pulzuskontroll » Keratomié
feb 142015
 

…és dolgozok, mint blogolok. Az utóbbiról nem írnék különösebben most sem, az előbbit azonban igyekszem kifejteni.

A zord időjárási körülmények maradtak még kicsit a Yours Truly után is, ennek ellenére, vagy éppen ezért január utolsó hetének utolsó futós hétköznapján egy emlékezetem szerint jól sikerült 20 km-t adtam az idén futott mennyiséghez. A pulzusom szépen maradt a kívánt 140 alatt, míg az átlagtempó 5:50 körül alakult, meg vagyok elégedve. Január utolsó napja Rácalmáson ért, és, ha már ott voltam, gondoltam befutok Dunaújvárosban, hogy a kedvenc lépcsőmet megtapossam, amolyan szado-mazo jelleggel. Végül egyszer tudtam felfutni a tetejére, mert a napközbeni fagyoknak is köszönhetően annyira jeges volt a felülete, hogy sétálva is balesetveszélyes volt. Gondoltam, hátha másnapig olvad kicsit, és akkor majd jó lesz. Szombatra ezért 21 km-t tudok felmutatni. Vasárnap tehát újra próbálkoztam, de sajnos a körülmények ha változtak is, csak rosszabbak lettek, kénytelen voltam hát beletörődni, hogy ezen a hétvégén nem lesz lépcsőzés. Helyette kocogtam néhányat fel és le a Duna-parton, majd hazatértem. A vége 30 km lett.

A múlt hét a szokásosan indult, kedden reggel 15 km, majd csütörtökön reggel szintén 15 km futást tudtam feljegyezni. A keddi az utóbbi hetek legnehezebb edzése volt, nem tudom, hogy miért, de nagyon nem ment a futás, nehezen, erőtlenül futottam, küzdöttem a pulzusommal, és igazság szerint minden méterrel. Így visszagondolva még most sem tudom, hogy mi lehetett, nem voltam jobban elfáradva, mint máskor, a körülmények is hasonlóak voltak a többi reggelhez, nem tudom. Gondolom néha van ilyen is. Szerencsére nem túl sűrűn, csütörtökön már minden rendben volt. Mondjuk most a Suunto pulzusmérője is az első 1-2 km-en irreálisan magas pulzust mért, de ezt betudom annak, hogy hiába nedvesítem be felvétel előtt a mellkaspántot, nem tudok olyan gyorsan felöltözni, és elindulni, hogy ne száradjon meg, így amíg meg nem izzadok kicsit, addig fals értéket mutat. Amíg csak ennyi a probléma, addig nem zavar különösebben. Csütörtökön délután még a munkatársaimmal futottunk egy kört a Margit-szigeten, cégtől-cégig 8 km lett ismét.

Szombatra hosszú futást terveztem. Ezúttal ezt úgy sikerült megoldani, hogy kifutottam Érdre, ott futottam kicsit, majd hazakocogtam. 69 km lett a vége, bár először hosszabbat akartam menni, de mire a végére értem, sikerült meggyőznöm magam, hogy pont elég lesz ennyi is. 🙂 Egyébként Érden ezen a napon volt egy jelmezes jótékonyági futás, egy súlyosan beteg kisfiú, Ármin gyógyulásáért. Örülök, hogy részt vehettem ezen a rendezvényen, és remélem, hogy nemsokára Ármin is velünk tud majd futni a teljes gyógyulása után.

Vasárnap gondoltam bemegyek kicsit dolgozni, vagyis inkább befutok. Meg is tettem, majd néhány óra múlva visszafelé is letudtam a távot. A kettő között programozgattam kicsit. 🙂 Ez a hét mivel is indult volna, mint kedden egy ébresztő körrel a 15 km-es fajtából, ezúttal kevésbé küzdősen, mint egy héttel előbb. Csütörtökön a 20 km-es távot választottam, és ez megint egy nagyon jól sikerült futás lett. Szinte tavaszias idő volt már korán reggel, kellemes 4 fok, felkelő nap, nagy adag endorfin. Így kellene indulnia minden reggelnek.

Ma a Balboa Classic elnevezésű közösségi futáson vettem részt, ami a Budai-hegyégben zajlott. A majdnem 19 km-t, és majdnem 800 méter szintet tartalmazó útvonal teljesítését idén nehezítette a hó és a jég, de alapvetően hatalmas élmény volt, nagyon jól éreztem magam, még ha nem is tudtam annyira a tájra figyelni. Viszont közel sem készültem el az erőmmel annyira mint tavaly, tehát vagy okosabban futok terepen vagy jobb kondiban vagyok. Vagy nem vagy, hanem és, ami még jobb. 🙂 Mindegy is, a lényeg, hogy még mindig úgy gondolom, hogy terepen futni jó.

Ami egy kis aggodalomra ad okot, hogy a Nike Alvor terepcipőben a végére megfájdult a talpam, de ez lehet, hogy nem a cipő hibája, mindenesetre nem növeli a komfort érzetet majd gondolom, ha nem 19 km-t, hanem mondjuk 42 kell majd benne futom, és a felétől nem esik jól a lépés.

Egyébként heti kétszer van most már úszás is az edzéstervemben, hétfőn oktatás, szerdán pedig a hétfői gyakorlása. A hátúszás már egész jól megy, a gyorssal még annyi gondom van, hogy valahogyan levegőt is kellene venni. Addig nincs baj, míg nem kell. 🙂 Remélem hamarosan eljutunk ide is az okításban. És akkor…

Holnap viszont síkon futás lesz, gyanús, hogy Érden.

jan 272015
 

Van ez a futós esemény minden évben kétszer, január és február végén, amit a finn ötletgazdája kimondottan azért talált ki, hogy télen, amikor jó hideg van, meg egyébként is nincsenek futóversenyek, lehessen egymással virtuálisan megmérkőzni. Virtuálisan, mert egy internetes oldalon lehet regisztrálni a futásokat, és így kvázi bemondás alapján áll elő a sorrend. Lehet 50 vagy 25 km-t teljesíteni, vagy ki mennyit akar. Ez a versengés része. A másik, hogy az év leghidegebb időszakában rendezik meg. Nyilván, amikor a finn srác kitalálta, még gyerekcipőben (természetesen futócipőben) járt a globális felmelegedés, akkor még január végén tényleg hideg volt. Az idősebbek még beszélik, hogy hó is esett. Fantasztikus! Ezzel szemben, például idén télen milyen az időjárás? Hát olyan, hogy az egyszeri futó aggódva tekintget kifelé az ablakon indulás előtt, hogy vajon nem lesz-e sok a hosszú ujjú felső.

De a Yours Truly-hoz zord körülmények dukálnak. És az időjárás meghajtotta magát a népakarat előtt, és lettek zord körülmények. A múlt héten még kellemes kora tavaszi időben lehetett futkározni, mint tettem azt csütörtök reggel is. Könnyedén tartottam 140 alatt a pulzusomat, és most ez valahogy hat percen belüli átlag tempót jelentett. Igazán jó volt. Úgy alakult, hogy csütörtökön délután futottam még egyet, azúttal a munkatársaimmal a Margit-szigeten. Élveztem ezt is, és megtudtam, hogy a munkahelyem oda-vissza, plusz egy szigetkör, az kb 8 km.

A következő szaladgálós nap a szombat volt, amikor is egy Rácalmás-Dunaújváros-Rácalmás vonalat rajzoltam mintegy 20 km-en keresztül. Azért, hogy némi izgalom is legyen benne – meg ugye alapozás van -, lépcsőztem kicsit a tavalyról már ismert szerkezeten. Ezúttal háromszor futottam fel és kocogtam le róla, lefelé mindig szépen megnyugodott a pulzusom, fölfelé meg szépen közelített a max értékhez. Tetszett, meg hasznos, úgyhogy ezen a héten ötször mászom meg.

Vasárnapra aztán kellemes szél, havas-jeges-vizes-valami eső, kicsivel nulla fok alatti hőmérséklet, és némi hó lett. Az időjárás tényleg komolyan vette a Yours Truly-t. És ez így teljesen rendben is van, bár amikor az arcom csapkodta a jeges eső, akkor nem teljesen ez volt a véleményem. Érdre mentem futni, és sokan mások is, a szokásos jó társaság gyűlt össze, igazi örömfutás volt. Mondjuk a második 25 km egy kicsit monoton volt az érdi gáton, még jó, hogy maradtunk páran, így beszélgetve azért könnyebben teltek a km-ek. Végül kb bruttó hat óra alatt lett meg az 50 km, aztán amikor a tapiriik segítségével áttöltöttem az adatokat a Movescount-ról az Endomondo-ra, akkor kikerültek belőle a nem mozgással töltött percek, így látszik, hogy nettó 5:17 óra volt a futás. Azt hiszem többet nem használom az online szinkronizálót, inkább kézzel töltötm majd át az adatokat az Endomondora. Akkor remélem a hat óra az hat óra marad.

A hét első futása ma volt reggel, egészen hidegben, de nem fázva karcoltam 15 km-t, ahol szoktam. A pulzusomat megint könnyedén tudtam 140 alatt tartani, ebből arra következtetek, hogy a múlt heti hasonlóan jóleső, és a megszokott alapozós tempómnál kicsit gyorsabb futás nem egyszeri eset volt. Csütörtökön kiderül.

Addig is, meg auztán is: végre lehet mínuszban futni, ki kell használni az alkalmat. Lehet, hogy a jövő héten megint tavasz lesz.

jan 202015
 

Nagyon tetszik az új 15 km-es köröm, ezért most reggelenként azon futkosom. Mivel a múltkori összefoglaló hetében éppen szombaton is munkanap volt, ezért reggel ismét arrafelé szaladgáltam, valahogy így. Vasárnap aztán mentem Érdre, és gyakoroltam a gátfutást, az alapozás, és a pulzuskontroll jegyében szépen lassan. Hétfőn aztán elmentem úszni. Egészen pontosan úszás oktatásra, mert amit a vízben művelek az nagy jóindulattal sem nevezhető úszásnak. Úgy gondoltam tehát – pedig kőműves suliba sohasem jártam -, hogy az alapoktól kell elkezdeni az építkezést, ennek megfelelően a derékig érő melegvízben gyakoroltam a hason és a háton siklást. Azóta voltam már még egy alkalommal, és már a gyors- és hátúszás kar- és lábtempóját is vettük. Nem mondhatnám, hogy lassú a tanmenet. Mondjuk kicsit reménykedtem is ebben, azt tervezem, hogy március közepére eljutok egy olyan szintre, hogy tudok viszonylag helyesen, és nem három karcsapás után kifulladva gyorsúszásban haladni a vízben.

Kedden reggel aztán rámentem ismét a körömre futva, a pulzusom ezúttal egészen könnyedén maradt 140 alatt. Mint ahogy csütörtökön is, bár akkor egy oda-visszát futottam, 10 km-nél fordultam, és ugyan azon az úton tértem haza.

Pénteken nem bírtam magammal, és vettem egy terepfutó cipőt. Nem kell semmi komolyra gondolni, egy alap Nike Alvord 10-est tettem magamévá, és szombaton már ki is próbálhattam, hol máshol, mint Érden. Éppen a hónap harmadik szombatja került megrendezésre, és, mint mindig, most is egybeesett a hendikep futással. Kicsit előbb érkeztem a helyszínre, gondoltam kocogok egy bemelegítő kört, kipróbálom a cipőt, ilyesmi. Mire végeztem jöttek a többiek, és kocogtunk még egy bemelegítő kört. Ekkor már kicsit lazább volt a talaj felső 1-2 cm-e, kezdett megjelenni a sár. A harmadik kör valamivel gyorsabb tempóban indult, de én kb a felénél elengedtem az 5 percen belüli ezreket. Úgy látszik ezen a szombaton ennyire futotta. Persze minden rosszban van valami jó (és ahol egy ajtó becsukódik, ott kinyílik egy másik; és a lónak négy lába van mégis megbotlik), szóval legalább a következő hendikep futáson könnyedén tudok majd javítani az eredményemen. A cipő egyébként jó, bár kétszer kikötődött a fűzője, de majd máskor jobban figyelek a bekötésnél.

Vidáman az erdőben

Vidáman az erdőben

Vasárnap persze megálltam hazafelé menet Érden, és kocogtam egy hosszabbat, teljesen jó volt. A hétfőn úszni voltam, ma pedig a 15-öst koptattam ismét.

Hétvégén pedig Yours Truly, már alig várom.

jan 072015
 

Már vagy tíz perce próbálok értelmes címet kitalálni, de csak ezt sikerült. Megígérhetem viszont, hogy lesz második rész is. Harmadik viszont nem valószínű. Olyan régen írtam, hogy fel kellett daraboljam az emlékeimet, mert egyben még nekem is kicsit sok. Ez a rész a tavaly év végi futkározásaim mementója lesz.

Majnem egy hónapja, december 9-én volt az előző olyan bejegyzés, ami nem karácsonyi, vagy év végi összegző-következő év tervező volt. Még azon a héten csütörtökön megörvendeztettem magam ismét egy 20-as körrel a XVI-ik kerületben, sötétben, ködben, a Szilas-patak parton, az új bicikliúton. Könnyed, 140-es pulzus alatti kocogás volt, még, ha a Garmin által mértek ezt ismét nem támasztják alá. Szombaton aztán munkanap volt, de mivel elfelejtettem beállítani a telefonom ébresztőjét (hétköznapokra be van állítva reggel ötre, de hétvégéken mindig kézzel állítom, ha kell), ezért fél órával később keltem, így az aznapra tervezett 20 km helyett csak 15-öt tudtam összekörözni a szokásos körözős helyemen. Vasárnap gondoltam futok egy hosszabbat, de pont céges ügyeletben voltam, és nem egészen öt km-nél vissza kellett fordulnom dolgozni kicsit. Hazamentem, megcsináltam amit kellett, de utána már nem indultam neki újra. Így lett 9 km az aznap teljesített táv.

Mivel eléggé benne volt a mehetnék a lábamban, ezért hétfőn munka után is szaladtam egyet, ez kicsit tempósabb lett, valahogy jobban fel voltam pörögve. Kedden aztán megint az alapozós pulzuskontrollos csigatempóban hasítottam az aszfaltot, valahogy így. Csütörtökön változatosságra vágytam, így nem egy kört futottam a kerületben, hanem egy oda-visszát, ugyan azon az útvonalon. Ja, mifelénk ilyen a változatosság. Pénteken aztán céges karácsonyi party volt, aminek folyományaként a szombatra tervezett futás elmaradt. Hiába, öregszem; régebben azért egy tízest kimentem volna futni egy átbulizott éjszaka után. Vasárnap azért elmentem Érdre, és nyomtam hat kört a gáton, jó társaságban, nem emlékszem, hogy milyen időben. Ekkor használtam utoljárra (a jelenlegi állás szerint) Edét futáshoz. Ede egyébként Garmin FR 410-es, és amellett, hogy egy szuper futóóra, küzd némi kihívással a pulzusmérés terén. Persze megértem, hogy az nem az óra hibája, ha pulzusmérő öv vagy jeladó nem megfelelően működik, de egy év alatt már a második szett öv-jeladó kombót fogyasztja, ami egy kicsit soknak tűnik. Ezért úgy döntöttem, hogy Suunto-ra váltok, idáig csak pozitívumot hallottam az Ambit2 S-ről. Szép sárga (hivatalosan “lime”) színben tettem magamévá, és idáig tényleg nem sok negatívumot tudok róla mondani. Kicsit szokatlan a Garmin után: nagyobb, rendesen beállítani csak a Movesount oldalon lehet, majd azt szinkronizálja az órára, nekem kicsit halknak tűnik a csipogása – eddig ezek tűntek fel. Viszont jól méri a pulzust, a pánt nem dörzsöli ki a mellkasomat, lehet rá appot írni, totál multisport (van triatlon módja is 🙂 ), és akár 25 órát is bírja egy feltöltéssel, GPS-szel, pulzusméréssel. Mondjuk pont karácsony előtt vált elérhetetlenné a Movescount oldal, ahol a beállításokat lehet megtenni, illetve a futásokat lehet az óráról letölteni, és csak december 26-án lett újra használható. Addig kényetelen voltam az alapbeállításokat használni.

Futottam persze így is, már csak azért is, mert az év hátralévő részében szabadságon voltam, ami közben főleg Rácalmáson időztem. Kondizni így nem tudtam menni, és a családi programok mellett (vagy miatt) minden nap tekeregtem pár órát a szabadban. December 22-én például 15 km-t, majd ugyan ennyit másnap is. A hét további részére igazi csemegét eszeltem ki magamnak: 6 nap, hat futás, minden nap az előzőnél 10 km-rel több, 10 km-ről indulva. Szóval 10-20-30-40-50-60 km, szépen sorban. Csak, hogy szokjam a sorozat terhelést. Az első három nap felhőtlen boldogságban telt, 10 km Rácalmáson, 20 km Ráaclmás és Dunaújváros között, 30 km Rácalmás és Adony között. Minden nap más útvonalon, minden nap figyelve a pulzusra. Tökre élveztem. A negyedik nap a Rácalmás-Pentele híd útvonalon tudtam le a 40 km-t, itt már azért éreztem a lábaimat, és itt most nem a szagára gondolok. Vasárnap aztán nekimentem a 50 km-nek, de itt már erősen kellett koncentrálnom, hogy futáshoz minimálisan hasonlító mozgással tudjak haladni. Sokat segített, hogy ezúttal Dunaújvárosban az alsó Duna parton kocogtam oda-vissza, ahol egy jó darabig együtt futottam egy sporttárssal, beszélgetve azért gyorsabban mennek a km-ek. Délután aztán egy időre visszatértem Budapestre, mert egy csomó sör volt beígérve, ha így teszek. Az este tehát jó hangulatban telt, másnap ennek megfelelően indultam neki a 60 km-es távnak. És ennek megfelelően futottam csak 10 km-t. 🙂 Nem volt olyan testrészem, amelyik ne tiltakozott volna a mozgás ellen, és nem tudtam megállapítani, hogy az esti sörök, vagy a megelőző napok futásai könyörögnek hangosabban megállásért. Legtöbbször figyelmen kívül hagyom az apró jeleket, amelyek kedvenc tevékenységem abbahagyására ösztönöznek, ezúttal azonban fejben is gyenge voltam, nem csak testben. Említettem már, hogy öregszem? 🙂

December 30-a pihenőnap volt, ki is használtam, nem mozogtam semmit. Szilveszter napján aztán ismét Érdet vettem célba, ahol második alkalommal rendezték meg a találóan “Szilveszteri futás”-nak keresztelt eseményt. Ez egy kis jótékonysági futás, ahol nem egészen 4 km-t kell (lehet) futni. Ezt teljesítettem tehát az érdi futótársakkal, valahogy így. Előtte még bemelegítésként kocogtam egyet Érd központjától a gátig, meg vissza, most már tudom, hogy ez a táv majdnem 6 km.

Ezzel lassan vége is van a tavalyi évnek, de nem léphetek úgy át 2015-be, hogy el ne mondjam: párosban neveztem az UltraBalatonra. Most, hogy kicsit emelték a távot, ez 110 km futást jelent fejenként, non-stop. Nem lehetetlen, már csak azért sem, mert “a lehetetlen nem létezik”.

dec 092014
 

Tehát megkezdődött az alapozás jövőre. Ennek jegyében a kondis súlyzózás helyett (már egy ideje) köredzés jellegű megpróbáltatásokon veszek részt hetente háromszor. Ez azért is jó, mert, ha megkérdezik, hogy miért nem lesznek izmaim a kondiba járástól (persze csak miután a nevetéstől már szóhoz tud jutni, akivel éppen beszélek erről), mondhatom, hogy nem súlyokat emelgetek, hanem erősítek, nem látványos, de annál fontosabb izmokat. A strandra nem jó, de a futáshoz elengedhetetlen a hát, törzs, csípő, meg hasonlók edzése.

Az alapozásnak másik, sokkal élvezetesebb része a hosszú, lassú futás. Nincs rohanás, nincs résztáv, fartlek, csak a kényelmes kocogás, alacsony pulzussal, jó hosszan. Na ezért jó télen (igazából az alapozó időszakban) futni. Egyelőre még nagyon hideg sincs, az a néhány esőben végzett futás meg direkt jó, hogy az ember tudja feljebb tekerni a hősfaktort. 🙂

Akkor hát szépen sorjában: még az előző bejegyzés hetében, egy kicsit hosszabbat kocogtam csütörtök reggel, kicsit más útvonalon. Aztán szombaton egy még hosszabb utat tettem meg, gondoltam átfutok a Duna túloldalára a Pentele hídon. Így is tettem, az oda-vissza út 42 km-re jött ki. Vasárnap aztán már csak egy Rácalmás-Kulcs-Rácalmás körrel búcsúztattam a hétvégét.

A következő héten a hétköznapok a körözések jegyében teltek, két 20 km-es karika sorozatot rajzoltam, a szokásos kedden és csütörtökön. Tényleg csak lazán, hogy az extrém érzékeny torkom ne fázzon meg. Szombaton aztán – mivel már egy ideje nem volt komolyabb eső -, gondoltam futhatnék földúton is, úgyhogy elindultam Rácalmásról az M6-os autópálya mellett vezető szervíz úton Adony felé. Majdnem el is értem, így lett az oda-vissza út 30 km. Vasárnap pedig újra tudtam menni Érdre, ahol a gáton futkorásztam szintén 30 km-t. Jó kis hét volt, és ezzel véget is ért az ősz és elkezdődött a tél.

Amit egy némileg csökkentett km számú héttel kezdtem. Bár a lelkesedésem töretlen volt a hosszú, lassú futáskotat illetően, időnként (mondjuk minden harmadik héten) kicsit visszább kell venni, ezt írja a szakirodalom azon része amit én olvastam. Ezért kedden és csütörtökön is 15 km-t lassúztam, sőt szombaton is ugyan ekkora távot tettem meg. A hétköznapi futásaimon ismét köröztem, de ezúttal visszafelé. Nem a változatosság, mint inkább a szembe fújó szél miatt. A szokásos irányban ugyanis azt vettem észre, hogy egy elég hosszú szakaszon hideg szél fúj szembe, és az nem kellemes. Az irányon változtatva ez kevésbé zavaró. Szombaton pedig részben a Szilas patak mellett épül új kerékpárúton futottam (ott, ahol egyszer reggel őzikéket láttam). Jó volt.

Vasárnap pedig Mikulásos tókör volt, agárdi rajttal és céllal, a Velencei-tó körül. Az időjárás majdnem tökéletes volt futáshoz, csak egy kicsit több eső esett, mint kellett volna, de legalább szél nem volt. Kellemes hangulatú futást csaptunk az érdi futótársakkal, ezúttal kicsivel több, mint 29 km-en. Idén már harmadszor futok itt, és nem lehet megunni.

Ezen a héten aztán megint kicsit emeltem a távot, így ma a visszafele irányba karcoltam a köröket a reggeli 5 fokban, 20 km-en keresztül. Ez a hét ilyen lesz.