okt 072014
 

Blogírás helyett esténként Star Treket nézek. A fenti idő egyébként pontos, ma tényleg annyit mutatna a csillagóra. Persze csak a munka és az alvás közötti időmet töltöm a hetvenes évek beli sorozat nézésével. Az alvás és a munka között szokatm futni. Meg hétvégén is, de olyankor megváltozik a minta, mert futás után nem kell menni dolgozni, csak azt kell megcsinálni, amit otthon a szüleim kitalálnak. Ősszel azért van munka a kertben bőven. De nem is erről akartam írni, ez csak amolyan magyarázkodó bevezető volt, csapjunk bele az izgibb részbe.

Szeptember végén jött létre az eggyel ezelőtti bejegyzés, amiről Petőfi már 1847-ben (akkor még nem volt csillagidő) verset is írt, csak ő ezt akkor még nem tudta. Mármint, hogy miről is ír igazából. Na jó, azt most már én sem tudom. Az biztos, hogy az őszi jó időt kihasználva még a Velencei-tókör előtti napon, a családi bográcsozásra bemelegítésként bejártam Rácalmást, futva. A tónál pedig annyi tervem volt csupán, hogy lehetőleg a maratonra belőtt tempóval menjek körbe. Ez sikerült is, de a nagy izgalmak 30 fölött kezdődnek, mint tudjuk, és ez igaz a maratoni távra is. Mondjuk elnézve a pulzusgörbémet kicsit sem bánom, hogy 28 km-nél véget ért a futás, mert még öt km és megáll a szívem. Lehet, hogy van valami baj a pulzusmérő övvel. Vagy a jeladóval. Vagy velem. Mindenesetre ismét nagyon élvezeteset tókerültem, ez a futórendezvény minden alkalommal csak egyre jobb lesz. Pedig nem is adnak “technikai” pólót. 🙂

Kedden aztán visszamentem megnézni az őzikéket, de csak egy lezárt területet találtam. A lezártat úgy kell érteni, hogy volt egy sorompó keresztben az úton. Éppen azon gondolkodtam, hogy megkerülöm alulról vagy felülről – nagyon akartam őzet látni -, de egy a területet őrző kutya újratervezésre kényszerített. Még sosem vágtatott felém egy közepes termetű ismeretlen kutya látszólag ideges állapotban, de így legalább élesben próbálhattam ki, amit annó a Futóblogon olvastam. Szembe fordultam vele, és elkezdtem neki kiabálni, közben lassan hátráltam. Végül is bejött a taktika, mert pár méter után a kutya megállt. Lehet, hogy csak addig érezte magáénak a területet, de az is lehet, hogy megijedt. Szerintem megijedt. Mondjuk én is, de ezt ő nem tudhatta. A futás többi része ehhez képest izgalom mentesen telt el.

Szerdán aztán ismét kilátogattam a Margit-szigeti Nike futóklub edzésre, ezúttal sikerült időben érkezni. A bemelegítés annyira nem tetszett, de aztán futottunk 5 km-t a felújítás miatt módosított útvonalon, majd megint egy kis nemszeretem nyújtás után lehetett tempó szerint csoportokra szakadni, és ott futkorászni. Elég kemény, hogy az egyes csoport 4 km-re 4 percen belüli tempót vállalt be, én beálltam a harmadikba, ami 4:40-5:00 perces ezreket ígért. Nem futottam 10 kört, de egyet azért meghúztam, csak kiváncsiságból, hogy ilyen viszonylag jó minőségű pályán mi a maximum, amit tartani tudok egy km-en. Bár az Endomondón 4:09 látszik, az eredeti Garmin mérés szerint 3:51 volt a tempóm. Tök jó, végre futottam 4 percen belül. A vége így is 12 km lett, ami szerda estére pont elég.

Már csak azért is, mert csütörtökön reggel fartlekkel kényeztettem magam, amit a Rákos-patak mentén teljesítettem, és egészen jól érteztem magam közben. A hétvégi hosszú futást ezúttal szombaton és Rácalmás és Dunaújváros között tudtam le. Azért volt benne egy kis izgalmasság is, mert Dunaújvárosban rendeztek egy 3000 m-es futóversenyt, amin terveztem indulni. Gondoltam odafutok könnyedén, majd kisprintelem magam, végül kényelmes tempóban hazakocogok. Így is lett, és jó volt, bár a torkomat éreztem a lihegős 3 km után. Otthon ittam egy meleg teát, és minden rendben volt.

Vasárnapra már csak egy könnyű tízes maradt, amit a NATO futáson tettem bele a cipőmbe. Először vettem részt ezen a versenyen, és szerintem sokan mások is, mert mintha a szervezők nem készültek volna akkora tömegre, mint amilyen összegyűlt. Fél órát késett a rajt, az első három km-en néhol szinte csak gyors gyaloglást lehetett produkálni a szűk utcák és a hömpölygő tömeg miatt, a célkapu alatt pedig éppen csak át lehetett menni, mert az érem osztás miatt ott tömörültek a már beért futótársak.

És már el is érekeztünk a mai naphoz, amikor is egy laza tízest toltam, már a maraton várakozás izgalmával fűszerezve. Lesz még egy ilyen holnap, meg csütörtökön. Szombaton pedig megyek a 3:30-as iramfutókkal a célig, vagy végkimerülésig.

Más lehetőség nincs.

Sze 092014
 

Kellett már ez a hosszabb futás, különösen az augusztusi eredményeim tükrében. Sikerült háromszáz alá tornásznom a megtett km-eim számát, és ez még csak a kisebbik probléma. A – szerintem – nagyobbik, hogy szinte minden futóversenyen, amin részt vettem fel kellett adnom amit előzetesen elterveztem. Hogy ez minek köszönhető még elemzés alatt van, de az biztos, hogy úgy vártam már a szeptembert, mint eminens kisgyerek az iskolakezdést. Lett is ősz hirtelen, és mindjárt az első hétvégéjén egy izgalmas hat órás futóversennyel kecsegtetett. Ezúttal nem kellett messzire mennem, kerékpárral mindössze 10 perc a Puskás Ferenc Stadion, ahol az Optivita budapesti állomását rendezték meg. Előzetes számításaim szerint minden adott volt egy jó futáshoz: teljesen sík, aszfaltos pálya, az Időkép szerint viszonylag kellemes idő, és fizikailag is rendben levőnek találtam magam, miután lefuttattam a rendszerellenőrzést.

Végül is az előzetes várakozáskat csak kis mértékben írta felül a valóság, így utólag azt mondom, hogy elégedett vagyok. Bár nem futottam túl sokat, “mindössze” 63 km-t, de azt legalább nem a meghalós fajtából. Csak a párás levegővel küzdöttem szinte végig, egy óra után húsz percenként ittam két-három pohár vizet, négy óra elteltével pedig dupláztam a mennyiséget. Plusz elfogyott két citromos sör is. És csak egyszer kellett pisilnem. A vége azért már küzdősre sikerült, de valószínűleg ez így van rendjén ennyi futás után. Mondjuk a biciklizés hazafelé eléggé sajátos stílusban ment, kb, mint aki most ül először kétkerekűn. Lehet, hogy, ha tolom jobban jártam volna. 🙂

Vasárnap aztán csak kimentem “átmozgatni”. 5 km-t száguldottam a séta tempónál csak kicsivel gyorsabban. Lehet, hogy ezek a hosszú futások utáni vonaglások többet ártanak, mint használnak, ezen gondolkodtam miközben három kört tettem meg a közeli körözős helyemen. Ott egyébként, ahol még a múlt hét csütörtök reggel is kocogtam egy tízest. És ahol ma reggel is menetm ugyan annyit. A mai még erősen a regeneráció jegyében telt, ez szépen látszik a tempón. Nem zavart, most úgyis a pulzusra figyeltem. Már nem is nagyon akarom kihajtani magam a hétvégi Wizz Air félmaraton előtt, úgyhogy csütörtökön és pénteken is csak ilyen tízeseket fogok tolni, szombaton pedig pihenek.

Jelenleg viszont – de régen írtam már ezt – Star Trek nézés lesz. TNG, 4.évad.

jún 242014
 

Tata nincs messze Budapesttől, még akkor sem, ha az ember kihagyja az autópályát. Márpedig kihagyja, mert egy napért nem vesz 10 napos matricát (ami nem matrica, de ebbe most ne menjünk bele). Szóval kellemes másfél óra alatt oda lehet érni, útközben bevásárolni vízből, meg citromos sörből, meg aszalt gyümölcsből, meg sós magokból. A városba érve még egy kis eltévedés is belefér, hogy aztán rajtszámfelvétel, és helyszín felmérés (merre van /és mennyi/ mobil WC?) után, kényelmes sport ruházatot öltve, az ismerősőkkel néhány szót váltson az egyszerű halandó. Meg a jelen lévő UFO-k. Aztán 10:00 órakkor egy nagy piros kapu alatt átfutva kezdetét veszi a körözgetés. Kinek-kinek ízlése, állóképessége, türelme, ideje függvényében 2-4-6-12 órában.

Jó dolog az ultrafutás. Van idő mindenre. Könnyed kocogás bemelegítésnek, kicsit nagyobb iram, ha úgy van kedve az embernek, frissítés akár minden körben, és persze a toi-toi, ha kell (szokott kellenni 🙂 ). Ezeken kívül van még jó társaság, barátságos környezet, zene, buli.

Jókedvű futkorászás

Jókedvű futkorászás

Néha van úgy, hogy szenvedős dolog az ultrafutás. Valami megfájdul, kidörzsölődik, rossz az idő, kellemetlen a pálya íve, rossz minőségű a talaj. Ezeket egy ideig nem veszi észre az ember, de egy idő után elkezdenek nagyon zavarni. Aztán megpróbálja figyelmen kívül hagyni. Ha fáj, hát fáj, majd elmúlik. Ha egy kanyar kényelmetlen, megpróbálja nagyobb ívben venni. Ha a talaj nem jó, lehet menni a pálya szélén. Apróságok.

A hat órás számban indultam szombaton az Optivita Ultrafutó kupa 3. állomásán, Tatán. Most tudományosan megterveztem előre a futást, hogy mikor milyen tempóban kell mennem, mikor mennyi vizet és egyéb frissítőt kell fogyaztanom, mikor lehet kiállnom hosszabb szünetre ücsörögni kicsit egy árnyékos helyen. Hát, kb. a 3-ik óráig óráig sikerült tartanom a tervet. Akkor nagyon megfájdult a jobb talpam. Egy idő után már elég elviselhetetlen volt az érzés, de gondoltam, hogy csak egy vízhólyag, amiatt meg nem kell megállni, majd kipukkad és jobb lesz. Végül is majdnem egy óra kellett, hogy elmúljon a fájdalom. Kipukkadt, máris jobb – mondta az agyam a testemnek, aki az öröm legkisebb jele nélkül vette tudomásul a tényt. Ekkor jött a kidörzsölt mellbimbó. Csak pici folt lett a pólómon, de a sós izzadság annál izgalmasabban ingerelte a sérült részt. Valahogy túltettem magam ezen is, és nem őszinte mosollyal, de futottam tovább. Vagyis vánszorogtam. Az utolsó két és fél órában már inkább kívül a hat perces ezreken. Egyre többször vettem dinnyét a frissítő asztalról, hogy amíg elrágcsálom lehessen kicsit sétálni. Megfájdult a csípőm is, valószínűleg nem tett jót neki, hogy minden körben fel kellett lépni valami majd 20 cm magas padkára. Szóval volt bajom bőven, ennyi futás közben még sose volt. Mondjuk mindenkinek ugyan ezt a kört kellett futnia, tehát nem nagyon sajnáltathatom magam, de tény, hogy a felétől már erősen küzdenem kellett fejben is, hogy legalább valami futáshoz hasonlót műveljek.

Egyébként Ede 62 km-t mért, a hivatalos eredmény ennél 3 km-rel több, nem is értem, hogy ki tévedett. Szerintem ezúttal az óra mutatja a tutit, akár mennyire is hitelesített volt a pálya. Nem hiszem, hogy ilyen körülmények között az eddigi hat órásaim közül a második helyre hoztam be a szombati etapot.

Vidáman a tóparton

Vidáman a tóparton

Amúgy valahol az ötödik óra környékén ismét előjött a talpfájás, és akkor elég hosszan elgondolkodtam (volt még egy órám) azon, hogy, ha ennek vége soha többet nem megyek futócipő közelébe. Aztán a lefújás után egy órával már azon gondolkodtam, hogy vasárnap csak kéne futni egy átmozgató tízest, még a kerékpározás előtt. 😀 Kissé nehézkesen (a járás még nehezebben ment), de mentem egy kört a Rákos-patak mentén, majd megvolt a biciklizés is. Jó kis vasárnap volt.

Hétfőn a szokásos kondival indítottam a hetet, ma pedig egy nagyon könnyed, 140-es max pulzussal kocogtam egyet a csömöri lehajtóig meg vissza. Ugyan ezt az útvonalat egyébként bejártam a múlt hét csütörtökön is, mintegy ráhangolódásképpen a szombati mulatságra.

Így utólag visszagondolva azért tanulságos kis hat óra volt ez. Most már tudom, hogy, ha a testem ilyen-olyan részei nem akarnak is futni, de a fejem igen, akor ott futás lesz. Kíváncsi vagyok, mi lesz, ha majd a fejem sem akar futni? Na jó, ilyen nem lesz. 😛

Várom már az újabb hat órát, ami majd augusztusban a Suhanj!6 lesz. Addig azonban még sokat kell aludni. Meg sok Star Trek-et kell nézni.

jún 172014
 

Az egész még tavaly kezdődött, amikor két munkatársammal lefutottuk a K&H Maraton váltót. Akkor mindenki két kört vállalt, én még egyéni félmaratont is futottam, csak, hogy teljes legyen a logisztikai zűrzavar. Megoldottuk. Aztán idén újra beneveztünk, de már másik három munkatárssal kiegészülve. És lett még hat ember a cégnél, akik szintén futni akartak, így már két csapattal vártuk a júniusi eseményt.

Jól sikerült, mindenki kihozta magából a maximumot. Egyetértek DK-val, hogy remek csapatépítő dolog egy ilyen sportesemény. És megint bebizonyosodott, hogy a futásra igen könnyű rákapni. A cégnél már a következő együtt futás(oka)t tervezgetjük. Van itt szó Wizz Air váltóról, meg Spar Maraton váltóról, meg UB váltóról… Szóval mindenki boldog, mindenki futni akar, a nap süt, az ég kék, mi kellhet még?

Az időm egyébként 30:12 lett a hét km-re, ami nem olyan rossz, bár szerettem volna 30 percen belül futni. Most ez így sikerült, a futás után vígasztalodtam egy kis biciklizéssel, meg néhány sörrel a Legenda Sörfőzdében. 🙂 Idén úgy gondoltam, hogy mivel nem futok egyéni félmaratont, kikocogok a Városligetbe, meg hazakocogok a futás után. Tök jó volt, és így végül a félmaraton is meglett. 🙂

Ami még történt, hogy voltam a múlt hét csütörtökön kicsit résztávozni, 6×400 m-t teljesítettem, meg némi bemelegítés meg levezetés. Persze most is fáradt voltam kicsit, azért gondolom így is hasznos volt a szaladgálás. Szombaton reggel Rácalmáson ébresztgettem magam egy laza, 140 alatti pulzusos futással, kellemes volt. Ma pedig a Rákos-patak mentén fartlekeztem egyet, és végre nem voltam fáradt. 🙂

Ennyi történt az elmúlt héten. Izgalmak lesznek most szombaton is, mert megyek Tatára, ahol egy 2 km-es pályán fogok körözgetni 6 órán keresztül. Jó móka lesz!

Most pedig (már olyan régen írtam ezt le…) Star Trek.

okt 282013
 

Nem nyaralás lesz. Futni fogok, (magamhoz képest) gyorsan. Legalábbis ez a terv. Szeretném 90 perc alá vinni a félmaratoni időmet. Ha már a Nike Félmaratont annyira elszartam (nem csak majdnem szó szerint). A maraton óta tehát folyik a felkészülés a Balaton Félmaratonra. Sajnos csak öt hét van addig, így igazából már csodát nem lehet tenni, a formám megtartását, és az állóképességem erősítését tűztem csak ki célul erre a bő egy hónapra.

Ennek megfelelően folytattam ugyan azokat az edzés típusokat, amikkel a maratonra készültem: volt (van, lesz) fartlek, harmadolós futás és résztávozás. Persze vannak lassú tempóban (döntöen 140-es pulzushatár alatti) futások is, és ami údonság a vasárnapi hosszú futásba beletettem egy kis lépcsőzést is. Dunaújvárosban remek lehetőségek vannak: az ún. felső és az ún. alsó Duna-partot jópár hosszú, 30-35 m-es szintkülönbséget jelentő lépcső köti össze. Ez már egy 10 emeletes ház magassága! Egyelőre “csak” egyszer szaladok fel az egyiken, de remélem a téli alapozás végére menni fog egymás után 5-10 darab ebből a jóságból. 🙂

Szóval a lépcsőzést gondolom állóképesség javítónak, kiderül majd nemsokára, hogy segít-e félmaratoni távon. Az eredménytől függetlenül folytatni fogom télen is terveim szerint a heti egy lépcsőmászást, amint fentebb is írtam.

A maraton óta tehát volt egy átmozgató futás, könnyedén alacsony pulzussal; majd egy kis harmadolós 15 km-rel folytattam a hetet. Azon a héten szombaton egy kicsit magasabb pulzus zónában (140-155) futottam egy tízest Rácalmáson, majd vasárnap a már megénekelt lépcsős hosszú futás következett. A következő hét ugyan ez volt, csak pepitában: kedden egy ébresztő 140-es pulzusos kocogás a patak parton, csütörtökön ezúttal egy 10 km-es fartlekkel indítottam a napot, majd hétvégén a magasabb pulzusos tízes, vasárnap pedig a lépcsőzés volt terítéken.

Hét közben reggelente is, de főleg hétvégén nagyon szép őszi idő volt, egyáltalán nem hideg, de nem is izzadós meleg. Hétvégén lehetett simán rövid pólóban futni, lehet, hogy idén utoljárra. Ennek megfelelően negyon élveztem a mozgásokat, és már várom a holnapot, amikor is megint egy laza kocogás lesz a Rákos-patak mentén alacsony pulzussal.

Ede egyébként jól van, nagyon szépen teszi a dolgát, remek kis szerkezet. A kondizás is megy heti háromszor, ettől is remélem az állóképességem (és az izmaim) növekedését.

A Star Trek most kicsit háttérbe szorult, helyette olvasás van.

Nagyjából ennyi.