Már 142015
 

Alapvetés: a sok futásnál egy jobb dolog van: a még több futás.

Pont egy hete megkezdődött az idei futószezon. Székesfehérváron történt a dolog, egy 12 órán át tartó futással. Tavaly is hasonlóan kezdődött a futóév, akkor pont fele ennyi ideig körözgettem ugyanott, a Csónakázó-tó mellett kijelölt majdnem 1,1 km hosszú pályán. Tavaly nagy szél volt, idén ez szerencsére elmaradt, volt viszont szép napsütéses idő, kellemes napközbeni hőmérséklettel, délelőtt tíz órától kb délután hét óráig igazi futóidő volt.

Már péntek este Székesfehérvárra érkeztem, a húgomék ott laknak, és, hogy ne kelljen korán kelnem szombaton, elfogadtam a felajánlott kvártélyt. Hét óra előtt már fent voltam, a napfény ömlött be szobába, viszont elég hideg volt, a hőmérő nulla fok alatt mutatott. Ennek ellenére – bízva a tavaszi napsütés erejében – rövid nadrág mellett döntöttem. Felülre azért két póló és egy polár ruha került. Az első egy-két órára még kesztyűt is vettem, de napközben arra már nem volt szükség, majd csak este. Kilenc óra előtt a helyszínre értem, ahol találkoztam ismerősökkel, beszélgettünk, rajtszámot felvettünk, melegítettünk, lepakoltuk a frissítőket, és ezzel el is telt az idő a rajtig. Tíz órakkor kezdetét vette a körözgetés. Óvatos tempóban kezdtem, sose futottam még ennyi időt egyszerre, nem tudtam, hogy mi vár rám 6-7 óra futás után. Beszélgetve, kocogással telt az idő az első pár órában, ezúttal figyeltem a frissítésre, és már az elejétől kezdve ittam vizet folyamatosan, sőt most még ettem is. Mivel gélt, meg hasonló “gyárban” készült termékeket nem fogyasztok, ezért csináltam gyümölcs turmixot frissítőnek, banánból, szőlőből, narancsból és almából. Pont, mint a VitaTigris. 🙂 Ezt, és néha sós napraforgót vagy kesudiót ettem. A folyadékot vízzel és alkoholmentes sörökkel pótoltam. Végig minden rendben volt a gyomrommal és erőmmel is, így azt gondolom a frissítésem most jól sikerült.

Kettő, négy és hat óránál dudaszóra ért véget a kettő, négy és hat órás futószám, délután négytől már csak a 12 órások köröztek a pályán. Kicsit félve vártam a hat óra végét, mivel innen jött az ismeretlen, és az eddigi tapasztalataim alapján már 360 perc futás is tud fájni. De nem most. Vidáman gratulálgattam a hat órásoknak, és … futottam tovább. Nagy holtpont ezután sem volt, figyeltem a frissítésre és futottam, hol egyedül, hol beszélgetve másokkal. Hét óra körül kezdett hűlni a levegő, miután lement a nap, innentől próbáltam minél kevesebb időt nem mozgással tölteni, mert az állás után nagyon rossz volt elindulni. Az utolsó másfél óra már kevesebb beszéddel telt, csak futottunk egymás mellett egy dunaújvárosi ismerőssel. Nagyjából 7 perc/kör sebességgel haladtunk, és, mivel hideg volt, és egyre jobban fáztam, és nem akartam sokáig várni a tört kört mérő stábra, ezért eldöntöttem, hogy nem indulok neki az utolsó körnek, ha már csak kevés idő van hátra. Ezen az álláspontomon egy apró, de annál jelentősebb változást eszközöltem, amikor 11 óra 57 perckor áthaladtam a mérőponton: mégis tovább megyek. Mondjuk sejtettem, hogy ez lesz. Az agyam még saját magával sem tud dűlőre jutni. 🙂 Végül még kicsivel több, mint 700 métert tudtam futni, aztán szólt a duda. A húgomék szerencsére hoztak száraz, és meleg(ebb) rhuákat, hogy amíg várom a mérőembereket ne fagyjak teljesen meg. Azért nem mondom, hogy melegem volt. 🙂

A hivatalos eredmény szerint 116,105 km-t tettem meg, ezzel így elsőre meg vagyok elégedve, a terv a 110 km fölött futás volt. Megmutatom mit rögzített a futásból a Suunto órám, ezt. Az egy dolog, hogy kb 5 km-rel kevesebbet mért, de még a pályát sem sikerült eltalálnia. Ez elég fura egy ilyen szerkezettől, de utánaolvasva kiderítettem, hogy valószínűleg a 60 másodpercesre állított mintavételezés a ludas, az sajnos nem való ilyen körözős pályára. A gond csak az, hogy az ez alatti gyakoriság az 5 másodperc, amivel a leírás szerint pont 12 óráig bírja a szerkezet. Nem baj, legközelebb kipróbálom azzal. Ami viszont ezúttal tökéletes volt az a cipő. Van egy olyan sajátos futótechnikám, hogy trappolok (hogy miért, azt nem tudom). Általában nincs belőle gond, de pár óra futás után a Pegasus-okban általában elkezdett fájni a talpam, ami lehet, hogy a trappolás miatt van. Erre azt találtam ki (persze azután, hogy próbálok figyelni, hogy ne így fussak, de legtöbbször kevéssé sikerül), hogy nekem egy extrán párnázott cipő kell a hosszú futásokhoz. Először Hokát akartam venni, de nem volt a méretemben a kinézett típus olyan helyen, ahova be tudok menni felpróbálni. Körbefórumozva az Interneten (az egész Interneten), kiderült, hogy a Nike Vomero is jó lehet. Ha már idáig úgyis mindig Pegasus-ban futottam, akkor pedig nem olyan nagy váltás a Vomero. Így hát, bár kicsit félve, de beruháztam egyre. Jól döntöttem, mert két kisebb talpfájáskezdeményen kívül semmi – amik pár perc alatt elmúltak nyomtalanul – semmi problémám nem volt a lábam földhöz legközelebbi részével. Lehet, hogy majd egyszer kipróbálom a Hokát is, de most teljesen meg vagyok elégedve ezzel a cipővel.

Összefoglalva azt lehet mondani, hogy különösebb holtpontok, fájdalmak, egyéb hátráltató tényezők nélkül tudtam 12 órát futni, és nem esett rosszul. Kicsit féltem előtte, hogy mi van, ha fél nap alatt megutálom a futást, de nem ez történt, olyannyira, hogy legözelebb április végén Sárváron ismét ott leszek a 12 órás mezőnyben. Azt, hogy viszonylag gyorsan sikerült regenerálódnom a futás után, és közben sem volt derék vagy hátfájásom (ami tavaly néha volt a 6 órásokon), az egész télen át tartó, heti háromszori kondiedzéseknek tulajdonítom, ahol direkt a hát, csípő, medence izmait erősítettem főleg, amik a futásnál a leginkább igénybe vannak véve.

A rajt pillanatai

A rajt pillanatai

11041844_1034251126588691_3461938859320906911_o

Valahol délelőtt tíz, és este tíz óra között

10855020_1034268736586930_3049390087415141755_o

A vége flé már előjött kicsit a zombi mód 🙂

Amit még mindenképpen fel kell jegyeznem a 40 évvel későbbi önmagamnak, hogy a szombati hosszú előtt csütörtökön a terveknek megfelelően 10 km-t kocogtam körbe-körbe a közeli utcákon. A hétvége után kedden mentem ki reggel egy regenerálódós 11 km-re, kicsit megint kísérletezgettem az útvonallal. Szerdán délután aztán a munkatársakkal kilátogattunk Margitszigetre (ahol éppen folytatják a futókör felújítását), ami ezúttal is 8 km-t jelentett. A hétköznapok sorában a csütörtök következett, aminek reggelét 10 km-rel köszöntöttem. Ezzel véget is értek a hétköznapok, de csak azért, hogy legyen ismét szombat, a hatodik a nap, és ettől a héttől kezdve az utolsó, amin kaját lehet venni. Ma tehát Rácalmás és Dunaújváros között mozogtam 20 km-nyit.

Holnap lesz egy hasonló etap, meg majd kedden reggel egy rövidebb, aztán jövő hét csütörtöktől mehet a Balaton Szupermaraton. Hát nem szuper?

feb 142015
 

…és dolgozok, mint blogolok. Az utóbbiról nem írnék különösebben most sem, az előbbit azonban igyekszem kifejteni.

A zord időjárási körülmények maradtak még kicsit a Yours Truly után is, ennek ellenére, vagy éppen ezért január utolsó hetének utolsó futós hétköznapján egy emlékezetem szerint jól sikerült 20 km-t adtam az idén futott mennyiséghez. A pulzusom szépen maradt a kívánt 140 alatt, míg az átlagtempó 5:50 körül alakult, meg vagyok elégedve. Január utolsó napja Rácalmáson ért, és, ha már ott voltam, gondoltam befutok Dunaújvárosban, hogy a kedvenc lépcsőmet megtapossam, amolyan szado-mazo jelleggel. Végül egyszer tudtam felfutni a tetejére, mert a napközbeni fagyoknak is köszönhetően annyira jeges volt a felülete, hogy sétálva is balesetveszélyes volt. Gondoltam, hátha másnapig olvad kicsit, és akkor majd jó lesz. Szombatra ezért 21 km-t tudok felmutatni. Vasárnap tehát újra próbálkoztam, de sajnos a körülmények ha változtak is, csak rosszabbak lettek, kénytelen voltam hát beletörődni, hogy ezen a hétvégén nem lesz lépcsőzés. Helyette kocogtam néhányat fel és le a Duna-parton, majd hazatértem. A vége 30 km lett.

A múlt hét a szokásosan indult, kedden reggel 15 km, majd csütörtökön reggel szintén 15 km futást tudtam feljegyezni. A keddi az utóbbi hetek legnehezebb edzése volt, nem tudom, hogy miért, de nagyon nem ment a futás, nehezen, erőtlenül futottam, küzdöttem a pulzusommal, és igazság szerint minden méterrel. Így visszagondolva még most sem tudom, hogy mi lehetett, nem voltam jobban elfáradva, mint máskor, a körülmények is hasonlóak voltak a többi reggelhez, nem tudom. Gondolom néha van ilyen is. Szerencsére nem túl sűrűn, csütörtökön már minden rendben volt. Mondjuk most a Suunto pulzusmérője is az első 1-2 km-en irreálisan magas pulzust mért, de ezt betudom annak, hogy hiába nedvesítem be felvétel előtt a mellkaspántot, nem tudok olyan gyorsan felöltözni, és elindulni, hogy ne száradjon meg, így amíg meg nem izzadok kicsit, addig fals értéket mutat. Amíg csak ennyi a probléma, addig nem zavar különösebben. Csütörtökön délután még a munkatársaimmal futottunk egy kört a Margit-szigeten, cégtől-cégig 8 km lett ismét.

Szombatra hosszú futást terveztem. Ezúttal ezt úgy sikerült megoldani, hogy kifutottam Érdre, ott futottam kicsit, majd hazakocogtam. 69 km lett a vége, bár először hosszabbat akartam menni, de mire a végére értem, sikerült meggyőznöm magam, hogy pont elég lesz ennyi is. 🙂 Egyébként Érden ezen a napon volt egy jelmezes jótékonyági futás, egy súlyosan beteg kisfiú, Ármin gyógyulásáért. Örülök, hogy részt vehettem ezen a rendezvényen, és remélem, hogy nemsokára Ármin is velünk tud majd futni a teljes gyógyulása után.

Vasárnap gondoltam bemegyek kicsit dolgozni, vagyis inkább befutok. Meg is tettem, majd néhány óra múlva visszafelé is letudtam a távot. A kettő között programozgattam kicsit. 🙂 Ez a hét mivel is indult volna, mint kedden egy ébresztő körrel a 15 km-es fajtából, ezúttal kevésbé küzdősen, mint egy héttel előbb. Csütörtökön a 20 km-es távot választottam, és ez megint egy nagyon jól sikerült futás lett. Szinte tavaszias idő volt már korán reggel, kellemes 4 fok, felkelő nap, nagy adag endorfin. Így kellene indulnia minden reggelnek.

Ma a Balboa Classic elnevezésű közösségi futáson vettem részt, ami a Budai-hegyégben zajlott. A majdnem 19 km-t, és majdnem 800 méter szintet tartalmazó útvonal teljesítését idén nehezítette a hó és a jég, de alapvetően hatalmas élmény volt, nagyon jól éreztem magam, még ha nem is tudtam annyira a tájra figyelni. Viszont közel sem készültem el az erőmmel annyira mint tavaly, tehát vagy okosabban futok terepen vagy jobb kondiban vagyok. Vagy nem vagy, hanem és, ami még jobb. 🙂 Mindegy is, a lényeg, hogy még mindig úgy gondolom, hogy terepen futni jó.

Ami egy kis aggodalomra ad okot, hogy a Nike Alvor terepcipőben a végére megfájdult a talpam, de ez lehet, hogy nem a cipő hibája, mindenesetre nem növeli a komfort érzetet majd gondolom, ha nem 19 km-t, hanem mondjuk 42 kell majd benne futom, és a felétől nem esik jól a lépés.

Egyébként heti kétszer van most már úszás is az edzéstervemben, hétfőn oktatás, szerdán pedig a hétfői gyakorlása. A hátúszás már egész jól megy, a gyorssal még annyi gondom van, hogy valahogyan levegőt is kellene venni. Addig nincs baj, míg nem kell. 🙂 Remélem hamarosan eljutunk ide is az okításban. És akkor…

Holnap viszont síkon futás lesz, gyanús, hogy Érden.

jan 202015
 

Nagyon tetszik az új 15 km-es köröm, ezért most reggelenként azon futkosom. Mivel a múltkori összefoglaló hetében éppen szombaton is munkanap volt, ezért reggel ismét arrafelé szaladgáltam, valahogy így. Vasárnap aztán mentem Érdre, és gyakoroltam a gátfutást, az alapozás, és a pulzuskontroll jegyében szépen lassan. Hétfőn aztán elmentem úszni. Egészen pontosan úszás oktatásra, mert amit a vízben művelek az nagy jóindulattal sem nevezhető úszásnak. Úgy gondoltam tehát – pedig kőműves suliba sohasem jártam -, hogy az alapoktól kell elkezdeni az építkezést, ennek megfelelően a derékig érő melegvízben gyakoroltam a hason és a háton siklást. Azóta voltam már még egy alkalommal, és már a gyors- és hátúszás kar- és lábtempóját is vettük. Nem mondhatnám, hogy lassú a tanmenet. Mondjuk kicsit reménykedtem is ebben, azt tervezem, hogy március közepére eljutok egy olyan szintre, hogy tudok viszonylag helyesen, és nem három karcsapás után kifulladva gyorsúszásban haladni a vízben.

Kedden reggel aztán rámentem ismét a körömre futva, a pulzusom ezúttal egészen könnyedén maradt 140 alatt. Mint ahogy csütörtökön is, bár akkor egy oda-visszát futottam, 10 km-nél fordultam, és ugyan azon az úton tértem haza.

Pénteken nem bírtam magammal, és vettem egy terepfutó cipőt. Nem kell semmi komolyra gondolni, egy alap Nike Alvord 10-est tettem magamévá, és szombaton már ki is próbálhattam, hol máshol, mint Érden. Éppen a hónap harmadik szombatja került megrendezésre, és, mint mindig, most is egybeesett a hendikep futással. Kicsit előbb érkeztem a helyszínre, gondoltam kocogok egy bemelegítő kört, kipróbálom a cipőt, ilyesmi. Mire végeztem jöttek a többiek, és kocogtunk még egy bemelegítő kört. Ekkor már kicsit lazább volt a talaj felső 1-2 cm-e, kezdett megjelenni a sár. A harmadik kör valamivel gyorsabb tempóban indult, de én kb a felénél elengedtem az 5 percen belüli ezreket. Úgy látszik ezen a szombaton ennyire futotta. Persze minden rosszban van valami jó (és ahol egy ajtó becsukódik, ott kinyílik egy másik; és a lónak négy lába van mégis megbotlik), szóval legalább a következő hendikep futáson könnyedén tudok majd javítani az eredményemen. A cipő egyébként jó, bár kétszer kikötődött a fűzője, de majd máskor jobban figyelek a bekötésnél.

Vidáman az erdőben

Vidáman az erdőben

Vasárnap persze megálltam hazafelé menet Érden, és kocogtam egy hosszabbat, teljesen jó volt. A hétfőn úszni voltam, ma pedig a 15-öst koptattam ismét.

Hétvégén pedig Yours Truly, már alig várom.

nov 012014
 

A maraton utáni hét csütörtökön megtettem ugyan azt a kört, mint kedden. Ekkor még egészen elviselhető idő volt reggel, rövidnadrág póló+hosszú ujjú felső teljesen elég volt a 140-es pulzussal vánszorgáshoz. Érdekes módon most (még) nem utálom annyira ezt a lassú tempóban futást – ami ugye az alacsony pulzus tartása miatt lesz lassú -, mint tavaly, amikor először igazán komolyan vettem a pulzuskontrollos edzést. Lehet, hogy reggel jobban esik ez a kényelmes kocogás, meglátom majd mi lesz januárban.

Pénteken aztán céges buli volt, aminek folyományaként “kénytelen” voltam kihagyni a szombat reggeli 20 km-t, ami az edzéstervemben szerepelt. Ez egy nagyon érdekes történet (én is csak elbeszélésekből értesültem róla, pedig átéltem 🙂 ), amiben van minden a nem talált lakáskulcstól a nem talált lakásig, igazi hollywood-i forgatókönyv alap.

Nem maradt futás nélkül a hétvége, mert a vasárnapi adagot lenyomtam, igazi futóidőben, napsütéssel, kipihenten, jókedvvel. A következő hét úgy indult, mint bármelyik másik, leszámítva, hogy amikor hétfőn indultam volna az edzőterembe leeresztve találtam a kerékpárom első kerekét. Szerencsére van a közelben egy benzinkút, lementem felfújtam, nem tűnt defektesnek (nem engedte hangosan a levegőt), ezért elmentem vele edzeni. Természetesen mire végeztem újra lapos volt. Hazasétáltunk (a bicikli meg én), és elmentem dolgozni kocsival. Mind az odaúton, mind pedig hazafelé megállapítottam, hogy a Hungária körút (szerintem amúgy tetszőleges út Budapesten hétköznap reggel és este) alkalmatlan a normális közlekedésre, és milyen szuper, hogy biciklivel megyek dolgozni: nincs tömeg, gyorsabb, mint akár az autó, akár a BKV, és közben még mozgok is. Tiszta élvezet. A dugóban ücsörgés nem az. Ennek ellenére kedden és szerdán is autóba kényszerültem, nem is győzöm magam eléggé sajnáltatni. 🙂

Kedden volt reggel futkározás is, a csöpögő esőben keringtem egy jót. Az órám által mért pulzus nyilván itt sem fedi a valós értékeket, érzésre ez is 140 alatt volt, csak az öv, vagy a jeladó (megint) nem volt a helyzet magaslatán. Azért az vicc, hogy ez már a második jeladó-öv kombóm, mióta megvan az óra, pedig még csak egy éve van meg. Eldöntöttem, hogy kipróbálom a Suunto-t, annyi jót hallani róla, remélem a pulzusméréssel jobban meg tud birkózni, mint a Garmin. Most tehát vadászom az akciókat, karácsonyra csak megesik szegény futókon a forgalmazók szíve. 🙂

Csütörtöktől négy nap munkamentesség vette kezdetét, amit arra használtam fel, hogy meglátogassam Németországba távozott barátaimat. Zeitlofs-ba mentem, ami majdnem 1000 km vezetést jelentett. 23-án reggel négykor indultam, és délután fél kettő körül értem oda, aznap már nem volt futás, de volt minimális sörfogyasztás. Pénteken már reggel hétkor felkeltem, hogy a közeli hegyeket bevegyem futva, de még sötét volt, így csak egy óra várakozás után indulhattam neki a természetnek. Könnyű 20 km-t terveztem, élvezve a környezetet, és figyelembe véve, hogy nem vagyok terepfutó. Nagyon jól sikerült futás lett. Nekiindultam egy erdei ösvénynek, és mentem, amerre emelkedett az út. Egyszer csak elértem a csúcsot, és csak egyszer kellett belegyalogolnom, egy véget-érni-nem-akaró emelkedőn. Futottam, nem is tudtam merre, de valahogy jól esett csak úgy menni a nagy fák között, a lehullott leveleken, patakok, legelők mellett. Tisztára romantikus volt, ahogy behatoltam az erdőbe. Azért próbáltam figyelni, hogy egy-egy útelágazódásnál merre kanyarodom – így is tettem egy kört, mert egyszer rossz irányba fordultam. Egy idő után végül kijutottam valamilyen kis településre, ahol megfordultam. Annyira élveztem az egész mókát, hogy a hazaúton megfordult a fejemben, menni kellene még valamerre, itt az erdőben, a számtalan kis ösvény valamelyikén, csak ne haza. De sajnos limitált idő állt rendelkezésemre, mert délután túrával egybekötött sörözésen kellett részt vennem. Így is 21 km lett a vége.

Másnap persze nekiindultam megint, kicsit más irányban, de szintén csodálatos helyeken. Ezúttal 20 km-t tettem meg a hatalmas fák között, és az élvezeti faktor egy szemernyit sem csökkent. Érdekes idáig – úgy gondoltam – jobban szeretem az aszfalton futást, igaz, hogy csak néhány alkalommal merészkedtem terepre. Most viszont kezdek vágyni az emelkedőkre, a lejtőkre a jó levegőjű csodálatos tájra, a fákra, az illatokra és érzésekre, amit egy városi futás közben nincs alkalmam átélni. És elkezdtem terepfutó cipőket nézegetni. 🙂

De gondolom ez a táj bárkit megigézett volna:

Fák

Fák

Út a fák között

Út a fák között

Látszik az ég a fák között

Látszik az ég a fák között

Szép

Szép

Hideg

Hideg

A legelők egy része így volt elkerítve

A legelők egy része így volt elkerítve

Patak és köd

Patak és köd

A fák fölött a ködben folytatódik a hegy - vagy az már csodaország?

A fák fölött a ködben folytatódik a hegy – vagy az már csodaország?

Híd

Híd

Vasárnap egész nap a hazaúttal ment el, így a következő futásra egészen keddig kellett várni. Ekkor csak a közelbe mentem körözni, figyelve a pulzusra. Szerdán extra izgalmas nap volt, mert defektet kaptam megint a biciklimmel, ezúttal a hátsó kerék adta meg magát. Mivel úgy is aktuális volt a tél előtti átvizsgálás, ezért elvittem szervizbe, ahol a belső cserén kívül a váltót és fékeket is beállították, így most már jöhet a tél. Már csak néhány téli kerékpáros ruhát kell beszereznem, hogy ne csak a bicikli, de én is túléljem a mínuszokat. Este pedig az idei utolsó Nike Futóklub edzésen vettem részt a Margit-szigeten, kicsit a hivatalos edzésen kívül, de jót futva.

Csütörtök reggel sapkában, kesztyűben indultam neki a XVI-ik kerületnek, és kocogtam egyet, persze a pulzuskontroll jegyében, és csak magamban puffogva, hogy már megint milyen pulzus mér az a sz…óra.

Az októberben megint 300 km alatt teljesítettem, és meg is fordult a fejemben, hogy pénteken kimegyek este futni még egyet, de nem így történt. Ma viszont mentem egy jót csak még nem töltöttem le az óráról az adatokat, így erről majd legközelebb. Ahogy a holnapi Achilles-napi futásról is, aminek kapcsán végre megint megyek Érdre.

Jó lesz.