jan 072015
 

Már vagy tíz perce próbálok értelmes címet kitalálni, de csak ezt sikerült. Megígérhetem viszont, hogy lesz második rész is. Harmadik viszont nem valószínű. Olyan régen írtam, hogy fel kellett daraboljam az emlékeimet, mert egyben még nekem is kicsit sok. Ez a rész a tavaly év végi futkározásaim mementója lesz.

Majnem egy hónapja, december 9-én volt az előző olyan bejegyzés, ami nem karácsonyi, vagy év végi összegző-következő év tervező volt. Még azon a héten csütörtökön megörvendeztettem magam ismét egy 20-as körrel a XVI-ik kerületben, sötétben, ködben, a Szilas-patak parton, az új bicikliúton. Könnyed, 140-es pulzus alatti kocogás volt, még, ha a Garmin által mértek ezt ismét nem támasztják alá. Szombaton aztán munkanap volt, de mivel elfelejtettem beállítani a telefonom ébresztőjét (hétköznapokra be van állítva reggel ötre, de hétvégéken mindig kézzel állítom, ha kell), ezért fél órával később keltem, így az aznapra tervezett 20 km helyett csak 15-öt tudtam összekörözni a szokásos körözős helyemen. Vasárnap gondoltam futok egy hosszabbat, de pont céges ügyeletben voltam, és nem egészen öt km-nél vissza kellett fordulnom dolgozni kicsit. Hazamentem, megcsináltam amit kellett, de utána már nem indultam neki újra. Így lett 9 km az aznap teljesített táv.

Mivel eléggé benne volt a mehetnék a lábamban, ezért hétfőn munka után is szaladtam egyet, ez kicsit tempósabb lett, valahogy jobban fel voltam pörögve. Kedden aztán megint az alapozós pulzuskontrollos csigatempóban hasítottam az aszfaltot, valahogy így. Csütörtökön változatosságra vágytam, így nem egy kört futottam a kerületben, hanem egy oda-visszát, ugyan azon az útvonalon. Ja, mifelénk ilyen a változatosság. Pénteken aztán céges karácsonyi party volt, aminek folyományaként a szombatra tervezett futás elmaradt. Hiába, öregszem; régebben azért egy tízest kimentem volna futni egy átbulizott éjszaka után. Vasárnap azért elmentem Érdre, és nyomtam hat kört a gáton, jó társaságban, nem emlékszem, hogy milyen időben. Ekkor használtam utoljárra (a jelenlegi állás szerint) Edét futáshoz. Ede egyébként Garmin FR 410-es, és amellett, hogy egy szuper futóóra, küzd némi kihívással a pulzusmérés terén. Persze megértem, hogy az nem az óra hibája, ha pulzusmérő öv vagy jeladó nem megfelelően működik, de egy év alatt már a második szett öv-jeladó kombót fogyasztja, ami egy kicsit soknak tűnik. Ezért úgy döntöttem, hogy Suunto-ra váltok, idáig csak pozitívumot hallottam az Ambit2 S-ről. Szép sárga (hivatalosan “lime”) színben tettem magamévá, és idáig tényleg nem sok negatívumot tudok róla mondani. Kicsit szokatlan a Garmin után: nagyobb, rendesen beállítani csak a Movesount oldalon lehet, majd azt szinkronizálja az órára, nekem kicsit halknak tűnik a csipogása – eddig ezek tűntek fel. Viszont jól méri a pulzust, a pánt nem dörzsöli ki a mellkasomat, lehet rá appot írni, totál multisport (van triatlon módja is 🙂 ), és akár 25 órát is bírja egy feltöltéssel, GPS-szel, pulzusméréssel. Mondjuk pont karácsony előtt vált elérhetetlenné a Movescount oldal, ahol a beállításokat lehet megtenni, illetve a futásokat lehet az óráról letölteni, és csak december 26-án lett újra használható. Addig kényetelen voltam az alapbeállításokat használni.

Futottam persze így is, már csak azért is, mert az év hátralévő részében szabadságon voltam, ami közben főleg Rácalmáson időztem. Kondizni így nem tudtam menni, és a családi programok mellett (vagy miatt) minden nap tekeregtem pár órát a szabadban. December 22-én például 15 km-t, majd ugyan ennyit másnap is. A hét további részére igazi csemegét eszeltem ki magamnak: 6 nap, hat futás, minden nap az előzőnél 10 km-rel több, 10 km-ről indulva. Szóval 10-20-30-40-50-60 km, szépen sorban. Csak, hogy szokjam a sorozat terhelést. Az első három nap felhőtlen boldogságban telt, 10 km Rácalmáson, 20 km Ráaclmás és Dunaújváros között, 30 km Rácalmás és Adony között. Minden nap más útvonalon, minden nap figyelve a pulzusra. Tökre élveztem. A negyedik nap a Rácalmás-Pentele híd útvonalon tudtam le a 40 km-t, itt már azért éreztem a lábaimat, és itt most nem a szagára gondolok. Vasárnap aztán nekimentem a 50 km-nek, de itt már erősen kellett koncentrálnom, hogy futáshoz minimálisan hasonlító mozgással tudjak haladni. Sokat segített, hogy ezúttal Dunaújvárosban az alsó Duna parton kocogtam oda-vissza, ahol egy jó darabig együtt futottam egy sporttárssal, beszélgetve azért gyorsabban mennek a km-ek. Délután aztán egy időre visszatértem Budapestre, mert egy csomó sör volt beígérve, ha így teszek. Az este tehát jó hangulatban telt, másnap ennek megfelelően indultam neki a 60 km-es távnak. És ennek megfelelően futottam csak 10 km-t. 🙂 Nem volt olyan testrészem, amelyik ne tiltakozott volna a mozgás ellen, és nem tudtam megállapítani, hogy az esti sörök, vagy a megelőző napok futásai könyörögnek hangosabban megállásért. Legtöbbször figyelmen kívül hagyom az apró jeleket, amelyek kedvenc tevékenységem abbahagyására ösztönöznek, ezúttal azonban fejben is gyenge voltam, nem csak testben. Említettem már, hogy öregszem? 🙂

December 30-a pihenőnap volt, ki is használtam, nem mozogtam semmit. Szilveszter napján aztán ismét Érdet vettem célba, ahol második alkalommal rendezték meg a találóan “Szilveszteri futás”-nak keresztelt eseményt. Ez egy kis jótékonysági futás, ahol nem egészen 4 km-t kell (lehet) futni. Ezt teljesítettem tehát az érdi futótársakkal, valahogy így. Előtte még bemelegítésként kocogtam egyet Érd központjától a gátig, meg vissza, most már tudom, hogy ez a táv majdnem 6 km.

Ezzel lassan vége is van a tavalyi évnek, de nem léphetek úgy át 2015-be, hogy el ne mondjam: párosban neveztem az UltraBalatonra. Most, hogy kicsit emelték a távot, ez 110 km futást jelent fejenként, non-stop. Nem lehetetlen, már csak azért sem, mert “a lehetetlen nem létezik”.

nov 182014
 

Végül az időjárás olyan lett, amilyennek az Időkép írta. Pedig reggel Budapesten még egészen jó futóidő volt, aztán a célállomás felé közeledve lett egyre esősebb. Mire Siófokra értünk, már rendesen esett. A rajtig hátralévő másfél órát körbenézéssel, rajtszám átvétellel, fázással, meg ázással töltöttük. A kezdés előtt fél órával futottunk össze a munkatársaimmal. Én ezen a szezonzáró Balaton-parti futákorozáson az egyéni félmaraton mellett egy kétfős váltó első embereként is részt vettem, céges színekben. A rajtszámok felaggatása után (a váltó miatt három is volt nálam induláskor, ebből egyet aztán féltávnál leadtam), kicsit késve indultunk a rajtzónák felé. A hátralévő tíz percbe még egy vécézés is belefért, ez azért nagy dolog. Végül csak sikerült beállnom az egyes zóna végébe. Nem éreztem – amit a nevezéskor ezek szerint igen -, hogy képes lennék a zónának megfelelő tempóban futni, de a kettes részbe nem engedtek be. Ilyen, ha az ember egy kellemes őszi napon nevez futóversenyre, nem számolva azzal, hogy a kellemes idő egyáltalán nem garantált az esemény napján is. Mindegy, gondoltam, ha már innen indulok, akkor legalább megpróbálom nem feltartani a többieket. Pontban tizenegy órakkor el is indultunk, addigra mintha kicsit alábbhagyott volna az eső. Vagy csak már megszoktam. Belőttem magamnak egy 4:30-as tempót, az, ha nem is kellemes, de legalább tudom tartani egy ideig – aztán majd lesz, ami lesz. A rajt után nem sokkal megláttam előttem néhány méternyire Zsoltot (akivel tavaly az érdi futások során ismerkedtem meg, és idén egyéniben teljesítette az UltraBalatont). Váltottunk pár szót, aztán futottunk egymás mellett, minimális beszélgetést folytatva. Jó társaságban hamar mennek a km-ek, és a tizedikhez érve nekem meg kellett állnom váltani. Mondtunk egy hajrát, és elváltak útjaink. A féltáv után a munkatársammal folytattam tovább a futást, pontosabban próbáltam meg tartani a tempóját. Továbbra is 4:30-as ezrekkel mentünk, de már egyre jobban fáradtam. Minden frissítőponton ittam egy-két korty vizet futás közben, illetve féltávnál alkoholmentes sör örömökben is volt részem, a váltótársam jóvoltából. A vége felé közeledve már csak annyi célom volt, hogy tartsam a futótársam által diktált tempót – nem ment könnyen. Az utolsó 2-3 km-en zombi módban futottam. Végül 1:34:14-es idővel értem célba. Elég rendesen kifutottam magam, de pár perc múlva, mikor kifújtam magam, megállapítottam, hogy azért jó mulatság volt. Dupla hab is van a tortán: majdnem három percet javítottam az eddigi legjobb félmaratoni időmön, illetve a párosok versenyében a harmadikok lettünk. Ennek köszönhetően ottmaradtunk az eredményhirdetésre, amely elég hosszúra nyúlt, mert a Wizz Air Félmaraton és a Spar Budapest Maraton korosztályos díjátadója is ekkor volt. Mindenesetre jó volt életemben először egy dobogón állni. 🙂

ppic_Intersport_Balaton_Maraton2014_vas_felmaraton_2580

Ezzel hivatalosan is vége a futószezonnak, és megkezdődhet az alapozás a jövő évre. Ennek jegyében kocogtam reggel egy jót. Mostantól ezek lesznek: hosszú, lassú futások, figyelve a pulzusra, élvezve a mozgást.

Jöhet a tél.

okt 142014
 

Nos, igen, ez még csak a második “hivatalos” maratonfutás volt. Az előzőt nagyjából egy évvel ezelőtt teljesítettem. Akkor minden szuperül ment, a cél annyi volt, hogy teljesítsem, ki nem mondott, de vágyott lehetőségnek tűnt a négy órán belüli célbaérés. Ez sikerült is akkor, nagyobb holtpontok nélkül, kisebb bosszúságokkal (a sok fordító a Városligetben, ugye).

Idén picit ambíciózusabb voltam, már ami a magamtól elvárt teljesítési időt illeti. Alapoztam ezt a hat órás futásokon szerzett rutinra (hehe), meg a 10 hónapos felkészülésre. Mert igazából tavaly december óta lényegében ez volt a célversenyem, csak jól titkoltam még magam előtt is. Közben persze élveztem a hosszabb, meg a rövidebb távokat is, és gyűrtem a 3:30-as maratonra felkészítő edzéstervet. A nyár vége egy kicsit több sört, és kevesebb jóleső futást tartalmazott, mint szerettem volna, ezért már kicsit kezdtem úgy érezni, hogy túl nagy falat lesz az öt perces tempó 42 km-re. Az 1:30-as fémaratont már korábban elengedtem, kell hagyni célokat a következő évre is. Aztán valahogy a Velencei-tó körre összekapartam magam, és nagyjából a maratoni tempóban végigtoltam. Persze a 28 az nem 42, ezt bármelyik első osztályos megmondja, de akkor is: kezdtem elhinni, hogy meglehet. Fájni fog, de meglehet.

Hát így történt, hogy eljött a múlt hét, amikor is könnyed tíz km-ekkel szórakoztattam magam, pl szerdán a margitszigeti Nike futóklubban, és csütörtökön reggel a 16-ik kerületben. Csak, hogy ébren tartsam a lángot. 🙂

Aztán szombaton jó szokásomhoz híven már nagyon korán kint voltam a helyszínen, mert szeretek időben érkezni, magamba szívni a rendezvény illatát… ja, meg ilyenkor még van szabad WC. Bemelegítésként összefutottam néhány ismerőssel, pl az érdi futóközösségből. A munkahelyemen egy négy fős váltó csapat is szerveződött, de a kezdő ember kivételével senki nem jött a rajthoz, így a munkatársammal ketten álltunk be a kettes zónába pár perccel a rajt előtt. Hihetetlenül sokan gondolták úgy, hogy a hétvégi hosszú futást ezen a rendezvényen teljesítik: a Városligetben lényegében mindenhol színes technikai ruházatba öltözött embereket lehetett látni. Jó volt.

Aztán 11 órakkor eldördült a duda, és elkezdődött a maraton. Komoly stratégiával készültem a fuásra: amíg tudok, megyek a 3:30-as iramfutókkal, aztán, ha már nem bírom, akkor elrebegem, hogy “Győztünk”, és összeesem. Ennek ellenére egészen jól sikerült elkapnom a tempót, erőlködés nélkül futottam a 4:50 körüli km-eket. Nyilván, ha van eszem, akkor azon járt volna, hogy így valószínűleg elfutom az elejét, de egyrészt kikapcsoltam a logikus gondolkodásért felelős részeket az agyamban, másrészt meg mentem a terv szerint. Mondjuk volt mit nézni út közben, mert egyből az Andrássy úton kezdtünk, ami elég szép, majd kanyarogtunk kicsit a városban, ahol szintén volt látnivaló. Meg a házak miatt árnyék. Ezt akkor kezdetm el igazán becsülni, amikor elértünk a budai oldalon a rakpartos részhez, ahol nem lehetett elbújni a nap elől. Innentől kezdve már nem csak magamba, hanem magamra is locsoltam a vizet. A frissítő pontok pont jó helyeken voltak szerintem, mindig azt vettem észre, hogy éppen azon gondolkodom, hogy kéne már inni valamit, és akkor jött egy vizes asztal.  A 23,1-es és a 33,7-es km-nél lévő oázis külön örömöket is szolgáltatott, hiszen ide leadtam egyéni frissítőként egy-egy 3 decis flakont alkoholmentes sörrel feltöltve. Így utólag azt mondom a legjobb pontokat sikerült kiválasztanom: a rakpartról felfutva, és a Margit-sziget közepe felé történt meg a két boldog találkozás. Langyos sör ritkán esik ilyen jól.

Kb a 32-ik km-ig tudtam tartani az öt perc alatti tempót (félmaraton 1:41), aztán már kezdtem kicsit lassulni. Még nem fájt semmi, de már nem volt kellemes. 35 után viszont már komolyan kellett azon dolgoznom, hogy menjen a futás, itt már eléggé kivoltam. A Nyugati-téri felüljáró után már kezdtem elhinni, hogy meglehet a 3:30, hiszen innentől már szinte sík. Csak nem szabad nagyon lassulnom. Ez járt a fejemben, amíg el nem értem a Dózsa György útig, ahonnan már majdnem látszott a vége. Innen már behjatottak a lelkes szurkolók. A Hősök terére érve az órámra nézve már tudtam, hogy innen már nagyon elrontani nem lehet. És tényleg. 3:28:08-as idővel csekkoltam a célkapunál. Ez 19 perccel jobb a tavalyi időmnél. Remélem minden évben javulok ennyit. 😀

ppic_SPAR_Maraton_2014_utvonal_10974

“A Nyugati-téri felüljáró után már kezdtem elhinni, hogy meglehet a 3:30”

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy az utolsó öt km-en már erősen kellett koncentrálnom, a végén nem éreztem azt a fáradságot/fájdalmat, mint tavaly. Kicsit ültem a füvön, majd mentem vissza a célhoz nézni a beérkezőket. Aztán hazamentem.

Az eredménnyel elégedett vagyok, amit elterveztem (na jó, amiben reménykedtem /de azért edzettem is 🙂 /), sikerült elérnem. Mikor lesz következő? Jövőre. 🙂

Addig viszont lesz még Velencei hat órás futás, meg Balaton Félmaraton, meg egyéb jó mókák. Sőt, már voltak is. Például a maraton másnapján levezetésként kerékpártúráztam egyet, aztán ma reggel körülnéztem kicsit a 16-ik kerületben.

Mindent rendben találtam. 🙂

Sze 092014
 

Kellett már ez a hosszabb futás, különösen az augusztusi eredményeim tükrében. Sikerült háromszáz alá tornásznom a megtett km-eim számát, és ez még csak a kisebbik probléma. A – szerintem – nagyobbik, hogy szinte minden futóversenyen, amin részt vettem fel kellett adnom amit előzetesen elterveztem. Hogy ez minek köszönhető még elemzés alatt van, de az biztos, hogy úgy vártam már a szeptembert, mint eminens kisgyerek az iskolakezdést. Lett is ősz hirtelen, és mindjárt az első hétvégéjén egy izgalmas hat órás futóversennyel kecsegtetett. Ezúttal nem kellett messzire mennem, kerékpárral mindössze 10 perc a Puskás Ferenc Stadion, ahol az Optivita budapesti állomását rendezték meg. Előzetes számításaim szerint minden adott volt egy jó futáshoz: teljesen sík, aszfaltos pálya, az Időkép szerint viszonylag kellemes idő, és fizikailag is rendben levőnek találtam magam, miután lefuttattam a rendszerellenőrzést.

Végül is az előzetes várakozáskat csak kis mértékben írta felül a valóság, így utólag azt mondom, hogy elégedett vagyok. Bár nem futottam túl sokat, “mindössze” 63 km-t, de azt legalább nem a meghalós fajtából. Csak a párás levegővel küzdöttem szinte végig, egy óra után húsz percenként ittam két-három pohár vizet, négy óra elteltével pedig dupláztam a mennyiséget. Plusz elfogyott két citromos sör is. És csak egyszer kellett pisilnem. A vége azért már küzdősre sikerült, de valószínűleg ez így van rendjén ennyi futás után. Mondjuk a biciklizés hazafelé eléggé sajátos stílusban ment, kb, mint aki most ül először kétkerekűn. Lehet, hogy, ha tolom jobban jártam volna. 🙂

Vasárnap aztán csak kimentem “átmozgatni”. 5 km-t száguldottam a séta tempónál csak kicsivel gyorsabban. Lehet, hogy ezek a hosszú futások utáni vonaglások többet ártanak, mint használnak, ezen gondolkodtam miközben három kört tettem meg a közeli körözős helyemen. Ott egyébként, ahol még a múlt hét csütörtök reggel is kocogtam egy tízest. És ahol ma reggel is menetm ugyan annyit. A mai még erősen a regeneráció jegyében telt, ez szépen látszik a tempón. Nem zavart, most úgyis a pulzusra figyeltem. Már nem is nagyon akarom kihajtani magam a hétvégi Wizz Air félmaraton előtt, úgyhogy csütörtökön és pénteken is csak ilyen tízeseket fogok tolni, szombaton pedig pihenek.

Jelenleg viszont – de régen írtam már ezt – Star Trek nézés lesz. TNG, 4.évad.

aug 122014
 

Olyan régen írtam, hogy Ronald. Most, hogy egyedül maradtam, akkor bele is vágnék. Kedves naplóm! Az van, hogy rohadt sok dolgog történt az elmúlt több, mint két hétben. Kezdem mindjárt ott, hogy még az utolsó bejegyzés hetében köröztem egyet csütörtökön, így, már nem tudom, hogy milyen érzés volt. Aztán pénteken volt egy kis (nagy) elhajlás alkoholügyileg, de ez maximum a teljesítményemen látszott meg, a lelksedésemen nem, mert szombaton azért kimentem kicsit dombozni. Még aznap délután aztán a Balatonig (egészen pontosan Lengyeltótiig) autóztam, ahol egy kellemes (sörben hiányt szintén nem szenvedő) estét sikerült eltöltenem. Viszont kellőképpen kipihentem magam, reggel ezért elfutottam a strandra, ami 12 km-re található a nevezett településtől, még kicsit rá is tettem, haladtam valamennyit az UltraBalaton irányával szemben. Meg nyilván ugyan annyit visszafele is. Az eső nem csöpögött, hanem esett rendesen, de nem zavart, élveztem. Mire visszaértem a strandra az eső is elállt, a nap is kisütött, úgyhogy – kb egyedüliként az egész strandon – lubickoltam egyet a Balatonban. Ezt is élveztem.

Következett egy izgalmas munkahét, amelynek keddjét 6×800 m résztávval indítottam, ébresztő jellegű merénylettel porhüvelyem ellen. Bár nem sikerült olyan jól, mint az előző hasonló megmozdulás, panaszra azért nincs okom. Mivel tudtam, hogy hétvégén nem fogok futni, ezért szerdán munka után kimentem egy laza 10 km-re. Már el is felejtettem, hogy esténként milyen meleg és páradús tud lenni a levegő nyáron. Lényegében nem is futottam, hanem úsztam, többnyire a saját izzadságomban. Csütörtök reggelre 25 km volt betervezve, de a szakadó eső miatt csak fél órával később indultam el körözgetni, így 21 km lett belőle, az sem rossz.

Jött aztán a hétvége, amikor is nyaralni mentem, Mivel jobban szeretem az aktív kikapcsolódást, mint a strandon egy helyben pecsenyére sülést, ezért egy jó kis sportos programot készítettem magamnak: három nap alatt körbebringázom a Balatont. Oda úttal Budapestről, plusz a vissza úttal Budapestre, persze ezt is kerékpárral. Első nap kicsit túltoltam, mert elmentem Siófokig, amikor nem is kellett volna, világosan látszik, hogy Balatonvilágosnál csatlakozhattam volna a kerékpárúthoz, ami körbe visz a nagy tó mentén. 170 km lett a vége, és nem kellett este altatni. Másnap aztán végig a Balaton mellett maradtam, követtem a balatoni kerékpárutat. Nagyon szép helyeken vezet egyébként. Zamárdiig mentem, így kicsit kevesebb lett a táv, mint előző nap. Harmadnap aztán már csak a hazaút várt rám, amit meg is tettem 136 km abszolválásával. Nagyszerű élmény volt, mennék újra bármikor. A legszebb Balaton parti település szerintem Balatonfüred.

A következő héten szabadságon voltam, amit Rácalmáson töltöttem, egy kellemes házfelújítás jegyében. Sikerült a rossz végére állni a kolbinak, négy napon keresztül tapétát vakartam a falról, aztán vakoltam a kivésett áramkábelek vájatait, meg még ahol leesett a vakolat. Na, ez nem volt jó móka, Hétfőn azért kocogtam egy kellemesnek nem mondhatót az aznapi munkálatok után, Kedden jó kis hasmenés tartott otthon, viszont szerán domboztam egyet, ami bár ment túl jól a nagy melegben, azért remélem, hogy hasznos volt. Csütörtökön aztán csak egy könnyed 10 km-t vállaltam, mert gondoltam rápihenek a hétvégére.

Bár nem sikerült túl sokat pihennem, azért szombaton már alig vártam, hogy elindulhassak Szigetmonostorra, ahol a Suhanj! 6 órás éjszakai futást rendezték. Vasárnap 0 órától reggel 6-ig tartott a futkorászás. Gondoltam futok egy könnyed 65 km, az idő is jó, a pálya is alkalmas rá. Nos, nem így lett, másfél óra után kényetelen voltam feladni a küzdelmet. A keddi hasmenés visszatért (vagy el sem múlt), és amikor már csak vánszorogni tudtam, és minden korty víz, amit ittam azonnal távozott a szervezetemből (de nem a megfelelő output nyíláson), akkor úgy gondoltam, hogy nem szenvedek tovább. Az élményért futok, élvezetből, nem pedig a fájdalomért, szenvedéssel. Szóval letettem a lantot, nyugodjék. Valahogy hazavezettem, aztán egész éjjel ültem a WC-n. Kb vasárnap délig viszonylag egysíkú volt a program: fosás-alvás. Délutánra aztán jobban lettem, és azóta is minden ok. Így néz ki egy feladott futóverseny trackje.

Ma azért voltam egy kicsit kocogni, ezúttal sem a tempó volt észvesztő. Most nem köröztem, arra ott lesz még a csütörtök. 🙂

Szóval, úgy nagy vonalakban ezek történtek.