frissítettünk, szóval minden kellemesen telt, az idő bár kicsit szeles, de az ideálishoz közeli volt. Végül 2 óra 16 perc alatt értünk célba. A munkatársamnak, akivel futottunk ez volt az első félmaratonja, szerintem elsőre ez teljesen jó idő. A beérkezés után is voltak izgalmak: a ruhatár előtt néhány ezer ember akarta egy időben felvenni a leadott csomagját, erre szerintem nem voltak felkészülve a szervezők, nagyon sokat kellett várni. Itt már nem volt komfortos az átizzadt futócuccban a 14 fokban és szélben ácsorgás. Remélem legközelebb jobban megoldják, mert a rendezésnek ez a része nem volt túl profi.

A hétköznapok most lazák ami a futást illeti, mivel a hétvégén Sárvár, és 12 óra lesz a program, ezért kedden köröztem 10 km-t, majd szerdán a munkatársakkal a rettentő jó időben látogattuk meg a Margit-szigetet 8 km erejéig, végül ma reggel szintén körbe-körbe futottam 10 km-t. Tök jó, mert már reggel is lehet rövidnadrágban menni kocogni.

Holnap lesz még egy kis kondi, aztán szombaton indul a bugi.

ápr 022015
 

Programozó vagyok, így nem csoda, hogy vonzódom a két-három betűs mozaikszavakhoz. Szokás szerint azonban egy másik vonzalmam képezi jelen írásom tárgyát, de ígérem, hogy így is sor kerül a címbéli rövidítések kifejtésére.

Szóval a Balaton kerülés utáni hét eleji regenerálódó futást követően elkezdtem a tavaszi-nyári-őszi idei edzéstervem szerinti futkározást. Ezt azt jelenti főleg, hogy vége a hosszú lassú futásoknak, jöhetnek a résztávok, domb- és tempófutások, fartlekek. Azért még így is marad elég pulzuskontrollos kocogás a héten, de legalább egy futás mindig a tempó növelése érdekében lesz. Hogy ez elég lesz e mondjuk az 1:30 alatti félmaratonhoz, az majd eldől novemberben. Már nem kell sokat aludni, de még sokat kell futni addig. 🙂 Ügyesen elrejtve, de már meg is fejtettük az egyik rövidítést: csütörtökön 4×800 m résztáv (RT) volt a feladat, amit egészen jól sikerült teljesítenem, az első kettőnek az idejét figyeltem, és 3:24 körüliek voltak. Van olyan elmélet, ami szerint a 800 méteres résztáv időből lehet következtetni a maratoni időre. Jó, ehhez valószínűleg kevés négy ismétlés, de kezdetnek nem rossz. 🙂

Szombaton aztán kódorogtam kicsit a környéken, mentem amerre vitt a lábam, igazán jóleső futás volt. A lényeg vasárnap volt, amikor a Vértes Terep Maratonon vettem részt. Meg is van, hogy mi az a VTM. Tíz órakkor volt a rajt, én szokás szerint már jó korán ott voltam, biztos, ami biztos alapon: inkább én várjak, mint rám várjanak a rajttal. 🙂 Szóval átvettem a rajtcsomagot, és amíg üldögélve próbáltam memorizálni az útvonalat, meg a frissítő pontok elhelyezkedését az útvonalon befutottak Rókáék, majd RabiMiki is. A kezdésig hátralévő időt jó hangulatban, öltözködési problémáktól nem mentesen (rövid vagy hosszú nadrág?; hány réteg felülre?) töltöttük el. A rajt előtt nem sokkal befutottak Érdről még ismerősök, akiktől egy gyors közös fotó után búcsút vettünk, és nekiindultunk a körnek.

Rajt előtti fotó

Rajt előtti fotó

Óvatosan kezdtem, hiszen ez volt az első igazi terepfutó versenyem (a Borvidék Félmaratont nem számolom, mert az inkább emelkedőkkel – na jó, nagyon meredek emelkedőkkel – tűzdelt, de főleg aszfalton vagy olyasmi talajon rendezett futás; a Balboa pedig közösségi futás). Most jön a WTF. 🙂 Megfordult a fejemben párszor a nevezés óta, hogy mi a fenét keresek én egy terepfutáson, és ezt a gondolatot csak erősítette, amikor láttam, hogy hogyan készülnek a résztvevők a megmérettetésre. Ivótartályos hátizsákok, kaja, speckó terepes felszerelések; én meg a legtöbb, amit tenni tudtam, hogy a Sparos vizes palackom sima kupakját lecseréltem szopókás (remélem így hívják 🙂 ) kupakra. Nem éreztem magam túl felkészültnek, na.

Szóval az elején Rókával haladtunk beszélgetős tempóban, aztán jöttek az emelkedők, és megszűnt a beszélgetés. 🙂 Mindenki ment a saját ritmusában. Én még csak tanulom a terepen futást, próbáltam figyelni a többieket, hogy mikor melyik emelkedőt lehet megfutni, hol kell gyaloglásra váltani. Az első harmad kellemesen telt el így, bár kicsit fáztam néha, de az erdő szép volt, és jól is esett a futás. Az OMG a második harmadban jutott eszembe, főleg Várgesztes után, ahol tartottam egy nem is oly rövid technikai szünetet egy kocsma női WC-jében (a férfi mellékhelységben nem működött az ülőkés WC, és a kétségbeesett arckifejezésemet látva beengedtek a nőibe). Itt vált szét az ultramaratoni és a maratoni táv. Egy ideig egyedül próbáltam futómozgást imitálni, és nem figyelni az egyre erősebb talpfájásomra. Néhányan megelőztek, aztán kezdett múlni a fájdalom, és kezdtem megint örülni a futásnak. Ehhez persze hozzájárult, hogy egyre fogyott a hátralévő táv. Most örültem csak igazán, hogy nem az 50 km-re neveztem. (Majd jövőre. 🙂 )

A végére egészen új erőre kaptam, és néha még mosolygásszerű valamit is sikerült csinálnom.

Mosolygásszerűség

Mosolygásszerűség

Végül is 4:14:31 óra alatt teljesítettem a 38 km-re csökkent távot, és egyáltalán nem bántam, hogy nem kell még négy km-t futnom. A combjaim és a vádlijaim még ma is emlékeznek a terepen töltött időre, szerintem jobban elfáradtak, mint Székesfehérváron. De, mint tudjuk a futókban van egy egészséges (?) mazochizmus, így már be is neveztem a Mátrabérc Trail rövidebb távjára, a Muzsla Trail névre keresztelt 27 km-es mókázásra, ami azért jó, mert másnap Vivicitta félmaraton lesz, amire szintén van nevezésem. Úgy jó az élet, ha zajlik, ugyebár. 🙂

A Vértes tehát megviselt, de csak annyira, hogy még jobban érdekeljen a terepen futás, és mivel az úszás még úgysem megy annyira, idén valószínűleg inkább ezt erőltetném a triatlon kipróbálása helyett.

Ezt a hetet a lábaim állapotára való tekintettel egy könnyű kondival kezdtem, majd kedden reggel körözgettem kicsit futva. Szerdán aztán egy céges futás keretében meglátogattam a Margit-szigetet, pont akkor nem esett az eső aznap, igazán jól sikerült megválasztani a futás idejét. Ma reggel muszáj volt kicsit erőszakot vennem magamon, fartlek volt beírva az edzéstervbe, viszont az agyam és a lábaim nem értettek egyet a megvalósítással kapcsolatban. Végül az agyam győzött, a lábaim meg fájnak. 🙂

Végére is értünk a címbeli betűszavak magyarázatának, a következő bejegyzésben megismerkedhetünk az FTP, NTFS, JDBC és SQL kifejezésekkel is. Na jó nem, inkább ismét futásról lesz szó.

Már 142015
 

Alapvetés: a sok futásnál egy jobb dolog van: a még több futás.

Pont egy hete megkezdődött az idei futószezon. Székesfehérváron történt a dolog, egy 12 órán át tartó futással. Tavaly is hasonlóan kezdődött a futóév, akkor pont fele ennyi ideig körözgettem ugyanott, a Csónakázó-tó mellett kijelölt majdnem 1,1 km hosszú pályán. Tavaly nagy szél volt, idén ez szerencsére elmaradt, volt viszont szép napsütéses idő, kellemes napközbeni hőmérséklettel, délelőtt tíz órától kb délután hét óráig igazi futóidő volt.

Már péntek este Székesfehérvárra érkeztem, a húgomék ott laknak, és, hogy ne kelljen korán kelnem szombaton, elfogadtam a felajánlott kvártélyt. Hét óra előtt már fent voltam, a napfény ömlött be szobába, viszont elég hideg volt, a hőmérő nulla fok alatt mutatott. Ennek ellenére – bízva a tavaszi napsütés erejében – rövid nadrág mellett döntöttem. Felülre azért két póló és egy polár ruha került. Az első egy-két órára még kesztyűt is vettem, de napközben arra már nem volt szükség, majd csak este. Kilenc óra előtt a helyszínre értem, ahol találkoztam ismerősökkel, beszélgettünk, rajtszámot felvettünk, melegítettünk, lepakoltuk a frissítőket, és ezzel el is telt az idő a rajtig. Tíz órakkor kezdetét vette a körözgetés. Óvatos tempóban kezdtem, sose futottam még ennyi időt egyszerre, nem tudtam, hogy mi vár rám 6-7 óra futás után. Beszélgetve, kocogással telt az idő az első pár órában, ezúttal figyeltem a frissítésre, és már az elejétől kezdve ittam vizet folyamatosan, sőt most még ettem is. Mivel gélt, meg hasonló “gyárban” készült termékeket nem fogyasztok, ezért csináltam gyümölcs turmixot frissítőnek, banánból, szőlőből, narancsból és almából. Pont, mint a VitaTigris. 🙂 Ezt, és néha sós napraforgót vagy kesudiót ettem. A folyadékot vízzel és alkoholmentes sörökkel pótoltam. Végig minden rendben volt a gyomrommal és erőmmel is, így azt gondolom a frissítésem most jól sikerült.

Kettő, négy és hat óránál dudaszóra ért véget a kettő, négy és hat órás futószám, délután négytől már csak a 12 órások köröztek a pályán. Kicsit félve vártam a hat óra végét, mivel innen jött az ismeretlen, és az eddigi tapasztalataim alapján már 360 perc futás is tud fájni. De nem most. Vidáman gratulálgattam a hat órásoknak, és … futottam tovább. Nagy holtpont ezután sem volt, figyeltem a frissítésre és futottam, hol egyedül, hol beszélgetve másokkal. Hét óra körül kezdett hűlni a levegő, miután lement a nap, innentől próbáltam minél kevesebb időt nem mozgással tölteni, mert az állás után nagyon rossz volt elindulni. Az utolsó másfél óra már kevesebb beszéddel telt, csak futottunk egymás mellett egy dunaújvárosi ismerőssel. Nagyjából 7 perc/kör sebességgel haladtunk, és, mivel hideg volt, és egyre jobban fáztam, és nem akartam sokáig várni a tört kört mérő stábra, ezért eldöntöttem, hogy nem indulok neki az utolsó körnek, ha már csak kevés idő van hátra. Ezen az álláspontomon egy apró, de annál jelentősebb változást eszközöltem, amikor 11 óra 57 perckor áthaladtam a mérőponton: mégis tovább megyek. Mondjuk sejtettem, hogy ez lesz. Az agyam még saját magával sem tud dűlőre jutni. 🙂 Végül még kicsivel több, mint 700 métert tudtam futni, aztán szólt a duda. A húgomék szerencsére hoztak száraz, és meleg(ebb) rhuákat, hogy amíg várom a mérőembereket ne fagyjak teljesen meg. Azért nem mondom, hogy melegem volt. 🙂

A hivatalos eredmény szerint 116,105 km-t tettem meg, ezzel így elsőre meg vagyok elégedve, a terv a 110 km fölött futás volt. Megmutatom mit rögzített a futásból a Suunto órám, ezt. Az egy dolog, hogy kb 5 km-rel kevesebbet mért, de még a pályát sem sikerült eltalálnia. Ez elég fura egy ilyen szerkezettől, de utánaolvasva kiderítettem, hogy valószínűleg a 60 másodpercesre állított mintavételezés a ludas, az sajnos nem való ilyen körözős pályára. A gond csak az, hogy az ez alatti gyakoriság az 5 másodperc, amivel a leírás szerint pont 12 óráig bírja a szerkezet. Nem baj, legközelebb kipróbálom azzal. Ami viszont ezúttal tökéletes volt az a cipő. Van egy olyan sajátos futótechnikám, hogy trappolok (hogy miért, azt nem tudom). Általában nincs belőle gond, de pár óra futás után a Pegasus-okban általában elkezdett fájni a talpam, ami lehet, hogy a trappolás miatt van. Erre azt találtam ki (persze azután, hogy próbálok figyelni, hogy ne így fussak, de legtöbbször kevéssé sikerül), hogy nekem egy extrán párnázott cipő kell a hosszú futásokhoz. Először Hokát akartam venni, de nem volt a méretemben a kinézett típus olyan helyen, ahova be tudok menni felpróbálni. Körbefórumozva az Interneten (az egész Interneten), kiderült, hogy a Nike Vomero is jó lehet. Ha már idáig úgyis mindig Pegasus-ban futottam, akkor pedig nem olyan nagy váltás a Vomero. Így hát, bár kicsit félve, de beruháztam egyre. Jól döntöttem, mert két kisebb talpfájáskezdeményen kívül semmi – amik pár perc alatt elmúltak nyomtalanul – semmi problémám nem volt a lábam földhöz legközelebbi részével. Lehet, hogy majd egyszer kipróbálom a Hokát is, de most teljesen meg vagyok elégedve ezzel a cipővel.

Összefoglalva azt lehet mondani, hogy különösebb holtpontok, fájdalmak, egyéb hátráltató tényezők nélkül tudtam 12 órát futni, és nem esett rosszul. Kicsit féltem előtte, hogy mi van, ha fél nap alatt megutálom a futást, de nem ez történt, olyannyira, hogy legözelebb április végén Sárváron ismét ott leszek a 12 órás mezőnyben. Azt, hogy viszonylag gyorsan sikerült regenerálódnom a futás után, és közben sem volt derék vagy hátfájásom (ami tavaly néha volt a 6 órásokon), az egész télen át tartó, heti háromszori kondiedzéseknek tulajdonítom, ahol direkt a hát, csípő, medence izmait erősítettem főleg, amik a futásnál a leginkább igénybe vannak véve.

A rajt pillanatai

A rajt pillanatai

11041844_1034251126588691_3461938859320906911_o

Valahol délelőtt tíz, és este tíz óra között

10855020_1034268736586930_3049390087415141755_o

A vége flé már előjött kicsit a zombi mód 🙂

Amit még mindenképpen fel kell jegyeznem a 40 évvel későbbi önmagamnak, hogy a szombati hosszú előtt csütörtökön a terveknek megfelelően 10 km-t kocogtam körbe-körbe a közeli utcákon. A hétvége után kedden mentem ki reggel egy regenerálódós 11 km-re, kicsit megint kísérletezgettem az útvonallal. Szerdán délután aztán a munkatársakkal kilátogattunk Margitszigetre (ahol éppen folytatják a futókör felújítását), ami ezúttal is 8 km-t jelentett. A hétköznapok sorában a csütörtök következett, aminek reggelét 10 km-rel köszöntöttem. Ezzel véget is értek a hétköznapok, de csak azért, hogy legyen ismét szombat, a hatodik a nap, és ettől a héttől kezdve az utolsó, amin kaját lehet venni. Ma tehát Rácalmás és Dunaújváros között mozogtam 20 km-nyit.

Holnap lesz egy hasonló etap, meg majd kedden reggel egy rövidebb, aztán jövő hét csütörtöktől mehet a Balaton Szupermaraton. Hát nem szuper?