pb » Keratomié
nov 182014
 

Végül az időjárás olyan lett, amilyennek az Időkép írta. Pedig reggel Budapesten még egészen jó futóidő volt, aztán a célállomás felé közeledve lett egyre esősebb. Mire Siófokra értünk, már rendesen esett. A rajtig hátralévő másfél órát körbenézéssel, rajtszám átvétellel, fázással, meg ázással töltöttük. A kezdés előtt fél órával futottunk össze a munkatársaimmal. Én ezen a szezonzáró Balaton-parti futákorozáson az egyéni félmaraton mellett egy kétfős váltó első embereként is részt vettem, céges színekben. A rajtszámok felaggatása után (a váltó miatt három is volt nálam induláskor, ebből egyet aztán féltávnál leadtam), kicsit késve indultunk a rajtzónák felé. A hátralévő tíz percbe még egy vécézés is belefért, ez azért nagy dolog. Végül csak sikerült beállnom az egyes zóna végébe. Nem éreztem – amit a nevezéskor ezek szerint igen -, hogy képes lennék a zónának megfelelő tempóban futni, de a kettes részbe nem engedtek be. Ilyen, ha az ember egy kellemes őszi napon nevez futóversenyre, nem számolva azzal, hogy a kellemes idő egyáltalán nem garantált az esemény napján is. Mindegy, gondoltam, ha már innen indulok, akkor legalább megpróbálom nem feltartani a többieket. Pontban tizenegy órakkor el is indultunk, addigra mintha kicsit alábbhagyott volna az eső. Vagy csak már megszoktam. Belőttem magamnak egy 4:30-as tempót, az, ha nem is kellemes, de legalább tudom tartani egy ideig – aztán majd lesz, ami lesz. A rajt után nem sokkal megláttam előttem néhány méternyire Zsoltot (akivel tavaly az érdi futások során ismerkedtem meg, és idén egyéniben teljesítette az UltraBalatont). Váltottunk pár szót, aztán futottunk egymás mellett, minimális beszélgetést folytatva. Jó társaságban hamar mennek a km-ek, és a tizedikhez érve nekem meg kellett állnom váltani. Mondtunk egy hajrát, és elváltak útjaink. A féltáv után a munkatársammal folytattam tovább a futást, pontosabban próbáltam meg tartani a tempóját. Továbbra is 4:30-as ezrekkel mentünk, de már egyre jobban fáradtam. Minden frissítőponton ittam egy-két korty vizet futás közben, illetve féltávnál alkoholmentes sör örömökben is volt részem, a váltótársam jóvoltából. A vége felé közeledve már csak annyi célom volt, hogy tartsam a futótársam által diktált tempót – nem ment könnyen. Az utolsó 2-3 km-en zombi módban futottam. Végül 1:34:14-es idővel értem célba. Elég rendesen kifutottam magam, de pár perc múlva, mikor kifújtam magam, megállapítottam, hogy azért jó mulatság volt. Dupla hab is van a tortán: majdnem három percet javítottam az eddigi legjobb félmaratoni időmön, illetve a párosok versenyében a harmadikok lettünk. Ennek köszönhetően ottmaradtunk az eredményhirdetésre, amely elég hosszúra nyúlt, mert a Wizz Air Félmaraton és a Spar Budapest Maraton korosztályos díjátadója is ekkor volt. Mindenesetre jó volt életemben először egy dobogón állni. 🙂

ppic_Intersport_Balaton_Maraton2014_vas_felmaraton_2580

Ezzel hivatalosan is vége a futószezonnak, és megkezdődhet az alapozás a jövő évre. Ennek jegyében kocogtam reggel egy jót. Mostantól ezek lesznek: hosszú, lassú futások, figyelve a pulzusra, élvezve a mozgást.

Jöhet a tél.

okt 142014
 

Nos, igen, ez még csak a második “hivatalos” maratonfutás volt. Az előzőt nagyjából egy évvel ezelőtt teljesítettem. Akkor minden szuperül ment, a cél annyi volt, hogy teljesítsem, ki nem mondott, de vágyott lehetőségnek tűnt a négy órán belüli célbaérés. Ez sikerült is akkor, nagyobb holtpontok nélkül, kisebb bosszúságokkal (a sok fordító a Városligetben, ugye).

Idén picit ambíciózusabb voltam, már ami a magamtól elvárt teljesítési időt illeti. Alapoztam ezt a hat órás futásokon szerzett rutinra (hehe), meg a 10 hónapos felkészülésre. Mert igazából tavaly december óta lényegében ez volt a célversenyem, csak jól titkoltam még magam előtt is. Közben persze élveztem a hosszabb, meg a rövidebb távokat is, és gyűrtem a 3:30-as maratonra felkészítő edzéstervet. A nyár vége egy kicsit több sört, és kevesebb jóleső futást tartalmazott, mint szerettem volna, ezért már kicsit kezdtem úgy érezni, hogy túl nagy falat lesz az öt perces tempó 42 km-re. Az 1:30-as fémaratont már korábban elengedtem, kell hagyni célokat a következő évre is. Aztán valahogy a Velencei-tó körre összekapartam magam, és nagyjából a maratoni tempóban végigtoltam. Persze a 28 az nem 42, ezt bármelyik első osztályos megmondja, de akkor is: kezdtem elhinni, hogy meglehet. Fájni fog, de meglehet.

Hát így történt, hogy eljött a múlt hét, amikor is könnyed tíz km-ekkel szórakoztattam magam, pl szerdán a margitszigeti Nike futóklubban, és csütörtökön reggel a 16-ik kerületben. Csak, hogy ébren tartsam a lángot. 🙂

Aztán szombaton jó szokásomhoz híven már nagyon korán kint voltam a helyszínen, mert szeretek időben érkezni, magamba szívni a rendezvény illatát… ja, meg ilyenkor még van szabad WC. Bemelegítésként összefutottam néhány ismerőssel, pl az érdi futóközösségből. A munkahelyemen egy négy fős váltó csapat is szerveződött, de a kezdő ember kivételével senki nem jött a rajthoz, így a munkatársammal ketten álltunk be a kettes zónába pár perccel a rajt előtt. Hihetetlenül sokan gondolták úgy, hogy a hétvégi hosszú futást ezen a rendezvényen teljesítik: a Városligetben lényegében mindenhol színes technikai ruházatba öltözött embereket lehetett látni. Jó volt.

Aztán 11 órakkor eldördült a duda, és elkezdődött a maraton. Komoly stratégiával készültem a fuásra: amíg tudok, megyek a 3:30-as iramfutókkal, aztán, ha már nem bírom, akkor elrebegem, hogy “Győztünk”, és összeesem. Ennek ellenére egészen jól sikerült elkapnom a tempót, erőlködés nélkül futottam a 4:50 körüli km-eket. Nyilván, ha van eszem, akkor azon járt volna, hogy így valószínűleg elfutom az elejét, de egyrészt kikapcsoltam a logikus gondolkodásért felelős részeket az agyamban, másrészt meg mentem a terv szerint. Mondjuk volt mit nézni út közben, mert egyből az Andrássy úton kezdtünk, ami elég szép, majd kanyarogtunk kicsit a városban, ahol szintén volt látnivaló. Meg a házak miatt árnyék. Ezt akkor kezdetm el igazán becsülni, amikor elértünk a budai oldalon a rakpartos részhez, ahol nem lehetett elbújni a nap elől. Innentől kezdve már nem csak magamba, hanem magamra is locsoltam a vizet. A frissítő pontok pont jó helyeken voltak szerintem, mindig azt vettem észre, hogy éppen azon gondolkodom, hogy kéne már inni valamit, és akkor jött egy vizes asztal.  A 23,1-es és a 33,7-es km-nél lévő oázis külön örömöket is szolgáltatott, hiszen ide leadtam egyéni frissítőként egy-egy 3 decis flakont alkoholmentes sörrel feltöltve. Így utólag azt mondom a legjobb pontokat sikerült kiválasztanom: a rakpartról felfutva, és a Margit-sziget közepe felé történt meg a két boldog találkozás. Langyos sör ritkán esik ilyen jól.

Kb a 32-ik km-ig tudtam tartani az öt perc alatti tempót (félmaraton 1:41), aztán már kezdtem kicsit lassulni. Még nem fájt semmi, de már nem volt kellemes. 35 után viszont már komolyan kellett azon dolgoznom, hogy menjen a futás, itt már eléggé kivoltam. A Nyugati-téri felüljáró után már kezdtem elhinni, hogy meglehet a 3:30, hiszen innentől már szinte sík. Csak nem szabad nagyon lassulnom. Ez járt a fejemben, amíg el nem értem a Dózsa György útig, ahonnan már majdnem látszott a vége. Innen már behjatottak a lelkes szurkolók. A Hősök terére érve az órámra nézve már tudtam, hogy innen már nagyon elrontani nem lehet. És tényleg. 3:28:08-as idővel csekkoltam a célkapunál. Ez 19 perccel jobb a tavalyi időmnél. Remélem minden évben javulok ennyit. 😀

ppic_SPAR_Maraton_2014_utvonal_10974

“A Nyugati-téri felüljáró után már kezdtem elhinni, hogy meglehet a 3:30”

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy az utolsó öt km-en már erősen kellett koncentrálnom, a végén nem éreztem azt a fáradságot/fájdalmat, mint tavaly. Kicsit ültem a füvön, majd mentem vissza a célhoz nézni a beérkezőket. Aztán hazamentem.

Az eredménnyel elégedett vagyok, amit elterveztem (na jó, amiben reménykedtem /de azért edzettem is 🙂 /), sikerült elérnem. Mikor lesz következő? Jövőre. 🙂

Addig viszont lesz még Velencei hat órás futás, meg Balaton Félmaraton, meg egyéb jó mókák. Sőt, már voltak is. Például a maraton másnapján levezetésként kerékpártúráztam egyet, aztán ma reggel körülnéztem kicsit a 16-ik kerületben.

Mindent rendben találtam. 🙂

Sze 162014
 

Januárban – vagy februárban, vagy márciusban – még úgy voltam vele, hogy idén fel tudok készülni egy 90 perc alatti félmaratonra. Gyorsan neveztem is a Wizz Air Budapest rendezvényre. Azóta sok km ment le a vén Dunán, és – bár edzettem becsületesen – augusztus környékén már nem tűnt reálisnak a másfél óra. Erre a szuperül sikerült utolsó nyári hónap csak rádobott még egy púpozott kanállal. Aztán szeptember első hetében még futottam hat órát, ha lúd, hát legyen kövér. A következő héten – ami egyébként a múlt hét volt – aztán csak regenerációs jelleggel kocogtam 10 km-eket. Csütörtökön például így. Pénteken is mentem volna, de nem mentem, helyette szombat reggel fedeztem fel a XVI-ik kerületet. Jó döntés volt a péntek esti sötétben futást áttolni másnapra: napsütés, pihentség, öröm, jókedv – ezek mind voltak, valószínűleg egy nappal előbb nem lettek volna. A nap többi része céges családi nappal meg pihenéssel telt.

Vasárnap reggel aztán, csak minimálisan szitáló esőben már idejekorán kikerékpároztam a Városligetbe. Mire a bicikli tárolót megtaláltam pont odértek a munkatársamék is, akik egyéniben, illetve két fős váltóban futották le a távot. Találkoztam sok ismerőssel, természetesen az érdi futócsapat is képviseltette magát, velük is szót váltottam futólag. Aztán már csak be kellett állni a rajtba. Hiába volt a rajtszámomon a piros egyes, csak a kettes zóna közepéből mertem indulni. A msáodik rajttal aztán kezdetét vette számomra is a 21 km-es móka. A tervem az volt, hogy 4:30-4:40 körüli tempóban megyek, amíg tudok, aztán majd valaki összekapar. 🙂 Egész tudományosan felépített versenytaktika, nem? Magam lepődtem meg a legjobban, hogy könnyedén ment a tervezett tempó, és nem fáradtam. Már az első frissítő ponttól kezdve mindenhol ittam két-három korty vizet, a többit vagy magamra locsoltam, vagy nem. Nagyon élveztem a futást. A 8 és 12-ik km között csak a flow hátán repültem, nagyszerű érzés volt. Az utolsó 4 km-t szintén ebben az állapotban tettem meg. A többi meg csak szimplán jó volt. A vége 1:37:10-nél volt, ami új egyéni rekord, boldogság, endorfin meg ilyenek. Bár közelébe sem kerültem az 1:30-as időnek, azért teljesen elégedett voltam, most ennyi volt bennem.

Ma aztán nekilendültem a 3:30-as maratonra felkészülésnek, ennek apropóján mozogtam lassan, de legalább alacsony pulzussal. Reggel már egyre tovább van sötét, de legaláb még nincs hideg, úgyhogy ez egy kényelemes kis kocogás volt.

Most csak ennyi történt, lesz itt még majd több izgalom is!

máj 282014
 

Már kicsit uncsi ez a cím, de mit csináljak, ha éppen azon az órán hiányoztam a suliból, ahol a kreatív címadást tanították. Biztos futottam akkor is.

Mint (ahogy a címből is kiderül) futottam szombaton is és vasárnap is. A hétvége első napján Pusztaszabolcsra látogattam el, ahol a Négy Évszak Maraton tavaszi fordulóját tartották. Ennek a lényege, hogy minden évszakban egy negyed maraton lehet futni. A matek szakosok már tudják, hogy ez egy évben pont egy maratonnyi távot jelent. Jó kis családias hangulatú rendezvényről van szó, a pálya szinte sík és végig aszfaltos. Ideális terep egy 10 km-es PB-hez. Amit ezúttal meg is futottam: 43:16-et mutatott Ede a 10-ik ezer méter végén. Boldogság, elégedettség. Az pedig külön megtisztelő volt számomra, hogy egy pályán futhattam Szekeres Ferenccel. A pályafutásáról egyébként a Futóblogon is volt egy három részes sorozat. Érdekesség, hogy ennek a sorozatnak a szerzője is részt vett a szombati futáson. Csupa nagyszerű dolog, ugye?

Aztán vasárnap várt Érd, és egy jótékonyági futás a gáton. Ez valamivel több, mint 5 km-t jelentett, de bemelegítésként kocogtam még két kört, az akkor még nem túl verőfényes időben. Mire a tényleges rendezvény elkezdődött a nap is kisütött, talán túlságosan is. Meleg is volt, meg iszonyú pára is, nyeltük a vizet rendesen. Rrrókával indultam neki a távnak, és majdnem féltávig tudtam is tartani a tempóját. Aztán Ő fokozatosan elkezdett távolodni tőlem, gondolom kezdtem izzadságszagú lenni a nagy loholásban. 🙂 Végül életemben először dobogóra állhattam (volna, ha van dobogó): 3-ik lettem, 21:31-es idővel. 20:45 alatt volt meg az 5 km, ami új PB. Boldogság, elégedettség újratöltve.

Vasárnap délután kerékpároztam még egy jót (két részletben), például ki a Camponához, ahol végre sikerült összeülni az UltraBalatonos csapattársakkal, és megbeszélnünk a tókerülés részleteit. Itt eldőlt, hogy kb 50 km-t fogok futni, három részletben: délelőtt, délután, és éjszaka. Jó lesz, már nagyon várom.

A hetet aztán a szokásos mókákkal kezdtem: hétfőn egy kis kondi, kedden pedig a csömöri lehajtóig tartó útvonalamon szaladtam egyet.

Ma pedig nem bírtam tovább, hogy valami nyikorog a biciklim első fogaskerekeinél, és elvittem szerelőhöz. Szét kell szedni az elejét, és ez sajnos több napos esemény, szóval a hétvégére ott kell hagynom Lédit. Még szerencse, hogy pont a Balatonnál fogok futkározni, így tudom nélkülözni a kétkerekűt.

Holnap azért még futok egy átmozgató 17 km-t, aztán pedig pihi. UB után jelentkezem!

máj 242014
 

Szombaton harmadszor voltam 6 órás futáson, és még mindig nagyon jó. Mindjárt leírom, hogy mennyire.

A múlt héten az időjárás nem volt túl verőfényes, a hétvége első napján reggel is borult volt az idő, lógótt az eső lába. Az egyszeri futó kedvét azonban ez nem veszi el attól, hogy korán reggel kelve autóba üljön, és elvezessen Paksig. Rácalmásról mentem, ami viszonylag közel van a célvároshoz, úgyhogy elég volt fél hatra állítanom a telefon ébresztőjét. Nem voltam túl kipihent, és túl sok kedvem sem volt (akkor még) futni. Paksra érve aztán találkoztam az érdi futó cimborákkal, így már kezdett derűsebb lenni a kedvem, és az idő is. Ott volt Panni és Erika, akik párosban tolták le a hat órát, és hozták el a második helyet, és ott voltak a Hosszútáv blog futói, Lemúr Miki, és Rrróka is. Meg még pár fura alak, akik szintén futni akartak szombat délelőtt 4, 6 vagy 12 órát, ahelyett hogy mondjuk söröztek volna valami erre alkalmas helyen. 🙂

A korai rajt 8:30-kor megvolt, innentől kezdve, csak körbe-körbe kellett menni a nem egészen egy km hosszú pályán. Terveim szerint 5:10-5:20-as tempóban kellett volna kezdem, majd a vége felé fokozatosan lassulva, de 5:30 alatt maradva folytatnom. Ehhez képest kicsit elkapott a fless, és 5 perc alatti ezrekkel “száguldottam”. 21 km-t. A félmaratoni távot 1:43-as idővel abszolváltam, és egy elég hosszú WC-zést követően azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon éppen most futottam-e el az elejét. Fáradságot viszont nem éreztem, szóval toltam tovább öt perc körüli ezrekkel.

A második 21 km-en már többször tettem frissítő kitérőt, ittam vizet és (alkoholmentes) citromos sört, ettem egy kis sós pirított napraforgót, és volt, hogy megnéztem belülről a toi-toit. Így 3:45 óra alatt értem el a maratoni távot, ami egyéni csúcs (a korábbi 3:47 volt, tavaly futottam a Budapest Maratonon). Innentől visszavettem a tempóból, nem azért mert ennyire tudatosan futok, hanem mert nem ment gyorsabban. 🙂 Azért ügyeltem arra, hogy 5:30/km alatt maradjak, ez többnyire sikerült is. Igazából az utolsó mondjuk 15-20 perc kivételével végig élveztem a futást, a hat órához közeledve azonban már kezdett kicsit fájni a combom, meg úgy a lábam egész felső része. A vádlim most rendben volt, köszönhető ez talán a kompressziós zokninak, ami ezek szerint mégis jó valamire. Rajtam volt még a futás után pár órát, és így másnap sem éreztem fájdalmat az alsó végtagjaim ezen részén.

Aztán eljött a hat óra, dudaszó, megállás. Pont egy új kör elején voltam, amikor vége lett a mókának, egészen pontosan 35 métert sikerült megtennem a 72-ik körömből. Ebben az volt a jó, hogy elég gyorsan eljutottak hozzám a megkezdett, de be nem fejezett körből megtett távot lemérő emberek, nem úgy, mint Fehérváron, ahol kellett 20 perc mire sorra kerültem. Kicsit ücsörögtem az aszfaton, sétálgattam pár percet, száraz pólót vettem, és persze bontottam egy (alkoholmentes) citromos sört.

Lemúr Mikivel a futás után pótoljuk az energiát

Lemúr Mikivel a futás után pótoljuk az energiát

Megvártuk az eredményhirdetést, fotózkodtunk még párat, aztán a többiek elmentek halászlét vadászni a versennyel párhuzamosan  zajló főzőversenyre, én meg elindultam hazafelé. Jó hangulatban tettem meg Rácalmásig az utat, teljesen elégedett voltam, sikerül elérnem, amit célként tűztem ki, a 65 km-t. Ráadásul maratoni PB-t is futottam. Az egész verseny nagyon jó hangulatú volt, köszönhető ez többek között a lelkes szurkoló tábornak, akik minden körben hajrázással, tapssal, egyéb bíztatással hajtották előre a futókat. Nálunk ez különösen jól működött, hiszen akik nem futottak segítettek a frissítésben, figyeltek, hogy mindene meglegyen a futónak. Nagy köszönet érte Kálmánnak és Rrrókának!

Másnap aztán egy nagyon döcögős 10 km-t tettem meg főleg Rácalmáson, azért egy kis szint került bele. Nem esett annyira jól. 🙂 A héten pedig két 17-est mentem, a változatosság kedvéért egy kicsit módosított útvonalon, végig a Veres Péter úton a csömöri lehajtóig meg vissza. Kedden és csütörtökön szokás szerint. Mind a két esetben a 140-es pulzus határ alatt futottam, most, hogy működik a mellkas pánt és jeladó megint tudok ilyen edzéseket csinálni.

A verseny végeredményével búcsúzom:

A végeredmény

A végeredmény