Már 042015
 

Miközben nagyon nem írkáltam, tavasz lett. Február közepén még a Balboa futást említettem, meg azt is, hogy másnap egy kellemes (síkon) futás lesz. És lett, és Érden. 18 km kocogás volt a gáton, aminek azzal növeltem a sportértékét, hogy kerékpárral mentem Érdre, majd aztán onnan haza is. Kicsit hűvös volt a biciklin egy idő után, de egyébként minden szuper volt. A következő héten kedden reggel egy részben új útvonalon tettem meg 21 km-t, ezt megismételtem csütörtökön is, mert tetszett. 🙂 A pulzusomat egészen könnyedén tartottam a kíván érték alatt, és mind a két alkalommal a fele kocogás már világosban volt. Tök jó. A két reggeli futás között szerdán a munkatársakkal meglátogattuk a Margit-szigetet is, 8 km erejéig. A héten már több futós esemény nem volt, mert a hétvégét, és a következő hét első két napját síeléssel ütöttem el. Vagyis valamivel, amit én síelésnek hívok, aki meg tud síelni, és látja az nyilván nem. Mindenestre az élvezeti értéke még így is elég nagy volt, két napot végig kint voltam a pályán. Meg a hüttében.

Kilátás a sípályáról

Kilátás a sípályáról

Futócipőt újra a múlt héten csütörtökön este húztam, egy könnyed 10 km erejéig. Itt be kell valljam, papírkutya voltam, és reggel nem mentem ki a szakadó esőbe, pedig az lett volna az igazi kihívás. Mondjuk kihívás volt szombaton is, amikor a minimális terepfutó múltammal a Vértes felé vettem az irányt, három, nálam jóval tapasztaltabb futó társaságában. Róka, RabiMiki és Athosz mellett kicsit félve vágtam neki a 30 km-esre tervezett körnek. Végül, azt leszámítva, hogy a pulzusom a 150 és a végtelen között ingadozott, illetve, hogy a magammal vitt fél liter víz igen kevésnek bizonyult (Róka kisegített egy kulacsnyi vízzel, amikor 20 km környékén teljesen elfogyott – köszönet érte), komolyabb holtpont nélkül sikerült teljesíteni a 32 km-esre duzzadt távot. Egyre jobban élvezem ezt a terepes mókázást, nincs két egyforma lépés, gyönyörű a táj, mindenféle állatokat lehet látni, folyamatosan kell figyelni, nincs elbambulás, szuper az egész, na. Be is neveztem a Vértes Terep Maratonra. 🙂

Sár az volt

Sár az volt

Vasárnap aztán kitavaszodott, amit egy 30 km-es Rácalmás-Dunaújváros-Rácalmás körrel ünnepeltem meg. Tegnap pedig köröztem 15 km-t reggel, jó időben, jó kedvvel, szépen, lassan.

Holnap lesz még egy 10 km-es kocogás, aztán szombaton Székesfehérvár, és 12 óra futás. Izgalmas lesz. 🙂

jan 072015
 

Már vagy tíz perce próbálok értelmes címet kitalálni, de csak ezt sikerült. Megígérhetem viszont, hogy lesz második rész is. Harmadik viszont nem valószínű. Olyan régen írtam, hogy fel kellett daraboljam az emlékeimet, mert egyben még nekem is kicsit sok. Ez a rész a tavaly év végi futkározásaim mementója lesz.

Majnem egy hónapja, december 9-én volt az előző olyan bejegyzés, ami nem karácsonyi, vagy év végi összegző-következő év tervező volt. Még azon a héten csütörtökön megörvendeztettem magam ismét egy 20-as körrel a XVI-ik kerületben, sötétben, ködben, a Szilas-patak parton, az új bicikliúton. Könnyed, 140-es pulzus alatti kocogás volt, még, ha a Garmin által mértek ezt ismét nem támasztják alá. Szombaton aztán munkanap volt, de mivel elfelejtettem beállítani a telefonom ébresztőjét (hétköznapokra be van állítva reggel ötre, de hétvégéken mindig kézzel állítom, ha kell), ezért fél órával később keltem, így az aznapra tervezett 20 km helyett csak 15-öt tudtam összekörözni a szokásos körözős helyemen. Vasárnap gondoltam futok egy hosszabbat, de pont céges ügyeletben voltam, és nem egészen öt km-nél vissza kellett fordulnom dolgozni kicsit. Hazamentem, megcsináltam amit kellett, de utána már nem indultam neki újra. Így lett 9 km az aznap teljesített táv.

Mivel eléggé benne volt a mehetnék a lábamban, ezért hétfőn munka után is szaladtam egyet, ez kicsit tempósabb lett, valahogy jobban fel voltam pörögve. Kedden aztán megint az alapozós pulzuskontrollos csigatempóban hasítottam az aszfaltot, valahogy így. Csütörtökön változatosságra vágytam, így nem egy kört futottam a kerületben, hanem egy oda-visszát, ugyan azon az útvonalon. Ja, mifelénk ilyen a változatosság. Pénteken aztán céges karácsonyi party volt, aminek folyományaként a szombatra tervezett futás elmaradt. Hiába, öregszem; régebben azért egy tízest kimentem volna futni egy átbulizott éjszaka után. Vasárnap azért elmentem Érdre, és nyomtam hat kört a gáton, jó társaságban, nem emlékszem, hogy milyen időben. Ekkor használtam utoljárra (a jelenlegi állás szerint) Edét futáshoz. Ede egyébként Garmin FR 410-es, és amellett, hogy egy szuper futóóra, küzd némi kihívással a pulzusmérés terén. Persze megértem, hogy az nem az óra hibája, ha pulzusmérő öv vagy jeladó nem megfelelően működik, de egy év alatt már a második szett öv-jeladó kombót fogyasztja, ami egy kicsit soknak tűnik. Ezért úgy döntöttem, hogy Suunto-ra váltok, idáig csak pozitívumot hallottam az Ambit2 S-ről. Szép sárga (hivatalosan “lime”) színben tettem magamévá, és idáig tényleg nem sok negatívumot tudok róla mondani. Kicsit szokatlan a Garmin után: nagyobb, rendesen beállítani csak a Movesount oldalon lehet, majd azt szinkronizálja az órára, nekem kicsit halknak tűnik a csipogása – eddig ezek tűntek fel. Viszont jól méri a pulzust, a pánt nem dörzsöli ki a mellkasomat, lehet rá appot írni, totál multisport (van triatlon módja is 🙂 ), és akár 25 órát is bírja egy feltöltéssel, GPS-szel, pulzusméréssel. Mondjuk pont karácsony előtt vált elérhetetlenné a Movescount oldal, ahol a beállításokat lehet megtenni, illetve a futásokat lehet az óráról letölteni, és csak december 26-án lett újra használható. Addig kényetelen voltam az alapbeállításokat használni.

Futottam persze így is, már csak azért is, mert az év hátralévő részében szabadságon voltam, ami közben főleg Rácalmáson időztem. Kondizni így nem tudtam menni, és a családi programok mellett (vagy miatt) minden nap tekeregtem pár órát a szabadban. December 22-én például 15 km-t, majd ugyan ennyit másnap is. A hét további részére igazi csemegét eszeltem ki magamnak: 6 nap, hat futás, minden nap az előzőnél 10 km-rel több, 10 km-ről indulva. Szóval 10-20-30-40-50-60 km, szépen sorban. Csak, hogy szokjam a sorozat terhelést. Az első három nap felhőtlen boldogságban telt, 10 km Rácalmáson, 20 km Ráaclmás és Dunaújváros között, 30 km Rácalmás és Adony között. Minden nap más útvonalon, minden nap figyelve a pulzusra. Tökre élveztem. A negyedik nap a Rácalmás-Pentele híd útvonalon tudtam le a 40 km-t, itt már azért éreztem a lábaimat, és itt most nem a szagára gondolok. Vasárnap aztán nekimentem a 50 km-nek, de itt már erősen kellett koncentrálnom, hogy futáshoz minimálisan hasonlító mozgással tudjak haladni. Sokat segített, hogy ezúttal Dunaújvárosban az alsó Duna parton kocogtam oda-vissza, ahol egy jó darabig együtt futottam egy sporttárssal, beszélgetve azért gyorsabban mennek a km-ek. Délután aztán egy időre visszatértem Budapestre, mert egy csomó sör volt beígérve, ha így teszek. Az este tehát jó hangulatban telt, másnap ennek megfelelően indultam neki a 60 km-es távnak. És ennek megfelelően futottam csak 10 km-t. 🙂 Nem volt olyan testrészem, amelyik ne tiltakozott volna a mozgás ellen, és nem tudtam megállapítani, hogy az esti sörök, vagy a megelőző napok futásai könyörögnek hangosabban megállásért. Legtöbbször figyelmen kívül hagyom az apró jeleket, amelyek kedvenc tevékenységem abbahagyására ösztönöznek, ezúttal azonban fejben is gyenge voltam, nem csak testben. Említettem már, hogy öregszem? 🙂

December 30-a pihenőnap volt, ki is használtam, nem mozogtam semmit. Szilveszter napján aztán ismét Érdet vettem célba, ahol második alkalommal rendezték meg a találóan “Szilveszteri futás”-nak keresztelt eseményt. Ez egy kis jótékonysági futás, ahol nem egészen 4 km-t kell (lehet) futni. Ezt teljesítettem tehát az érdi futótársakkal, valahogy így. Előtte még bemelegítésként kocogtam egyet Érd központjától a gátig, meg vissza, most már tudom, hogy ez a táv majdnem 6 km.

Ezzel lassan vége is van a tavalyi évnek, de nem léphetek úgy át 2015-be, hogy el ne mondjam: párosban neveztem az UltraBalatonra. Most, hogy kicsit emelték a távot, ez 110 km futást jelent fejenként, non-stop. Nem lehetetlen, már csak azért sem, mert “a lehetetlen nem létezik”.

nov 152014
 

A múltkor egy csomót áradoztam arról, hogy milyen jó terepen futni, aztán azóta sem sikerült elhagynom az aszfaltot. Na jó, ma egy kicsit érintettem földutat, de a kerületek közötti elhagyatott részek – amit többen szemétlerakónak használnak – azért nem ugyan az, mint erdőben futni a magas fák között, a lehullott avaron. Hétköznap reggelente pár útvonal közül tudok választani, nagyjából aszerint, hogy milyen hosszút tervezek kocogni. Van 10-11 km-es Rákos-patak menti oda vissza, ezt futottam például múlt héten kétszer is: kedden és csütörtökön. Teljesen sík, majdnem végig kerékpár úton, vagy mellette, nagy meglepetések nincsenek, főleg reggel fél hat körül. Lehet bambulni, csak néhány piros lámpánál kell visszatérni a valóságba. Egy kicsit hosszabb kör, amit most csütörtökön is mentem, éppen 16 km a XVI-ik kerületben. Ebben van egy kis hullámvasút, de azért nem nevezném szintes pályának. Sajnos autóúton is kell futni, de reggel szerencsére még nincs nagy forgalom. Szoktam persze másfelé is futni, meg van, hogy csak kimegyek ide a közelbe körözgetni az utcákon.

A múlt hét szombaton is kimentem kicsit körözgetni az utcákon, bár nem a közelbe, hanem Velencére, ahol az Optivita Ultrafutó Kupa idei utolsó állomása volt. 2, 4 órás futamok voltak és 6 órás OB. Akinek, mint nekem, nincs MASZ versenyengedélye, és orvosi igazolása, az a nyílt futamban indulhatott. A verseny 10 órakkor kezdődött, én már nyolc után nem sokkal ott voltam, mert most még a nevezést is el kellett intézni – kicsit trehány voltam, és nem tettem meg előre. Az idő gyorsan eltelt a startig, jó volt elkezdeni futni. Nem terveztem semmi különöset, csak, hogy élvezni fogom a hat órát. Ennek megfelelően választottam tempót, és élveztem a novemberi jó időt. A kör amin futni kellett 1150 m hosszú volt, és egy kellemes emelkedővel kezdődött. A másik végén ennek megfelelően lejtő volt, egyik sem esett jól néhány óra után. Szenvedésre azért nem került sor, ha úgy éreztem lassítottam, ha úgy éreztem ittam, ha meg úgy éreztem leültem kicsit egy zöls hasábban. Tényleg minden nagyon jó volt, nem fájt semmi sem futás közben, sem pedig megállás után. Ez utóbbin meg is lepődtem, mert eddig mindig volt egy kis comb, vádli, csípő, ez-az fájdalom a hat órás futások után – most nem. Végül 65,8 km-t köröztem össze, amivel teljesen elégedett vagyok. Jövőre is ott leszek az Optivitákon azt hiszem.

Még az elején. Van mit csiszolni a talajfogásomon.

Még az elején. Van mit csiszolni a talajfogásomon.

Még két futást kell megemlítenem a történeti hűség kedvéért, az egyik a legutóbbi bejegyzés napján kelt, de akkor még az órában pihentek az adatok. Azóta ez megváltozott, íme. Rácalmás utcáit jártam be, rég nem tettem ilyet, mondjuk sok változás nincs. Az ezt követő nap pedig Érden koptattam a térdem és a gátat az Achilles-napi futó mókán. Jó volt újra az érdi csapattal futni, azt tervezem, hogy ez megint rendszeres vasárnap délelőtti programom lesz. Mondjuk holnap pont nem, mert Siófokon lesz egy kis szezonzáró futkározás a BSI szervezésében. Lesz félmaraton, meg egy céges váltóban is részt veszek.

Remélem az időjárás nem olyan lesz, amilyennek az Időkép írja.

Sze 092014
 

Kellett már ez a hosszabb futás, különösen az augusztusi eredményeim tükrében. Sikerült háromszáz alá tornásznom a megtett km-eim számát, és ez még csak a kisebbik probléma. A – szerintem – nagyobbik, hogy szinte minden futóversenyen, amin részt vettem fel kellett adnom amit előzetesen elterveztem. Hogy ez minek köszönhető még elemzés alatt van, de az biztos, hogy úgy vártam már a szeptembert, mint eminens kisgyerek az iskolakezdést. Lett is ősz hirtelen, és mindjárt az első hétvégéjén egy izgalmas hat órás futóversennyel kecsegtetett. Ezúttal nem kellett messzire mennem, kerékpárral mindössze 10 perc a Puskás Ferenc Stadion, ahol az Optivita budapesti állomását rendezték meg. Előzetes számításaim szerint minden adott volt egy jó futáshoz: teljesen sík, aszfaltos pálya, az Időkép szerint viszonylag kellemes idő, és fizikailag is rendben levőnek találtam magam, miután lefuttattam a rendszerellenőrzést.

Végül is az előzetes várakozáskat csak kis mértékben írta felül a valóság, így utólag azt mondom, hogy elégedett vagyok. Bár nem futottam túl sokat, “mindössze” 63 km-t, de azt legalább nem a meghalós fajtából. Csak a párás levegővel küzdöttem szinte végig, egy óra után húsz percenként ittam két-három pohár vizet, négy óra elteltével pedig dupláztam a mennyiséget. Plusz elfogyott két citromos sör is. És csak egyszer kellett pisilnem. A vége azért már küzdősre sikerült, de valószínűleg ez így van rendjén ennyi futás után. Mondjuk a biciklizés hazafelé eléggé sajátos stílusban ment, kb, mint aki most ül először kétkerekűn. Lehet, hogy, ha tolom jobban jártam volna. 🙂

Vasárnap aztán csak kimentem “átmozgatni”. 5 km-t száguldottam a séta tempónál csak kicsivel gyorsabban. Lehet, hogy ezek a hosszú futások utáni vonaglások többet ártanak, mint használnak, ezen gondolkodtam miközben három kört tettem meg a közeli körözős helyemen. Ott egyébként, ahol még a múlt hét csütörtök reggel is kocogtam egy tízest. És ahol ma reggel is menetm ugyan annyit. A mai még erősen a regeneráció jegyében telt, ez szépen látszik a tempón. Nem zavart, most úgyis a pulzusra figyeltem. Már nem is nagyon akarom kihajtani magam a hétvégi Wizz Air félmaraton előtt, úgyhogy csütörtökön és pénteken is csak ilyen tízeseket fogok tolni, szombaton pedig pihenek.

Jelenleg viszont – de régen írtam már ezt – Star Trek nézés lesz. TNG, 4.évad.

aug 122014
 

Olyan régen írtam, hogy Ronald. Most, hogy egyedül maradtam, akkor bele is vágnék. Kedves naplóm! Az van, hogy rohadt sok dolgog történt az elmúlt több, mint két hétben. Kezdem mindjárt ott, hogy még az utolsó bejegyzés hetében köröztem egyet csütörtökön, így, már nem tudom, hogy milyen érzés volt. Aztán pénteken volt egy kis (nagy) elhajlás alkoholügyileg, de ez maximum a teljesítményemen látszott meg, a lelksedésemen nem, mert szombaton azért kimentem kicsit dombozni. Még aznap délután aztán a Balatonig (egészen pontosan Lengyeltótiig) autóztam, ahol egy kellemes (sörben hiányt szintén nem szenvedő) estét sikerült eltöltenem. Viszont kellőképpen kipihentem magam, reggel ezért elfutottam a strandra, ami 12 km-re található a nevezett településtől, még kicsit rá is tettem, haladtam valamennyit az UltraBalaton irányával szemben. Meg nyilván ugyan annyit visszafele is. Az eső nem csöpögött, hanem esett rendesen, de nem zavart, élveztem. Mire visszaértem a strandra az eső is elállt, a nap is kisütött, úgyhogy – kb egyedüliként az egész strandon – lubickoltam egyet a Balatonban. Ezt is élveztem.

Következett egy izgalmas munkahét, amelynek keddjét 6×800 m résztávval indítottam, ébresztő jellegű merénylettel porhüvelyem ellen. Bár nem sikerült olyan jól, mint az előző hasonló megmozdulás, panaszra azért nincs okom. Mivel tudtam, hogy hétvégén nem fogok futni, ezért szerdán munka után kimentem egy laza 10 km-re. Már el is felejtettem, hogy esténként milyen meleg és páradús tud lenni a levegő nyáron. Lényegében nem is futottam, hanem úsztam, többnyire a saját izzadságomban. Csütörtök reggelre 25 km volt betervezve, de a szakadó eső miatt csak fél órával később indultam el körözgetni, így 21 km lett belőle, az sem rossz.

Jött aztán a hétvége, amikor is nyaralni mentem, Mivel jobban szeretem az aktív kikapcsolódást, mint a strandon egy helyben pecsenyére sülést, ezért egy jó kis sportos programot készítettem magamnak: három nap alatt körbebringázom a Balatont. Oda úttal Budapestről, plusz a vissza úttal Budapestre, persze ezt is kerékpárral. Első nap kicsit túltoltam, mert elmentem Siófokig, amikor nem is kellett volna, világosan látszik, hogy Balatonvilágosnál csatlakozhattam volna a kerékpárúthoz, ami körbe visz a nagy tó mentén. 170 km lett a vége, és nem kellett este altatni. Másnap aztán végig a Balaton mellett maradtam, követtem a balatoni kerékpárutat. Nagyon szép helyeken vezet egyébként. Zamárdiig mentem, így kicsit kevesebb lett a táv, mint előző nap. Harmadnap aztán már csak a hazaút várt rám, amit meg is tettem 136 km abszolválásával. Nagyszerű élmény volt, mennék újra bármikor. A legszebb Balaton parti település szerintem Balatonfüred.

A következő héten szabadságon voltam, amit Rácalmáson töltöttem, egy kellemes házfelújítás jegyében. Sikerült a rossz végére állni a kolbinak, négy napon keresztül tapétát vakartam a falról, aztán vakoltam a kivésett áramkábelek vájatait, meg még ahol leesett a vakolat. Na, ez nem volt jó móka, Hétfőn azért kocogtam egy kellemesnek nem mondhatót az aznapi munkálatok után, Kedden jó kis hasmenés tartott otthon, viszont szerán domboztam egyet, ami bár ment túl jól a nagy melegben, azért remélem, hogy hasznos volt. Csütörtökön aztán csak egy könnyed 10 km-t vállaltam, mert gondoltam rápihenek a hétvégére.

Bár nem sikerült túl sokat pihennem, azért szombaton már alig vártam, hogy elindulhassak Szigetmonostorra, ahol a Suhanj! 6 órás éjszakai futást rendezték. Vasárnap 0 órától reggel 6-ig tartott a futkorászás. Gondoltam futok egy könnyed 65 km, az idő is jó, a pálya is alkalmas rá. Nos, nem így lett, másfél óra után kényetelen voltam feladni a küzdelmet. A keddi hasmenés visszatért (vagy el sem múlt), és amikor már csak vánszorogni tudtam, és minden korty víz, amit ittam azonnal távozott a szervezetemből (de nem a megfelelő output nyíláson), akkor úgy gondoltam, hogy nem szenvedek tovább. Az élményért futok, élvezetből, nem pedig a fájdalomért, szenvedéssel. Szóval letettem a lantot, nyugodjék. Valahogy hazavezettem, aztán egész éjjel ültem a WC-n. Kb vasárnap délig viszonylag egysíkú volt a program: fosás-alvás. Délutánra aztán jobban lettem, és azóta is minden ok. Így néz ki egy feladott futóverseny trackje.

Ma azért voltam egy kicsit kocogni, ezúttal sem a tempó volt észvesztő. Most nem köröztem, arra ott lesz még a csütörtök. 🙂

Szóval, úgy nagy vonalakban ezek történtek.