terepfutás » Keratomié
ápr 232015
 

A közös a két településben, hogy mind a két helyen futóversenyt rendeztek a hétvégén. És én mind a kettőn ott voltam. És mind a kettőt élveztem. És most leírom mind a kettőt.

Még a múlt héten a hétvégére hangolódva egy könnyű reggeli tízest futottam a reggeli tavaszban, szuper volt. Ezután már csak rápihentem a szombatra, amikor a második “hivatalos” terepfutásomon vettem részt. Már hat éve rendezik meg a Mátrabérc Trail nevű futóversenyt, amely a Mátra legjelentősebb csúcsain vezet 54 km hosszan. Na, én nem erre neveztem, hanem a most debütáló Muzsla Trail-re, amely egy 27 km-es kört jelent a Mátrában. 1100 méter szintkülönbséggel. A kicsit szeles időben 100 körüli résztvevő vághatott neki szombaton délelőtt 10 órakkor a körnek. Az első emelkedőig nem is kellett sokat várni, egy balkanyar, egy jobbkanyar és máris mehettünk fölfelé. A csúcs a névadó Muzsla volt amely 805 méter magas, innentől kezdve 7 km lefelé volt a célig. Nagyobb holtpontok nélkül sikerült végigmennem, a talpam persze megfájdult a cipőben, de most számítottam rá, így nem is zavart annyira. 3 óra 14 perc alatt teljesítettem a távot, ami nem tudom, hogy jó-e vagy rossz-e (mondjuk a győztes 5:12-es átlaggal tolta végig az 54 km-t 🙂 ), az biztos, hogy élvezetes. Lesz még idén terepfutás, az biztos.

Lefelé

Lefelé

Másnap aztán Vivicitta volt, ahol félmaratont futottam, kellemes, beszélgetős tempóban. Érdekes módon a combjaimban jobban éreztem az előző napot, mint a talpamban, bár ehhez lehet, hogy hozzájárult a Vomero puhasága is. Iszonyú tömeg volt a Margit-szigeten, nagyon sokan gondolták úgy, hogy futnak 21 km-t. Sikerült a tavalyi kis késésre még rátenni egy lapáttal, konkrétan már a rajt első szakaszát el is indították, amikor mi még kerestük, hogy hol a négyes zóna. Szerencsére csak a harmadik rajttal indultunk el, így még majdnem 20 percet ácsorogtunk is a rajtzónában. Van még tehát tartalék az időben, ez  a jövőre nézve megnyugtató. 🙂 Idén pont az ellenkező irányba indultunk el, mint tavaly, az Árpád-híd felé kellett kifutni a szigetről. Kocogtunk, beszélgettünk, frissítettünk, szóval minden kellemesen telt, az idő bár kicsit szeles, de az ideálishoz közeli volt. Végül 2 óra 16 perc alatt értünk célba. A munkatársamnak, akivel futottunk ez volt az első félmaratonja, szerintem elsőre ez teljesen jó idő. A beérkezés után is voltak izgalmak: a ruhatár előtt néhány ezer ember akarta egy időben felvenni a leadott csomagját, erre szerintem nem voltak felkészülve a szervezők, nagyon sokat kellett várni. Itt már nem volt komfortos az átizzadt futócuccban a 14 fokban és szélben ácsorgás. Remélem legközelebb jobban megoldják, mert a rendezésnek ez a része nem volt túl profi.

A hétköznapok most lazák ami a futást illeti, mivel a hétvégén Sárvár, és 12 óra lesz a program, ezért kedden köröztem 10 km-t, majd szerdán a munkatársakkal a rettentő jó időben látogattuk meg a Margit-szigetet 8 km erejéig, végül ma reggel szintén körbe-körbe futottam 10 km-t. Tök jó, mert már reggel is lehet rövidnadrágban menni kocogni.

Holnap lesz még egy kis kondi, aztán szombaton indul a bugi.

Már 042015
 

Miközben nagyon nem írkáltam, tavasz lett. Február közepén még a Balboa futást említettem, meg azt is, hogy másnap egy kellemes (síkon) futás lesz. És lett, és Érden. 18 km kocogás volt a gáton, aminek azzal növeltem a sportértékét, hogy kerékpárral mentem Érdre, majd aztán onnan haza is. Kicsit hűvös volt a biciklin egy idő után, de egyébként minden szuper volt. A következő héten kedden reggel egy részben új útvonalon tettem meg 21 km-t, ezt megismételtem csütörtökön is, mert tetszett. 🙂 A pulzusomat egészen könnyedén tartottam a kíván érték alatt, és mind a két alkalommal a fele kocogás már világosban volt. Tök jó. A két reggeli futás között szerdán a munkatársakkal meglátogattuk a Margit-szigetet is, 8 km erejéig. A héten már több futós esemény nem volt, mert a hétvégét, és a következő hét első két napját síeléssel ütöttem el. Vagyis valamivel, amit én síelésnek hívok, aki meg tud síelni, és látja az nyilván nem. Mindenestre az élvezeti értéke még így is elég nagy volt, két napot végig kint voltam a pályán. Meg a hüttében.

Kilátás a sípályáról

Kilátás a sípályáról

Futócipőt újra a múlt héten csütörtökön este húztam, egy könnyed 10 km erejéig. Itt be kell valljam, papírkutya voltam, és reggel nem mentem ki a szakadó esőbe, pedig az lett volna az igazi kihívás. Mondjuk kihívás volt szombaton is, amikor a minimális terepfutó múltammal a Vértes felé vettem az irányt, három, nálam jóval tapasztaltabb futó társaságában. Róka, RabiMiki és Athosz mellett kicsit félve vágtam neki a 30 km-esre tervezett körnek. Végül, azt leszámítva, hogy a pulzusom a 150 és a végtelen között ingadozott, illetve, hogy a magammal vitt fél liter víz igen kevésnek bizonyult (Róka kisegített egy kulacsnyi vízzel, amikor 20 km környékén teljesen elfogyott – köszönet érte), komolyabb holtpont nélkül sikerült teljesíteni a 32 km-esre duzzadt távot. Egyre jobban élvezem ezt a terepes mókázást, nincs két egyforma lépés, gyönyörű a táj, mindenféle állatokat lehet látni, folyamatosan kell figyelni, nincs elbambulás, szuper az egész, na. Be is neveztem a Vértes Terep Maratonra. 🙂

Sár az volt

Sár az volt

Vasárnap aztán kitavaszodott, amit egy 30 km-es Rácalmás-Dunaújváros-Rácalmás körrel ünnepeltem meg. Tegnap pedig köröztem 15 km-t reggel, jó időben, jó kedvvel, szépen, lassan.

Holnap lesz még egy 10 km-es kocogás, aztán szombaton Székesfehérvár, és 12 óra futás. Izgalmas lesz. 🙂

feb 142015
 

…és dolgozok, mint blogolok. Az utóbbiról nem írnék különösebben most sem, az előbbit azonban igyekszem kifejteni.

A zord időjárási körülmények maradtak még kicsit a Yours Truly után is, ennek ellenére, vagy éppen ezért január utolsó hetének utolsó futós hétköznapján egy emlékezetem szerint jól sikerült 20 km-t adtam az idén futott mennyiséghez. A pulzusom szépen maradt a kívánt 140 alatt, míg az átlagtempó 5:50 körül alakult, meg vagyok elégedve. Január utolsó napja Rácalmáson ért, és, ha már ott voltam, gondoltam befutok Dunaújvárosban, hogy a kedvenc lépcsőmet megtapossam, amolyan szado-mazo jelleggel. Végül egyszer tudtam felfutni a tetejére, mert a napközbeni fagyoknak is köszönhetően annyira jeges volt a felülete, hogy sétálva is balesetveszélyes volt. Gondoltam, hátha másnapig olvad kicsit, és akkor majd jó lesz. Szombatra ezért 21 km-t tudok felmutatni. Vasárnap tehát újra próbálkoztam, de sajnos a körülmények ha változtak is, csak rosszabbak lettek, kénytelen voltam hát beletörődni, hogy ezen a hétvégén nem lesz lépcsőzés. Helyette kocogtam néhányat fel és le a Duna-parton, majd hazatértem. A vége 30 km lett.

A múlt hét a szokásosan indult, kedden reggel 15 km, majd csütörtökön reggel szintén 15 km futást tudtam feljegyezni. A keddi az utóbbi hetek legnehezebb edzése volt, nem tudom, hogy miért, de nagyon nem ment a futás, nehezen, erőtlenül futottam, küzdöttem a pulzusommal, és igazság szerint minden méterrel. Így visszagondolva még most sem tudom, hogy mi lehetett, nem voltam jobban elfáradva, mint máskor, a körülmények is hasonlóak voltak a többi reggelhez, nem tudom. Gondolom néha van ilyen is. Szerencsére nem túl sűrűn, csütörtökön már minden rendben volt. Mondjuk most a Suunto pulzusmérője is az első 1-2 km-en irreálisan magas pulzust mért, de ezt betudom annak, hogy hiába nedvesítem be felvétel előtt a mellkaspántot, nem tudok olyan gyorsan felöltözni, és elindulni, hogy ne száradjon meg, így amíg meg nem izzadok kicsit, addig fals értéket mutat. Amíg csak ennyi a probléma, addig nem zavar különösebben. Csütörtökön délután még a munkatársaimmal futottunk egy kört a Margit-szigeten, cégtől-cégig 8 km lett ismét.

Szombatra hosszú futást terveztem. Ezúttal ezt úgy sikerült megoldani, hogy kifutottam Érdre, ott futottam kicsit, majd hazakocogtam. 69 km lett a vége, bár először hosszabbat akartam menni, de mire a végére értem, sikerült meggyőznöm magam, hogy pont elég lesz ennyi is. 🙂 Egyébként Érden ezen a napon volt egy jelmezes jótékonyági futás, egy súlyosan beteg kisfiú, Ármin gyógyulásáért. Örülök, hogy részt vehettem ezen a rendezvényen, és remélem, hogy nemsokára Ármin is velünk tud majd futni a teljes gyógyulása után.

Vasárnap gondoltam bemegyek kicsit dolgozni, vagyis inkább befutok. Meg is tettem, majd néhány óra múlva visszafelé is letudtam a távot. A kettő között programozgattam kicsit. 🙂 Ez a hét mivel is indult volna, mint kedden egy ébresztő körrel a 15 km-es fajtából, ezúttal kevésbé küzdősen, mint egy héttel előbb. Csütörtökön a 20 km-es távot választottam, és ez megint egy nagyon jól sikerült futás lett. Szinte tavaszias idő volt már korán reggel, kellemes 4 fok, felkelő nap, nagy adag endorfin. Így kellene indulnia minden reggelnek.

Ma a Balboa Classic elnevezésű közösségi futáson vettem részt, ami a Budai-hegyégben zajlott. A majdnem 19 km-t, és majdnem 800 méter szintet tartalmazó útvonal teljesítését idén nehezítette a hó és a jég, de alapvetően hatalmas élmény volt, nagyon jól éreztem magam, még ha nem is tudtam annyira a tájra figyelni. Viszont közel sem készültem el az erőmmel annyira mint tavaly, tehát vagy okosabban futok terepen vagy jobb kondiban vagyok. Vagy nem vagy, hanem és, ami még jobb. 🙂 Mindegy is, a lényeg, hogy még mindig úgy gondolom, hogy terepen futni jó.

Ami egy kis aggodalomra ad okot, hogy a Nike Alvor terepcipőben a végére megfájdult a talpam, de ez lehet, hogy nem a cipő hibája, mindenesetre nem növeli a komfort érzetet majd gondolom, ha nem 19 km-t, hanem mondjuk 42 kell majd benne futom, és a felétől nem esik jól a lépés.

Egyébként heti kétszer van most már úszás is az edzéstervemben, hétfőn oktatás, szerdán pedig a hétfői gyakorlása. A hátúszás már egész jól megy, a gyorssal még annyi gondom van, hogy valahogyan levegőt is kellene venni. Addig nincs baj, míg nem kell. 🙂 Remélem hamarosan eljutunk ide is az okításban. És akkor…

Holnap viszont síkon futás lesz, gyanús, hogy Érden.

jan 202015
 

Nagyon tetszik az új 15 km-es köröm, ezért most reggelenként azon futkosom. Mivel a múltkori összefoglaló hetében éppen szombaton is munkanap volt, ezért reggel ismét arrafelé szaladgáltam, valahogy így. Vasárnap aztán mentem Érdre, és gyakoroltam a gátfutást, az alapozás, és a pulzuskontroll jegyében szépen lassan. Hétfőn aztán elmentem úszni. Egészen pontosan úszás oktatásra, mert amit a vízben művelek az nagy jóindulattal sem nevezhető úszásnak. Úgy gondoltam tehát – pedig kőműves suliba sohasem jártam -, hogy az alapoktól kell elkezdeni az építkezést, ennek megfelelően a derékig érő melegvízben gyakoroltam a hason és a háton siklást. Azóta voltam már még egy alkalommal, és már a gyors- és hátúszás kar- és lábtempóját is vettük. Nem mondhatnám, hogy lassú a tanmenet. Mondjuk kicsit reménykedtem is ebben, azt tervezem, hogy március közepére eljutok egy olyan szintre, hogy tudok viszonylag helyesen, és nem három karcsapás után kifulladva gyorsúszásban haladni a vízben.

Kedden reggel aztán rámentem ismét a körömre futva, a pulzusom ezúttal egészen könnyedén maradt 140 alatt. Mint ahogy csütörtökön is, bár akkor egy oda-visszát futottam, 10 km-nél fordultam, és ugyan azon az úton tértem haza.

Pénteken nem bírtam magammal, és vettem egy terepfutó cipőt. Nem kell semmi komolyra gondolni, egy alap Nike Alvord 10-est tettem magamévá, és szombaton már ki is próbálhattam, hol máshol, mint Érden. Éppen a hónap harmadik szombatja került megrendezésre, és, mint mindig, most is egybeesett a hendikep futással. Kicsit előbb érkeztem a helyszínre, gondoltam kocogok egy bemelegítő kört, kipróbálom a cipőt, ilyesmi. Mire végeztem jöttek a többiek, és kocogtunk még egy bemelegítő kört. Ekkor már kicsit lazább volt a talaj felső 1-2 cm-e, kezdett megjelenni a sár. A harmadik kör valamivel gyorsabb tempóban indult, de én kb a felénél elengedtem az 5 percen belüli ezreket. Úgy látszik ezen a szombaton ennyire futotta. Persze minden rosszban van valami jó (és ahol egy ajtó becsukódik, ott kinyílik egy másik; és a lónak négy lába van mégis megbotlik), szóval legalább a következő hendikep futáson könnyedén tudok majd javítani az eredményemen. A cipő egyébként jó, bár kétszer kikötődött a fűzője, de majd máskor jobban figyelek a bekötésnél.

Vidáman az erdőben

Vidáman az erdőben

Vasárnap persze megálltam hazafelé menet Érden, és kocogtam egy hosszabbat, teljesen jó volt. A hétfőn úszni voltam, ma pedig a 15-öst koptattam ismét.

Hétvégén pedig Yours Truly, már alig várom.

nov 152014
 

A múltkor egy csomót áradoztam arról, hogy milyen jó terepen futni, aztán azóta sem sikerült elhagynom az aszfaltot. Na jó, ma egy kicsit érintettem földutat, de a kerületek közötti elhagyatott részek – amit többen szemétlerakónak használnak – azért nem ugyan az, mint erdőben futni a magas fák között, a lehullott avaron. Hétköznap reggelente pár útvonal közül tudok választani, nagyjából aszerint, hogy milyen hosszút tervezek kocogni. Van 10-11 km-es Rákos-patak menti oda vissza, ezt futottam például múlt héten kétszer is: kedden és csütörtökön. Teljesen sík, majdnem végig kerékpár úton, vagy mellette, nagy meglepetések nincsenek, főleg reggel fél hat körül. Lehet bambulni, csak néhány piros lámpánál kell visszatérni a valóságba. Egy kicsit hosszabb kör, amit most csütörtökön is mentem, éppen 16 km a XVI-ik kerületben. Ebben van egy kis hullámvasút, de azért nem nevezném szintes pályának. Sajnos autóúton is kell futni, de reggel szerencsére még nincs nagy forgalom. Szoktam persze másfelé is futni, meg van, hogy csak kimegyek ide a közelbe körözgetni az utcákon.

A múlt hét szombaton is kimentem kicsit körözgetni az utcákon, bár nem a közelbe, hanem Velencére, ahol az Optivita Ultrafutó Kupa idei utolsó állomása volt. 2, 4 órás futamok voltak és 6 órás OB. Akinek, mint nekem, nincs MASZ versenyengedélye, és orvosi igazolása, az a nyílt futamban indulhatott. A verseny 10 órakkor kezdődött, én már nyolc után nem sokkal ott voltam, mert most még a nevezést is el kellett intézni – kicsit trehány voltam, és nem tettem meg előre. Az idő gyorsan eltelt a startig, jó volt elkezdeni futni. Nem terveztem semmi különöset, csak, hogy élvezni fogom a hat órát. Ennek megfelelően választottam tempót, és élveztem a novemberi jó időt. A kör amin futni kellett 1150 m hosszú volt, és egy kellemes emelkedővel kezdődött. A másik végén ennek megfelelően lejtő volt, egyik sem esett jól néhány óra után. Szenvedésre azért nem került sor, ha úgy éreztem lassítottam, ha úgy éreztem ittam, ha meg úgy éreztem leültem kicsit egy zöls hasábban. Tényleg minden nagyon jó volt, nem fájt semmi sem futás közben, sem pedig megállás után. Ez utóbbin meg is lepődtem, mert eddig mindig volt egy kis comb, vádli, csípő, ez-az fájdalom a hat órás futások után – most nem. Végül 65,8 km-t köröztem össze, amivel teljesen elégedett vagyok. Jövőre is ott leszek az Optivitákon azt hiszem.

Még az elején. Van mit csiszolni a talajfogásomon.

Még az elején. Van mit csiszolni a talajfogásomon.

Még két futást kell megemlítenem a történeti hűség kedvéért, az egyik a legutóbbi bejegyzés napján kelt, de akkor még az órában pihentek az adatok. Azóta ez megváltozott, íme. Rácalmás utcáit jártam be, rég nem tettem ilyet, mondjuk sok változás nincs. Az ezt követő nap pedig Érden koptattam a térdem és a gátat az Achilles-napi futó mókán. Jó volt újra az érdi csapattal futni, azt tervezem, hogy ez megint rendszeres vasárnap délelőtti programom lesz. Mondjuk holnap pont nem, mert Siófokon lesz egy kis szezonzáró futkározás a BSI szervezésében. Lesz félmaraton, meg egy céges váltóban is részt veszek.

Remélem az időjárás nem olyan lesz, amilyennek az Időkép írja.